Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

A világ legromantikusabb férfija

A 89 éves Jack Mills jól tudja, hogy mi a hosszú és boldog házasság titka. A válogatott kedvesség minden hétre.

A második világháborús veterán nem is titkolja mi az: szerinte a virágok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy immár 70 éve él szerelemben feleségével, Millie-vel. A férfi ugyanis egybekelésük óta minden héten veszi a fáradtságot, és megemlékezik szerelmükről méghozzá egy csokor virág formájában.

A most 89 éves Jack és a 88 éves Millie először 18 éves korukban találkoztak: a rendezvényen a csinos fiatal lányt azonban nem csak Jack, hanem az ő legjobb barátja is kiszúrta magának. A két fiú akkor pénzfeldobással döntötte el, melyikük hívhatja randira a lányt.

A fiatalok ezt követően nem sokkal összeházasodtak, Jack ekkor kezdett a mára hagyománnyá változott szokásba, hogy minden héten virágcsokorral köszönti feleségét, még akkor is, ha erre éppen nem volt félretett pénzük: a férj ilyenkor saját maga szedett egy bokrétára való virágot.

Jack egyébként elárulta azt is, hogy szerinte – a virágok mellett – minek köszönhetik azt, hogy ilyen sok évet éltek le egymás mellett, szerelemben. „A hosszú kapcsolat titka, hogy mindig törődjünk egymással és osszunk meg mindent, amink van. Ezalatt elsősorban nem az anyagi dolgokra, vagy az ételre gondolok, hanem a bánatra, az örömre és olykor igen, a kétségeinkre is.”

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.