Register
A password will be e-mailed to you.

<< Bevezető a JÉZUS BENSŐ ÉLETE c könyvhöz, a kinyilatkoztatás körülményei és elfogadása

< Fent a kereszten 

UTOLSÓ SZAVAIM

Imám a kereszten

A kereszten, miközben gúnyoltak és szidalmaztak, imádkoztam az isteni Atyához mindazok megtéréséért, akik engem annyira sértegettek. Főleg imádkoztam a két latorért, akik velem együtt voltak megfeszítve, mert ők is rettenetes kínokat álltak ki, és a halál elébe néztek. Kívántam, hogy lelkük részesüljön a megváltás jótéteményében. Azért forró imát küldtem az Atyához. Az Atya megvilágosította őket, én pedig példát adtam nekik a legyőzhetetlen türelemre.

A jobbomon levő lator megtér

A jobbomon levő lator lelke világosságban részesült. Elgondolkodott azon, hogy mily nagy türelemmel viseltem el mindent. Ez tette, amikor fölmentünk a Kálváriára, és utána, amikor engem a keresztre szegeztek. Ezek azonban csak futó gondolatok voltak, mert később ő is csatlakozott a többiekhez, akik gúnyoltak és sértegettek. Azonban annyit gondolkodott türelmemen, hogy végül megszilárdult véleménye. Az isteni Atyától megvilágosítva, világosan felismerte az erényeket, amelyeket a kereszten gyakoroltam, és legyőzhetetlen türelmemet, annyi gúnyolódás, sértegetés és szenvedés közepette. Felém nézve szemlélte kínjaimat. Látta széttépett testemet, amely egy seb volt, látta elképesztő szenvedésemet, és nagy részvétet kezdett érezni irántam. Azért társához fordult, aki káromolt engem, és azt mondta neki:

– Mi megérdemeltük a büntetést, és gaztetteinkért fizetünk, azért büntetésünk helyénvaló. De ez az ember, aki ennyit szenved, mi rosszat tett? Ő ártatlan! Nézd csak, mekkora türelemmel szenvedi el ezt a nagy kínt!

Ezekre a szavakra a balomon levő lator, ahelyett, hogy magába szállt volna, még inkább dühöngeni kezdett, és szidalmazta társát. A jobbomon levő lator, aki megvallotta ártatlanságomat, újabb megvilágosításban részesült, és Isten igazi Fiának ismert fel engem. Ismét rám szegezte szemét, és szemlélt engem. Ugyanakkor nagy fájdalmat érzett szívében mind saját gonosztettei, mind az én szenvedésem miatt. Amint figyelmesen nézett és szemlélt engem, felismerte istenségemet, azaz világosan megismerte, hogy Isten Fia vagyok, és erősen hitt ebben.

Első szavam:

Miközben ez ment végbe a jobbomon levő lator lelkében, a nép sértegetett és káromolt engem. Egymással versengtek az emberek, hogy ki tud inkább kigúnyolni és megsérteni. Főleg az írástudók és a farizeusok, akik jelen voltak, szórták felém káromlásaikat és gyalázatos sértegetéseiket. Láttam, hogy az Atya haragszik rájuk. Hangosan imádkoztam hozzá, ezt mondva:

– Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!

Ez volt az első, amit a kereszten mondtam: imádkoztam az Atyához, hogy bocsásson meg ellenségeimnek, akik annyit sértegettek engem. Mentegettem őket azzal, hogy nem tudják, mit tesznek.

Jóllehet állandóan imádkoztam értük az Atyához, végül nyilvánosan akartam ezt tenni, hangosan, hogy mindenki halljon. Példát akartam hagyni ezzel minden követőmnek arra, miként kell viselkedniük azokkal szemben, akik üldözik és megbántják őket. Ugyanakkor kértem az isteni Atyát, hogy adjon minden testvéremnek megvilágosítást és kegyelmet, hogy követni tudjanak engem.

Tetszett ez Atyámnak, és készségesnek mutatkozott a megbocsátásra, és arra is, hogy megad nekik minden általam kért megvilágosítást és kegyelmet. Ezért hálát adtam az Atyának. Nagy szomorúsággal láttam azonban, hogy sokan visszaélnek azokkal, és a bocsánat helyett azt kérik majd Istentől, hogy verje meg ellenségeiket és bosszulja meg gonoszságukat. Mentegetés helyett vádolni fogják ellenségeiket.
Azért ismét az isteni Atyához fordultam, és kértem, adjon nekik nagyobb megvilágosítást és kegyelmet. Láttam, hogy az Atya megteszi, és néhányan megtérnek, és követnek engem, imádkozva ellenségeikért és mentegetve őket. Ezért hálát adtam az Atyának, és kértem Őt, hogy Ő is bocsássa meg nekik nagylelkűen a tőlük kapott sérelmeket. Láttam, hogy az Atya megteszi. Ezért is hálát adtam Neki.

Még nagyobb keserűséget és fájdalmat éreztem azonban, amikor láttam azok sokaságát, akik ezzel az újabb kegyelemmel is visszaélnek, és mindig megvetik azokat, akik megbántják őket, és haragszanak rájuk. Mindig büntetést és bosszúállást kérnek az Atyától azokra, akik megsértik őket. Még nagyobb keserűséget éreztem, amikor láttam, hogy ezek nem nyerik el az Atya bocsánatát saját bűneikre sem, és hogy eléri őket is a büntetés, amelyet oly megátalkodottan és gonoszul kívántak azokra, akik őket megbántották. Ez nagyon megkeserítette szívemet.

Amikor az engem sértegető nép, írástudók és farizeusok hallották szavaimat, amelyeket értük intéztem az isteni Atyához, még inkább sértegettek és gúnyoltak, ezt kiáltozva:

– Mit mondasz, te gonosz hazug, hogy mi nem tudjuk, mit teszünk? Tudod jól, hogy világosan felismertük ki vagy: varázsló, csaló, gazember! Kérj bocsánatot saját magad számára a sok rosszért, amit tettél, ne számunkra, akik igazságosan bánunk veled, amikor megbüntetünk, amint megérdemelted!

Ezek a szemtelen szavak nagy fájdalmat okoztak szívemnek. Az isteni Atya nagyon megharagudott rájuk, mert súlyosan megsértették Őt ezzel. Én ismét bocsánatot kértem számukra és mindazok számára, akik gonoszul éltek, és akik mindent rosszra használnak fel. Még az általam kiérdemelt kegyelmeket is arra használják, hogy még jobban megbántsák vele az isteni Atyát.

Kedves Anyám hallotta szavaimat, és ő is csatlakozott hozzám kérésemben. Valahányszor mondtam valamit, így szóltam szívéhez: – Utánozz engem, kedves Anyám, és te is kérd az isteni Atyát úgy, amint én kérem Őt. Anyám mindenben hűséges társam volt.

Második szavam

A jobbomon levő lator hallotta szavaimat. Belsejében már megtért és meg volt világosítva. Amikor hallotta, hogy én bocsánatért esedezem az Atyához azokért, akik engem sértegettek, eltelt bizalommal és reménységgel. Azt mondta magában:

– Ha ily nagy szeretettel imádkozik isteni Atyjához bocsánatért ezek számára, akik annyira bántalmazzák őt, akkor sokkal inkább remélhetek én a bocsánatban és a kegyelemben, hiszen én ártatlannak mondottam Őt és hiszem, hogy valóban Isten Fia.

Ez a gondolat fellelkesítette. Jóságomban és szeretetemben bízva hozzám fordult, és nagy hittel és alázatossággal azt mondta:

– Uram, emlékezzél meg rólam, amikor országodban leszel.

Erre azonnal válaszoltam:

– Még ma velem leszel a Paradicsomban.

Azért mondtam ezt neki azonnal, mert miközben a lator kimondta ezeket a szavakat, az isteni Atya együttesen megadta neki a bocsánatot és a mennyországot is.

Ígéretem vigasztalással töltötte el a lator lelkét. Megszabadult bűnének nagy súlyától, eltelt isteni kegyelemmel, dicsérni és áldani kezdte nevemet. Eltűrte minden szenvedését engesztelésül bűneiért. Nagyon szomorkodott az én nagy szenvedésem láttára, és felfogta, hogy én a lelkek üdvössége miatt szenvedek. Felismerte ugyanis, hogy én vagyok a megígért Messiás, akinek meg kell váltania a világot.

Dicsértem az isteni Atyát, és hálát adtam neki a megtért latornak adott megvilágosításért és kegyelemért. Dicsértem és magasztaltam isteni irgalmasságát, amely oly nagylelkű volt iránta. Ezt helyette is tettem.

A megtért lator személyében láttam mindazokat a bűnösöket, akik megtérnek és felhasználják az isteni megvilágosítást és kegyelmet. Sokan lesznek ezek. Mindezekért hálát adtam az isteni Atyának, dicsérve isteni irgalmasságát, amely annyira bőkezű lesz irántuk. Mindnyájuk számára kértem a kegyelemben való állhatatosságot, a türelmet minden szenvedésben, amit a jövőben el kell majd viselniük engesztelésül elkövetett bűneikért. Az Atya mindent megígért.

Nagy keserűséget éreztem azonban, amikor láttam a gonosz lator megátalkodottságát, aki balomon volt, és visszaélt a megvilágosítással és a kegyelemmel. A gonosz lator személyében láttam mind azokat a megátalkodott bűnösöket, akik bűnbánat nélkül halnak majd meg, akik annyira visszaélnek az isteni megvilágosítással, kegyelemmel, és minden segítséggel, amelyet az Atya oly nagylelkűen ad majd nekik. Nagyon nagy volt szívem keserűsége és fájdalma!

Imádtam az isteni Atya titkos ítéleteit, és magasztaltam az isteni igazságosságot, amely beteljesedik majd fölöttük. Mivel visszaéltek az isteni irgalmassággal, végül megtapasztalják majd az isteni igazságosságot.

A teremtett világ megindul

Míg a legnagyobb kínokat szenvedtem el a kereszten, mindenki sértegetett és gyalázott szemtelen szavakkal. Már oly sötét lett, hogy alig láttak engem. A nap elhomályosodott, és minden értelmetlen teremtmény kimutatta haragját és méltatlankodását megfeszítőim és a hálátlan, lázadozó nép iránt. Megbosszulták a Teremtőjüket ért sérelmeket és az Ő halálát.

Kértem az Atyát, ne bocsásson a népre semmiféle büntetést. Engesztelésül súlyos bűneikért felajánlottam Neki szenvedéseimet és fajdalmaimat. Kérésemre az Atya visszatartotta a büntetéseket és a bosszúállást, amelyre az értelmetlen teremtmények készen álltak, főleg a föld, amely meg akart nyílni, hogy elnyeljen mindenkit.

A gonoszok látták mindezeket a jeleket. Ahelyett, hogy megbánták volna súlyos bűneiket, és elismerték volna, hogy megölték Teremtőjüket és Megváltójukat, még kegyetlenebbül ellenem fordultak. Azt mondták, ördögi segítséggel teszem mindezt, mert varázsló vagyok, akik az ördögök által megzavarom az elemeket. Az ördögök azért teszik ezt, mivel halálra ítéltek valakit, aki oly nagy szolgálatot tett nekik sok lélek elkárhoztatásával, miután magához vonta őket.

Ez a nagy elvetemültség és gonoszság nem oltotta ki a szívemben égő lángot és az irántuk érzett szeretetet, amely mindinkább kívánta örök üdvösségüket. Jóllehet nagyon sértegettek engem, én nem szűntem meg imádkozni értük, és mentegetni őket az isteni Atyánál.

Az ördögök haragja

Az összes ott levő ördög dühöngött, amikor látta ezeket a jeleket. Még inkább dühöngtek, amikor látták legyőzhetetlen türelmemet a sok sértegetés, szenvedés és fájdalom közepette. Kezdték felfogni, hogy én lehetek Isten valódi Fia, aki emberré lett, hogy megszabadítsa az emberiséget. Veszett dühükben egymást gyötörték. Felbátorította azonban őket az a gondolat, hogy nem lehetséges, hogy Isten ilyen állapotba kerüljön. Még inkább kísértették mindazokat, akik a Kálvárián voltak, hogy sértegessenek engem, és minél inkább gúnyoljanak. Azt mondták egymás között:

– Ha ez nem Isten Fia, végül valami jelét adja türelmetlenségének. Nem létezik, hogy egy puszta ember ennyit tudjon szenvedni anélkül, hogy legalább ne panaszkodna. Azért minden erőnkkel legyünk azon, hogy elbuktassuk. Ha az Isten Fia, akkor se védi már meg magát, mert látszik, hogy meg fog halni. Töltsük ki hát rajta dühünket, gyűlöletünket és megvetésünket, mert most megengedett ez számunkra, és meg tudjuk tenni, nincs semmi erő, ami visszatartana minket.

Valóban, kétségbeesésükben felizgatták az írástudókat, farizeusokat és az egész népet, a leggyalázatosabb káromlásokat, szemtelenséget és gúnyolódást sugallva nekik, amit gonoszságuk csak kitalálhatott.

Mindezt láttam, Jegyesem, és mindent legyőzhetetlen türelemmel viseltem el. Semmi harag vagy bosszúállás, nem volt bennem. Mindent nagy szeretettet és nyugodt arccal viseltem el. Jóllehet arcom nagyon el volt torzítva és össze volt verve, mégis szeretetreméltó volt azok számára, akik részvéttel és jóakarattal néztek rá, mint János, Magdolna és a többi istenfélő asszony tette, akik emiatt még jobban szerettek engem, és még inkább részvéttel voltak irántam szenvedéseimben.

Odaajándékozom Anyámat

Amint így, szenvedéseim közepette elközelgett halálomnak az Atya által kijelölt órája, minden testvéremre és nővéremre néztem szánalmat és szeretetet sugárzó szemmel. Életem végén értük érzett nagy szeretetem zálogát akartam adni nekik. Ez a zálog abban állt, hogy saját Anyámat adtam nekik Anyjukként. Hogy kimutassam irántuk való szeretetemet, a legnagyobb bőkezűséggel adtam ezt az ajándékot, és megfosztottam magamat ezáltal mindentől, hogy őket meggazdagítsam. Azért szememet kedves Anyámra szegeztem, és magamban így beszéltem szívéhez:

– Anyám! Te tudod, hogy te vagy gyönyörűségem és legértékesebb tulajdonom. Azért, amikor haldoklom, meg akarom fosztani magamat ettől is. Anyaként akarlak hagyni téged minden testvérem és nővérem számára. Meg akarom fosztani magamat ettől a vigasztalástól, és János anyjául jelöllek ki téged. Jánosban minden testvérem és nővérem Anyjaként jelentelek ki. De ne félj attól, hogy nem vagy az én Anyám, mert nem nevezlek „Anyám"-nak. Ellenkezőleg, kétszeresen is Anyám leszel Még értékesebb és kedvesebb leszel számomra, hiszen minden testvérem és nővérem Anyja is leszel. Mert ezekért ajánlottam fel minden véremet, és most értük adom életemet is azzal, hogy alávetem magamat a halálnak. Azért téged foglak először szeretni és Anyámnak tekinteni, és csak azután tekintelek minden testvérem és nővérem Anyjának. De halálom pillanatában meg akarom fosztani magamat a vigasztalástól, hogy „Anyám”-nak hívjalak. Azt akarom, hogy meg legyek fosztva mindentől, amivel rendelkeztem, hogy mindent testvéreimnek és nővéreimnek adjak, és hogy ők lássák, mennyire szeretem őket. Kegyeskedjél azért, kedves Anyám, gyermekeiddé fogadni minden testvéremet és nővéremet, és mindig nyilvánítsd ki irántuk az igazi anya szeretetét. Most mindnyájukat neked ajánlom. Kérlek, ne zárj ki senkit sem anyai szeretetedből, amint én sem zártam ki egyetlen egyet sem a megváltás jótéteményéből.

Erre kedves Anyám így válaszolt:

– Íme, kész vagyok, Fiam és Uram, hogy mindenben teljesítsem akaratodat. Örömmel elfogadom mindezeket a testvéreidet és nővéreidet gyermekeimként, azokat is, akik keresztre feszítettek téged, és most oly súlyosan gyaláznak. Kész vagyok arra, hogy az igazi anya szolgálatait teljesítsem mindnyájuk iránt. És ha te, végtelenül nagy Isten, nem zársz ki senkit sem a megváltásból, hogyan tudnék én, a te teremtményed és Anyád kizárni bárkit is, és megtagadni tőle anyai szeretetemet? Mert mindenki, aki akar, üdvözülhet. Nézd, azért, igazán átölelek mindenkit. Aki csak fiúi szeretettel közeledik hozzám, igazi, szerető Anyának fog találni. Kegyesnek mutatom magamat minden szükségükben, lelkiekben és anyagiakban egyaránt. Ha a te végtelen jóságod anyául méltóztatik adni engem minden embernek, kegyeskedjél meghallgatni engem, és megadni mindazt, amit kérni fogok tőled az emberi nem üdvösségére. Most ismét mindnyájukat gyermekeimül fogadom, de szívemet továbbra is tőr járja át, mert látnom kell, hogy oly sokan nem fogják felhasználni ezt a kegyelmet. Nem törődnek anyai szeretetemmel és egy szükségükben sem folyamodnak hozzám. Mindenesetre én nem fogok megszűnni közvetlenül szolgálni a mennyei Atyánál azok számára se, akik téged oly súlyosan megbántanak. Méltóztassál azért most, isteni és kedves Fiam, megadni nekem mindazokat a képességeket, amelyek szükségesek nekem, aki már örvendek a kegyelemnek és kiváltságnak, hogy Anyád legyek, hogy minden élő választott Anyja is lehessek.

Azt mondtam neki:

– Te, Anyám, teljes, igen, túlcsordulóan teljes vagy a kegyelmekben. Benned van minden gazdagság és képesség, úgy, hogy megfelelőképpen végre tudod hajtani ezt a szolgálatot. Én magam köszönöm meg most neked, testvéreim és nővéreim nevében, a szeretetet, hogy kegyesen elfogadtad a hivatalt, hogy Anyjuk legyél. Örvendj, mert sok gyermekedet fogod uralkodni látni a mennyei Jeruzsálemben. Ha most fájdalmaid oly nagyok, mivel isteni kinyilatkoztatás révén látod, hogy oly sokan vissza fognak élni a te anyai szolgálataiddal, és nem fognak törődni anyai szereteteddel, úgy legyen örömöd is nagy, mert az isteni világosságnál látod, hogy sokan gyermekeid lesznek, és követni fogják példádat. Így nagy lesz dicsőséged a mennyek országában, és mennyei Atyám végtelenül meg fog dicsőülni!

Most, velem egyesülve, kedves Anyám imádta Isten bőkezűségét, megköszönte neki velem együtt, és dicsérte Őt velem együtt, az egész emberi nem nevében, mert Ő engem, az Ő egyszülöttjét Megváltóvá tette, őt pedig az egész emberi nem Anyjává.

Láttam akkor mindazokat, akik fel fogják használni ezt az oly rendkívüli kegyelmet. Láttam, hogy követni fogják Anyámat, és el fogják ismerni őt anyjukul és követni, és tisztelni fogják őt. Mindezért hálát adtam Atyámnak. De nagy keserűséget éreztem és nagy fájdalmat, amint láttam sokakat, akik nem használják fel ezt a kegyelmet.

Lelki szemem előtt jelen voltak mind a jók, mind a rosszak. Láttam mindazokat is, akik gyalázni fogják Anyámat mind szóval, mind írásban, sok hazugságot terjesztve róla. Mennyei Atyámhoz fordultam, és kértem Őt jóságára, hogy küldjön hűséges szolgákat a világba, megvédeni Anyám becsületét, és mind szóval, mind írásban kifejteni érintetlen szüzességét és anyaságát. És láttam, miként rendezi el mennyei Atyám ezt legmagasabb gondviselésében mind a hívők javára, mind Anyám dicsőségére. Ezért az egész Egyház nevében is köszönetet mondtam Atyámnak.

Láttam, hogy minden nép között lesznek, akik tisztelik és magasztalják a neki juttatott magas méltóságért, tudniillik azért, hogy ő részesült a kiváltságban, hogy igazi Anyám legyen, és minden más teremtmény felett álljon. Láttam azt is, hogy az egész Egyház dicsérni és magasztalni fogja tisztaságát és szeplőtelen fogantatását. Mindezért köszönetet mondtam mennyei Atyámnak. Ekkor az emberi nem iránt érzett legnagyobb szeretettől elragadtatva Anyámat Anyjuknak nyilvánítottam a következő szavakkal:

A harmadik szó

– Asszony, íme, a te fiad!

Ezt Jánosra értettem, és Jánosban az egész emberi nemre. Azért választottam Jánost, mert ezt a tanítványt a szűzi tisztaság rendkívüli kiváltsága és magasztos erénye ékesítette. Egy anya aki a legtisztább szűz volt,, olyasvalakit érdemelt, aki kivált ebben a magasztos erényben. Így mindenkinek nagyon kell becsülnie a tisztaság értékes kincsét. Mindenkinek tudnia kell, hogy minél tisztább, annál inkább fogja szeretni őt ez a tisztaságos Anya, és gyermekéül fogja tudni. Senki se remélje ennek az Anyának védelmét és anyai szeretetét, aki továbbra is a tisztátalanság szennyében akar élni. De mindaz, aki meg akarja őrizni, vagy el akarja nyerni ezt az oly magasságos erényt, meneküljön hozzá, közeledj ék hozzá, és Anyám fel fogja neki ajánlani segítségét!

Miután e szavakat mondtam, Anyám meghajtotta fejét, és Jánosra nézett. Benne minden embert gyermekévé fogadott. Én Jánoshoz fordultam, és azt mondtam neki: – Íme, a te Anyád!

Ezzel Anyámat rája bíztam. A tanítvány, eltelve vigasztalással, de zavarral is, meghajtotta fejét, annak jeléül, hogy elismerte Máriát Anyjául, és elfogadta őt. Vigasztalást érzett a rendkívüli kegyelem miatt, amelyben részesült. Zavart érzett viszont azért, mert méltatlannak tekintette magát ily fenséges kiváltságra.

Jánosban láttam most, hogy testvéreim és nővéreim miként fogják elismerni Máriát Anyjukként. Szeretett tanítványom érezte, hogy szavaim kimondásakor gyermeki szeretet gerjedt szívében kedves Anyám iránt. Ettől fogva mindig az igazi fiú szeretetével szerette őt, míg eddig, mint tanítónőjét, és mint a Megváltó Anyját tisztelte és szerette. Most magára vállalta a nagyon rendkívüli feladatot, hogy eltartsa az ő és az én Anyámat hátralevő élete folyamán.

Másrészről pedig kedves Anyám ettől fogva mindig anyai szeretettel nézett kedves fiára, Jánosra. Meggazdagította őt még jobban kegyelmekkel és kedvezésének rendkívüli jeleivel. Kiváltságos érzelmekkel viseltetett iránta, és szent társalgásokba bocsátkozott vele. Leginkább az isteni hittitkokról beszélgettek, tanító tevékenységemről, szenvedésemről és halálomról. Ezáltal lelkük mintegy elolvadt a szeretettől és szomorúságtól, amelyet szenvedéseim miatt éreztek.

Amikor e szavakat mondtam Anyámnak: „Asszony, íme, a te fiad”’; nagy keserűséget éreztem, mert úgy tapasztaltam, mintha elrabolták volna tőlem kedves Anyámat. Ezt a fájdalmat és keserűséget magam akartam elszenvedni, hogy isteni vigasztalást szerezzek azok számára, akik isteni rendelkezés folytán meg lesznek fosztva a számukra legkedvesebb dolgoktól. Azért mennyei Atyámhoz fordultam, és kértem Őt, jóságára, hogy vigasztalja meg minden testvéremet és nővéremet, amikor a nekik különösen kedves dolgoktól való megfosztás miatt szenvednek.

Láttam, hogy Atyám meg fogja ezt tenni. Azt is kértem Atyámtól, hogy adjon erőt és kegyelmet mindenkinek, hogy a szent dolgoktól is függetlenül éljenek. Még ha megfosztják is őket azoktól, akkor is egyezzenek meg az isteni határozattal és isteni akarattal.
Láttam, hogy Atyám meg fogja tenni. Láttam mindazokat is, akik felhasználják ezt a kegyelmet. Ezért hálát adtam Atyámnak. De elszomorított azoknak nagy sokasága, akik nem fogják felhasználni ezt a kegyelmet.

Amikor e szavakat Anyámhoz intéztem, ő hasonlóképpen nagy fájdalmat érzett. Ő is úgy érezte, mintha megfosztották volna tőlem. Ebben a szenvedésben megegyezett az isteni akarattal, és egyesítette magát velem a felajánlásban, amit Atyámnak tettem. Most érezte magában az egész emberi nem iránt felébredő anyai szeretetet. Jóllehet e szeretetnek eddig is birtokában volt, most az még erősebb, égő szeretetté vált benne. Most különös égő vággyal rendelkezett az összes ember üdve iránt, és gyermekeinek tekintette őket. Mikor látta azokat, akik oly súlyosan gyalázzák őt, még nagyobb keserűséget érzett, mert látta, hogy mindezek a kárhozat gyermekei. Azért a legkomolyabban kérte mennyei Atyámat örök üdvükért. De ezek a gonosz emberek a legcsekélyebb mértékben sem válaszoltak a kegyelmekre, jóllehet kedves Anyám minden lehetőt megtett, hogy megtérjenek és üdvözüljenek.

Sokan nézték ekkor kedves Anyámat, aki a kereszt lábánál állott. Csodálták bátorságát és lelkierejét, szerénységét és kitartását. Igen, annyira csodálkoztak, hogy azt mondták: – Ez bátor asszony! Ilyen rettenetes szenvedések és gyalázkodások közepette, amelyeket fia ellen intéznek, nem lesz haragos, nem panaszkodik, nem veszti el lélekjelenlétét.

Amikor láttam, hogy csodálják Anyám lelkierejét, nem szólítottam őt „Anyám”-nak, mert meg akartam fosztani magamat a tisztelettől, ami rám hárult volna azért, hogy ilyen Anyám van. Teljesen kifosztottan akartam meghalni, nemcsak tulajdonomtól, hanem becsületemtől és nagyrabecsülésemtől is megfosztva. Ezzel példát adtam testvéreimnek és nővéreimnek, hogy ne csak javaiktól elszakadva éljenek, hanem minden becsülettől és nagyrabecsüléstől elszakadva is, amit a világ adhatna nekik. Azért kértem Atyámat, adjon mindenkinek világosságot, hogy felfogják a világ dicséretének semmiségét, ne törődjenek vele, hanem egyedül csak az Istentől származó megtiszteltetést és dicsőséget értékeljék. Tudják meg, hogy az igazi megtiszteltetés és az igazi kincs a valódi erény.

Atyám elhagy

Oly nagy gyötrelmek és szomorúság között teljesen megfosztva mindentől, még Anyámtól is, el akartam szenvedni egy még fájdalmasabb elhagyatottságot, amelyet emberileg és lelkemben nagyon éreztem, mert Atyám is elhagyott. Igen, lelkem a legkegyetlenebb fájdalmat érezte, és testileg a legfelfoghatatlanabb gyötrelmet és keserűséget tapasztaltam. Az isteni Atya a lelkemmel lényegileg egyesült istenségtől származó minden megerősítést felfüggesztett. Teljesen elhagyatott voltam szenvedésemben, keserűségemben, minden rendkívüli segítség nélkül, ami erőt adott volna nekem, ezeknek a rettenetes kínoknak az elviselésére. Ez az elhagyatottság oly nagy volt, hogy egyedül csak én, aki elszenvedtem, tudom felfogni. Sem emberi, sem angyali értelem nem képes ezt megérteni.

Jegyesem, nagyon nagy volt gyötrelmem ebben a nagy elhagyatottságban, a szomorúság, fájdalmak és keserűség csúcspontján, szinte még lélegzetemtől is megfosztva. Elmerültem a nagy fájdalmak és gyötrelmek viharában. Elárasztva a gyötrelmek keserű tengerében, ide-oda fordítottam szememet, hogy lássam, tud-e valaki egy cseppnyi megerősítést adni nagy szenvedésemben. Nem láttam mást, csak ami szenvedést okozott. Súlyosbodtak testi szenvedéseim, kezem és lábam sebeinek gyötrelmei. Néhány mozdulatot tettem, hogy valami enyhülést találjak. Minden csak növelte kínjaimat. Fejemet nem bírtam tovább fenn tartani. Kezdtem érezni a rettenetes halálfélelmet. Sok testi és lelki gyötrelmem között nem hallottam mást, csak káromkodást, átkozódást, gúnyolódást, sértegetést. Szívemet átjárta a fájdalom és a legnagyobb fokú keserűség.

Felfeszítőim elém álltak, hogy kockát vessenek ruháimra, és elosszák maguk között gúnyolódás közepette. Szemem világa már elhomályosult.

Nagy kínjaim között megjelentek lelki szemem előtt mindazok, akik szomorkodnak, akik le vannak sújtva, akiket az isteni Atya is elhagyott, hogy próbára tegye hűségüket és szeretetüket. Akkor mindezt magamban éteztem, elszenvedve minden igaz lélek lelki elhagyatottságát. Mindent felajánlottam az Atyának, hogy kiesdjem számukra a lelkierőt ezekben a gyötrelmekben, és az isteni vigasztalást is.

A negyedik szó:

Amikor elérkeztem aggodalmam csúcspontjára, az isteni Atyához fordultam, és felkiáltottam: – Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?! Kétszer hívtam Őt, hogy ez némi erősítést adjon nekem. Ezt a könyörgést minden testvérem nevében is mondtam, azokra gondolva, akik szintén ilyen lesújtott állapotban vannak. Nem neveztem Őt Atyának, mert már mindentől megfosztottam magamat, nem volt semmi, ami megerősítést nyújtott volna. Az „Atya” szó megvigasztalta lelkemet, azért megfosztottam magamat ettől is. Nem tekintettem magamat többé úgy, mint Isten igazi Fiát, hanem mint az emberek szégyenét, a nép alját. Mintha az Atya rám haragudott volna, nem mertem ezen a néven szólítani, hanem csak saját nevén, azaz Istennek. Azt mondtam „Istenem”, mert már az övé voltam. Nem volt bennem semmi sem, ami elválaszthatott volna engem tőle. Az emberiség gonoszságának a terhe, ami rajtam volt, nem volt az enyém. Azért is könyörögtem az Atyához,hogy adjon sok kegyelmet minden testvéremnek. Éljenek azok úgy, hogy sose váljanak el tőle, hanem mindig őszintén az övéinek mondhassák magukat.

Ezt a kérést látszólag panaszként intéztem az Atyához, hogy megtanítsam testvéreimet arra, hogy fussanak Istenhez lesújtott állapotukban. Szeretetteljesen panaszkodjanak neki azért, mert elhagyatottnak érzik magukat, hogy az isteni Atya gyorsan megsegítse és megvigasztalja őket. Láttam mindazokat, akik ebben követnek majd engem. Mindnyájukért kértem az isteni Atyát, hogy nyújtson nekik erőt és segítséget súlyos szomorúságukban és gyötrelmükben. Láttam, hogy az Atya megteszi ezt atyai szeretettel, és örül annak, hogy így imádkoznak hozzá. Szívesen hallgatja a kedves és szívből jövő panaszokat azok részéről, akik súlyosan gyötrődnek és elhagyatottaknak érzik magukat. Azért, hogy kiérdemeljem testvéreim számára ezt a kegyelmet, megelégedtem azzal, hogy én meg legyek fosztva minden megerősítéstől és vigasztalástól életem utolsó órájában.

Nagy keserűséget éreztem azonban, amikor azok nagy számát láttam, akik fájdalmukban és aggodalmukban ahelyett, hogy az isteni Atyához fordulnának, és neki szeretetteljesen panaszkodnának, átengedik magukat a kétségbeesésnek, és az isteni Atya ellen fordulnak, szemtelenül sértegetik és súlyosan megbántják.

Könyörögtem ezekért az Atyához, hogy világosítsa meg őket, és ismertesse meg velük súlyos tévedésüket. Láttam, hogy az Atya megadja nekik ezt a megvilágosítást, kegyelmével együtt. Egyesek felhasználják azokat, felismerik tévedésüket, és megjavulnak. Ezekért hálát adtam az isteni Atyának. Nagy volt azonban gyötrelmem és keserűségem, amikor láttam, hogy sokan mindennel visszaélnek.

Az ötödik szó:

Míg minden megerősítés nélkül kiálltam a testi és lelki gyötrelmeket, teljes elhagyatottságot és gyötrő szomjúságot éreztem. Lélekben szomjaztam minden testvérem üdvösségére és az isteni Atya dicsőségére. Testileg pedig szomjaztam, mert teljesen ki voltam merülve. Azén hangosan felkiáltottam:

– Szomjazom!

Megfeszítőim amint meghallották ezt, vették a keserű italt, amit először adtak nekem, és amit nem ittam ki teljesen. Egy nádra spongyát tettek, bemártották, és ezt nyújtották nekem italul égő szomjúságomban. Az volt a szándékuk, hogy még jobban gyötörjenek engem ezzel a borzasztó folyadékkal. Ez is történt, mert nyelvem egészen kiszáradt, torkom égett, ajkam tele volt sebekkel, és ez a rettenetes folyadék nagy gyötrelmeket okozott nekem. Kielégítette szomjúságomat az iránt, hogy még többet szenvedjek.

Szívemben azonban egy még nagyobb szomjúság égett: hogy hamarosan beteljesedjék az isteni Atya által elhatározott titok. Ez pedig az volt, hogy még halálom előtt kialakuljon szívemben az Egyház véremből és vízből. Ez a vér és víz folyt ki oldalamból halálom után, amikor a lándzsa megnyitotta. Ezzel mindenkinek kinyilvánítottam szívem titkát, amely ott működött és ott volt elrejtve. Halálom után ez nyilvánvalóvá lett a jelben, hogy Egyházam véremből és vízből fog felépülni, amelyet egyesített a szívemben égő szeretet.

Ez pedig így alakult ki szívemben: a nekem adott keserű folyadékot nagy szeretettel fogadtam. Az elérkezve keblembe, megtisztult, megédesedett és az ott égő isteni tűz erejéből olyanná vált, mint a legtisztább víz. Ez a víz, isteni erővel behatolt szívembe, és ott maradt. Szívemnek vére egyesült ezzel a vízzel, és ott alakult ki Egyházam titka.

Én a magam részéről oda küldtem szívem vérét, nagy szeretetem jeléül, amellyel hozzájárultam ehhez. Az emberek pedig, a maguk részéről a keserű italt adták hozzá, ami jelképezte a kegyetlen gyötrelmeket, amelyekben részesítettek, és a halált, ami nem kevésbé volt fájdalmas, mint gyalázatos. De én mindent nagy szeretettel elfogadtam, és számukra a kegyelem és érdem kincstárává vált.

Íme, a keserű ital titka: a gonoszok abba csak fájdalmakat és gyötrelmeket tettek számomra, egyesítve lelkiismeretük minden gonoszságát. Itt kinyilvánítottam nagy szeretetemet, mert elfogadtam a sok fájdalmat és gyötrelmet, s felhasználtam ezeket arra, hogy mindenki számára előkészítsem a megváltás ajándékát. Ezt halálom által értem el. Amikor elfogadtam a keserű italt, általa kialakítottam szívemben az Egyházat, mindnyájuk legnagyobb jótéteményeként. Amikor szívemben kialakítottam az Egyházat, akkor el volt rejtve az a titok is, hogy az ember, aki a múltban annyi keserűséget okozott gonoszsága miatt, amit a keserűi ital jelképezett, a jövőben képes lesz arra, hogy vigasztalásomra szolgáljon. Az Egyházban valóban sok ember lesz, aki szeretni, tisztelni és hűségesen szolgálni fogja az isteni Atyát, és követni fog engem, Fejét és Urát. Ha én véremet ontottam az ember üdvösségéért, neki is közre kell működnie saját üdvéért. Nem akartam egyedül véremmel felépíteni és kialakítani az Egyházat, hanem azt a vízzel is akartam tenni, azaz az ember közreműködésével. Jóllehet a keverék nagyon keserű ital volt, keblemben az édessé vált, és megtisztult. Ez volt a titok: hogy megtanítsa az embert arra, hogy régen nagyon keserű volt Istene számára, a jövőben édesnek és ízletesek kell lennie, az én példám szerint kell élnie, és fel kell ajánlania az Atyának cselekedeteit, egyesítve azokat az én érdemeimmel. Ez tetszeni fog az Atyának.

Az isteni Atyához fordulva felajánlottam neki nagy szomjúságomat, és kértem, hogy ezért a felajánlásért bocsássa meg minden testvérem sok bűnét, amelyet mértéktelenségükkel követnek el. Utána kértem, hogy adjon mindegyiküknek kielégíthetetlen szomjúságot az Ő isteni dicsőségére és saját örök üdvösségükre.

Láttam, hogy az Atya megadja nekik, és néhányan felhasználják. Ezek minden cselekedetükben teljes erejükkel keresik Isten dicsőségét és a lelkek üdvét. Hálát adtam ezért az isteni Atyának.
Nagy szomorúságot éreztem azonban, amikor láttam azok sokaságát, akik visszaélnek ezzel a kegyelemmel. Ezek minden cselekedetükkel csak saját dicsőségüket és a világ nagyrabecsülését keresik, és mindenre szomjaznak, csak saját örök üdvösségükre nem. Azért ismét az isteni Atyához fordultam, és kértem, világosítsa meg őket, hogy felismerjék a csalárd helyzetet, amelyben vannak.
Láttam, hogy az Atya megadja nekik ezt a világosságot, és bátorítólag ösztönzi őket szívükben. Néhányan felhasználják ezt és megtérnek tévedéseikből. Ezért hálát adtam az Atyának. Nagy keserűséget éreztem azonban, amikor láttam azok nagy számát, akik ezzel is visszaélnek, és nyomorúságosan elvesznek.

Azt is kértem, hogy adjon nagyon nagy szomjat igaz szolgáinak felebarátaik üdvösségét illetőleg, hogy minden erejükkel dolgozzanak ezen. Szintén kértem, hogy adja meg nekik kegyelmét és rendkívüli segítségét, hogy elérhessék szándékukat, és sok lelket megmenthessenek, meggyőzve és irányítva őket szavaikkal és jó példájukkal, hogy kielégüljön nagy szomjúságuk.
Láttam, hogy az Atya megadja nekik ezt a kegyelmet. Láttam fáradságuk bőséges gyümölcseit és a sok lelket, akik általuk üdvözülnek. HáIát adtam ezért az isteni Atyának.

Nagyon nagy volt azonban keserűségem, amikor láttam azok sokaságát, akik meggátolják a papok munkáját, és csak arra törekszenek, hogy a lelkeket letérítsék az üdvösség egyenes ösvényéről, és a pusztulásba vigyék őket cselekedeteikkel, rossz példájukkal és meggyőzésükkel. Imádkoztam azért is, hogy adjon minden követőmnek nagy szomjúságot a szenvedésre, hogy jobban hasonlíthassanak hozzám a gyötrelmek elviselésében. Láttam, hogy az Atya megteszi, és sokan felhasználják ezt, mindig új módokat keresve a Szenvedésre. Ezek számára rendkívüli kegyelmet kértem, hogy vigasztalásban részesüljenek szenvedéseikben, és az isteni kegyelem mindig segítse őket. Atyám megígérte, és láttam, hogy hűségesen meg is teszi. Hálát adtam ezért az Atyának.

Nagy keserűséget éreztem azonban, amikor láttam testvéreim sokaságát, akik követőimnek nevezik magukat, de valójában nem azok, mert sose akarnak semmiféle fájdalmas dolgot sem elszenvedni, hanem mindig az élvezeteket és a kényelmet keresik. Kértem azért az Atyát, világosítsa meg őket, és ismertesse meg velük tévedésüket, amit elkövetnek, amikor oly távol állnak tanításomtól.

Láttam, hogy az Atya megadja nekik ezt a világosságot, de csak kevesen használják fel. Inkább akarnak örülni ezen a nyomorúságos földön, mintsem hogy arról gondoskodnának, hogy az örök javaknak örvendjenek majd. Ehhez azok jutnak el, akik követnek engem a szenvedésben és megtagadják maguktól az élvezeteket, amelyek kielégítik a testet, de megkárosítják a lelket.

Fájdalmas haláltusám:

Miután ezeket kértem és elnyertem Atyámtól, elközelgett halálom. Fájdalmas haláltusán mentem keresztül, halálos elgyengüléssel, amit még fokoztak testi, és még inkább lelki szenvedéseim. Ereztem, hogy elfogynak erőim, s emberileg egészen kimerültem.
Kínos haláltusám nem olyan volt, mint a haldoklóké, akiket a súlyos betegség eltompít, és azért nem érzik nagyon a testi fájdalmakat. Én utolsó leheletemig éreztem mindent, mindig teljes öntudatnál voltam. Jegyesem, nagyon nagyok voltak gyötrelmeim! Mennyit szenvedtem! Mindent felajánlottam az isteni Atyának engesztelésül a sértésekért, amelyekben az emberek részesítették, és részesíteni fogják. Imádkoztam az isteni Atyához, most, lelkem kilehelése előtt, hogy fogadja azt kegyesen, kezébe ajánlva neki.
Hangos szóval mondottam: – Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!
Ugyanakkor neki ajánlottam minden testvérem lelkét, aki hozzám tartozott.

Ebben az utolsó, fájdalmas haláltusámban „Atyám”-nak neveztem az isteni Atyát, hogy tekintsen rám atyai szeretettel, és bennem tekintsen minden testvéremre is, akiket különös szeretettel neki ajánlottam, mondván: – Atyám, tekints rám, egyetlen és szeretett Fiadra, és bennem, kérlek, tekints minden testvéremre. Tekints rájuk atyai szeretettel, azokért a gyötrelmekért, amelyeket most elviselek, és a szenvedésekért, amelyeket egész halandó életem alatt elviseltem. Ezekre a szenvedésekre kérlek, légy részvéttel irántuk, és fogadd kezedbe lelküket, amelyeket most neked átadok és ajánlok.
Az Atya kész volt kezébe fogadni lelküket, valahányszor azok átadják magukat neki. Azért kértem ezt hangosan, hogy megtanítsam testvéreimet arra, hogy lelküket az isteni Atyának kell átadni és ajánlani, mert ő mindig kész azt fogadni. Ezt nemcsak haláluk pillanatában kell megtenniük, hanem életükben is, mindig arra törekedve, hogy lelkük egyesüljön az Atyával, amint erre példát hagytam nekik.
Sokszor kinyilvánítottam neki, hogy én mindig azt tettem, ami kedves volt az isteni Atyának, és nekik is mindig azt kell tenniük, amit az Atya kedvel, ha azt akarják, hogy kezébe fogadja lelküket.
Nagy keserűséget és fájdalmat okozott azonban, amikor láttam, hogy sok testvérem mindig távol él majd az isteni Atyától. A világot, az ördögöt és testüket követik, fő ellenségeiket. Nem az Atya keze fogja fogadni őket, hanem a pokoli ellenségé, akinek mindig engedelmeskednek. Fájdalmam a csúcspontjára hágott, amikor láttam, hogy egy oly nemes dolog, mint az ember lelke, az értelmes lélek, a pokoli ellenség zsákmányává lesz, és kivonja magát az alól az Isten alól, aki saját dicsőségére teremtette őt. Így utolsó haláltusámban, bensőmben a legkegyetlenebb szenvedéseket, kimondhatatlan gyötrelmeket álltam ki.

A hetedik szó:
.
Ebben a fájdalmas állapotomban egy szempillantást vetettem egész elmúlt életemre. Láttam, hogy pontosan teljesült a Szentírás, azaz minden, amit rólam megírtak és megjövendöltek. Hűségesen teljesítettem az Atya akaratát, aki küldött engem. Kiontottam egész véremet. Elszenvedtem minden gyötrelmet. Testem elérkezett élete végére, kimerült és felemésztődött. Már elnyertem az Atyától minden kegyelmet, ami szükséges volt összes testvérem üdvösségéhez. Befejeződött az emberiség megváltásának műve.
.
Már csak az volt hátra, hogy kileheljem lelkemet. Ezért azt mondtam:
.
– Minden beteljesedett!

Ezzel a szóval meghívtam a halált, hogy jöjjön és válassza el a lelket a testtől.

Amikor kimondtam ezt a szót, eleven vágyam volt, hogy minden testvérem is kimondhassa életének utolsó órájában. Mindenki teljesítse be az Atya akaratát, úgy működve, amint életállapota megkívánja. Amikor láttam, hogy sokan ellenkező módon cselekszenek, nagy keserűséget éreztem. Így életem utolsó pillanatáig eltöltött a keserűség, minden vigasztalás nélkül.

Buzdítom Jegyesemet

Hallottad, Jegyesem, mik voltak azok a szavak, amelyeket a kereszten halálom előtt mondtam. Ebben is törekedjél követni engem egész életedben.

Először, mentegettem ellenségeimet és imádkoztam az isteni Atyához, hogy bocsásson meg nekik. Mint hűséges Jegyesem, hasonlóképpen cselekedj: mentegesd azokat, akik megbántanak téged, és imádkozzál értük.
Másodszor, megígértem a mennyországot a bűnbánó latornak, aki Isten igazi Fiának vallott engem, és kért, hogy emlékezzem meg róla. Hasonlóképpen kell neked is tenned: azaz, kövesd a jó latort, hittel és bizalommal gyakran ismételd: „Uram, és Jegyesem, emlékezz meg rólam most, hogy országodban vagy” Vágyakozz rá, hogy téged is bevezesselek az örök boldogságba, és kérd ezt. Ne szégyellj nyilvánosan megvallani engem, azaz olyan módon cselekedni, hogy mindenki, aki lát és hall téged, elhiggye, hogy követőm és hűséges Jegyesem vagy.
Harmadszor, szeretett Anyámat Jánosra bíztam, ezt mondva neki: „Íme, a te Anyád!” És ezt megelőzőleg Jánost szeretett Anyámra bíztam, azt mondva neki: „Asszony, íme, a te fiad.”’ Neked is így kell tenned, amikor felebarátaiddal van dolgod. Emlékezz rá gyakran, hogy az én Anyám az ő Anyjuk is, és úgy beszélj velük, hogy mindenki felismerje őt annak, tisztelje őt, segítségül hívja, és kövesse erényeit. Menj gyakran hozzá, és gyermeki szeretettel mondd neki: „Íme, Szűzanyám, a te gyermeked. Ismerj fel engem, mint olyant!” Kérj tőle minden kegyelmet, amire szükséged van. Amikor felebarátaid számára kérsz tőle valamit, mondd neki: „Anyánk, ezek a te gyermekeid, akiket te elfogadtál, amikor isteni Fiad rád bízta őket János személyében. Azért emlékezzél meg róluk, tapasztaltasd meg velük anyai szeretetedet.” Kérj buzgón és gyermeki szeretettel tőle minden kegyelmet, amire téged kértek, és amiről tudod, hogy örök üdvösségükhöz szükségük van rá. Törekedj hozzá hasonlóvá válni az erényekben, mert nagyon összeegyeztethetetlen lenne, ha azt látnák az emberek, hogy a leány nem hasonlít Anyjához.

Negyedszer, nagyon szomorú voltam, mert úgy éreztem, hogy Atyám elhagyott. Azért felkiáltottam, ezt mondva: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Törekedj arra, hogy szenvedésed, elhagyatottságod idején bizalommal Istenhez fuss. Ne panaszkodj az embereknek, hanem szerető és békés szívvel panaszkodj Istenednek, hogy miért hagyott el téged. Mutasd meg, hogy egyedül tőle kívánsz segítséget. Mondj mindent nyugodt lélekkel, teljesen ráhagyatkozva arra, ami Istennek tetszik, hittel, nem kételkedve, hogy Istened meg fog segíteni és vigasztalni téged. Sose menj panaszkodni az emberekhez, hogy tőlük részesülj vigasztalásban.

Hallottad, hogy én sose panaszkodtam ilyen módon életem folyamán, jóllehet sokat szenvedtem; csak halálom előtt, amikor nagyon nagy szükségem volt arra, a nagy szomorúság és gyötrő kínok miatt, amelyeket az utolsó időben elszenvedtem. Így kell neked is tenned. Ne panaszkodj könnyen minden kis alkalommal és kis elhagyatottságban, hanem viseld el azokat türelmesen. Súlyos esetekben mondd el fájdalmadat Istenednek, és neki ajánld magadat.

Ötödször, amikor egészen elepedtem a szomjúságtól azt mondottam: „Szomjazom!” Kérve mondtam ezt, hogy adjanak valamit nagy szomjúságom enyhítésére. Szükség esetén te is kérd, hogy segítsenek rajtad, de alázatosan és megadással. És ha keserű és undorító dolgot nyújtanak neked, szenvedd el türelemmel. Szomjazd nagyon Istened dicsőségét, lelked és felebarátaid lelkének üdvösségét is. Szomjazz arra, hogy sokat szenvedjél, hogy így hasonlóbbá váljál hozzám, Jegyesedhez és Mesteredhez. Azért ismételd gyakran: „Szomjazom, Uram, szomjazom!” Kérd, hogy kioltsa szomjadat, annak teljesítésével, amit kérsz tőle.

Hatodszor, azt mondtam: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Gyakran ismételd ezt életedben, hogy gondolj rá halálod idején is. Törekedj arra, hogy mindig egyesülve légy isteneddel. Teljesítsd készségesen Isten akaratát, és törekedjél minden cselekedetedben hozzám hasonlítani, mindent tökéletesen végezve. Légy tökéletes, mint mennyei Atyád tökéletes! Törekedj Mindenben gyermekeként viselkedni, hogy halálod óráján valóban Atyádnak nevezhesd Őt, és kezébe ajánlhasd lelkedet, amit tőle kaptál.

Hetedszer, azt mondtam: „beteljesedett!” Úgy dolgozz, hogy elmondhasd: „Életemben mindenben beteljesítettem azt, ami Istenem tiszteletére és dicsőségére szolgált.

>> Halálom

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.