Register
A password will be e-mailed to you.

Müller Péter írásai nagyon "jók", csak több sebből véreznek, csak az hiányzik belőlük, csak az hiányzik Szerzőjüknek (mint az egyébként legnagyszerűbb pogány embernek), hogy megkeresztelkedjen. Nem ismerem a vallását, de az írásaiból úgy ítélem, hogy Ő az emberben hisz, aki a sok bukás után az öntisztulás útját választja (hiszen tanúl a sok hiábavaló szenvedésből, a saját kárából), és majd csak rajta áll, hogy hanyadik újjászületés (halál) után, megbékélve önmagával és a körülötte lévő világgal, megtisztulva lelke egyesül valamilyen Istenséggel. Egyébként sok bölcsességet összehord, de mivel nem ismeri, nem tudja, hogy mi a kegyelem, az irgalom, mivel nem hisz Jézus Krisztusban, a háromszemélyű egy Istenben, nem hisz abban, hogy csak egyetlen földi életünk van, ezért a legbölcsebb mondása is csak a saját bölcsessége lesz, a világé, de nem Istené. Ezzel pedig kimondatlanul is önmegváltást hirdet.

Ádám és Éva a bűn elkövetése előtt még nem szorult megváltásra. Ám az üdvösség, az örök Élet még elérendő lehetőségként előttük állt. Ott volt az Élet fája az Édenkert közepén, az üdvösség karnyújtásnyira volt tőlük. Világos és egyértelmű út vezetett az Élet fájához, Isten jelölte ki. Nem indultak el rajta. Bizonnyal nem hitetlenség miatt, hanem csak talán azért, mert nem látták olyan sürgősnek az ügyet. Talán messze voltak az Édenkert közepétől, és közelebb álltak a másik fához, amelyről nem szabad volt enniük.

Ma is ez történik velünk: rengeteg jó dolog van a világon, de azok egy kicsit távolabb állnak tőlünk, olykor nagyon is fáradságos út vezet hozzájuk. Viszont a tiltott gyümölcsök szépek, vonzók és kisebb fáradsággal el is érhetők. Az a vesztünk, hogy akkor gondoljuk magunkat szabadnak a döntésünkben, ha tiltott gyümölcs után nyúlunk, és akkor korlátozottnak, ha engedelmeskedünk egyfajta elvárásnak. Ádám és Éva feltehetően arra gondol, hogy Isten azt akarja, hogy egyenek az Élet fájáról, és ne egyenek a jó és a gonosz tudásának (vagyis a halálnak) fájáról. Ezzel szemben az a Gonosz nem parancsolja sem azt, hogy ne egyenek az Élet fájáról, sem azt, hogy egyenek a halál fájáról, Ő úgymond szabadon hagyja Ádám és Éva választási lehetőségét, de elülteti szívükbe az Isten iránti bizalmatlanság magvát, azt sejteti, hogy Isten késleltetni akarja üdvösségüket, hogy istenivé váljanak, olyanok legyenek, mint az Isten: "Isten irigyli tőletek, hogy a magatok erejéből legyetek istenivé, istenné". Ez az önmegváltás útja: üdvösségre jutni, örök életet nyerni, Istennel egyesülni, de nem az engedelmesség útján, nem azon az úton, amit az Isten irántunk való szeretetből jelölt ki számunkra, hanem amit mi -úgymond- "szabad" akaratunkkal választottunk magunknak, amit mi emberileg bölcsnek és célravezetőnek gondolunk.

Ősszüleink a halált nem vették komolyan, csak arra koncentráltak, hogy a saját maguk által kigondolt úton, amit szabad akarattal választottak maguknak (legalábbis így gondolták), egyesülhessenek Istennel, hogy megistenüljenek.

Ezzel szemben tudomásul kell vennünk, hogy a szabad akaratunk Isten ellenére nem működőképes. Csak az Istennek való engedelmesség útján járva válunk egészen szabaddá a világtól és önmagunktól is. Ez a kegyelem útja. Én csak figyelmeztetni szeretném a Müller Péter írásait nagy szeretettel olvasó, gyanútlan embereket, hogy legyenek éberek, és éljenek a megkülönböztetni-tudás isteni ajándékával, amit nem könyvekből olvashatunk ki, hanem Isten Szentlelke által nyerhetünk el.

Áldott pünkösdöt, Lélekáradást kívánok, szeretettel

Laci a.

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

949 hozzászólás

  1. Ariel

    Lili: igaz, hogy Isten Ádámnak mondja el, hogy ne egyenek arról a fáról, és Éva ezt a parancsot Ádámon keresztül ismerte meg, DE ISMERTE. Elgondolkoztat ez engem inkább a férdi-nő viszonyról, hogy miért kell nekünk engedelmeskedni a férfiaknak, és milyen erő és hatalom adatott a nőnek, hogy el tudja csábítani a férfit…Idemásolom neked a Teremtés Könyvét szó szerint.

    A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?”
    Ter 3.2
    Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk.
    Ter 3.3
    Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.”
    Ter 3.4
    Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni.
    Ter 3.5
    Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”
    Ter 3.6
    Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.

    Válasz
  2. Lili

    A Fábry műsorban Müller Péter elmagyarázta a Biblia eddigi félre magyarázatát. Az alma evés tilalmáról csak Ádam tudott, mert Éva megteremtése előtt csak neki mondta el Isten. Utána teremtette meg Évát, de Ádam nem mondta el Évának a tilalmat, és amikor Éva evett az almából Ádám még Évát vonta felelősségre. Ő az első férfi a felsőbbrendű tisztességtelenség és a többi utána következők ugyan ilyenek. Valahogy a történet ilyen sorrendiségét az egyházak nem hangoztatják!

    Válasz
  3. Adrienn1985

    Végre egy érthető magyarázat,hogy miért NEM okés Müller Péter! Köszönöm,nagy segítség nekem ez a cikk!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.