Register
A password will be e-mailed to you.

<< Bevezető a JÉZUS BENSŐ ÉLETE c könyvhöz, a kinyilatkoztatás körülményei és elfogadása

<< Péternek elsőbbséget adok

Ismét biztosítom őket Anyám hátrahagyásáról

Még jobban megvigasztaltam apostolaimat azzal, hogy ismét biztosítottam őket szeretett Anyám hátrahagyásáról vigasztalásukra és megerősítésükre. Megparancsoltam nekik, hogy minden kételyükben hozzá menjenek. Mindenben tőle kérjenek tanácsot. Ő ugyanis a Bölcsesség Széke, aki teljesen tökéletes, és minden kegyelemmel teljes. Azért, mint az én élő képmásomra tekintsenek rá.

Azt mondtam nekik:

– Ő lesz tanítónőtök, tanácsadótok és közbenjárótok nálam. Kérjetek tőle tanácsot, és ő oktatni és bátorítani fog, és megerősít titeket. Úgy nézzetek fel rá, mint az égből adott Bölcsességre. Igen, ő az Ég Királynője, mivel ő az én Anyám. Az iránta tanúsított hódolatot és alárendeltséget úgy fogom tekinteni, mintha nekem tettétek volna. Tudjátok meg, hogy ő anyai szeretettel szeret titeket. Sokat fáradozik nálam és mennyei Atyámnál üdvösségetekért. Feleljetek meg azért anyai szeretetének, és bizonyuljatok engedelmes és jóindulatú gyermekeinek. Nem beszélek nektek erényeiről, mert mindnyájan érintkeztek vele, és világosan látjátok ritka kiváltságait. Fel sem tudjátok fogni, mily kedves ő Atyám előtt, számomra, és a Szentléleknek. Elég azt mondani, hogy az örök lge az ő legtisztább testében vette fel az emberi testet a Szentlélek ereje által.

Ezért ismét mondom nektek: Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki, mint igazi Anyámnak. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét. Apostolaim örömmel és vigasztalással hallgatták isteni Anyámra vonatkozó dicséretemet. Az iránta érzett gyermeki, tiszteletteljes szeretet megnövekedett szívükben. Mindnyájan hálát adtak nekem a kegyelemért, hogy Anyámat hátrahagyom az ő javukra és vigasztalásukra. Ez a biztonság, hogy szeretett Anyám náluk marad, enyhítette bizonyos mértékben a nagy szomorúságot és fájdalmat, amit elvesztésem miatt éreztek.

A többi tanítványhoz megyek

Miután apostolaim nagyon megvigasztalódtak és megerősödtek, meghagytam nekik, hogy gyűljenek össze az utolsó vacsora termében, ahol szeretett Anyámmal és összes tanítványommal együtt lesznek. Megmondtam nekik az utolsó oktatásra kijelölt órát. Tudattam velük, hogy onnan a hegyre fogom vezetni őket, ahol fel fogok menni a mennybe. Elbúcsúztam tőlük, és elindultam felkeresni többi tanítványaimat. Ezeknek is megparancsoltam, hogy ugyanazon a helyen gyülekezzenek, hogy utolsó beszédemet meghallgassák. Megjelentem a lelkes és szerető Magdolnának is. Megvigasztaltam, és megerősítettem. Őt is oktattam arról, mit tegyen mennybemenetelem után. Sok jelét adtam iránta való nagy szeretetemnek. Hálás voltam azért, mert apostolaimmal együtt oly gyakran befogadott házába.

Magdolna vigasztalanul sírt, mivel meg lesz fosztva a vigasztalástól, amelyet látogatásaim okoztak neki. Földi életem alatt ugyanis gyakran meglátogattam. Ismét megvigasztalódott azonban, amikor megígértem a Szentlelket, aki leszáll majd rá. Neki is megparancsoltam, hogy menjen az utolsó vacsora termébe, szeretett Anyám társaságában. Miután megvigasztaltam, eltávoztam tőle.
.
Hasonlóképpen tettem testvérével, Lázárral és nővérével, Mártával is. Mindnyájukat megvigasztaltam és megerősítettem. Megparancsoltam nekik, hogy menjenek az utolsó vacsora termébe, hogy ott utolsó beszédemet hallják, és utána lássanak mennybemenetelemkor. Azt akartam, hogy minden apostolom és tanítványom jelen legyen mennybemenetelemnél. Jelenlétük nagyon szükséges volt ahhoz, hogy megerősödjenek a hitben és a nekik kinyilatkoztatott igazságokban. Mindnyájuknak szemtanúknak kellett lenniük mennybemenetelemkor, amint gyakran láttak engem feltámadásom után is, és tanítótevékenységem alatt is.

Anvámnál

Mindnyájan megerősödtek hitükben. Szavaim és ígéreteim a Szentlélek elküldését illetőleg megvigasztalták őket. Visszatértem Anyámhoz. Megmondtam neki, amit az imént tettem apostolaim és tanítványaim hitének megerősítésére. Ismét neki ajánlottam őket. E búcsútalálkozásnál megint megengedtem szeretett Anyámnak, hogy élvezze lelkem édességét. Megcsókolhatta szent sebeimet. Hosszasan beszélgettünk egymással. Megköszönte nekem minden ajándékomat, amelyben részesült. Én pedig megköszöntem neki minden szolgálatát és kedvességét, s hogy mindig oly jó és szeretetteljes Anyám volt.

Ő nagyon dicsért engem. Majd együtt dicsértük a mennyei Atyát. Még jobban eltelt kegyelemmel. Előre megmondtam neki, mi fog mennybemenetelemnél történni, és hogy előtte beszélni fogok apostolaimhoz és tanítványaimhoz. Ő is legyen ott. Gazdagon megáldva hagytam el őt. Még több áldást kértem számára a mennyei Atyától. Mindinkább eltelt újabb kegyelmekkel. Ennek nagyon örültem. Ő pedig mindig hálásabbnak és alázatosabbnak mutatkozott, amint jobban eltelt a kegyelemmel.

>> Utolsó beszédem

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.