Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Több órán át állt a szíve: "találkoztam az angyalokkal"

Álmában érte a halálos szívroham Don Houstont, utána többször kellett újraéleszteni és órákon át csak a gépek tartották életben. Utóbb azt mondta: találkozott az angyalokkal és kapott egy második esélyt.
2013.05.03 17:17ma.hu
nyomtatás
beszélj róla
+-betűméret

Néhány nappal a legutóbbi karácsony előtt a 62 éves Don Houston felesége, Rita arra ébredt, hogy az ágyban mellette fekvő férjének kilóg a nyelve a szájából és nem lélegzik. Mivel a férfi már jó ideje szívproblémákkal küzdött, kétségbeesetten hívta a mentőket, akik azonnal útnak is indultak, közben pedig a telefonközpontos megpróbált szóban utasításokat adni az asszonynak, mit tegyen, amíg a szakszerű segítség megérkezik.
Fotó: freedigitalphotos.net

A kiérkező személyzet három alkalommal is defibrillátorral stabilizálta a férfi szívverését, majd az Oklahoma Városi Kórházba rohantak vele, ahol rögtön intenzív osztályra került – de a szíve egész egyszerűen nem akart magától dolgozni, életét kizárólag a gépeknek köszönhette. Az orvosoknak nem volt más választásuk, a lehető legkíméletesebben közölték Don feleségével, Ritával, valamint az ott várakozó többi családtaggal, hogy nem sok esély van rá, hogy valaha még magához tér.

Ekkor Rita engedélyt kért, hogy bemenjen a férjéhez és az ágya mellett imádkozzanak érte. A hozzátartozókkal körülállták az ágyat és egymás kezét megfogva kezdték mormolni az imát. "És Isten meghallgatta a kérésünket" – mondta a nő. Férje ugyanis váratlanul magához tért, több órával azután, hogy beszállították őt a kórházba. "Sosem hittem volna, hogy elmegyek aludni és meghalok, de mégis ez történt" – mondta a most ismét nagyon is élő Don. Ám ennél meglepőbb, amit ébredése után mesélt.

"Egy tágas fehér szobában voltam. Csak fehér volt, és minden olyan szürreálisnak, békésnek hatott. Nem álom volt, annyira valóságos! Úgy értem, igazi volt. Angyalok voltak ott, és Isten szólt hozzám. Ez történt" – mondta. A szobában két ajtó volt, és egy idő után az angyalok odakísérték őt ahhoz "a második esély ajtajához", ekkor tért vissza a bánattól megrendült családjához. "Odamentünk az angyallal az ajtóhoz és amint keresztülhaladtam rajta, elkezdtem hallani: "Don, Houston úr!" Az orvosok és az ápolók szólongattak."

Most a férfi meg van győződve róla, hogy a szívroham túlélése azt jelzi, hogy az Istennek még valamilyen célja van vele. Közben pedig megnyugtató érzés, hogy már tudja, hogy nincs egyedül odaát – idézte őt a Daily Mirror című lap.

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

2 hozzászólás

  1. pioneer

    Very good customer service, prompt delivery (lol…prompt for coming from so far away!), and good products. I recommend this company to my friends all the time. is a godsend to those of us without medical insurance.
    buy adderall online

    Válasz
  2. ERZSÉBET

    Tisztelt Imaközösség!

    Imákat kérek szépen családi ügyek jóra fordulásáért. Köszönöm szépen: Mónika

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.