Register
A password will be e-mailed to you.

<< Bevezető a JÉZUS BENSŐ ÉLETE c könyvhöz, a kinyilatkoztatás körülményei és elfogadása

<< Mária, a Bölcsesség Széke, mindenben tőle kérjetek tanácsot

Enyéim körében

Apostolaim és tanítványaim már összegyűltek, és szeretett Anyám is ott volt a többi istenfélő asszony társaságában. E világból való eltávozásomról beszéltek, az Atyához való visszamenetelemről. Már tudtukra adtam ezt. Mivel szomorúak voltak amiatt, hogy meg kell válniuk tőlem, szeretett Anyám megerősítette és bátorította őket. Anyai szeretettel beszélt hozzájuk. Megjelentem közöttük, szeretett Anyám mellett. Üdvözöltem mindnyájukat:

– Béke veletek!

Jelenlétem megvigasztalta őket. Figyelmesen várták szavaimat. Mindenki nagy szeretettel nézett rám. Szomorúak voltak, hogy meg lesznek fosztva jelenlétemtől, főleg apostolaim, akik nagyon szerettek.

Utolsó tanításom

Kinyilatkoztattam nekik, hogy eljött mennybemenetelem órája. Azonban nem kell szomorkodniuk, mert hamarosan visszatérek és felüdítem őket a Vigasztaló Lélek által. Mennybemenetelem után menjenek vissza az utolsó vacsora termébe, és ott együtt várakozzanak az isteni Lélek eljövetelére. El fogom Őt küldeni nekik mennybemenetelem után, kérve Őt számukra a mennyei Atyától. Ők is kérjék együtt a Szentlelket a mennyei Atyától, és vágyakozzanak rá.
.
Ismét megmondtam nekik, amit már oly gyakran kijelentettem, hogy jól emlékezetükbe véssék. Kioktattam őket tennivalóikról. Azt is megmondtam, mi fog történni velük a jövőben. Bátorítottam őket, hogy ne féljenek. Én mindig közvetítőjük leszek a mennyei Atyánál.

– Ne féljetek – folytattam – mert a ti, s az én Atyámhoz megyek. Ezért örülnötök kell, ha igazán szerettek engem. Elmegyek innen, hogy birtokba vegyem az engem megillető dicsőséget. Amikor az égben, mennyei Atyám jobbján leszek, minden jót remélhettek tőlem. Higgyétek, hogy azért megyek el, hogy nektek helyet készítsek. Reméljetek, és bízzatok jóságomban! Már tapasztaltátok, mily nagy ez irántatok.

– A föld uralkodói felkelnek ellenetek, nekik azonban semmi részük sincs bennem, és nem tudnak ártani nektek. Ezért ne féljetek tőlük, mert én mindig veletek leszek.

– Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

– Sok dolgot mondtam nektek, míg veletek voltam, most azonban nem emlékeztek rájuk. Az Igazság Lelke aki leszáll rátok, emlékezetetekbe idéz majd mindent. Ő világos tanúságot tesz majd rólam. Akkor jobban megismertek engem, és tökéletesebben fogtok szeretni. Most még nem szerettek engem igazán.

– Ismét a testvéri szeretet parancsát adom nektek. Szeressétek egymást, mert arról fogják megismerni, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt. Még egyszer mondom nektek: Amit Atyámtól kérni fogtok, mind megkapjátok. Kérjétek azonban az én nevemben!
.
– Atyám szeret titeket, mert ti szerettek engem, és hittetek bennem. Az Atya szeretni fog benneteket. Mily nagy vigasztalás ez szíveteknek. És ha az Atya szeret titeket, kitől kellene félnetek? Istenetek szeret benneteket. Ő mindent meg tud tenni, és különös gondot visel rátok. Örvendjetek azért, és nyomjatok el minden félelmet. Amikor elmegyek, nem hagylak árván titeket, hanem az Atya gondjára bízlak mindnyájatokat, s Ő bensőségesen szeret titeket.
.
– Békémet hagyom nektek. Ez a béke nem olyan, mint amit a világ ad. A világ békéje hamis. Az én békém igazi, őszinte. Ez a béke megörvendezteti szíveteket, és vigasztalással tölti el lelketeket. Ezt a békét hagyom rátok. Ez a béke uralkodjék mindig köztetek. Ezt a békét, ezt a velem és Atyámmal való egyesülést mindig birtokolni fogjátok, amíg bennetek lesz a Szentlélek, egyesülve az Atyával és velem, mert minket nem lehet szétválasztani.

Akkor apostolaim néhány kérdést intéztek hozzám. Részvéttel voltam gyengeségük iránt, és mindig szeretettel korholtam meg őket. Megértettem velük az igazságot, mellyel kapcsolatban nehézségeik voltak. Ismét kioktattam őket. Lelkükre kötöttem, hogy jól őrizzék meg szavaimat szívükben. Beszéltem nekik az isteni dolgokról és erényekről, amelyeket gyakorolniuk kell. Ők azonban még mindig a földiekre gondoltak. Gyengék voltak, és erényeik még nem tisztultak meg, mint később, amikor az isteni Lélekben részesültek. Nagyon jóindulatúak voltak. De mindig volt bennük valami földi és önző. Így szóltam hozzájuk:

– Aki szeret engem, megtartja szavamat és Atyám is szeretni fog|a őt. Nála fogunk tartózkodni a kegyelem és szeretet által, és örülni fogunk annak, hogy ilyen lélekben vehetünk lakást. Aki engem szeret, megteszi, amire én tanítottam s amit neki parancsoltam. Amikor egy ember így tesz, nagyon kedves lesz számunkra, és mi nagyon szeretni fogjuk őt, és tetszésünket találjuk abban, hogy az ilyen hűséges szívben lakást vegyünk.

– Amit most nektek mondok, csak kevéssé értitek meg. Az Igazság Lelke azonban megértet majd mindent veletek, és tisztán, világosan megismertek mindent.

Figyelmesen hallgattak rám. Amint az Atyától kitűzött óra elérkezett mennybemenetelemhez, gyermeki szeretettel köszöntöttem szeretett Anyámat, és mindnyájukra áldásomat adtam. Sok könny között imádkoztak. Megparancsoltam nekik, hogy menjenek fel a hegyre, ott látni fognak, amint a mennybe megyek, és még bőségesebb áldásban részesülnek.

> Mennybemenetelem

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

21 hozzászólás

Válaszolj Lovas István Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.