Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

A Legszentebb Szűz Könnyeinek Rózsafüzérét a mi Urunk Jézus Krisztus tanította meg Amalia nővérnek Brazíliában, Bahiában, 1929 november 8-án. A nővér egy volt az Isteni Keresztrefeszített missziós Intézetének nyolc alapítója közül.

Jézus Krisztus szavai Amália nővérhez: "Lányom, mindent, amit az emberek Anyám Könnyeire tekintettel kérnek tőlem, a lehető legnagyobb szeretettel adom meg nekik. Édesanyám később, mint egy irgalmas és jószívű anya, maga fogja ezt a kincset az Intézetnek adni."

És ahogy az Isteni Megváltó megígérte, Isten Anyja valóban megjelent Amália nővérnek 1930 március 8-án, és rábízta a Könnyek Olvasóját, mondván: ". "Íme a Könnyek Rózsafüzére, melyről Fiam már beszélt neked. Ő azt akarja, hogy ezzel a rózsafüzérrel az emberek új módon tiszteljenek engem, és ezért mindenkinek, aki Könnyeim nevében kér, nagy kegyelmeket készített. Ez a rózsafüzér sok bűnös megtérését szolgálja majd, elsősorban azokét, akiket a démon megszállva tart. A Könnyek Olvasója legyőzi a sátánt, és ördögi műveit tönkreteszi. Készülj erre a nagy harcra."

A hófehér rózsafüzér szemei csak úgy csillogtak a szikrázó fényben. Majd ahogy ezt elmondta, eltűnt.

A Legszentebb Szűz Könnyeinek Olvasója

A Hiszekegy helyett mondjuk:
"Ó Jézus, Keresztrefeszített, isteni Megváltónk! Lábadhoz borulunk, hogy felajánljuk Neked Annak könnyeit, aki elkísért téged a fájdalmas keresztúton, végtelenül együttérző és odaadó szeretetével. Hallgasd meg, jó Mester, könyörgéseinket és kéréseinket a Szent Anyád Könnyei iránti szeretetből. Add meg nekünk a kegyelmet, hogy megértsük a tanítást, melyet e jóságos anya könnyei hordoznak, azért, hogy mindig be tudjuk tölteni ezen a földön a te Szent Akaratodat, és méltókká lehessünk téged imádni és dicsőíteni az Örökkévalóságban. Ámen.

A medált követő 3 szemre:

– Ó Jézus! Felajánljuk neked Annak könnyeit, aki a legjobban szeretett téged a földön,
– És aki a legjobban szeret az Égben.
(ugyanaz a felajánlás, mint a nagy szemeknél.)

 A nagy szemekre:
– Ó Jézus! Felajánljuk neked Annak könnyeit, aki a legjobban szeretett téged a földön.
– És aki a legjobban szeret az Égben.

A kis szemekre:
– O Jézus! Hallgasd meg könyörgésünket és kéréseinket
– Szent Anyád Könnyeinek szeretete által.

A rózsafüzér befejeztével mondjuk el ezt az imát:

"Ó Mária! Szép Szeretet Anyja, Fájdalmas Anya, Minden Irgalom Anyja! Kérünk egyesítsd könyörgéseinket a tieiddel, hogy Isteni Fiad, akihez könnyeid érdemeiben bízva fordulunk, meghallgassa kéréseinket, és legnagyobb kegyelmeként megadja nekünk, amit kérünk Tőle, az örökkévaló dicsőség koronáját. Ámen.

Video Mária könnyeiről – részlet a Passio c. filmből

 

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

29 hozzászólás

  1. Rózsa

    Szűzanyám segíts engem a munkában. Legyen úgy ahogy Jézus akarja.Könyörögj,hogy vezessen oda,ahol a helyem van.Amen.

    Válasz
  2. Rózsa

    Szűzanyám segíts engem a munkában. Legyen úgy ahogy Jézus akarja.Könyörögj,hogy vezessen oda,ahol a helyem van.Amen.

    Válasz
  3. Rózsa

    Szűzanyám add,hogy rendeződjön az életünk Ne engedd,hogy az ördög irányítson bennünket,Kérlek könyörögj értünk Szent fiadnál,hogy bocsássa meg bűneinket,és neki élhessünk.Amen

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.