Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Írta: P.Marton Marcell OCD

Kilencnapi elmélkedés Lisieux-i Szent Teréz, a bizalom szentje tiszteletére

Előszó

Kis Szent Teréz Isten ajándéka, mégpedig nekünk, a mi korunk számára. Általa beszél hozzánk az Úr – igen világosan, röviden, megkapóan. Amit a Szentírásban Szent Lelke tanít, azt vele összefoglalja, annak lényegét hangsúlyozza.

Kis Teréz a Szentírás kivonata. Isten Szava – így nevezte őt XI. Pius. Isten Akarata – mondjuk mi,akik egészen az ő útját járjuk.Mit akar vele Isten?

A Szentírás az isteni bölcsességnek és a szeretetnek óceánja. Ezt sokan meglátták, tudják is, fejtegetik is, de mélyebbre csak kevesen néztek. Kis Teréz leszállott ennek az óceánnak a legmélyére. Fölhozta onnan az élővizek legcsodálatosabb termését: a bizalom mennyei kagylóját. Ez a kagyló izzadja ki Ég és Föld egyetlen igazi drágagyöngyét: a szeretetet.

Minden emberi szív – csöpp-óceán. Minél mélyebben és minél nagyobb számban termeli benne a bizalom kagylóit, annál értékesebb és annál több lesz benne a szeretet drágagyöngye. Jól meg kell értenünk Isten tervét! Azt akarja, hogy világosan lássunk, azt, hogy tudjunk határozottan cselekedni, sőt szentté lenni! Ezért a leglényegesebbet akarja fejünkbe-szívünkbe “verni “ Kis Szent Terézzel: a bizalmat, mert ez egyesít leggyorsabban a szeretettel. Hiszen Isten maga a szeretet! Kis Teréz tana tehát a bizalom tana. Küldetése saját szavai szerint az, hogy megszerettesse a jó Istent, úgy, ahogy ő szereti…, hogy megtanítsa a lelkeket az ő kis útjára. S teszi ezt oly bámulatos könnyedséggel, annyi bájjal és egyúttal lélegzetet-elállító mélységgel, hogy önkéntelenül valljuk: ha van az Eucharisztiának szentje: Szent Paszkál, a misztikának két nagy szentje: Nagy Szent Teréz és Keresztes Szent János, a Szentlélek hárfája Szent Efrém, a vidám szent Bosco Szent János, az önmegtagadásnak pedig egész sereg szentje van, akkor Kis Szent Teréz: a bizalom szentje.

Isten számon kéri tőlünk az Ő szépséges ajándékát: Kis Terézt. Számon kéri az Ő akaratát! Vajon hogyan adunk számot?!… Menjünk lelki magányba, szálljunk le a mélybe kis szentünkkel együtt s hozzuk föl onnan a határtalan, szent bizalom szépséges kagylóját!

E rövid elmélkedések lelkiismeretünket akarják megszólaltatni s rávenni bennünket arra, hogy végre lépjünk rá bátran és visszavonhatatlanul arra a kis ösvényre, amelyet az a kisded járt, akit Jézus a tanítványok közé állítatott, s amelyen az a másik, miközénk állított kisded, Kis Szent Teréz lett minden idők legnagyobb szentjévé.

Győr, 1940. Nagyboldogasszony napján

A kilenced letölthető itt.

 

  

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.