Register
A password will be e-mailed to you.

A Legszentebb Szűz Könnyeinek Rózsafüzérét a mi Urunk Jézus Krisztus tanította meg Amalia nővérnek Brazíliában, Bahiában, 1929 november 8-án. A nővér egy volt az Isteni Keresztrefeszített missziós Intézetének nyolc alapítója közül.

Jézus Krisztus szavai Amália nővérhez: „Lányom, mindent, amit az emberek Anyám Könnyeire tekintettel kérnek tőlem, a lehető legnagyobb szeretettel adom meg nekik. Édesanyám később, mint egy irgalmas és jószívű anya, maga fogja ezt a kincset az Intézetnek adni.

És ahogy az Isteni Megváltó megígérte, Isten Anyja valóban megjelent Amália nővérnek 1930 március 8-án, és rábízta a Könnyek Olvasóját, mondván: „. „Íme a Könnyek Rózsafüzére, melyről Fiam már beszélt neked. Ő azt akarja, hogy ezzel a rózsafüzérrel az emberek új módon tiszteljenek engem, és ezért mindenkinek, aki Könnyeim nevében kér, nagy kegyelmeket készített. Ez a rózsafüzér sok bűnös megtérését szolgálja majd, elsősorban azokét, akiket a démon megszállva tart. A Könnyek Olvasója legyőzi a sátánt, és ördögi műveit tönkreteszi. Készülj erre a nagy harcra.

A hófehér rózsafüzér szemei csak úgy csillogtak a szikrázó fényben. Majd ahogy ezt elmondta, eltűnt.

A Legszentebb Szűz Könnyeinek Olvasója

A Hiszekegy helyett mondjuk:
„Ó Jézus, Keresztrefeszített, isteni Megváltónk! Lábadhoz borulunk, hogy felajánljuk Neked Annak könnyeit, aki elkísért téged a fájdalmas keresztúton, végtelenül együttérző és odaadó szeretetével. Hallgasd meg, jó Mester, könyörgéseinket és kéréseinket a Szent Anyád Könnyei iránti szeretetből. Add meg nekünk a kegyelmet, hogy megértsük a tanítást, melyet e jóságos anya könnyei hordoznak, azért, hogy mindig be tudjuk tölteni ezen a földön a te Szent Akaratodat, és méltókká lehessünk téged imádni és dicsőíteni az Örökkévalóságban. Ámen.

A medált követő 3 szemre:

– Ó Jézus! Felajánljuk neked Annak könnyeit, aki a legjobban szeretett téged a földön,
– És aki a legjobban szeret az Égben.
(ugyanaz a felajánlás, mint a nagy szemeknél.)

 A nagy szemekre:
– Ó Jézus! Felajánljuk neked Annak könnyeit, aki a legjobban szeretett téged a földön.
– És aki a legjobban szeret az Égben.

A kis szemekre:
– O Jézus! Hallgasd meg könyörgésünket és kéréseinket
– Szent Anyád Könnyeinek szeretete által.

A rózsafüzér befejeztével mondjuk el ezt az imát:

„Ó Mária! Szép Szeretet Anyja, Fájdalmas Anya, Minden Irgalom Anyja! Kérünk egyesítsd könyörgéseinket a tieiddel, hogy Isteni Fiad, akihez könnyeid érdemeiben bízva fordulunk, meghallgassa kéréseinket, és legnagyobb kegyelmeként megadja nekünk, amit kérünk Tőle, az örökkévaló dicsőség koronáját. Ámen.

Video Mária könnyeiről – részlet a Passio c. filmből

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

29 hozzászólás

  1. Rózsa

    Szűzanyám segíts engem a munkában. Legyen úgy ahogy Jézus akarja.Könyörögj,hogy vezessen oda,ahol a helyem van.Amen.

    Válasz
  2. Rózsa

    Szűzanyám segíts engem a munkában. Legyen úgy ahogy Jézus akarja.Könyörögj,hogy vezessen oda,ahol a helyem van.Amen.

    Válasz
  3. Rózsa

    Szűzanyám add,hogy rendeződjön az életünk Ne engedd,hogy az ördög irányítson bennünket,Kérlek könyörögj értünk Szent fiadnál,hogy bocsássa meg bűneinket,és neki élhessünk.Amen

    Válasz

Válaszolj Rózsa Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.