Register
A password will be e-mailed to you.

<< A kicsinyekért

„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél,
és elhat a szívnek és szellemnek, az ízeknek és velőknek megoszlásáig,
és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”

(Zsidók 4:12)

El tudod magad képzelni, amint hosszasan eltársalogsz egy angyallal, méghozzá Isten egyik magas rangú angyalával? Tegyük fel, hogy eljön hozzád egy angyal, és beszél neked olyan nemzetekről, melyek az elkövetkező években felemelkednek és elbuknak, sőt még az országok vezetőit manipuláló hatalmak működését is feltárja előtted, és kifejti, milyen szándékok és szövetségek jönnek létre és omlanánk össze, amint új politikai vezetők kerülnek hatalomra. Én szívesen lemondanék néhány hétre a krémesről vagy a rántott húsról, hogy a lelkem kellően nyitott legyen egy ilyen különleges látogató fogadásához!

Persze Dánielről beszélek. Isten hűséges emberéről, aki életének legnagyobb részét a babiloni fogságban töltötte. Miután Nabukodonozor ostrommal bevette Jeruzsálemet, és sok foglyot elvitt Babilonba, kiválasztotta közülük a legjobb képességű fiatal férfiakat, akiket 3 évig oktattak a káldeusok tudományaira, hogy a király személyi asszisztensei legyenek. Dániel is a kiválasztottak között volt három barátjával együtt: Sidrák, Misák és Abednégó (őket csak a babiloni nevükről ismerjük). Dániel és barátai nagyon hamar elkülönültek a többiektől, mert nem voltak hajlandók beszennyezni magukat a király asztalánál felkínált pogány ételekkel.

Figyeld meg, hogy kizárólag ezért a hozzáállásukért „Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tevé Dánielt az udvarmesterek fejedelme előtt” (Dániel 1:9) Dániel és barátai arra kérték, hogy ők hagy fogyasszanak kizárólag zöldségeket, amit megengedett nekik a felügyelő, de aggódott, hogy nagyon lesoványodnak, és ha ezt észreveszi a király, a fejét veszi. Ezért Dániel felajánlja, hogy csak 10 napig esznek így, és ha elkezdenének soványodni, megbeszélik, hogy legyen tovább. Ám 10 nap elteltével jobb állapotban voltak, mint a többi szolga, ezért a felügyelő ezek után is csak a kért zöldségféléket és vizet adott nekik. „És adott Isten e négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet, Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is” (Dániel 1:17)

Dániel nagy felelősséggel járó pozíciót kapott a babilóni birodalomban, még a következő uralkodók alatt is. Dániel Könyvének 10. fejezetében a már csaknem 90 éves Dániel üzenetet és látomást kapott egy nagyon súlyos konfliktusról, és mindkettőt meg is értette. Nagyon felzaklatódott. „Azokon a napokon, én, Dániel, bánkódtam három egész hétig. Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, , és soha nem kentem meg magamat, míg le nem telék a három egész hét.” (Dániel 10:2,3)

A „kívánatos étel” kifejezésnél a héber „lechem” szó szerepel, ami kenyereket jelent. Vagyis Dániel 21 napig tartózkodott mindenféle édességtől, kenyértől és hústól, és csak vizet ivott. Nem sokkal e böjt után került sor Dániel és az Isten angyalának találkozására a Tigris-folyó partján. Van valami nagyon bátorító az angyal Dánielhez intézett szavaiban: imádságait már a böjtje első napján meghallgatták a mennyben (Dániel 10:12)! Az angyal csak azért nem jelent meg hamarabb Dánielnek, mert harcolnia kellett Perzsia (a mai Irán) fejedelmével.

Unalmas, de kényelmes

A böjt sok elfogadható módja közül valószínűleg a Dánieli böjt az egyik leggyakoribb. Ez egyike a Bibliában feljegyzett böjtöknek, amelyek miatt megnyilvánulhatott az Úr nagy jóindulata. 21 napon keresztül csak zöldség, gyümölcs és víz. Nincs kóla, se hamburger, se sült hús, se kenyér, se édesség. (Mi katolikusok hagyományosan kenyéren és vízen böjtölünk, többek között a medjugorjei Szűzanya is ezt a böjtöt jelölte meg kívánatosnak a jelenéseiben.- A szerkesztő megj.)

Olyan időkben, amikben mi élünk, amikor az ellenség riasztó arányban és hatékonysággal viszi a bűn fogságába ifjainkat, amikor tombol a perverzió, nincs béke a belpolitikában, válság van a gazdaságban és kardélen táncol a háború lehetősége, ideje, hogy Dánielhez hasonlóan mi is elkülönítsük magunkat az Úr keresésére és a bölcsesség megszerzésére. Pál ezt mondja:

„Atyámfiai, legyetek erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem szellemi fejedelemségek és hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek fel az istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, és felsarúzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével; mindezekhez fölvevén a hit pajzsát, mellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde.” (Efézus 6:10-17)

Láttál már katonát, akik 30 évvel a szolgálat letelte után újból megpróbálta felvenni az egyenruháját? Legtöbbször az ingét se tudja begombolni. Ha katona vagy, akkor megőrzöd a jó formádat, egészséges maradsz és mindig készenlétben állsz. Pál azt mondta, hogy nekünk így kell élnünk, mert a napok gonoszak. Az ellenség a támadás lehetőségét keresve ólálkodik körülöttünk. Amint az angyal mondta Dánielnek, a fejedelmek felkelnek, hogy harcoljanak, mi viszont nyugdíjazott katonákként élünk és kényelemben hizlaljuk magunkat.

Mózes böjtölt. Illés negyven napig böjtölt. Jézus negyven napig böjtölt. Ha Isten gyermekei nem böjtölnek, képesek lesznek-e valaha is felvenni Isten fegyverzetét? Képesek lesznek-e hatékonyan forgatni az Isten kardját?

Szeretném, ha megértenéd: a böjt és az ima élesíti a kardodat, ami az Isten Igéje. Amikor böjtölsz, az étkezések ideje gyakran a tanulás alkalmává válik. Jártasabb leszel az Igében, és Isten elkezd megmutatni neked mélyebb igazságokat. Az angyal nem akkor jelent meg, miután Dániel elfogyasztott egy csokis fánkot. Dániel akkor kezdte el megérteni Isten igazságát, miután böjtölt és egyedül maradt az Úrral. Az ismeret Isten Igéjének a tanulmányozásából fakad!

Sok keresztény teljesen feladta a harcot, mert túl sok sebet kapott, vagy mert életlen karddal a kezében próbált a démoni erőkkel szembeszállni. Amikor böjtölsz és imádkozol, valójában Isten Igéjét élesíted a szádban. Ahelyett, hogy hanyagul idézgetnéd a Szentírást, félelmetes fegyvert fogsz használni, mely összeszabdalja az ellenséget, amíg beszélsz.

Meglepő, ugye? Egyszerűen azzal, hogy elmondasz bizonyos ételekről és ráhangolod szívedet a megértésre Isten Igéjének tanulmányozása által, elnyerheted Isten tetszését, hamu helyett ékességet és gyász helyett örömöt kaphatsz, és tiéd lehet a dicsőségnek palástja a csüggedt lélek helyett. Dicsőítésed kiárad és szétszórja az ellenség sorait, kifejlődik benned a türelem, összhangba kerülsz Isten prioritásaival, angyali hírnököket szabadítasz fel, és rátalálsz az Isten szerinti útra, sőt kicsinyeid is oltalomban részesülnek. Mikor szerezzük végre vissza az uralmat Gyomor királytól, és mikor kezdjük el szorgalmasan keresni Isten Országát ily módon?

Amerika korunk Ninivéje

Amerika súlyos bűnöket követett el Isten ellen az abortusz, a homoszexualitás, a házasságtörés, az általános elfogadott és elterjedt pornográfia és paráznaság miatt. Nem féljük Istent, és Amerika gyorsan hala afelé, hogy pogány nemzetté váljon. Egyetlen reménységünk az, hogy böjtölve és imádkozva megalázzuk magunkat.

Ninive nagy város volt. A Biblia szerint annyira nagy volt, hogy három nap alatt lehetett csak bejárni. A történészek szerint Ninivét 30 méter magas falak vették körül, őrtornyai viszont még 30 méterrel magasabban voltak, mint a falak, melyeknek a vastagsága lehetővé tette, hogy kocsiversenyeket rendezzenek rajtuk. Még a mai viszonylatban is gigantikus méretű lenne ez a város, amit nagy, 50 méter széles és 18 méter mély sáncárok vett körül. Ninive büszke, erős, bevehetetlen város volt. Ha pedig egy idegen haderő mégis megpróbálkozott volna azzal, hogy megostromolja, vagy pedig bekeríti és elvágja a várost a külvilágtól, elegendő készletekkel rendelkeztek ahhoz, hogy akár 20 évig is kitartsanak!
De Ninive tele volt bűnnel.

Szeretnék itt egy pillanatra megállni és valamire rámutatni. Biztos vagyok abban, hogy nem minden ember élt bűnös életet Ninivében. Éltek benne gyerekek is és feltehetően sok hétköznapi, tisztességtudó, istenfélő ember – de emlékszel mi történt az Ai mellett vívott csatában? Józsue és Izrael népe akkor győzte le Jerikót. De volt egyetlen ember, aki elvett az Istennek szánt szent tárgyakból, és elrejtette azokat a saját holmijai között. Amikor Józsué az apró várostól elszenvedett vereség után az Úr elé járult, Isten ezt mondta: „Vétkezett Izrael” (Józsué 7:11) Csak egyetlen ember vett el a Neki szánt tárgyakból, de bűne az egész táborra kiterjedt. Ezért családjával együtt halálra kövezték.

Dániel könyvének 10. részében olvashatunk Dániel böjtjéről és az angyal látogatásáról. A 9. fejezetben Dániel Istenhez kiált egész Izrael nevében, és újra meg újra ezt ismételgeti: „Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened…vétkeztünk ellened.” (Dániel 9:5,11) Dániel azonosult nemzetének vétkeivel, bár egyetlen olyan vétket sem találunk, amit Dániel maga elkövetett volna.

Isten elküldte Jónász Ninivébe, hogy prédikáljon nekik a megtérésről. Jónás ezt hirdette a városban. „Még negyven nap és elpusztul Ninive” (Jónás 3:4) Nagyon is lehetséges, hogy Ninive lakói rendelkeztek némi ismerettel arról, hogy Izrael Istene milyen hatalmas, mivel nagyon megijedtek, és komolyan vették Jónás szavait. Böjtöt hirdettek, sőt a király még azt is elrendelte, hogy sem ember, sem állat nem vehet magához ételt, de még vizet sem. Bár semmi garanciájuk nem volt arra nézve, hogy ezzel megváltoztathatják sorsukat, mégis megalázták magukat Isten előtt, mert azt gondolták, „Isten talán visszatér és megengesztelődik és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el.” (Jónás 3:9)

Jom Kippur

A Jom Kippur talán a legszentebb nap a zsidó naptárban. Jelentése: az Engesztelés Napja. Isten alapította az ünnepet Izrael számára:

„Örökké rendtartás legyen ez nálatok:
a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén
sanyargassátok meg magatokat és semmi
munkát ne végezzetek, se a bennszülött,
se a köztetek tartózkodó jövevény. Mert
ezen a napon engesztelés lesz értetek,
hogy megtisztítson benneteket; minden
bűnötökből megtisztultok az Úr előtt.

(3Mózes 16:29,30)

Figyeld meg újból a sanyargatás szót, ami a böjtölést jelenti. Gyakran még azok a zsidók is részt vesznek a Jom Kippuron, akik egyébként egyetlen más zsidó ünnepet sem tartanak meg, de ilyenkor böjtölnek, elmennek a zsinagógába, és tartózkodnak a munkától, hogy kiengeszteljék Istent az ellene elkövetett bűnök miatt. A Jom Kippurt, vagyis az Engesztelés Napját megelőzi az Áhitat 10 napja, amikor mindenki a saját élete és bűnei felett elmélkedik.

1973-ban a Jom Kippur alatt került sor az egymással szövetségre lépett Egyiptom, Jordánia és Szíria támadására, akik le akarták törölni Izraelt a térképről. Ekkor egész Izrael 24 órán keresztül böjtölt és bűnbánatot tartott Isten színe előtt. Az Izrael elleni szövetséges hadsereg nem a megfelelő napot választotta a támadásra.

A történészek feljegyezték, hogy a katonák szó szerint a zsinagógából rohantak ki a frontvonalakra, miután 24 órán keresztül egy falatot sem ettek. A hadiszerencse először az araboknak kedvezett, mert három napra sikerült visszaszorítaniuk a zsidókat. A győzelem elérhetetlennek tűnt Izrael számára, de a háború kimenetele a harmadik napon megfordult. Bár az izraeli hadsereg létszámban jóval kisebb volt, mégis diadalmaskodott, és nemcsak az elveszített területeit foglalta vissza, hanem sokkal többet is. Ha a hírekben a „megszállt területek” kifejezést hallod, akkor gondolj arra, hogy itt azokról a földterületekről van szó, amelyeket Izrael a Jom Kippur-i háború alatt elfoglalt. Az ellenség azt hiszi, hogy amikor böjtölsz, akkor gyengébb vagy. Megpróbál meggyőzni arról, hogy étel nélkül meghalsz, de ez nem így van. Ilyenkor Isten felkészít téged arra, hogy életet leheljen a helyzetedbe, és megnyissa az ajtót az ígéretei előtt.

Szüntelen imádkozás

A böjt nem a saját céljaink elérésének az eszköze. Az a legnagyobb eredmény, amelyet a böjtöléssel elérhetsz, hogy a böjt szétrombolja azokat az akadályokat, amelyeket a világ felépített előtted, és amelyek megakadályozzák az Atyával a közvetlen kommunikációt.

Amikor hosszabb ideig böjtölsz, akkor folyamatosan imádkozol. Szükséged van időre, hogy félrevonulj és imádkozz, akár van kedved hozzá, akár nincs. A böjt önmagában is folyamatos ima Istenhez. Amikor böjtölsz, napi 24 órán keresztül imádkozol. Ha egész nap böjtölsz, akkor egész nap imádkozol.

Néhány igazán nagy csodát, áttörést és imádkozási időszakot nem akkor éltem át, amikor „vezetést éreztem arra”, hogy imádkozzak és böjtöljek, hanem akkor történtek meg, amikor a hátam közepére nem kívántam, de mégis megtettem, és Isten mindig megjutalmazta a hűségemet. Jézus ezt mondta: „Amikor imádkozol…”, amikor böjtölsz…”, „amikor adakozol..” (Máté 6). Számít rá, hogy követői gyakorolni fogják ezeket a cselekedeteket, függetlenül attól, hogy éreznek-e erre kifejezett vágyat vagy vezetést, vagy sem. Minden hívőnek az élete részévé kellene tennie ezeket a dolgokat.

A böjtnek különböző szintjei vannak. Én sem a huszonegy napos böjttel kezdtem. Először csak 3 napis böjtöltem, később egy hétig, majd 21 napig. A Nagyböjt pontosan 40 napig tart.

Amikor böjtölsz, imádkozz meg nem tért szeretteidért, készíts imalistát azokról, akiknek a megtérését szeretnéd látni. Hasznos nagyon konkrétan imádkozni a böjt alatt. Mi az a legfontosabb dolog, amit szeretnél, ha Isten megtenne az életedben? Isten azt mondta Habakuknak, hogy „írja fel a látomást, és vésse táblákra, hogy könnyen olvasható legyen” (Habakuk 2:2). Javaslom, hogy írd le azoknak a nevét, akiknek a megtérésére vágyakozol, és miközben böjtölsz és imádkozol, kiáltsd Istenhez ezeket a neveket. Mivel mi ezt tapasztaltuk a Free Chapel közösségben, hiszem, hogy te is, ott, ahol vagy, átélhetsz olyan áttöréseket, amelyekről még csak álmodni sem mersz!

Ha engeded neki, a tested átveszi az uralmat az életed felett. Ezért olyan kritikus jelentőségűek a böjti időszakok az Istennek való járás során. A böjtölés hozzásegít a test feletti uralom és hatalom megszilárdításához. „Ne tévelyegjetek. Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt le is aratja. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet, aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet. A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.”(Galata 6:7-9) A fegyverzeted mindig legyen készenlétben, a kardod pedig legyen éles!

>> Amikor Isten lát, de meg nem hallgat

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.