Register
A password will be e-mailed to you.

<< Bevezető a JÉZUS BENSŐ ÉLETE c könyvhöz, a kinyilatkoztatás körülményei és elfogadása

<< Hatalmat adok a bűnök megbocsátására és a papszentelésre

Közeledik mennybemenetelem ideje

Amint közeledett a mennyei Atyám által mennybemenetelemre kitűzött nap, és apostolaim kellő oktatást nyertek afelől, hogy mit tegyenek mennybemenetelem után, már nagyon meggyőződtek feltámadásom bizonyosságáról.

Számomra nem maradt más hátra, mint hogy visszatérjek a világból Atyámhoz, és birtokomba vegyem a dicsőség teljességét, amelyet a földön kiérdemeltem. Most birtokába jutottam ennek a dicsőségnek, hogy azt soha többé el ne veszítsem, hanem az egész örökkévalóságon keresztül örvendjek birtoklásának. A mennyei Atya vágyakozott az után, hogy engem jobbján lásson, kiérdemelt dicsőségem birtokában. Minden angyal kívánta, hogy végre eljöjjön a pillanat, amikor Királyukat a trónján látják, hogy ott imádhassák, és teljesíthessék neki tartozó szolgálatukat. A feltámadott lelkek is kívánták, hogy az őket megillető helyre kerüljenek.

Vágyakoztam az után, hogy beteljesítsem Atyám akaratát és hamarosan leküldjem a Szentlelket apostolaimra, hogy őket még jobban megerősítse a hitben, állhatatossá tegye, adományaival és szeretetével eltöltse. Így képesíti majd őket arra, hogy nyilvánosan fellépjenek, hirdessék evangéliumomat, és megtérítsék a világot. Különösen arra vágytam, hogy mindenki élvezze az emberiség megváltásának gyümölcseit.

Meglátogatom Anyámat

Közben megjelentem szerető Anyámnak, és kinyilvánítottam előtte vágyamat: 

– Anyám, eljött az ideje, hogy visszatérjek Atyámhoz, és birtokba vegyem egész dicsőségemet. Istenségem szerint már az enyém, emberségem azonban csak akkor fogja elérni. A földön kellett nekem elviselnem mindazt, aminek tanúja voltál.

Amint ezt mondtam kedves Anyámnak, ő letérdelt, és imádta Isten akaratát. Örült neki, hogy láthatta felfoghatatlan felmagasztalásomat. Megelégedett azzal, hogy a földön maradjon, a fejlődő Egyház javára és apostolaim, tanítványaim és minden hívő megerősítésére.

Azáltal, hogy magáévá tette az Atya akaratát, s belenyugodott abba, hogy a földön maradjon, míg én a mennybe megyek, az Atyától új kegyelmeket és nagyon sok érdemet nyert el. Mindig kedvesebbé vált a mennyei Atya előtt. Velem egyesülve dicsérte Őt, és adott neki hálát az emberiség nevében a jótéteményért, hogy én őt hátrahagytam a földön a hívek megerősítésére és vigasztalására. Az Atya nagyon szívesen fogadta ezt a dicséretet és hálaadást, és azért még nagyobb kegyelmekkel árasztotta el őt. Az Istent dicsőítő ima után nagy szeretettel és gyengédséggel, mint legszeretettebb Fia beszéltem vele. Ismét gondjaiba ajánlottam az egész Egyházat, vagyis mindazokat, akik bennem hisznek, nevemet felmagasztalják, és felveszik a hitet, amelyet apostolaim nekik hirdetnek.

Ismét megbeszéltem vele, mit kell tennie a hívek javára. Biztosítottam őt a legnagyobb szeretetről, mind mennyei Atyám részéről, mind az én részemről. Ő földi élete alatt a mi gyönyörűségünk lesz. Lakóhelyet veszünk szívében, mivel ő számunkra a legkellemesebb otthon. Biztosítottam arról, hogy mindent el fog nyerni, amit csak kér, mert ő számunkra a legszeretettebb teremtmény. Őt mi az Ég és Föld Királynőjévé választottuk, és hatalmunkat adtuk neki. Mind jobban eltöltöttük kegyelmekkel és ajándékokkal. Továbbá azt mondtam:

– Szeretett anyám, te ugyan test szerint a földön fogsz lakni, lelked azonban a mennyei magasságban lesz, és velünk fog társalogni. Gyakran fogok mutatkozni előtted, égi trónusomon ülve, mennyei Atyám jobbján. Te élvezni fogod a boldogító látványt. Amit csak kérsz, mindig teljesülni fog. Te mindig a legnagyobb fokban egyesülsz a mennyei Atya akaratával, azért az Atya örömmel megadja mindazt, ami csak tetszik
neked és amit tőle kérsz. Örvendj, hogy nekünk, akik magasságos trónusunkon Vagyunk, a földön van egy teremtményünk, akire oly nagy tetszéssel tekintünk, és akiben gyönyörünket találjuk.

A szeretett Anya megalázta magát ezekre a szavakra. Saját semmiségére tekintett, és minden dicsőséget Istennek adott. Kért engem, hogy az ő nevében dicsérjem a mennyei Atyát, és adjak Neki hálát azért, mert annyira felmagasztalta őt, elárasztotta kegyelmekkel, és egyesült a porral. Imádta istenségemmel egyesült emberségemet, és hálát adott mindenért, amit én neki tettem. Utána ismét dicsőítette a mennyei Atyát, és hálát adott neki minden kegyelemért és csodálatos műveiért, amelyeket bennem művelt. Miután egy ideig szeretett Anyámmal áhitattal beszélgettem, és kicseréltük szívünk vágyait, megengedtem neki, hogy megcsókolja sebeimet. Ez boldoggá tette, megvigasztalta, és megerősítette őt. Kész volt arra, hogy látható jelenlétemtől meg legyen fosztva.

Ilyenkor gyakorolta a leginkább szívből fakadó és legmagasztosabb erényeket, amelyeket csak egy emberré lett Isten Anyja gyakorolhat.
Megengedtem neki, hogy egy ideig élvezze az isteni vigasztalás áradatát. Amint ismét visszatért érzékeinek használatára, újból gondjaiba ajánlottam Egyházamat. Aztán elmentem tőle, hogy meglátogassam apostolaimat. Áldásom teljességével hagytam el őt. Valahányszor búcsút vettem tőle, ő alázatosan mindig áldásomat kérte saját maga és minden fogadott gyermeke számára. Mindenki iránt gyakorolta a jóságos
anya szeretetét. Amíg én a földön éltem, minden test
vérem és nővérem számára kegyelmeket kértem mennyei Atyámtól, minden egyes szükségükben, amelyekben őket láttam. Ezt tette szeretett Anyám is egész életében, míg a földön élt. KihasznáIta az isteni bőkezűséget gyermekei javára. Mindnyájukat szerette, mindnyájukért imádkozott, és senkit sem zárt ki anyai szeretetéből.

Ismét megjelenek enyéimnek

Elszakítottam magamat szeretett Anyámtól, és apostolaimhoz mentem. Mind a tizenegy együtt volt, és megerősödött. A világból való eltávozásomról és mennybemenetelemről beszéltek. Ezt már kinyilatkoztattam nekik. Nagyon szomorúak voltak amiatt, hogy meg lesznek fosztva látható jelenlétemtől. Feltámadásomról beszéltek, és sokan közülük ingadozni kezdtek hitükben. Zavar uralkodott lelkükben, és állhatatlanok is voltak. Megjelentem nekik. A szokásos módon üdvözöltem őket:

– Béke veletek!

Megkorholtam őket hitetlenkedésükért és szívük keménységéért, mivel kételkedtek abban, amit oly világosan láttak és hallottak. Szavaim szívükbe markoltak. Magukba tértek, megbánták állhatatlanságukat és kishitűségüket. Vádolták magukat, és bocsánatot kértek.

Nagy szeretettel beszéltem hozzájuk, és ismét kioktattam őket. Megismételtem nekik, amit már sokszor mondottam. Hozzájuk intézett szavaim nagyon megerősítették őket hitiikben. A mennyei Atyától sok kegyelmet és világosságot esdettem ki számukra. Ismét beszéltem nekik a szentségekről, és kiokítottam őket annak módjára, miként kell azokat kiszolgáltatniuk. Kinyilatkoztattam nekik, hogy most eljött az ideje annak, hogy én visszatérjek Atyámhoz, aki küldött engem. E szavak nagyon elszomorították őket. Könnybe lábadt szemük, mert felfogták, hogy eljött visszamenetelem ideje. Vigasztalanok voltak. Megvigasztaltam őket a Szentlélek megígérésével:

– Ne szomorkodjatok, drága apostolaim! Amikor eltávozom tőletek, hamarosan vissza fogok térni a Vigasztaló Lélekkel. Ezt a Szentlelket
kiesdem számotokra az Atyától. Ő az Igazság Lelke, aki egyesülve van a bennem levő istenséggel. Az Atya ugyanis velem és a Szentlélekkel együtt egy az istenségben. Mi három különböző személy vagyunk, de egyetlen
Isten. Amikor a szentlélek leszáll rátok, én is eljövök az Atyával
egyesülve. Azért örvendjetek, mert hamarosan leszállok rátok, hogy megvigasztaljalak titeket. A mennyben magasztos trónusomon leszek, azonban nálatok is tartózkodom anélkül, hogy égi trónusomat elhagynám.

E szavak nagyon megörvendeztették apostolaimat. Erősen hittek abban, amit nekik mondtam. A számukra annyira szükséges hitet én esdettem ki mennyei Atyámtól. Amikor előzőleg megengedtem, hogy gyengék legyenek a hitben, azért tettem, hogy jobban megerősíthessem őket. Miután apostolaim megvigasztalódtak, és megbizonyosodtak, biztosítottam őket még arról, hogy szívük kimondhatatlan örömmel fog eltelni. Ez az öröm állandó és kitartó lesz, többé nem távozik el szívükből. Senki sem tudja elvenni tőlük, mert szívük eltelik az isteni Lélekkel, aki ott lakást vesz.

Az apostolok nagyon örültek ígéreteimnek. Erősen hittek bennük. Ismét imádkoztam értük, hogy hitük állhatatos legyen. Mindnyájan megvigasztalódtak. Bizonygatták nekem, mennyire szeretnek. Részvéttel voltam irántuk, amikor szomorkodtak elmenetelem miatt.

Pétert az Egyház fejévé teszem

Nagyon örültem szívük ragaszkodásának, különösen Péterének. Ő a többinél lángolóbb szeretettel vonzódott hozzám.

Megkérdeztem tőle, jobban szeret-e engem a többi apostolnál. Azt válaszolta, hogy nagyon szeret. Háromszor tettem fel neki ezt a kérdést, hogy lássam, vajon állhatatos-e válaszában. Minden válasz után megbíztam azzal, hogy legeltesse juhaimat és bárányaimat. Ezzel Egyházam fejévé tettem őt.

Azért kívántam tőle szeretetének ezt a kinyilvánítását, hogy megmutassam neki, tőle különösen nagy szeretetet várok, mivel mindnyájuk fejévé tettem. Most gyakorolhatta tisztségét, és buzgólkodhatott mennyei Atyám megdicsőítéséért és a rábízott lelkek üdvösségéért.

Az Apostol a megismételt kérdésekre, hogy vajon jobban szeret-e ő engem a többieknél, mélységesen szégyenkezve csak ezt válaszolta:

– Tudod, Uram, hogy szeretlek!

Ugyanakkor elismert engem Istenének és Urának. Mindenkinek kijelentettem a tisztséget, amelyet Péternek, mint Egyházam fejének adtam, hogy mindnyájan elismerjék őt.

Apostolaim örültek rendelkezésemnek. Péter, az Atyától megvilágosítva, felismerte tisztségének magasztosságát. Megalázta magát, mert méltatlannak tartotta erre személyét. Csak azért vállalta el a tisztséget, hogy teljesítse Isten akaratát. Világosan felismerte szavaimból és az Atyától kapott isteni megvilágosítás révén, amit kiesdettem számára. Nem lett emiatt kevély, hanem nagyon megalázta magát.

Az összes többi apostol is örült. Így gyakoroltak a testvéri szeretet parancsát, amelyet nekik adtam. Örültet testvérük és társuk felmagasztalásának, és teljesen készségeseknek mutatkoztak arra,  hogy alárendeljék magukat neki.

>> Mária a Bölcsesség Széke, mindenben tőle kérjetek tanácsot
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

17 hozzászólás

  1. Wade

    Nem mindenhol kell egyete9rtsek a krtiike1val, sorra veszem az e9rthetőse9g kedve9e9rt az e9szreve9teleimet.Supernaturalt nem igaze1n nevezne9m ve1lse1gnak csak nem lehetett e9rteni azt, hogy merre tart a fősze1l, de ezt sikeresen korrige1llte1k a ke9szedtők e9s jelenleg mindenfele9 csak pozitedv krtiike1kat olvasok a sorozatrf3l.A last airbinder legfőbb proble9me1ja szerintem, hgoy rf6vid. Tehe1t megprobe1lte1k a 24d720 perces (kb nem vok biztos az adatban) ssorozatot belesfcriteni 90 percbe, szerintem nagy hiba e9s sze9p is lett volna meg a tf6rte9net is klappolt volna csak a rf6vidse9ge miatt egyszerfcen kf6vethetetlen a story olyan ne9ző sze1me1ra aki nem le1tta a sorozatot, szf3val ha ozze1csapnak me9g 90 percet ez egy nagyszerfc film lenne szerintem, edgy viszont belebukik ebbe a dologba.A vare1zslf3tanoncot e9n szeme9ly szerint szerettem habe1r te9ny s valf3 10-12 e9ves koroszte1ly sze1me1ra ke9szfclt a film, tehe1t gyerekfilm e9s ha igy ne9zzfck nincs is vele baj. A Perc Jackson meg szerintem szinte9n egy szf3rakoztatf3 film, jojo te9ny ne9hol kicsit buta v sze1jbare1gf3s de vannak benne nagyon jf3 jelenetek e9s a szatedr alakja kifejezetten tetszett d6sszese9gben jf3 az edre1s kf6szi e9rte e9s a Farkasembert me1r meg ke9ne ne9zzem re9gf3ta van a liste1mon

    Válasz
  2. katisze

    Elnézést kérek, lehet, h én értek valamit félre, de a fenti részben, a cikk mellett, Szent Péter képe alatt az van írva, hogy :”Azt árulta el, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.” NEm Júdás árulta el Jézust?? Péter megtagadta. Szerintem érdemes lenne kijavítani, nehogy félrevezessünk olyanokat, akik még kevésbé ismerik a Bibliában leírtakat!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.