Register
A password will be e-mailed to you.

SZENT RITA KILENCED

A kilenced (latinul: novéna): egymás után, megszakítás nélkül kilenc napon át végzett rendszeres ima, amellyel állhatatosságunkat bizonyítjuk Isten előtt.

Mély áhítattal és Szent Rita, a “reménytelen esetek szószólója” közbenjárásának erejébe vetett nagy bizalommal végezd el a következő imákat! Lehetőleg minden nap végy részt szentmisén és ha lehetséges járulj szentáldozáshoz! Ezekben a napokban gondosan őrizkedj minden bűntől! Napi munkádat ajánld fel a jó Istennek, aki annál inkább meghallgatja könyörgésedet, minél nagyobb bizalommal és minél állhatatosabban imádkozol.

Minden nap így kezd a kilenced imáit:
A kilenced napi bevezető imája
Köszöntsd a Megváltót

Isteni Megváltó! Te az Oltáriszentségben istenségeddel és emberségeddel valóban jelen vagy. Mély hódolattal és szeretettel imádlak! – Engedd, hogy hitem egyre élőbb, reményem és bizalmam egyre gyermekibb, irántad való szeretetem egyre bensőségesebb és tevékenyebb legyen, hogy a Te végtelen érdemeid által elnyerjem kegyelmedet és irgalmasságodat. Aki élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel, Isten mindörökké. Amen.

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Én szegény bűnös, ellene mondok az ördögnek, minden kísértésének és cselvetésének! – Hiszek az Atyaistenben, a Fiúistenben és a Szentlélek-Istenben. Hiszek mindabban, amit az egy, szent, katolikus és apostoli Egyház tanít. Ebben a szent, katolikus hitben megvallom bűneimet a mindenható Istennek, Jézus Anyjának, Máriának, minden kedves szentnek, és beismerem, hogy gyermekkoromtól egész mostanáig gyakran és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Teljes szívemből bánom minden bűnömet! Ezért bűnbánattal és az alázatos vámossal ismétlem: “Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek!” Ámen.

Kérünk, Urunk, hallgasd meg alázatos könyörgéseinket, és bevallott bűneinkért ne büntess meg minket, hanem részesíts bennünket jóságod szerint kimondhatatlan irgalmasságodban, vedd el minden bűnünket, és ments meg bennünket az értük kijáró büntetéstől. Ámen.

A kilenced napi befejező imája

Kedves Szent Rita! A magam bajait olyan nagyoknak és komolyaknak látom! Ha a te életedet szemlélem, érzem, hogy saját gondjaim voltaképpen mennyire jelentéktelenek. Ugyanakkor azt is érzem, hogy mennyire semmi, csüggedt és gyenge vagyok! – De nagyon bízom Benned, mert Te magadról megfeledkezve segítettél másokon. – Segíts rajtam is, és könyörögj érettem, hogy közbenjárásodra növekedjék bennem az Üdvözítő és keresztje iránti szeretet. Ámen.


ELSŐ NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Gyermekkorodtól fogva egészen halálodig szeretted Istenben való magányodat. Milyen szívesen kapaszkodtál fel a lakóhelyed fölött magasló sziklacsúcsra,hogy ott a csendben Isten közelében légy! Isten csendjében bontakoztak ki benned egész életedet irányító nagy gondolataid. – Kedves Szent Rita! Segíts nekem, e hajszolt korgyermekének, hogy erőm és akaratom legyen a csendhez, hogy képes legyek kettesben lenni Istennel, hogy a zajló élet ellenére is meghalljam Isten szavát.
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája


MÁSODIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Imáimban csaknem mindig elsősorban magamra és a magam bajaira gondolok. Te viszont imáidban először Isten dicsőítésére és az Ő akaratának felismerésére gondoltál. Te nem így imádkoztál: “én ezt akarom”, “én ezt szeretném”, hanem: “Te, Istenem,mit akarsz, mit tegyek?” – Könyörögj ki számomra egy parányit a te imamódodból, hogy elszakadjak cseppnyi énemtől, és mindinkább azt kérjem, hogy Isten akarata teljesedjék rajtam.
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája

fent a képen: Roccaporena, Szent Rita szülőfaluja

HARMADIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Téged szíved arra ösztökélt, hogy egész életedet szüzességben Istennek szenteld a kolostorban. Isten azt akarta, hogy előbb házasságban élj, és férjed, valamint gyermekeid lelkét megmentsd az örökkévalóság számára. Te Isten szent akaratát követted, és a házasságban kapott feladatokat teljesítetted. Szent Rita! Közbenjárásoddal segíts, hogy ne a magam, hanem Isten tetszése szerint cselekedjem, akármilyen nehéznek tűnik is, mert: “Aki Atyám akaratát teljesíti, az szeret engem” – mondja az Üdvözítő.
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája


NEGYEDIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Te mint gyermek, feleség, szerzetesnő egyszerűségben és igénytelenségben éltél. Sosem panaszkodtál, sőt a szűkös életet további önkéntes önmegtagadással és szüntelen áldozattal toldottad meg. Szégyenkezve állok előtted, ha saját kényelmes életemre tekintek, és ha érzem, milyen nehezemre esik a legcsekélyebb áldozat is. Kedves Szent Rita! Járj közben Istennél értem, hogy bátran vállalni tudjam az önmegtagadást és az áldozatot, ne fáradjak bele a szenvedélyek megfékezésébe és a szellem felemelését elősegítő önmegtagadó életbe. Hadd legyen ezáltal az igaz erény és annak leírhatatlan jutalma az osztályészem.
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája

 


ÖTÖDIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Mennyire türelmes voltál egész életedben! Napról napra, évről évre türelmesen elviselted férjed indulatosságát és igazságtalanságait. Nem fáradtál bele, mert szereteted igaz volt. Kedves Szent Rita! Milyen hamar vesztem türelmemet én! Esdd ki nekem ezt az erényt a keresztek és fájdalmak elviseléséhez, és kérj számomra erőt, hogy mindig újra jó tudjak lenni. Segíts engem igaz szeretetre!
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája


HATODIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Te alázatos voltál. Volt szíved szolgálni. Tudtad, hogy rendalapítód. Szent Ágoston mondása igaz: “A büszkeség a jó cselekedeteket is gáncsolja, és azon mesterkedik, hogy kárba vesszenek.” Büszkeségem miatt mennyi jó veszett kárba, mert nem akartam mások szolgálatára állni! Kedves Szent Rita! Esdd ki számomra az alázatosság szellemét. Mindig emlékeztess arra, hogy valóban szegény bűnös vagyok, és könyörögd ki nekem a helyes önismeretet!
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!
.
> A Szent Rita Bazilika Cascia-ban

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája


HETEDIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

 

Kedves Szent Rita! A te életed maga az engedelmesség! Engedelmességből mentél férjhez, még férjed szeszélyeinek is szót fogadtál, a kolostorban a legnagyobb megaláztatások között is engedelmes maradtál. Kedves Szent Rita! Könyörögd ki nekem az engedelmesség szellemét, mert ez Krisztus szelleme, aki engedelmes volt értünk egészen haláláig, mégpedig a kereszthalálig. Kérd Istentől számomra annak felismerését, hogy a megváltás gyümölcseiben engedelmességem mértéke szerint fogok részesülni.
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája


NYOLCADIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Mennyire szeretted a Megfeszítettet! Minél jobban haladtál a lelkiekben,annál inkább mélyedtél el a kereszt szemléletében, annál kevesebbnek érezted a magad keresztjét, és annál nagyobbnak az Úrét! Végül is égetett a vágy, hogy a kereszthordozásban segíthess az Úrnak, és méltónak találtattál arra, hogy vele együtt viseld a töviskorona fájdalmát. Kedves Szent Rita! Esdd ki nekem a kereszt szeretetét! Imádkozz érettem, hogy a magam keresztje miatt ne feledkezzem meg Krisztus keresztjéről. Segíts, hogy terheimet úgy viseljem, hogy ezzel egy parányit könnyítsek az Úr keresztjén.
Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája


KILENCEDIK NAP

A kilenced napi bevezető imája

Újítsd meg keresztényi fogadalmadat

Kedves Szent Rita! Ahogy a rózsa csak akkor bontakozik ki, ha a napra néz, úgy a Te életed az illatos rózsáéhoz hasonlóan azért bontakozott ki, mert mindig Krisztusra tekintettél: az Ő szeretetének lángján gyúlt ki szívedben az Isten iránti szeretet tüze. Könyörögj érettem, Szent Rita, hogy én is egyre többet tekintsek Jézusra. Esdd ki számomra a minden áldozatra kész és igaz felebaráti szeretetben megnyilvánuló nagylelkű istenszeretetet. Könyörögj kérésem meghallgatásáért!

Miatyánk.

A kilenced napi befejező imája

 

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

48 hozzászólás

  1. Emma

    Kedves Szent Rita! Hálásan köszönöm a közbenjáró imát amit a családomért mondtál Urunknál, Megváltónknál de sajnos még mindig nem elég ahhoz, hogy a béke visszaálljon a családba. Én nem adom fel a reményt és továbbra is kérem a segítségedet és én hirdetni fogom jóságodat a reménytelen helyzetben lévőknek. Hálás szívvel köszönöm!

    Válasz
  2. Mária

    SZent Rita elkeseredésem ben kérem a segitségedet hogy fordujon a sorsunk jóra óvjlyál benúnkeket minden rossztúl. Imátkozál értünk hogy jó életőnk legyen és hogy ne nékulőzzunk én isszoktam imátkozni Mária

    Válasz
  3. Robert

    Tisztelt Szent Rita segits hogy az utcarol bekeruljek mert nagyon nehez es enged hogy Karcsika orokre az enyem legyen

    Válasz
  4. OrsiMariann

    Drága Szent Rita!

    Te Istentől kitüntetett nagyon szépen kérlek, nagy hittel, bizalommal, hogy segíts!
    Segíts abban kérlek, hogy a Mariann maradhasson a recepción és dolgozhassunk együtt. Nagyon kedveljük egymást, nagyon szeretnénk és értékelnénk ha ez így maradhatna.Kérem buzgó közbenjárásodat és nyerjen meghallgatást a kérésem.
    Nagyon szeretném én is ő is. Tudom.Segíts kérlek!!! Maradhasson ott én is ő is, ahol most van.

    Válasz
  5. Zsolt

    Édes szent Rita, nagyon kérlek, imádkozz értünk a mindenható istennél hogy bocsásson meg bűneimért és gyógyulhassunk ki betegségeinkből, édes kislányom, élettársam és én. Az úristen már meg mutatta a helyes élet utat melyet eddig nem láttam. Kérlek, kérlek imádkozz értünk szent Rita. Zsolt

    Válasz
  6. Milike

    Drága Szent Rita!
    Közbenjárásodat kérem l gyermekeimért, hogy a tisztánlátás kegyelmében részesüljenek, jó döntéseket hozzanak a munkájukban, a családjuk javára. Segítsd megoldani az otthon építésüket. Köszönöm.

    Válasz
  7. Rozi

    Szent Rita,kérlek segits a férjemet,hogy egy jo állást kapjon amit szeret ,kérlek segits hogy a munkát amit szeretnénk meg tudjuk csinálni,vigyázz a fiamra külföldön kérj neki bölcsességet,szerencsét és kitartást,vééd meg minden bajtol és gonosztol,imádkozzál kérlek a kislanyom vcsaládjáért az Urhoz,hogy békében,hitben és szeretetben éljenek,legyen egy uj házuk és valahogy az unokámat tudjuk megkeresztelni.Tudom és bizzom abban ,hogy közbenjársz értünk és
    segitesz minden gondunkban.Köszönöm.Amen.

    Válasz
  8. Erzsi

    Kegyes Pártfogóm, Drága Szent Rita! Kérlek, járj közben az Úrnál kérésemmel: Segíts az én drága Kislányomnak kiutat találnia nehéz helyzetéből! Segítsd őt abban, hogy tisztességes munkát találjon, rendeződjön mielőbb az anyagi helyzete és ez által lakáshoz is juthasson. Kérlek Téged, aki annyiszor segítettél már nekem, aki minden esetben meghallgattad az imámat, irányítsd gyermekemet a helyes út felé, és bátorítsd őt abban, hogy a mély depressziójától mielőbb megmenekülhessen! Köszönöm segítségedet! Ámen

    Válasz
  9. Évike

    Dràga Szent Rita ! Kérlek segíts rajtam, kérlek
    jàrj közben a hàzassàgom megmentésében.
    Ne engedd kérlek, hogy egyedül maradjak a kisfiammal. Kérlek add meg, hogy a férjem ne
    halgasson olyanokra, akik a hàzassàgunk
    tönkretételét akarjàk. Segíts rajtunk dràga
    Szent Rita. Hallgasd meg imàm kérlek.

    Válasz
  10. Milike

    Drága Szent Rita te kétségbeejtő helyzetekben az utolsó pillanatban tudtál segíteni rajtunk. Hálásan köszönöm közbejárásodat.

    Válasz
  11. Milike

    Drága Szent Rita, kérlek imáimat vidd Jézus elé, hogy segítsen beteg férjemen, sikeres legyen a műtéte, s segítsd az orvost is aki a műtétet végzi. Hálásan köszönöm az eddigi segítségedet is.

    Válasz
  12. Zsuzsa

    Drága Szent Rita!!! Megint csak a Te segítségedért könyörgöm,megint bajba jutottunk,légy velünk segíts rajtunk,adjál erőt ,egészséget a nehéz napokra.Szánd meg megint a NAV-ot ,hogy jó lelekű legyen Ernőhöz könyörűljön rajta.Segíts a mai napon is elindulunk,ehy hosszú útra légy mellettünk Drága Szent Rita a MI VÉDŐ SZENTÜNK. Ámen

    Válasz
  13. Monika

    Koszonom higy imam meghallgatig es ierem uram segits meg akik engem megbantanak azokokat ovd meg a buntol.hiszen ha en is roszat kivannok neiik azzal en is olyan lennek.igyhat en jot kivank cserebe nekik.

    Válasz
  14. Ildiko

    Drága Szent Rita!
    Kérlek hallgasd meg imáimat,és segits a kilátástalan helyzetemen,segits,hogy a körülöttem lévő dolgok jóra forduljanak.
    Kérlek szépen segits anyagi áldáshoz jutni a Mi Urunk Jézus Krisztustól .

    Hálásan köszönöm jóságodat és segitségedet.Ámen

    Válasz
  15. Emike

    Drága szent Rita nagyon szépen kérlek segítsd rendezni gyermekem nagy anyagi gondjait békességgel. Hallgasd meg imáimat és vidd az Atya elé, hogy családom békességben éljen. Köszönöm imáidat.

    Válasz
  16. Ildiko

    DRÁGA SZENT RITA NAGYON SZÉPEN KÉRLEK SEGITS SZABADULNI AZ ANYAGI GONDOKTÓL, KÖSZÖNÖM SZÉPEN

    Válasz
  17. Timi

    Draga Szent Rita,

    Kerlek segits nekem es a ferjemnek abban hogy rendezni tudjuk anyagi problemainkat es vegre ugy tudjunk egymas mellett elni ahogyan azt kell,szeretetben es boldogsagban.Kerlek segitsd a hazassagunk megszilardulasat es hogy ö le tudja kuzdeni a szenvedelyeit.
    Tudom hogy mar nagyon sok embernek segitettel kerlek segits rajtam is es a csaladomon is .Hallgasd meg Imam es vidd el az Atyahoz jarj közben ertem es a csaladomert.

    Elöre is köszönöm

    @öszonök mindent amit edddig ertem tettel.

    Válasz
  18. Szabóné Éva

    Drága Szent Rita!
    Köszönöm közbenjárásodat a házasságomért. Minden szépen alakul. Kérlek, segíts továbbra is kettőnkkel kapcsolatban, hogy maradjunk ezen az úton, és egyre jobb és szebb legyen minden.Kérném szépen a közbenjárásodat a gyermek áldás végett. És adj erőt, türelmet és kitartást, ha bármilyen nehézség adódna. És kérlek, vidd el az Atyahoz, hogy mindenkitől bocsánatot kérek bármivel is ártottam, bántottam akár szándékosan, akár akaratomon kívül. Kérlek, hallgasd meg imámat, Ámen!

    Válasz
  19. Szabóné Éva

    Drága szent Rita!

    Kérlek Téged, hogy a házasságom legyen olyan meghitt és szép mint amilyen az elején volt. Segíts nekünk a gyerekáldásban.Segíts férjemnek, hogy az érzéseit és a vágyait úgy tudja kimutatni felém ahogy nem is olyan rég. Kérlek hallgasd meg imámat, ámen!

    Válasz
  20. Rita

    Drága Szent Rita,boldog vagyok hogy a Te neved viselheti.Kérlek segíts,hogy méltó lehessek hozzá.Kérlek segíts közbenjárásoddal,hogy rendezni tudjuk életünket.Segíts ,hogy erővel talpraalljunk,anyagi terheinket megoldjuk,segíteni tudjunk nehéz élethelyzetû társainknak.Köszönöm

    Válasz
  21. Anyecska

    Rita korhazban vagyok es nem birom ugy erzem vegigvinni a terhesseget, kérlek segits mert a kislányomat el kell látnom , olyat kérek hogy ments meg

    Válasz
  22. Mária

    Drága Szent Rita!Kérlek hallgasd meg imáimat, és kérlek segíts, hogy gyermekemnek és csodálatos családjának megoldódjon a lakhatási nehézsége.Köszönöm, hogy meghallgattál, és köszönöm közbenjárásodat.Hála Neked. Ámen.

    Válasz
  23. ida

    Draga Szent Rita,kerlek segits,hogy a bankot tudjuk fizetni,legyen beke koztunk.Amen.

    Válasz
  24. Mária

    Szent Rita, te aki a kilátástalannak tűnő helyzetek szentje vagy, kérlek hozz megtérést családomban, főleg férjem esetén, hogy az Isteni szeretet megújuló erejével térhessen vissza családunkba. Hála Neked, alleluja, alleluja.

    Válasz
  25. Sàndor Zoltànné

    Dràga Szent Rita !
    Kérlek hallgasd meg imàinkat , segíts abban , hogy nagybeteg Pityu barâtunk meggyógyuljon súlyos betegségéből.

    Válasz
  26. Kovács Miklósné

    Hozzád fordulok Szent Rita!!! Kérve kérlek segits fiamon…Nagy beteg ….oly fiatal…gyermeke 2 éves,,Hallgasd meg segélykérő kiáltásomat,,Gyógyitsd meg adj eröt neki , hogy felvegye a harcot a betegség ellen…

    Válasz
  27. Anyecska

    Drága Szent Rita!

    Kérlek segíts,hogy férjem a katolikus egyház felé forduljon és így tudja nevelni lányunkat is.

    Válasz
  28. Zsuzsa

    Drága Szent Rita!! Kérlek a mai napon is légy velünk .A gyermekem Ákos elindult egy hosszú útra légy vele támogasd,hogy szerencsésen oda érjenek.Légy velünk a mai napon is ,mint mindig eddig mindenbe velünk voltál segítettél.Kérlek Drága Szent Rita légy a családom minden tagjával vigyázz reánk ,és imátkoz értünk Ámen.Köszönök mindent amit eddig tettél értünk Drága Szent Rita!!

    Válasz
  29. Kriszti

    Drága Szent Rita!Közbenjárásodat kérem,reménytelennek tűnő anyagi helyzetembe.Támogasd vállalkozásom sikerét,hogy ezernyi felém forduló embernek segíthessek álltala.Hála és köszönet,mindazokért a jókért,amit eddigi életem során kaptam.Hála néked Jézus,Szűz Anya,angyalok és Neked Szt.Rita!

    Válasz
  30. Krisztina

    Draga Szent Rita! Kerlek legy kozbenjaro Jegyesednel ferjemert, hogy Jezus szabaditsa meg a csabitotol, aki a te neved viseli. Helyzetunk mar kilatastalan, tekints szenvedo lanyainkra es 10 napos fiunkra. Eroimnek a vegere jutottam. Bizom Jezusba, feladni nem akarom, de kerlek tamogasd keresemet imaiddal. Koszonom.

    Válasz
  31. Klára

    Drága Szent Rita!Kérlek hallgasd meg imáimat,és segits a kilátástalan helyzetemen,segits,hogy a körülöttem lévő dolgok jóra forduljanak.Kérlek járj közben a Mi Urunk Jézus Krisztusnál.Hálásan köszönöm jóságodat és segitségedet.Ámen,

    Válasz
  32. Anyecska

    Drága Szt.Rita!

    Kérlek segíts meggyógyulni , javítani a gyengeségemen, lásd jóindulatomat, amit az emberek iránt tanúsítok, kérlek szólj értem Jézusnál.

    Hálásan köszönöm.

    Válasz
  33. Mária

    Drága Szt Rita!
    Kérlek hallgasd meg napi imáimat,és járj közbe a Mi Urunk Jézus Krisztusnál!Hálásan köszönöm a segítségedet.Ámen.

    Válasz
  34. Erzsébet

    Drága Szt Rita!
    Már olyan sokszor segítettél rajtunk a közbenjárásod által, amiért örök hálával tartozom neked . Kérlek hallgasd meg a mostani kérésemet is, járj közbe a Mi Urunk Jézus Krisztusnál, hogy a lányom ki tudjon lábalni a sok nehézségből. Most kilátástalannak néz ki a helyzete. egyedül ( özvegyen) neveli a két kiskorú gyerekét és a munkahelye is bizonytalan. Csak te tudsz rajta segíteni és az imák.

    Drága Szt. Rita kérlek hallgasd meg az imáimat és járj közbe a Mi Urunk Jézus Krisztusnál. Hálásan köszönöm a sok segítségedet .

    Válasz
  35. Erika

    Kedves Szent Rita! Több éve már, hogy megkaptam édesanyámtól azt a könyvet, amiben életedről írnak, de még nem jött el az a pont, ami most… egy végképp lehetetlennek tűnő helyzet, a sivár kilátástalanság. Kérlek, segíts közbenjárásoddal, hogy a magam erejét kiegészítve felvérteződjek azzal a hittel és erővel, amivel kihúzhatom a Férjemet a csávából. Kérlek segíts, hogy családom egységéért küzdeni tudjak, és Gyermekem lelki biztonságát is visszanyerje. A Mi Urunk, Jézus Krisztus által, ámen.

    Válasz
  36. zsuzsa

    Drága Szent Rita! Megint csak hozzád fordulok segítségért mert te vagy a mi védőangyalunk,nagyon sokat segítettél már rajtuk az imáiddal.Kérlek most is légy velünk add ,hogy drága gyermekemnek ne legyen semmi bajaga imátkozz érte,légy vele ,add hogy minden rendbe legye.Drága Szent Rita légy vele minden percen,óvd védd őt mindenbe.Hálásan köszönök mindent.Ámen

    Válasz
  37. Erika

    Kedves Szent Rita kérlek, hallgasd meg imáimat, és szabadítsd meg kisfiamat a betegségtől, hisz kicsi teste annyit szenvedett, ad, hogy neki is legyen esélye a teljes életre. Add, hogy megtudjam érteni és elfogadni édesanyjaként ezt a megpróbáltatást és kitudjak tartani ebben a nehéz keresztben. Köszönöm.

    Válasz
  38. Ibolya

    Draga Szent Rita kerlek jarj kozbe a fiamert,kerjed Istent,hogy adjon neki erot,hogy eltudja hagyni az italt es a dohanyzast es,hogy adjon neki egy jo munkahejet. Koszonom.

    Válasz
  39. zsuzsa

    Drága Szent Rita !Köszönöm a jóságodat hálás vagyok érte,hogy meghallgadtál visssza kerültek az apehos papirok lezárult az ellenőrzés.Drága Szent Rita továbra is kérlek légy velünk,segits a mindennapokbam,légy az egész családommal.Köszönök mindent Drága Szent Rita !! Ámen

    Válasz
  40. Erzsébet

    Drága Szent Rita!Járj közbe Ági és Barni egymásratalálásáért.
    Segíts a kapcsolatuk kialakulásában azzal,hogy közbenjársz Jézusnál.

    Válasz
  41. Ágnes

    Drága Szent Rita! Köszönöm jóságodat és hálás vagyok , hogy megsegítetted Timit, egészséges kisfia született ! Segítsd továbbra is őket!

    Válasz
  42. Ágnes

    Drága Szent ! Kérlek segíts holnap Timinek és a születendő kisfiának !

    Válasz
  43. Ibolya

    URAM JÉZUS KRISZTUS halgasd meg Szent Ritát hogy értem imátkozik segits ki ebből a kilátástalan hejzetemből JÉZUS BIZOM BENNED AMEN

    Válasz
  44. László

    Köszönöm a tartalmas imát.Igy közelebb kerülhettem Urunkhoz. Dicsösség nektek.

    Válasz

Válaszolj Évike Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.