JÉZUS BENSŐ ÉLETE – Újabb megjelenéseim

<< Bevezető a JÉZUS BENSŐ ÉLETE c könyvhöz, a kinyilatkoztatás körülményei és elfogadása

Apostolaim Máriánál

Miután apostolaim abbahagyták a vitatkozást, egyesek közülük halászni mentek, mások pedig felkeresték szeretett Anyámat, hogy elmondják neki, láttak engem feltámadva, megjelentem nekik, és a béke szavával üdvözöltem őket. Közöttük volt János is. Nagy fájdalommal mondták el szeretett Anyámnak Tamás hitetlenkedését. Ő megnyugtatta az apostolokat azzal, hogy Tamás hinni fog feltámadásomban.

Anyám imádkozni kezdett hitetlen fiáért. Kérésével elnyerte a kegyelmet számára, hogy megerősödjék a hitben, és engem a többiekénél sokkal nyilvánvalóbb és világosabb módon elismerjen.

Másodszor is megjelenek Magdolnának

Eközben ismét felkerestem Magdolnát. Ő hívogatott engem égő vágyával és tüzes szeretetével. Amikor másodszor látogattam meg, egyedül volt. Amint meglátott, nem tudta tovább visszatartani szeretetének hevességét, és felkiáltott:

– Mesterem és Istenem!

A mennyei tűztől egészen átizzva kért, hogy isteni szavaimat hallhassa, amint halandó életemben szokta ezt tenni. Teljesítettem kívánságát. Beszéltem neki az isteni titkokról, és megtanítottam rá, miként szeressen engem mindig jobban. Megvigasztaltam és megsegítettem jelenlétemmel és szavaimmal. Felmérhetetlen örömöt érzett szavam hallatára, és még nagyobb szeretetre gyúlt irántam.

Megjelenek Mártának és Lázárnak

Megjelentem Mártának, és testvérének Lázárnak is, akik tanítványaim voltak. Nagyon forrón vágyakoztak, hogy lássanak, mivel már hallottak különböző jelenéseimről. Amint éppen szenvedésemről, halálomról és feltámadásomról beszéltek, megjelentem nekik. A szokásos módon köszöntöttem őket. Elteltek örömmel, hogy engem láthattak, de a félelem és a jámbor szégyenkezés is erőt vett rajtuk, akárcsak apostolaimon, első megjelenésemnél. Megvigasztaltam Lázárt és Mártát, és bátorítottam őket, hogy ne féljenek, én vagyok az.

Amikor kimondtam e szavakat: "Ne féljetek, mert én vagyok", szavaim erejénél fogva minden félelem eltűnt mindenkiből, aki látott. Így ők is félelem nélkül élvezték jelenlétemet, sőt mi több , elmondhatatlan szívörömmel szemléltek.

Mivel most már Márta és Lázár biztosak voltak feltámadásomban, imádtak, és ismét elismertek, mint Isten igazi Fiát. Őket is oktatásban részesítettem.

Amikor megjelentem tanítványaimnak, mindig megismételtem tanításomat, amelyet hirdettem, míg halandó életemben velük voltam. Nemcsak azért tettem ezt, hogy oktassam őket, hanem még inkább azért, hogy megerősítsem hitüket feltámadásomban. Semmi kétségnek nem volt szabad megmaradnia bennük efelől. Tapasztalhatták ugyanis, hogy ugyanúgy beszéltem nekik, mint ahogy előzőleg beszéltem ugyanezekről a dolgokról. A legcsekélyebb mértékben sem változtattam meg tanításomat, amelyet oly nagy szeretettel hirdettem nekik, és oly fennkölt bölcsességgel és tökéletességgel ajánlottam.

Ismét meglátogatom Anyámat
.
Miután meglátogattam Lázárt és testvérét, Mártát, ismét kedves Anyámhoz mentem. Ő nagy gyönyörűségemre szolgált egész földi tartózkodásom alatt. Mennyire örültem, amikor őt láthattam, aki oly szép és tökéletes volt, minden erénnyel ékesítve, lángolva a szeretettől, teljes a hitben, reményben és szeretetben, és túlcsorduló a kegyelmekben!
.
Szeretetteljesen bántam vele. Megengedtem neki, hogy mint Anyám, átöleljen, megcsókolja sebeimet, különösen oldalsebemet. Ezt a sebet ő különösen tisztelte, mert ennek a sebnek a fájdalmát egyedül ő tapasztalta. Én már nem éreztem akkor fájdalmat, hiszen már meghaltam.
.
Kedves Anyám nagy szeretettel közeledett az oldalsebhez. Az isteni vigasztalás mély áradatát ízlelte meg, amikor legtisztább ajkát reá helyezte, hogy annak értékes nedűjét élvezze, amely belőle forrásozott, hogy őt boldogítsa és erősítse. Valahányszor csak kedves Anyámnál tartózkodtam, mindenre kioktattam őt, amit mennybemenetelem után híveimmel tennie kell. Teljesen megértettem vele mindent, ami apostolaimmal és minden hívővel történni fog. Minden szavamat megőrizte szívében, hogy annak idején mindenkit ki tudjon oktatni, az apostolokat éppúgy, mint a híveket.

Anyám akkor dicshimnuszokat énekelt. Én nagyon örültem, mikor énekelni hallottam. Együtt dicsértük a mennyei Atyát. Valahányszor megjelentem neki, mindig gondjaimba ajánlotta összes fogadott gyermekét, az én testvéreimet és nővéreimet. Mindig a szeretetteljes anya szolgálatait teljesítette irántuk, különösen azóta, mióta gyermekeiül adtam őket, amikor a kereszten függtem. Mindig valami kegyelmet kért egy apostol, vagy tanítvány számára, amint azok arra rászorultak. Oly megnyerő volt kedvessége, egész viselkedésmódja és magatartása, amellyel a szerető Anya gyermekeiért könyörgött, hogy semmit se tudtam megtagadni tőle. Míg kegyelmeket kért tőlem, szívem hevesebben dobogott az ő szeretete, alázatossága és az isteni akarattal való teljes megegyezése láttán.

A feltámadásom utáni napokban nagyon gyakran meglátogattam szeretett Anyámat. Legtöbbet nála tartózkodtam. Egész éjjeleken keresztül elragadtatásban volt, jelenlétemet élvezve. Gyakran megengedtem neki, hogy lássa a kíséretemben levő boldog lelkeket.

Gyakran beszélgetett jegyesével, Józseffel, és szüleivel. Majd együtt dicsérték a mennyei Atyát, kórusban énekeltek. Kedves Anyám egyedül énekelt és a boldog lelkek válaszoltak rá. Ő messze felülmúlt minden lelket bölcsességben, kegyelemben és szeretetben. Mindig az összes teremtmények Királynőjeként viselkedett, és mint magasztos Királynőjük, messze föléjük emelkedett. Nagy örömmel hallgattam énekét. A boldog lelkek is örültek. Királynőjükként néztek fel rá, és hódoltak előtte. Jóllehet szeretett Anyám oly gyakran látta kegyelmekkel való elhalmozását és megtiszteltetését, mégis mindig alázatos maradt. Ezen alázatossága által mindig újabb kegyelmeket érdemelt ki.

Szeretett Anyám az öröm és vigasztalás tengerébe merült jelenlétemben. Ne hidd azonban, hogy ilyenkor megfeledkezett szenvedésemről, amelyet megkínzatásom és haláltusám közben kiállottam. Ellenkezőleg, amíg csak élt, állandóan emlékezett rá, és mindig keserűséggel töltötte el emléke. Amikor eltávoztam tőle, arra gondolt, mily sokat szenvedtem, és mily sokba kerültek nekem a lelkek, akiket vérem árán váltottam meg. Rendszeresen visszaemlékezett minden szenvedésemre és fájdalmamra, örömömre és szomorúságomra. Amíg csak a földön élt, keserűséget érzett miattuk, hogy így kövessen engem. Én ugyanis halandó életem folyamán állandó szorongattatásban és keserűségben éltem. Ő mindenben hűséges társam és szerető Anyám akart lenni, aki egyetlen Fiának szenvedéseit nem felejtette el, jóllehet én már akkor nem Szenvedtem. Ezáltal szeretett Anyám elnyerte legnagyobb tetszésemet. Ő pedig méltóvá vált arra, hogy ismét újabb kegyelmeket kapjon.

Imaéletem feltámadásom után

A negyven nap alatt, amelyet feltámadásom után a földön töltöttem, szerettem, dicsértem és dicsőítettem mennyei Atyámat minden testvérem és nővérem nevében. Köszönetet mondtam Neki helyettük, és minden egyes lélek számára kegyelmeket kértem tőle. Mennyei Atyám nagyon örült eljárásomnak, amellyel jót tettem az emberiséggel. Jóllehet a világ annyira megbántotta, főleg az istentelen zsidók, mégis nagy szeretettel nézett a vílágra, amíg én, az Ő gyönyörűsége ott laktam. Tőlem az Atya teljes elégtételt kapott.

Meggyőzöm Tamást

Tanítványaim együtt voltak a hitetlen Tamással. Feltámadásomról beszéltek és a jelenésekről, amelyekben részük volt és a vigasztalásról, amelyet jelenlétem okozott nekik. E beszélgetések élő vággyal töltötték el őket, hogy ismét lássanak engem. Csak Tamás maradt meg makacsnak, és egyáltalán nem hitt nekik. Azt ismételgette: ,,Ha nem tehetem kezemet Jézus nyílt oldalába, nem hiszek feltámadásában.”

Az ajtók be voltak zárva, mert a tanítványok féltek a zsidók dühétől, akik azt mondták, hogy a tanítványok lopták el holttestemet. Azért is zárkóznak be, mert aggódtak, hogy elfogják és megkínozzák őket is, mivel tanítványaim voltak. Miközben Tamás erősködött, hogy nem fog addig hinni, míg meg nem érintheti sebeimet, megjelentem nekik, és a béke szavával üdvözöltem őket.

Minden tanítványom örült, csak Tamás zavarodott meg, és félt, mert azonnal felismerte, hogy én vagyok az: az ő Mestere. Nem mert megszólalni. Én azonban hozzá fordultam, és felszólítottam, hogy érintse meg ujjával sebeimet, és tegye kezét oldalamra, amint annyira akarta. Nagy szeretettel, barátságosan mondtam neki:

– Ne légy hitetlen, hanem hívő!

Erre felemelte kezét, hogy megérintse oldalsebemet. Nyílt oldalamból hirtelenül nagyon fényes sugár tört elő. Átjárta, és megvilágította lelkét. Most nagyon világosan látta, és felismerte, hogy én vagyok az ő Mestere és Isten igazi Fia. Elismerte istenségemet, amely egyesült feltámadott emberségemmel. Égre emelte kezét, és túláradó örömmel, hangosan felkiáltott:

– Uram és Istenem!

A földre borult és nagy tisztelettel imádott. Bocsánatot kért hitetlenkedéséért. Hozzá fordultam, és azt mondtam neki:

– Mivel láttáI engem, Tamás, hittél. Boldogok azok, akik nem látnak, és mégis hisznek!

Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek! E szavakkal minden tanítványommal meg akartam értetni, hogy mindazok boldogok lesznek, akik hisznek bennem, jóllehet nem fognak látni úgy, amint ők láttak engem, és hogy azok is boldogok voltak, akik nem láttak engem, mégis hittek bennem. Ezek voltak a pátriárkák és a próféták, és mindazoka boldog lelkek, akik követtek engem, akik földre érkezésem előtt éltek, és erősen hittek abban, hogy le fogok szállni az égből, hogy emberi testet öltsek és megváltsam a világot. Igen, boldogok mindazok, akik hitték, amit a próféták nekik kinyilatkoztattak.

>> Beszélek enyéimhez a hitről