JÉZUS BENSŐ ÉLETE - Az Üdvözítő vágyódása és idegenkedése Mária méhében

 << Bevezető a JÉZUS BENSŐ ÉLETE c könyvhöz, a kinyilatkoztatás körülményei és elfogadása

<< A lemondás értéke

 

AZ ÜDVÖZÍTŐ VÁGYÓDÁSA ÉS IDEGENKEDÉSE MÁRIA MÉHÉBEN

Mivel az anyaméhben való tartózkodásomnak ideje már a vége felé járt, a világra kellett jönnöm, és az eddigi tartózkodásom szűk keretén kívül kellett élnem, vágyódás és idegenkedés fogott el.

Kívántam e világra jönni, hogy az emberi nemért még többet szenvedhessek, de emberi természetem idegenkedett a szenvedéstől, amely Reám várt. Vágytam utána, hogy kijöjjek e szűk helyről s mégis újra elfogott az idegenkedés, hogy ezt az oly kellemes és kedves menedékhelyet elhagyjam.

Egyrészt az idegenkedés és a félelem, másrészt a-kívánság. hogy egyre többet s többet szenvedve teljesítsem Atyám akaratát, szomorúsággal és szorongással töltött el. Mindezt felajánlottam Atyámnak testvéreimért, akik számkivetett életük viszontagságai miatt, hasonló nyugtalanságot éreznek. Kértem Atyámat, adjon nekik kegyelmet és eröt, hogy az Ő nagyobb dicsőségére és saját hasznukra tudják azt választani, ami Neki tetszik és ami az Ő szent akaratával egyezik.

JÉZUS ÉLETÉNEK ÉRTÉKE MÁRIA MÉHÉBEN

Tudd meg tehát, jegyesem, hogy a 9 hónap alatt, melyet az anyaméhben töltöttem, ilyen volt a benső életem.

Úgy tűnik fel neked, mintha az, amit benső életemről kinyilatkoztattam, kevés lenne 9 hónap egész idejére?…

Tudd meg, hogy imáim, könyörgéseim és áldozataim, melyeket Atyámnak bemutattam, mások voltak, mint a te imáid és áldozataid, vagy mint a többi emberé. Nem! Pár órai ima már soknak tűnik neked.

Azt hiszed, hogy egy pár kéréssel és felajánlással már eleget tettél.

Gondold meg, jegyesem, ha a szentek nemcsak órákat, hanem egész napokat imában és az Atyához intézett könyörgésekben töltöttek el, méghozzá anélkül, hogy észrevették volna az idő múlását, hogyan múlhatott akkor Nekem az idő, mialatt Atyámmal így társalogtam!

Ez az egész csodálatos módon történt. Hiszen Én az Örök Atya egyszülött Fia vagyok, és ezáltal Vele a legbensőségesebb egyesülésben élek. Az imákat, kéréseket és áldozatokat, melyekről neked szóltam, gyakran ismételtem. Az ismétléssel, a megújítással, Atyámnak nagy örömöt, testvéreimnek még nagyobb érdemeket és még több kegyelmet szereztem. Azon fáradoztam tehát, hogy mindig azt tegyem, ami nekik előnyösebb, hogy törekvéseim és fáradozásaim révén annál bőségesebb legyen a megváltásunk.

VIGASZ ÉS KESERŰSÉG 

Lásd, drága jegyesem, miket gondoltam, akartam és szenvedtem, míg szeretett Anyám méhében tartózkodtam. Tudd meg, hogy mindezt örömmel tettem s önként szenvedtem el az emberi nem üdvéért és Atyám nagyobb dicsőségére. Számomra nem volt szabad vígasztalásnak lennie, mely ne lett volna tele keserűséggel. Ez a keserűség abban állott, hogy látnom kellett, míly kevéssé viszonozzák Szeretetemet és testvéreim mily kevés kárpótlást nyujtanak mindazért, amit érettük szénvedtem és tettem. Érdemeim ereje által mérhetetlen kincsekkel gazdagodhatnának. De saját hibájukból és hanyagságukból nem veszÍk azokat figyelembe. A többit majd a következö fejezetben mondom el neked.

>> Az Üdvözítő gondolkodása, akarása és szenvedése születése pillanatától kereszthaláláig
 


Tisztelt Olvasóink!
Felhívunk minden magyar embert, hogy kezdjen el komolyan imádkozni Orbán Viktor testi-lelki épségéért, hogy vigyázzon rá maga Mihály arkangyal és Magyarország nagyhatalmú Őrangyala! A klubrádió fórumán a következő bejegyzés olvasható:
#2120283 masu | 2013-05-21 18:25 | Válasz erre | Hozzászólásai ebben a témában
masu fórumozó egy képet rakott be a klubrádió fórumára. A kép négy részre […]

Veni Sancte Spiritus /a Szentlélek segítségül hívása/Medjugorje - IMÁDÁSÚj üzenet Medjugorje-bőlNovember 2-i üzenet Medjugorje-ből!

„Csak a pogányok élete nélkülöz minden reménységet, mivel ők csupán áltatják magukat, ha valóban azt hiszik, hogy felszínes, ’harsány’ vidámságukkal távol tarthatják maguktól a földi élet szenvedéseit.- írta Pió atya…

Feke Pál énekel

Igen sokszor intézi Ő Szent Felsége hozzám e szavakat: “Te most már az enyém vagy, én pedig a tied.”

Hát végre minket is meglátogat… :)

“Övsömöre van,” - magyarázta az orvos - “a legrosszabb eset, amit valaha is láttam. Felvesszük a kórházba.”

Miként vélekedjünk egyes tudomásunkra jutott papi dolgokról?

Ahol nincs bűnismeret, ott bűnbánat sincs!

“Legyen bár egyetlen kis tövis a te koronádból, mi a szeretet nevében testünkbe fúródik, ha azt béketűréssel elfogadjuk, hordozzuk, akkor a Te csodálatos szép arcod vonásai ragyognak fel a mi arcunkon is.”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"A szenvedés mindig elmúlik."
Avilai Szent Teréz
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom