Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Jézus beszédeiben megtérésre hívta az embereket. ,,Térjetek meg!” (Mt 4,17) Jézus tudta, hogy azok az utak, amelyeken az emberek a boldogságot keresik, hamisak.

De mi a bűn? Miért hamisak az útjaink?
Testvérem, legfőbb kísértésünk abban áll, hogy Isten nélkül akarunk élni, mintha mi önmagunk lennénk saját magunk istenei.
A bűn elkülönülés Istentől, menekülés Istentől olyan utakon, amelyek tőle mind távolabb vezetnek.
Igen testvérem, ez a halálos miazma, amely áthatja az ember tudatát a Sátán hazugsága:
,,Olyanok lesztek, mint az Isten!” (1Móz. 3,5)
Az őskísértés önmagunk felmagasztalására késztet, saját hatalmasságunk ünneplésére.

Az egoista ember nem akar meghajolni az isteni akarat, a belső ,,kell” előtt.
Így mulasztjuk el betölteni Isten ránk vonatkozó szándékát, így válunk az Ő adósaivá.

Barátom, testvérem, miben álltál ellen Isten akaratának? Miben vagy önző? Tekintettel vagy-e másokra?
A rossz bennünk a bűn: mi rosszat tettél felebarátodnak?
Az ,,én-központú ember” könnyeket és gyászt hagy maga után mindenütt, míg végül maga éli megkéső magányosságát és hidegségét, a keserűséget és a csalódást.

Az Isten nélküli világ értelmetlen és szeretet nélküli.

A bűn az, ami téged Istentől elválaszt. Gondolkozz el, mik azok a dolgok az életedben, amelyek eltávolítanak Istentől. Valóban fontosabbak ezek számodra mint Isten végtelen szeretete?
/Herbert Madinger. Térj vissza/

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.