Register
A password will be e-mailed to you.

AZ ÍGÉRETEK
.
Egy fiatal spanyol szerzetes, Estanilao testvér, (1903 – 1927) 18 évesen lépett be a Keresztény Iskolatestvérek rendjébe, Bugedoban. A szegénység és tisztaság mellett tökéletes engedelmességre tett fogadalmat. 1926-ban, Mária által felajánlotta magát áldozatul Jézusnak. Ezt követően nem sokkal súlyosan megbetegedett, ami nyugalomra kényszerítette. Szentként halt meg 1927-ben.
.
Estanislao testvér kiválasztott lélek volt, akinek égi megvilágosodásban volt része. Ezt a természetfölöttiséget úgy gyóntatója, mint a teológusok is elismerték. Fölöttese azt a parancsot adta neki, hogy írjon le minden ígéretet, amelyet Urunk adott a Keresztúti ájtatosság imádkozásáért. Íme:
.
• A Keresztúti ájtatosság imádkozásakor minden meghallgatásra kerül

• Az örök életet ígérem azoknak, akik ezt az imát együttérző részvéttel imádkozzák

• Egész életük során mellettük vagyok, és haláluk óráján segítségükre sietek

• A Keresztút imádkozása által, minden bűn megbocsáttatik, azok számára is, akik annyi bűnt követtek el, mint fűszál a réten, és a tengerparti homokszemnél is többet, de ez nem jelenti azt, hogy a halálos bűnöket továbbra is ne kéne meggyónni, különösen a Szentáldozás előtt

• Különleges dicsőségben részesülnek azok, akik a Keresztutat gyakran imádkozzák

• Haláluk után az első kedden, vagy pénteken kiszabadítom őket a Tisztítótűzből

• A Keresztút imádkozásakor áldásomban részesítem őket, és áldásom kísérni fogja őket, úgy a halálukkor, mint a Mennyben, és az Örökkévalóságban

• Haláluk óráján, nem engedem, hogy az ördög megkísértse őket

• Azokból, akik szeretettel imádkozzák a Keresztutat, élő Cibóriumot csinálok, amelyet boldogsággal és kegyelmekkel töltök ki

• Tekintetemet azokra fordítom, akik a Keresztutat gyakran imádkozzák. Kezeimet mindig széttárom fölöttük, hogy védelmemben részesítsem őket

• Amint a Kereszthez szegeltek Engem, olyan szorosan leszek összekötve mindazokkal, akik a Keresztút imádkozásával dicsőítenek Engem

• Azok, akik gyakran imádkozzák a Keresztutat, abban a kegyelemben részesülnek, hogy sohasem tudnak majd Engem elhagyni, mert többé nem fognak már súlyos bűnöket elkövetni

• Haláluk óráján jelenlétemmel fogom megvigasztalni őket, és együtt lépünk majd be a Mennyország kapuján. Könnyű haláluk lesz mindazoknak, akik a Keresztutat gyakran imádkozzák.

• Lelkem védőpalástjuk lesz, Én mindig a segítségükre fogok sietni, hogy békét találjanak Bennem.
________________________________________

A KERESZTÚT

Az alábbiakban közzétett ájtatosságot, Jézus tanította Josefa Menéndez nővérnek, 1923. március 8.-án, a Nagyhét szerdáján és az ezt követő pénteken, Jézus le is diktálta neki.

Előkészület – s bűneink szeretetteljes megbánása
Irgalmas Isten, Irántad való szeretetemből bánom minden bűnömet, meg szeretnék javulni. Mária fájdalmas és Szeplőtelen Szívével egyesülve, felajánlom Neked Jézus Krisztus szenvedése és halála fölötti elmélkedésemet, engesztelésül bűneimért, és az egész világ bűneiért. Különösen azért ajánlom fel ezt az imát, hogy jó papjaink legyenek, akik bőséges áldásod által közreműködhessenek a lelkek megtérésében, legfőképpen a halálos bűnben levő lelkek megmentésében.
________________________________________

I. Stáció: Jézust halálra ítélik
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Halld, hogy miként mondják ki fölöttem a halálos ítéletet. Szemléld, hogy miként fogadja Szívem ezt az ítéletet: csendben, türelemmel, és szerető készséggel. Ti, akik Engem követni akartok, és Hozzám hasonlókká akartok válni, tanuljatok hallgatni Tőlem a szenvedésekben és kellemetlenségekben, és a szív békéjét megőrizni.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

II. Stáció: Jézus a vállára veszi a keresztet
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Szemléld a keresztet, melyet a vállamra tesznek, és amelynek súlya oly nagy, mégis Szeretetem a halhatatlan lelkek iránt túltesz ezen. Lelkek, kik szerettek Engem, mérjétek szenvedéseiteket ahhoz a szeretethez, amelyet Hozzám hoztok, és ne engedjétek, hogy bármely kislelkűség eloltsa ezt a lángot.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

III. Stáció: Jézus először esik el a kereszttel
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„A kereszt súlya a földre dob Engem, azonban a lelkek iránti lelkesedésem újra felegyenesít, és ismét bátorsággal tölt el, hogy folytathassam utamat. Lelkek, kik készen álltok arra, hogy a kereszt súlyát megosszátok Velem, mérlegeljétek, hogy a lelkek megmentése során tudtok-e elég erőt meríteni ahhoz, hogy az önmegtagadás útját folytassátok, vagy, hogy a túl nagy önszeretet elvenné- e bátorságotokat a kereszt súlyának cipelésétől.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

IV. Stáció: Jézus bánatos Édesanyjával találkozik
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Itt, szeretett Édesanyámmal találkoztam. Szemléld kettőnk Szívének mártíriumát, amint szívünk fájdalma a szenvedésben egyesül, ez erősít meg minket, és ezt a fájdalmat a szeretet győzi le. Lelkek, kik ugyanezen az úton haladtok, és ugyanazt a célt akarjátok elérni, engedjétek, hogy a szeretet győzzön bennetek. Közös fájdalmatok szemlélése, erősítse meg a bátorságotokat és a bizalmatokat. A Kereszt hordozásában, szívetek által egyesülve nő meg majd az erőtök, a tövissel tele út leküzdésére.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

V. Stáció: Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszt hordozásában
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Nézd ezt az embert, amint Nekem nyújtott kevés szolgálatért, magára veszi ezt a gyalázatos terhet. Szemléld, amint egyre erősödő gyengülésem által szinte összeroskadok. Ti a tökéletességre törekedtek. Amikor a saját gyengeségetekkel folytatott szüntelen küzdelemben elgyengültök, gondoljatok arra, hogy nem a földi élvezet miatt vállaltátok a kereszt cipelését, hanem azért, hogy elnyerhessétek az örök életet, és hogy más lelkeknek is segítsetek e léleköröm elérésében.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

VI. Stáció: Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Nézd azt a szeretetet, amellyel ez az asszony, az arcomat szárazra törli. Szeretete legyőzi az emberektől való félelmet. Ti pedig a világi élvezetet, és mindazt, ami számotokra eddig a legdrágább volt, a kedvemért most csekélységnek tekintitek. Ne engedjétek, hogy a hírnév és a becsület elvesztésének félelme megakadályozzon benneteket, hogy bátorságotok és nemesszívűségetek által szárazra törölhessétek arcomat. Nézd, Arcomat a vér teljesen beborította.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

VII. Stáció: Jézus másodszor esik el a kereszttel
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„A kereszt súlyának a hordozása kimerítette erőmet. Az út hosszú és fáradságos. Senki sem jön a segítségemre, hogy erősítést adjon. A halál kényszerűsége oly nagy, hogy másodjára is elesem. Lelkek, akik Engem követtek, ne lankadjatok el, amikor az életetek vigasztalan, nagy sivárságba érkezik, és majd minden lelki segítséget nélkülöztök. Merítsetek bátorságot Isteni Mesteretektől, amikor ti is a Kálvária útját járjátok. Ő másodjára is elesik, de újra felegyenesedik, hogy folytathassa útját. Ha friss erőt akartok meríteni, akkor gyertek és csókoljátok meg lábaimat.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.


________________________________________

VIII. Stáció: Jézus a síró asszonyokat vigasztalja
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„A jeruzsálemi asszonyok nyomorúságomat, és megalázásomat látván, sírva fakadtak. A világ sír, ha gyötrelmet lát; és ha ez egy kizöldült fával történik, mi történik majd az elszáradt fákkal, az aszály idején? De mondom nektek, mindazok, akik a meredek ösvényen követnek Engem, azokat a világ virágzó ligetté változva látja majd, amíg a többiek a tűzbe vetettnek, melyet a saját élvezeteiknek és szenvedélyeiknek köszönhetnek.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

IX. Stáció: Jézus harmadjára esik el a kereszttel
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Halálosan fáradt vagyok. Nézd, amit harmadjára is elesem a kereszttel. Ez által a szenvedés által, erőt adok a szegény bűnös lelkeknek, hogy még az utolsó pillanatban is megmenekülhessenek az örök haláltól, és hogy tisztára moshassák magukat véremben, amely a harmadik elesésem általi sebekből áradt ki. Így érdemeltem ki számukra azt az erőt, amellyel újra összeszedhetik magukat, hogy ők is elnyerhessék az örök életet.
Lelkek, akik követni akartok Engem, ne tagadjatok meg Tőlem semmilyen áldozatot sem, legyen az kicsi, vagy nagy, kerüljön, amibe kerül, mert ez által egy halhatatlan lélek életét menthetitek meg. Kövessétek Megváltótokat, aki a Kálvária útját végig járta.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

X. Stáció: Jézust megfosztják ruháitól
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Nézd azt a kegyetlenséget, amellyel ruháimtól fosztanak meg Engem. Merülj el hallgatásomban és odaadásomban. Vetkőzzétek le ti is vagyonotokat, akaratotokat, mert mindezekért Én, átöltöztetlek benneteket a tisztaság ruhájába, és Isteni Szívem gazdagságaiba.

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

XI. Stáció: Jézust keresztre feszítik
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Elértem a Kálvária magaslatát. Itt fog bekövetkezni a halálom. Nézd, miként fektetnek a keresztre és szegelnek hozzá Engem.. Most már mindentől megfosztottak, még attól a szabadságtól is, hogy megmozdíthassam kezeimet és lábaimat. Érzem, amint a halált Rám akarják kényszeríteni. De nem a szegek azok, amelyek a keresztre szegelve fogva tartanak Engem, hanem a szeretet. Egyetlen panaszhang sem hagyja el ajkaimat… Még egy sóhaj sem jön az ajkaimra. Ti is a szeretet szege által vagytok a keresztre szegelve. Ne panaszkodjatok, ne zúgolódjatok, amikor szétszaggatják kezeiteket és lábaitokat. Gyertek, csókoljátok meg Sebeimet, mert ott találjátok meg a szükséges erőt.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Keresztre feszített Urunk Jézus Krisztus, könyörögj érettünk.
________________________________________

XII. Stáció: Jézus meghal a kereszten
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

A Kálvária felé vezető úton a kereszt elválaszthatatlan társam volt. A kereszten haltam meg értetek. Lelkek, akiknek a kereszt elválaszthatatlan társuk lett, biztosak lehettek abban, hogy rajta fogtok majd meghalni, de erősen higgyétek, hogy ez egyben az igaz élet kapuja lesz.
Ezt a szent Jelet, a keresztet, gyakran csókolgassátok, szeretettel öleljétek át, és úgy nézzetek rá, mint a legdrágább kincsre.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Szent Szűzanya, zárd mélyen a mi lelkünkbe azokat a sebeket, amelyeket Fiad a kereszten elszenvedett.
________________________________________

XIII. Stáció: Jézust leveszik a keresztről és Édesanyja ölébe helyezik
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Nézd ezt az igazhitű embert, hogy milyen nagy szeretettel veszi le testemet a keresztről. Bebalzsamozza, és Édesanyám karjaiba helyezi, aki imádkozás közben is csókolgatja élettelen testemet és könnyei az arcomra folynak. Végül átadja az apostoloknak, hogy eltemessék.
Ti, jámbor lelkek, áldozatra hívatottak, gyertek és vegyétek Testemet, öleljétek át erényetek illatával, imádjátok sebeit, csókoljátok és hagyjátok könnyeiteket az arcomra folyni. Aztán temessetek a szívetekbe Engem. Részvéttel szóljatok mélyen szeretett Édesanyámhoz, aki a ti Édesanyátok is egyben.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Szent Szűzanya, zárd mélyen a mi lelkünkbe azokat a sebeket, amelyeket Fiad a kereszten elszenvedett.

________________________________________

XIV. Stáció: Jézust sírba helyezik
Urunk Jézus Krisztus, imádunk téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot.

„Nézd, milyen szeretetteljes gondoskodással helyezik sírba a testemet. Testem megújult és szabaddá vált minden földi szentségtelenségtől. Lelkek, akik készen álltok, hogy szorosan kötődjetek Hozzám, nagy gyengédséggel törekedjetek arra, hogy egészen tiszta legyen ezen túl a lelketek, hogy magatokba temethessetek Engem. Ez a szeretet Szentsége, az erős, a nagylelkű, és az állandó szereteté.”

Örök Atya, fogd fel szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak értékes vérét, melyet sebei által, megkoronázott feje által, szíve által és végtelen érdeme által ontott ki. Bocsáss meg a lelkeknek és mentsd meg őket. Megváltóm drága Vére mély tisztelettel és szeretettel imádlak Téged, engesztelésül azokért a lelkekért, akik oly sok kellemetlenséget okoznak Neked. Szent Szűzanya, zárd mélyen a mi lelkünkbe azokat a sebeket, amelyeket Fiad a kereszten elszenvedett. Ámen.

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Egy válasz

  1. Pusztai Erzsebet

    ha minden nap elmondjuk a keresztutat sok lelket tudunk megnenteni es konyu lesz az atmenet az orok eletbe.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.