Register
A password will be e-mailed to you.

Papok a szűzi életről

Papok, szüzesség és cölibátus – Desmond Zwar újságíró interjúi /jobbra a kép illusztráció/
.
Néhány évvel ezelőtt elkezdtem olyan könyv után kutatni, ami azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy hogyan bírkóznak meg a papok a cölibátus követelményével. Közzétettem egy hirdetést is a The Swag-ban – A Papok Nemzetközi Tanácsának lapja – , hogy olyan papokat keresek, akik hajlandóak lennének beszélgetni velem a cölibátussal kapcsolatos tapasztalataikról, gondolataikról, akár nehéznek, akár könnyűnek találják. Nyolc pap jelentkezett. Telefonon interjúvoltam meg őket, majd legépeltem a beszélgetést, és mindegyiküknek elküldtem a rájuk vonatkozó anyagot. Ez a cikk a már publikált verzió hármójukkal folytatott eszmecserémről.

MARTIN*

”Sokat beszéltünk a cölibátusról a szemináriumban. Számomra ez önmegbecsülést jelent, meg némi kétséget is persze. 15 éven át tanítottam középiskolában. Amikor diákokat tanítasz, tanítasz lányokat is, akik több szempontból is fizikailag a csúcson vannak.

Meg kellett kérdeznem magamtól: hogyan viszonyulok ezekhez a lányokhoz? Nem tagadhattam le, hogy vonzónak találom őket. Bolondság lett volna, ha ezt nem ismerem el önmagam előtt. De ez nem jelentette azt, hogy a következő lépés a fizikai kontaktus keresése kell legyen.”

Hogyan nyomtad el a szexuális vágyaidat?

”Természetesnek tekintettem őket. Ha el akartam volna nyomni őket, zűrzavart raktároztam volna el magamban a jövőre nézve. Szóval ezt mondtam magamnak: „Igen, ez a lány gyönyörű. Isten teremtette őt, de nem arra, hogy a te játékod legyen! Ő egy csodálatos ajándéka Istennek, egy tökéletes teremtménye, és nagyon értékes ajándék.”

A szemináriumban gyakran volt téma a szüzesség. Úgy tekintettünk rá, hogy ez nem valami ellen van, hanem valamiért. Amikor cölibátusban élsz, ez azt jelenti, hogy egynél több kapcsolatra tartod nyitva magadat. Ha kapcsolatban élsz valakivel, ennek bizonyos fokig kizárólagosnak kell lennie, ebből a közelségből mások ki vannak zárva.

Cölibátusban élni azt jelenti, hogy mindig lehetnek új barátaid, nem fogsz féltékenységet kiváltani. A szemináriumban rengeteget foglalkoztunk a kérdéssel: Mi a szexualitás? Miért van a te szexualitásod? Mi az egészséges szexualitás? Ez olyan valami, amit el kell nyomni, alá kell vetni valaminek?”

Voltak kapcsolataid nőkkel?

”Igen, de nem lett belőlük testi kapcsolat. Éreztem, hogy ha megházasodnék, problémát okozhatna annak a személynek a tisztelete, aki miatt elhagytam a hivatásomat.

45 éves vagyok, és vannak szexuális vágyaim. Mit tegyek velük? Először is, tudatosítom ezeket. Nem hazudom azt, hogy nincsenek. Nem próbálom eltüntetni őket. Megkérdezem magamtól: miért próbálkozik velem a testem, és a testem azt válaszolja: mert egészséges férfi vagy. De ez az Istentől jövő válasz is. Mint pap és mint szüzességi fogadalomban élő megszentelt személy, néhány lehetőség be van zárva előttem, de minden lépés új utakat nyit, és be is zár némelyeket.

Nincs bűntudatom a szexuális vágyaim miatt. A szexualitás Isten ajándéka, ha letagadjuk, megtagadunk valamit abból, amit Istentől kaptunk. De tagadni valamit, ami létezik, becsapni saját magunkat, veszélyes lehet…

Tudatában lenni ezeknek az érzéseknek, nem jelenti azt, hogy megcselekedjük őket. Cölibátusban lenni egy potenciális nyitottság mindenre. Annak a jele, hogy uraljuk magunkat, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a szexuális vágyainknak és a szexuális aktivitásnak.”

XAVIER

Volt vagy van benned még kétség a cölibátussal kapcsolatban?

”A szentelésre készülve nem volt bennem kétség. Úgy álltam hozzá, hogy pap szeretnék lenni az egyházi rendben; és elfogadtam a tényt, hogy ennek része a cölibátus is. Nem mondom, hogy nem voltak kérdések bennem, de teljes elfogadással álltam hozzá. 26 éves voltam.

Két vagy három évvel a szentelés után kezdett komoly kérdéssé válni bennem, hogy reálisan lehetséges-e így leélni egy egész életet.

Ez a szexuális késztetéseid miatt vetődött fel benned?

”Igen. Próbáltam tanácsot kérni idősebb paptársaimtól, hogy mit tegyek. Mindegyikük komolyan vett, nem ütötték el a kérdést pár keresetlen szóval. Három pappal beszéltem öt-hat év alatt, de úgy éreztem, egyikük sem adta meg az igazi választ, hogy hogyan éljek cölibátusban, inkább arra bíztattak, hogy fogadjam el ezt a helyzetet ’ahogy van’.

Azt mondták: Ha nem helyénvaló viselkedés közepette találod magad, fogadd el ezt úgy, mint az élet részét… és szenteld magad ismét a szolgálatra.”

Előfordult nem helyénvaló viselkedés?

”Igen, megtettem. Elmentem egy szaunába – olyan helyre, ahol könnyű szexuális kapcsolatba keveredni. Sosem voltam előtte még ilyen helyzetben, itt gyakorlatilag bárkivel kapcsolatba kerülhettem. És egy alkalmi szex közepén találtam magam. Sajnos ez évekig tartott…”

Hogyan sikerült abbahagynod?
”Kialakult néhány nagyon szoros emberi kapcsolatom – barátságok – amikben megtaláltam az intimitást, szóval több jó barátommal is bensőségesen jó kapcsolatba kerültem.

Azelőtt az intimitás utáni vágyamat egyértelműen tisztán fizikai vágyaknak tekintettem. Fogalmam sem volt, mi mást tehetnék, mentem és szeretkeztem. A szex olyan volt bennem, mint egy horog, amire ráakadtam, egyre több és több kellett, miközben egyre bűnösebbnek éreztem magam.

Ma már a tiszta élet régóta nem okoz gondot. Megértettem, hogyan kell és miért boldogító így élni. Van néhány barátom – férfiak és nők is – velük bármit megbeszélhetek, ezzel kapcsolatban is.”

Sosem üldöztek a nők?

”De, ezt is megtapasztaltam.

A szemináriumban gyakran lehetett találkozni olyan nőkkel, akik nagyon vonzódtak a papokhoz, bármilyen korúak is voltak. Ők általában mély inzultust szenvedtek el férfiaktól, biztonságban érezték magukat a közelünkben, szóval ez nem volt veszélyes.”

SEAN

”18 évesen lettem pap, és nekem a cölibátus jó.

A teljes időmet a segítségre szoruló embereknek szentelhetem, sokkal több az időm a munkára. Jézussal pedig nagy intimitásban tudok együtt lenni, abban az értelemben, hogy Ő az én igazi, bensőséges társam, sokkal inkább, mint bármely nem-isteni személy.

Fiziológiailag ez nem volt olyan nagy lépés. Gyermekkorom óta párbeszédben vagyok Jézussal, mindig éreztem, hogy mellettem áll. Velem van, bárhol is vagyok, és bármikor megyek Hozzá.”

A cölibátus hogyan válaszol a szexuális késztetéseire?

”Néha vannak ilyenek, ez igaz, de nem túl gyakran. Én ezt Isten kegyelmének tudom be, amit akkor adott, amikor meghívott a papságra. Néhány papnak ez nagy erőfeszítésébe kerül. De beszélnek ennek a pozitív hozadékáról is. A tisztaságért való küzdelem sosem szűnik meg, de az ember egyre tapasztaltabban tudja kezelni. ”

*A papok nevei meg lettek változtatva

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.