ESTE 8 ÓRAKOR IMA A NEMZETÉRT

 

Ima a nemzetért — a Magyar Mária Rádió országis felhívása!

A Mária Rádió Hamvazószerdától (február 22.), minden este nyolc órától közös imádságot indít.

A Szentírás beszámol arról, hogy ha egy ember, vagy egy közösség nagy bajban van, akkor teljes erejéből az Úrhoz kell kiáltania. Így kiáltott Istenhez az ellenségtől szorongatott nép, a babiloni fogságban sínylődő közösség, és így kiáltott Krisztushoz a vak Bartimeus is (vö. Bír 3,9; 1Kir 8,48-51; Mk 10,47). Isten ezt a mélyből feltörő kiáltást meghallgatja.

Nemzetünk, és az egész nyugati kultúrkör sok szempontból belső válságot él át. Sokakban eluralkodott az elkeseredés, a reménytelenség. Sok embernek nincsenek eszményei, amelyekért őszintén tudna lelkesedni. Sok embert kísért a belső üresség, sivatag érzése (vö. XVI. Benedek pápa: Ubicumque semper).

A Czestochowa-i pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet ‘Apel’-nek szólítás-nak, sorakozó-nak) neveztek. Az imádság szólt egészen konkrétan Wyszyński bíborosért, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből, és egy záró áldásból állt. Az imádság egyre terjedt, a rendszerváltozás után pedig a televízió is közvetíteni kezdte. Sok családi otthonban esténként a TV segítségével bekapcsolódva a
Czestochowa-i Apel imádságba, az egész család együtt szólította az Istent.

A magyar népnek is elemi szüksége lenne arra, hogy Istenhez kiáltson. A Mária Rádió ezért Hamvazószerdától (február 22.) minden este nyolc órától közös imádságot indít anyaországi és határon túli Mária-kegyhelyekről.

A közös ima jeleként, aki teheti, egy mécsest tegyen ki az ablakába, kifejezve ezzel, hogy abban az otthonban Krisztus, a Világ Világossága jelen van.

A FÜGGÖNYÖKRE VIGYÁZZUNK A MÉCSES KIHELYEZÉSÉNÉL!
 


     
  1. robert76 - 2012, Február 23, 12:07 du.

    Nagyon örülök ennek a felhívásnak, és külön köszönet a mennyei Atyának, hogy felnyitotta mások szemét is arra, amit elég régóta kérek embertársaimtól.
    További szép napot kívánok mindenkinek!

  2.  
     
  3. Ariel - 2012, Február 24, 9:01 du.

    2 helyen is látok gyertyát!!! :-D

  4.  
     
  5. Vári Gabriella Delinke - 2012, Február 27, 11:32 de.

    Dicsértessék az Úr Jézus!

    A szőkefalvi kegyhelyről (Erdély),hogy lehet bekapcsolódni az esti imaláncba?

    Isten áldjon meg a válaszért !

  6.  
     
  7. Ariel - 2012, Február 27, 5:00 du.

    Kedves Gabi!
    Ha este 8 órakor égő gyertyát teszel az ablakodba, és elmondasz egy rózsafüzért a magyar nemzetért.

  8.  

Tisztelt Olvasóink!
Felhívunk minden magyar embert, hogy kezdjen el komolyan imádkozni Orbán Viktor testi-lelki épségéért, hogy vigyázzon rá maga Mihály arkangyal és Magyarország nagyhatalmú Őrangyala! A klubrádió fórumán a következő bejegyzés olvasható:
#2120283 masu | 2013-05-21 18:25 | Válasz erre | Hozzászólásai ebben a témában
masu fórumozó egy képet rakott be a klubrádió fórumára. A kép négy részre […]

Veni Sancte Spiritus /a Szentlélek segítségül hívása/Medjugorje - IMÁDÁSÚj üzenet Medjugorje-bőlNovember 2-i üzenet Medjugorje-ből!

„Csak a pogányok élete nélkülöz minden reménységet, mivel ők csupán áltatják magukat, ha valóban azt hiszik, hogy felszínes, ’harsány’ vidámságukkal távol tarthatják maguktól a földi élet szenvedéseit.- írta Pió atya…

Feke Pál énekel

Igen sokszor intézi Ő Szent Felsége hozzám e szavakat: “Te most már az enyém vagy, én pedig a tied.”

Hát végre minket is meglátogat… :)

“Övsömöre van,” - magyarázta az orvos - “a legrosszabb eset, amit valaha is láttam. Felvesszük a kórházba.”

Miként vélekedjünk egyes tudomásunkra jutott papi dolgokról?

Ahol nincs bűnismeret, ott bűnbánat sincs!

“Legyen bár egyetlen kis tövis a te koronádból, mi a szeretet nevében testünkbe fúródik, ha azt béketűréssel elfogadjuk, hordozzuk, akkor a Te csodálatos szép arcod vonásai ragyognak fel a mi arcunkon is.”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
„A szeretet áldozatokból táplálkozik,
minél több természetes kielégülést utasít vissza a lélek,
annál erősebb és érdektelenebb lesz a szeretete.”
kis Szent Teréz
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom