Register
A password will be e-mailed to you.

<< Remény és bizalom – A szomorúságban támasz

474. Szent Fiam első eljövetelében nevemet kevéssé ismerték, de második eljövetelére meg kell ismernie engem a világnak. A megváltás csodálatos rendje ugyanis azt kívánta, hogy Szent Fiam első jövetelében rejtve maradjak, hogy így egyedül Fiamat, az Üdvözítőt ismerje meg a világ, de második eljövetele előtt, Isten engem fog kinyilatkoztatni a világnak.

475. Szent József a hallgatás embere volt, mert ő a figyelmes csöndbe temetkezett, és megtalálta Istent.

476. Isten csöndesen közeledik hozz

471. Ha az Evangéliumot olvasod, csodálkozhatsz hallgatásomon, neked azonban feltárom ennek okát!

472. Hallgattam, de szívemben mindent megőriztem.

473. Beszéltem az Úr angyalával szobámban, Szent Erzsébettel otthonában, s szóltam Fiamhoz a templomban és a kánai menyegzőn. – Hallgass rám!

ánk, mondhatni tapintatos szerénységgel, hogy meg ne ijesszen! Így jött a Betlehemi Jászolba, és így van jelen az Oltáriszentségben is!

477. A kereszténység nem a kultúra egy formája, hanem a Jelenlét! – Ezt gondold át üres perceidben!

478. Gyermekem! Imádságban és csöndes összeszedettségben figyeld a lelkedet, hogy hallhasd Istent.

479. Nagy mélységek peremén a szavak elakadnak, s mindjárt kiérződik, hogy mily gazdag távlat a csend.

480. Az emberek nem mérlegelik, hogy valamit szándékosan mondtál-e, hanem csak megítélnek.

481. Bölcsként gondolkodj és egyszerű emberként beszélj.

482. Gondold át, hogy nem nyelved okozta-e a legtöbb kellemetlenséget az életedben?

483. A mértéktartó hallgatás által gyakran nagyobb örömben részesülhetsz, mintha sikeres beszédeket tartottál volna.
.
484. Nyelved kicsiny testrész ugyan, de nagy bajok okozója lehet, ámde ne feledd, az imádságos nyelv ujjá tudja teremteni a gonosz világot romjaiból!

485. Gyermekem! Az okos ember nem fecseg össze-vissza, hanem csak arról beszél, ami üdvös.

486. Jól fontold meg minden tréfálkozásodat, mert még a komoly dolgokat is nevetségessé teheted.

487. Hited tanúsága, még világi beszédeidben is csillanjon meg valahol, mert sokszor egyetlen szó is képes megpendíteni valakiben a lélek húrjait.

488. Ha ritkán szólsz, bölcsebbnek tartanak és megérzik rajtad a mértéktartó méltóságot.

489. Felebarátod hibáiról ne beszélj, ám ha mások rosszakaratúan fecsegnek róla, akkor mentegesd őt.

490. Miként magad se vennéd szívesen, ha hibáidat mások kibeszélnék, úgy te se légy indiszkrét felebarátod ügyeivel kapcsolatban.

491. A kimondott szót nehezebb visszavonni, mint a kútba ejtett kötelet.

492. Illetlen és szemérmetlen szavak el ne hagyják az ajkadat, mert ez tisztátalan lélekre vall.

493. Kétszeresen vétkezik, aki bűnével kérkedik.

494. Az ember becsületét egyetlen elejtett szó is mélyen sértheti, melyet aztán hosszas beszédek se képesek teljesen jóvátenni.

495. A szerzett, bizalmas titkokat tartsd mindig magadban, mert fecsegéseddel nem csak vétkezel, de megbízhatatlanná válsz, és felelőtlenséged súlyos viszályokat okozhat.

496. Tudnod kell, hogy a valódi boldogság a szeretet gyümölcse, a lélekben fogan és csöndben születik!

497. Gyermekem, tudj mindig méltóságteljesen hallgatni és csak akkor szólalj meg, ha képes vagy szeretetben tanúságot tenni az igazságról.

498. Nyelvedet a józan mérték, szavaidat hit és szeretet vezérelje, de ha ez nem lehetséges vonulj félre, mert a hallgatás a benső élet őre. Kövess engem!

>> Az Isten iránti szeretet – A szív tüzes hevülete

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

898 hozzászólás

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.