Register
A password will be e-mailed to you.

Írta: P. Regős Dénes O. S. B. M, 104/1945. sz.,
Jóváhagyom: Máriapócs, 1945. VIII. 17. 1062/1945. sz. Az egyházmegyei főhatóság jóváhagyásával és áldásával,
Nyíregyháza, 1945. VIII. 24. +Miklós püspök

Bevezető

Ezrek és tízezrek óhaja teljesedik azáltal, hogy napvilágot lát ez az ájtatosság. Régen várják már a Máriapócsi Könnyező Szűz tisztelői ezt a hathatós áhítatgyakorlatot. Hiszen annyi a szenvedés, a keserűség, a könny mindig, de különösen most, hogy Mária gyermekei szinte napról-napra a Könnyező Istenanya kegyképe előtt szeretnének térdepelni s oltalomért esedezni. Ezt nem mindenki teheti meg, hiszen sokak számára igen messze van Máriapócs, másoknak nincs erejük ahhoz, hogy Pócsra zarándokoljanak.

E szent kilenced végzése által saját otthonunkból, saját templomunkból szálljon sóhajunk a Könnyező Szűzanyához, Tőle reánk pedig az ő szent kegyelme, vigasztalása, segítsége! Fogadjátok, Testvérek, örömmel és szeretettel e kedves áhítatgyakorlatot, vigyétek magatokkal otthonotokba s végezzétek bizalommal minden szenvedésetekben, minden aggodalmatokban. Adja a jó Isten, hogy ezen imádság révén sok-sok kegyelem szálljon a mi drága Könnyező Szűzanyánk ájtatos tisztelőire!
Máriapócs, 1945. VIII. 15
A SZERZŐ


A szent kilencedről

Mi a szent kilenced?
Kilencednek nevezzük azt az áhítatgyakorlatot, amely bizonyos imáknak, vagy imáknak és erénygyakorlatoknak kilenc napon ismétlődő végzéséből áll. E napoknak megszakítás nélkül egymásután kell következniök. Végezhetünk olyan kilencedet is, melynek keretében kilenc egymásután következő hétnek, vagy hónapnak egy-egy meghatározott napján teszünk eleget a vállalt kötelezettségnek.

Van-e valami különös erő a szent kilencedben?
Van. Ezt bizonyítja a számos imameghallgatás és különleges kegyelmek elnyerése, melyekben a kilenced végzése alatt, vagy után már oly sokan részesültek. Azt is tudjuk, milyen nagy kegyelmeket ígért az Úr Jézus azoknak, akik nagy kilencedet végeznek az Ő Szent Szíve tiszteletére, illetve engesztelésére.

Miben rejlik az a különös erő?
Erre legjobb válasz az evangéliumi özvegyről és az igazságtalan bíróról szóló példabeszéd. Bár ez a bíró nem törődött sem Istennel, sem emberekkel, egy özvegyasszony kérését mégis teljesítette, mert az hosszú ideig zaklatta. Ha tehát még az igazságtalan bíró sem tudta elutasítani a szegény özvegy állhatatos könyörgését, mennyivel inkább meghallgatja azt a jóságos Mennyei Atya. Nem a kilences számban van tehát a kilenced ereje – ezt hinni babona volna – hanem az állhatatos, mintegy az Égieket zaklató áhítatgyakorlatban.

Hogyan végezzük a Könnyező Szűz kilencedét?
Feltesszük magunkban, hogy ezen és ezen a napon kilencedet kezdünk a Pócsi Szűzanya tiszteletére valamely kegyelem elnyeréséért. Azután kilenc egymásután következő napon végezzük az áhítatgyakorlatot a napok száma szerint. Végezhetjük a templomban, vagy otthon – ha van Pócsi képünk, akkor az előtt térdelve – egyedül, vagy többen, pl. egy testvér több testvérért, szülőkért, vagy megfordítva, vagy az egész család valamely kegyelemért. Szép szokás ilyenkor feldíszíteni a képet, és ha lehet, egy-két gyertyát gyújtani a Szűzanya tiszteletére. Nagyon szép, ha a kilenced kezdetén és végén meggyónunk és megáldozunk. Minden napra találunk a könyvecskében egy-egy erénygyakorlatot is, melyeket imádságunk erősítésére szintén végezzünk el a nap folyamán.


Első nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra

Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
AZ ALÁZATOS SZŰZ

Mikor elérkezett az idők teljessége, angyalt küldött a jó Isten a földre, hogy üdvözölje az istenanyaságra kiválasztott Szüzet. Az égi követ, Ura utasítása szerint kikerüli a nagyúri, hercegi, királyi palotákat s egy szerény kis názáreti lakásba köszönt be, ahol a legalázatosabb leányzó, Szűz Mária szolgált az Úrnak. E szerény leánykának jelenti az angyal, hogy Őt választotta ki a Szentháromság az Üdvözítő anyjának. Mily nagy meglepetés ez annak számára, aki ekkora méltóságra soha gondolni sem mert! – S miért éppen Őt magasztalta fel ennyire a jó Isten? – A Szűzanya maga válaszol: „Mert megtekintette szolgálójának alázatosságát”. (Luk. 1,48)

Az Istenanya, amikor ki akarta magát nyilatkoztatni, mint Könnyező Szűz, ismét az alázatosság példáját adta nekünk. Nem kereste a királyi paloták művészien faragott szobrait, világhírű mesterek csodaszép alkotásait, Máriaképeit, hanem egyszerű, fára festett, fekete képet választ ki csodáinak eszközéül. Elkerüli az ékesen díszített székesegyházakat, bazilikákat, s leszáll egy szerény kis fatemplomba. Nem választja a parkokkal, szökőkutakkal, márványpalotákkal ékeskedő városokat, hanem lakást vesz magának az új Názáretben, a szegény, homokbuckás Nyírség kicsiny falujában, Máriapócson. Egyszerű, szegény az otthona s mégis elég gazdag ahhoz, hogy minden zarándok meggazdagodva térjen haza! Én alázatos vagyok-e? Nem szoktam-e büszkélkedni, dicsekedni tehetségemmel, szépségemmel, vagyonommal? – Ha így tennék, akkor elrabolnám a jó Istennek járó dicsőséget!

ERÉNYGYAKORLAT.
Ma megalázkodom néhányszor a jó Isten előtt, vagyis elismerem, hogy nyomorult bűnös, por és hamu vagyok.

IMA
Könnyező Szűzanyám! Nyomorúságom eleven tudatában térdelek Eléd. Szinte csodálkoznom kell, hogy mint Anyámhoz bátorkodom Hozzád könyörögni, Aki már Isten Anyja lévén csak az Úr szolgálójának nevezted Magadat. Én egy szegény bűnös ember vagyok s mégis Anyámnak szólítalak Téged és segítségedet kérem. Ó Könnyező Szűzanyám, tudom, hogy méltatlan vagyok a meghallgatásra, de kérlek, ne tekintsd az én méltatlanságomat. Fordítsd el orcádat az én bűneimről és egyebet se láss bennem, csak nyomorúságomat, aki Reád vagyok utalva, a te anyai szeretetedre. Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.


Második nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra
Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
AZ ERŐSHITŰ SZŰZ

A legszentebb Leányzót, Aki méhében fogant a Szentlélektől, eljegyezték Szent Józsefnek. A jegyesek megismerték egymás csodálatos lelki szépségét, liliomtisztaságát s kifejezték egymásnak szívük közös óhaját: szűzi tisztaságban élni mindhalálig. Múltak a hónapok. Egy napon megrendült lelkében az igaz József, a szűztiszta hitvestárs. Máriában anyára ismert. Mérhetetlen szomorúság öntötte el lelkét. Ő nem tudta m történt s azért elhatározta, hogy titokban elhagyja Máriát. A Szent Szűz észrevette József lelki gyötrődését, de – talán isteni sugallatra – nem védte magát. Együttszenvedett Ő is liliompárjával s bízott erősen, hogy a jó Isten, majd talál balzsamot a két ártatlan, tiszta szív fájó sebére. Reményében nem csalatkozott. Egy éjjel angyal jelenik meg Józsefnek s véget vet a kínos állapotnak mondván: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől vagyon.” (Mt. 1, 20).

A Szent Szűz rendíthetetlen bizalmat kíván tisztelőitől is. Mintegy az ő ajkáról szállnak felénk Szent Fiának bátorító szavai: „Bízzál leányom, a te hited meggyógyított téged.” (Mt. 9, 22.) Ne félj szegény bűnös gyermekem, csak bizalommal jöjj Hozzám, Könnyező Anyádhoz s bűneid meg lesznek bocsátva. Bízzál Bennem, szegény beteg gyermekem s én meggyógyítlak téged. Bízzál Bennem, bánatos gyermekem, s én megvigasztallak szomorúságodban. Igen, Anyám, a Te szent könnyeid gyógyító ír minden fájdalmunkra. Vigasztalan özvegy, árva, bűnbánatos szenvedő – Nálad talál megenyhülést, ha Tehozzád hittel jő.

Amikor imádkozol, testvér, legyen erős hited, hogy imád nem lesz hiábavaló. Nem feltétlenül kapod meg a kért kegyelmet, ha az nem válnék lelki üdvösségedre, de akkor más ajándékot kapsz a jó Istentől. Valahányszor tehát jól imádkozol, mindig meghallgatásra találsz.

ERÉNYGYAKORLAT:
Ma többször felindítom a Szűzanyába vetett bizalmamat e fohásszal: „Könnyező Szűzanyám, bízom Benned.”

IMA
Erős hittel, bizalommal sietek Hozzád, Könnyező Szűzanyám e siralomvölgy minden nyomorában, szívem minden keserűségével. Tornyosuljanak bár sötét felhők életem kék egén, Te el tudod azokat oszlatni, kegyen jó Szűzanyám: Érjen bármilyen szenvedés, Nálad fogok keresni enyhülést, ó Legszentebb Szűz. Hiszen kihez fut a gyermek, ha veszély fenyegeti, kihez, mikor baj érte, ha nem az édesanyjához? – Ki szánja meg, ha nem az anyai szív? Ki menti ki a veszélyből, ha nem az anyai kezek? E boldogító tudattal fordulok Hozzád én is, ó Könnyező Szűz, hogy nem hagysz engem segítség nélkül, hanem oltalmam és menedékem leszel. Bizalommal ismétlem hát most is kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.


Harmadik nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra
Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
AZ ENGEDELMES SZŰZ

Éjjel van. Csendes az egész városka, sötét minden ablak. Alusznak Betlehem lakosai, alszik a Szent Család is. Oly áldottak az éjszakák! Nem zavar ilyenkor senki és semmi, még a gondok és aggodalmak se. Csak a Szent Család éjjeli nyugalmát zavarja meg egy égi követ. „Kelj föl” – rázza Józsefet az angyal – „vedd gyermekedet és anyját és fuss Egyiptomba…” (Mt. 2, 13). József lámpát gyújt és Máriához lép. Milyen édesdeden alszik szegényke! – Hiába, fel kell kelteni, mert veszélyben a Jézuska élete. A Szent Szűz egy zokszó nélkül veszi tudomásul az angyal üzenetét. Az ő válasza most is csak ez: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” (Luk. 1,38). Gyorsan összecsomagolják a legszükségesebb dolgokat, az Istenanya veszi a Kisdedet és elindulnak az éj sötétjében Egyiptom ismeretlen földjére.

Az Istenanya, mint a Pócsi Könnyező Szűz is az engedelmesség példája. Ő Isten tetszése és akarata szerint választotta e kis falut különös lakóhelyéül s csodáinak helyszínéül. Mikor elvitték az első könnyező képet Bécsbe, a Szent Szűz nem követte azt csodatevő erejével, hanem egy másolatán könnyezett ismét. E másolat által művelte és műveli most is csodáit, nem Bécsben, hanem ott, ahol a jó Isten akarja: Máriapócson. Nekem is mindig Isten akaratát kell keresnem és teljesítenem, ha méltó akarok lenni a Könnyező Szűz kegyelmeire. Isten akaratát a tízparancsolatban és az Egyház törvényeiben találom meg. Ha e parancsolatokat, törvényeket súlyosan áthágom, tőrt döfök a Könnyező Szűz anyai Szívébe, mert gyilkosa vagyok egyszülött Fiának.

ERÉNYGYAKOROLAT.
Ma végzek valami önmegtagadást és elimádkozom a három Üdvözlégy Máriát, hogy megengeszteljem a jó Isten bűneimért.

IMA
Ó Könnyező Szűz, kegyes jó Anyám! A Te szép példád őszinte bánatot és erős elhatározást ébresztett lelkemben. Most látom, mennyire engedetlen, bűnös voltam eddig. Hányszor áthágtam a jó Isten parancsait, pedig tőlem Ő nem követelt olyan nagy áldozatokat, mint Tetőled. Ó, bárcsak másképpen volna, bárcsak meg nem történtekké tehetném bűneimet! Téged kérlek, Könnyező Szűzanyám, esd ki számomra vétkeim bocsánatát, moss meg gonoszságaimból, tisztítsd meg lelkemet. Most erősen felteszem magamban, hogy ezután nem akarom megbántani a jó Istent s megszomorítani Szent Szívedet, még ha az életemet menthetném is meg azzal. Ezután jó keresztény, hű gyermeked akarok lenni. Ehhez az elhatározásomhoz csatolom kérésemet: Ó hallhasd meg, hő imám, Könnyező szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen. 


Negyedik nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra
Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
AZ AGGÓDÓ SZŰZ

Mikor tizenkét éves volt a kis Jézus, felvitték Szülei Jeruzsálembe, a húsvéti ünnepekre. Az ünnepek után, mint a többi zarándokok, a Szent Család is elindult hazafelé. Útközben észreveszik a Szent Szülők, hogy Jézuska eltűnt mellőlük. Istenem, hová lett a gyermek?! – Ó, talán nem vigyáztam rá eléggé?! – Elvesztettem! – sóhajtozott az aggódó Szent Szűz. Keresve néz körül. Hol van a Jézuska? – Merre keresse, hogy megtalálja? – Siet a rokonokhoz. – Nincs itt a kisfiam, Testvérek? – Nincs. Kérdi a távozó csoportokat: Emberek, nem láttátok az én kisfiamat, a Jézuskát? – Aranyhajú, kékszemű, angyali arcú fiúcska volt! – Senki sem tud vigasztaló választ adni. Három napig keresi gyermekét az aggódó Anya, míg végre megtalálja a templomban.

A Szűzanya most is sokat aggódik. Mennyi rossz gyermeke van, akik elengedték szent palástja szélét és eltűntek oldala mellől! Vajon ők is a templomba mentek, mint a Kisjézus? – Ó, ha úgy volna, akkor nem kellene aggódni miattuk. Ők elhagyták az Édesanyát, mert virágos rétet mutogatott nekik messziről a gonosz lélek. Ráléptek a rétre s tépni kezdték a szép virágokat. De jaj, még csak egyet szakítottak le s ájultan zuhantak bele a virágok között tátongó mélységbe. Igen, mert a bűnök mezeje volt az, melyen csak mérges virágok nyílnak! E szegény gyermekeket keresi aggódva a Könnyező Szűz. Milyen boldog anyai Szíve, amikor megtalálja és ismét palástja alatt látja egy-egy eltűnt gyermekét!
– Ó, sokat megtalált már kegyhelyén, a Máriapócsi búcsúkon.

Én vajon nem szoktam-e elszakadni Könnyező Szűzanyámtól súlyos bűnök által? S ha megtörténik, hogy bűnbeesem, sietek-e mielőbb megtérni a töredelmes bánat és szentgyónás által? Most hogy állok e tekintetben?

ERÉNYGYAKORLAT.
Ma megvizsgálom lelkemet, nem vagyok-e súlyos bűn állapotában, aztán, ha igen, akkor felindítom a tökéletes bánatot és mielőbb meggyónok.

IMA
Könnyező Szűzanyám! Fájó szívvel kell bevallanom, hogy én is sokszor elengedtem palástod szélét, s másutt próbáltam boldogságot keresni. Te tudtad, jó Anyám, mennyire csalódom majd a bűnös élvezetekben, melyeket, mint az árnyék követi a boldogtalanság. Hogyis lehet boldog a gyermek távol a szülői háztól?! Nem hasonló sorsra kell-e jutnia, mint a tékozló fiúnak, aki mint jómódú úri gyermek, dúskálkodott a szülői házban, mikor pedig elhagyta azt, még a sertések eledeléből sem lakhatott jól, s rongyosan, piszkosan tért vissza atyjához?! Ó felejtsd el kérlek, jó Anyám, esztelenségemet, emelj fel engem is, ha aléltan feküdnék bűneim mélységében. Ne engedd többé, hogy szent palástodat elhagyjam, s a bűnök rabjává legyek. Én ígérem, hogy kerülni fogom a bűnt, Te pedig támogass anyai segítségeddel. Ehhez az elhatározásomhoz csatolom ismét kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.


Ötödik nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra
Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
A JÓSÁGOS SZŰZ

Jézus és Mária menyegzőre voltak hivatalosak egy egyszerű családhoz. A két legszentebb személy elfogadta a meghívást és megjelentek az ünnepélyen. A lakoma végén kellemetlen helyzetbe került a házigazda. Az asztalon már nincs bor, s a vendégek még tovább szórakoznának. Szűz Mária észreveszi a zavart és esdeklően súgja Szent Fiának, hogy nincs boruk szegényeknek. Tudjuk a Szentírásból, hogy itt csinálta az Úr Jézus az első csodát: a vizet borrá változtatta. Ezt a Szűzanya közbenjárására tette.

A Könnyező Szűz részvéttel van minden szenvedő gyermek iránt. Hiszen hogyis lehetne másképpen a legjóságosabb Anyánál? Ő mindenkin akar segíteni. Nem kicsinyli le senkinek a keresztjét, mert tudja, hogy, ha kisebb is az, mint Szent Fiáé, vagy az övé volt, a mi erőnkhöz arányítva mégis elég és nehéz. Máriapócson is azért vett lakást, mint Könnyező Szűz, hogy rendelkezésére álljon mindenkinek, aki segítségére szorul. Könnyezett, hogy tudomásunkra adja, mennyire szeret minket és mennyire együttérez velünk. Aki Őhozzá fordul segítségért, az biztos helyen zörget. A Pócsi Szűzanya nem engedi, hogy egyetlenegy „Mária Segíts!” is hiába szálljon le ajkainkról.

Én vajon megértő és részvétteljes vagyok-e felebarátaimmal szemben? – Nem haladok-e el a más baja mellett közömbösen, holott segíthetnék valahogy, ha másképpen nem, szép szóval, jó tanáccsal?

ERÉNYGYAKORLAT.
Ma módot fogok találni arra, hogy valakivel szemben valami szeretetgyakorlatot végezzek. Ha mást nem tudok, elimádkozom három Üdvözlégy Máriát a szenvedő lelkekért.

IMA
Könnyező Szűzanyám! Mily nagy vigasztalás számomra, hogy Te oly jóságos és megértő Anya vagy. Ó hányszor érzem, hogy senki sem tudja bajomat megérteni, senki sem hajlandó rajtam segíteni! Mennyire méltatlan volnék Hozzád, Könnyező Szűzanyám, ha ilyenkor elfeledkezném Terólad, aki a legszeretőbb Anya vagy! Hiszen, ha minden reménytelennek látszik már, ha sehol sem találok balzsamot, ó a te jóságos Szíved részvéttel dobban felém, kezeidet felém nyújtod, hogy megfogjam. Igen, Anyám: A te kezed az a drágalátos kéz, – mely a vérző szívet meggyógyítani kész. E vigasztaló tudattal és rendíthetetlen bizalommal sóhajtok fel Hozzád jelen szükségemben is; Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.


Hatodik nap 

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra
Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
A NAGYHATALMÚ SZŰZ

Sokat ér a jóindulat, részvét, de leghatásosabb akkor, ha tettek kísérik, vagyis ha segítünk is a bajon. Segíteni csak az tud, akinek megvan hozzá a módja. Hogy emelje ki a koldus a másik koldust a nyomorból?! Hogy emelheti fel az erőtlen az erőtlent?! A Szűzanya jóindulata se sokat használna, ha nem tudna egyúttal segíteni is. Igen, de Ő nem szegény, nem tehetetlen, nem erőtlen. Ő a nagyhatalmú Szűz. Őreá nem öt, sem tíz várost bízott a jó Isten, mint a két evangéliumi szolgára, hanem megtette Őt az ég és föld örökös Királynőjének, rábízva az isteni kincstárat minden gazdagságával. Az összes kegyelmek az Ő kezein szállnak a földre. Isten mintegy Szűz Máriát is részesítette mindenhatóságában azáltal, hogy őt bízta meg végtelen gazdagságának osztogatásával. Szépen éneklik a zarándokok: „Dicsértessél, ó Mária, kinek Úr Jézus a Fia, Szüze minden szüzeknek, anyja a kegyelmeknek”.

Sok hívő éppen azért zarándokol a Pócsi Könnyező Szűz kegyhelyére, hogy bajaiban segítséget kapjon. Jönnek a betegek, hogy meggyógyuljanak, a bűnösök, hogy bocsánatot nyerjenek, a szomorúak, hogy vigasztalást találjanak, a reménytelenek, hogy bizalomra gerjedjenek. Jönnek ezrek, tízezrek, hozza őket a biztató tudat, hogy a Könnyező Szűz nagyhatalmú, s Nála nincs lehetetlenség. Avagy mi van olyan szép, híres szemlélnivaló a kis Máriapócs községben, ami az egész országból ide vonzaná az embereket?

Én mit szoktam csinálni a búcsúkon? Vigyáznom kell, hogy a kegyhelyen sohase a látványosság, a szórakozás legyen a fontosabb, hanem a szentgyónás, szentáldozás, szentbeszédek, istentiszteletek és áhítatgyakorlatok a Könnyező Szűz tiszteletére.

ERÉNYGYAKORLAT.
Ma végzek két-három kis önmegtagadást a Könnyező Szűzanya tiszteletére, pl. az étkezésnél kissé kevesebbet veszek a szokottnál, ha szomjas vagyok, nem iszom azonnal, ha bosszúság ér, nem kiabálok, ha fáradt vagyok, nem ülök le rögtön, amikor szeretnék stb.

IMA
Könnyező Szűzanyám! Nagy öröm tölti el lelkemet, amikor felmagasztalva látlak Téged az égben és a földön. Hogyisne örülnék annak, hogy az én anyám a mindenség Királynője?! Gyermeki szívem hálája száll a jó Isten trónja felé, Aki Téged legkedvesebb leányának választott és dicsőségesen megkoronázott. Kérlek, ó Anyám, hatalmas Királynőm, gyakorold velem szemben is nagy hatalmadat. Néha gyenge és elégtelen minden emberi erő. Olyankor, ó Könnyező Szent Szűz, mutasd meg, hogy Te szinte mindenható vagy. Mutasd meg, hogy ahol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. S ha a legnagyobb baj érne, ha bűneim által elpártolnék Tőled, ó akkor is gyakorold velem szemben a Te királynői hatalmadat. Legyen az édesgetés, vagy megpróbáltatás, amivel visszavonzasz, csak ne hagyj engem elveszni, ó hatalmas Királynőm. E kéréshez csatolom fohászomat: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.


Hetedik nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra

Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
A SEGÍTŐ SZŰZ

Ha valaki jóságos és hatalmas, segít azon, aki hozzá fordul szükségében. Különösen áll ez a Könnyező Szűzanyáról, mert ő Isten után a legjóságosabb és leghatalmasabb. Hogy mennyire akar és mennyire tud segíteni rajtunk, azt már számos esetben bebizonyította kegyhelyén, rendkívüli, természetfölötti módon, csodákkal.

Máriapócs rövid történetében olvassuk a következő esetet. Nemes Policzky Borbála, Policzky József és Kádár Borbála 10 éves leánya 7 éves korától mindig mankón járt. 1858. szept. 12-én hozzáérintették a kegyképhez és meggyógyult, úgyhogy a templomból már saját lábain ment ki. Mankója a kegytemplom falán látható.

De nem kell olyan messzire visszamenni a történelemben. Deák Antalné, oroszhrabóci gör. kat. papné 16 éven át hiába igyekezett megszabadulni lábfájdalmaitól. Az 1943. aug. 15-i búcsúra elzarándokolt Máriapócsra, szívből óhajtva, bárcsak megkönyörülne rajta a Könnyező Szűzanya. Hazafelé menet, Mátészalkán hirtelen megszűntek fájdalmai s azóta is egészségesen hálálkodik a Könnyező Pócsi Szűzanyának. Ezt maga a meggyógyult és férje mondták el e könyvecske írójának.

Ez csak kettő a Máriapócsi kegyhelyen történt imameghallgatások közül. Aki járt már Máriapócson, az láthatta a kegytemplom falain a csodák és különleges imameghallgatások emlékeit: a sok-sok márványtáblát, jelképes figurákat, mankókat, bilincseket stb. De mily kevés az, amit látunk ahhoz képest, ami rejtve van az emberi keblekben. Sokak csak szívükbe vésték bele: Örök hála Néked, Könnyező Szűzanyám, hogy kegyeskedtél engem meghallgatni!

Ha a saját életemben nem is emlékezném valami feltűnő imameghallgatásra, csodára, biztos lehetek afelől, hogy a Szent Szűz számos esetben nyújtott nekem is segítő kezet, mely nélkül talán már elvesztem volna. „Mert ha Te nem állsz elő könyörögve érettünk, ki menthetett volna meg minket annyi veszélytől, vagy ki őrzött volna meg mostanáig?” – énekeljük méltán a májusi ájtatosságokon. Vajon hálás vagyok-e a Szűzanyának azokért a kegyelmekért, melyeket tudtomon kívül ad nekem, vagy csak a csodát tartom érdemesnek arra, hogy megköszönjem?

ERÉNYGYAKORLAT.
Ma többször megköszönöm a Szűzanyának azokat a kegyelmeket melyekkel engem eddig elhalmozott.

IMA
Könnyező Szűzanyám! Én erősen hiszem, hogy Te ma is hathatós segítségedet nyújtod minden Hozzád menekülőnek. A bűnösök kemény szívét meglágyítod, a sírók könnyeit leszárítod, a nyomorgók ínségét enyhíted, ha pedig üdvösebb a szenvedés, akkor legalább segítsz szenvedni türelmesen. Semmiképpen sem megy hát el meghallgatatlanul, aki irgalmad ajtaján kopogtat. Ó add, kegyes Szűzanyám, hogy én is kövessem szép példádat és tehetségem szerint segítsek az én embertársaimon. Hiszen, ó Könnyező Szűz, én magam is csak akkor remélhetek irgalmat, kegyelmet, ha irgalmasságot cselekszem másokkal. Szent Fiad mondotta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”(Mt. 5,7) Ezt ígérem most, amikor ismét Eléd tárom alázatos kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező szent Szűzanyám s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.


Nyolcadik nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra

Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
A HOSSZÚTÜRELMŰ SZŰZ

A türelem szenvedést feltételez. Az Üdvözítő után legtöbbet szenvedett e földön a Boldogságos Szűz Mária. Minél jobban szeretünk valakit, annál nagyobb a szenvedésünk, ha a szeretett szenved. Mivel a Szűzanya szeretetét Szent Fiához nem tudjuk felmérni, azért az ő szenvedéseinek nagyságát sem tudjuk megérteni. Az összes Vértanúk együttvéve sem szenvedtek annyit, mint a Boldogságos Szűz Mária. A betlehemi jászoltól a Golgota véres keresztjéig együtt kellett szenvednie az Istenanyának Szent Fiával. Könnyei omlottak, Szíve sajgott a hegyes tőrdöfésektől, bágyadozott és roskadozott fájdalmában, de zokszó, panasz sem szívéből, sem ajkairól nem szállott az ég felé. Szenvedett és tűrt.

Mennyit tűr a Szent Szűz most is! Hitetlenek kétségbevonják az ő hivatalosan bebizonyított könnyezését. Sok hívő katolikus nem méltatja annyira a Könnyező Szűz kegyhelyét, hogy néha néha elzarándokoljon oda s leboruljon a csodatevő kegykép előtt. Hányan vannak viszont, akik megjelennek a búcsúkon, de nekik nem a kegytemplom, nem a kegykép, nem az imádság a fontos, hanem a különféle – talán bűnös – szórakozások! S a Könnyező Szűzanya ezt is mind eltűri. Sőt még azt is megengedte, hogy rablókezek hozzányúljanak kegyképe ékszereihez, díszeihez és elrabolják azokat. Én vajon türelmes vagyok-e a szenvedésekben? Szenvedni szükséges: vagy itt, vagy a másvilágon. Boldog az, aki már itt lefizeti tartozását! A másvilág szenvedései összehasonlíthatatlanul nagyobbak a földieknél.

ERÉNYGYAKORLAT.
Többször elmondom ma e fohászt, értve a kilencedben kért kegyelemre is: Atyám! Legyen meg a Te akaratod!

IMA
Könnyező Szűzanyám! Mérhetetlen szenvedéseid és hosszútűrésed fontos igazságról győznek meg engem. A szenvedésben nem szabad a jó Istent rosszakarónak, ellenségnek tartani. Ó, hiszen Te voltál a Mennyei Atya legkedvesebb és legszentebb leánya, aki mindig és mindent kedvére cselekedtél, s mégis, ó legártatlanabb Szűz, Neked juttatta a jó Isten Szent Fia után a legtöbb és legnagyobb szenvedést. Igen, fájdalmas Szűzanyám, mert Téged választott ki a legnagyobb dicsőségre. Ó add, hogy én is megértsem a szenvedés titkát és a te példád szerint, szent türelemmel hordozzam az élet keresztjeit, melyeket üdvösségemre küld a jó Isten. Azért felteszem most magamban, hogy ha jelen kérésem nem szolgálná üdvösségemet, türelemmel hordom inkább a keresztet, semhogy anélkül lelkem kárt szenvedjen. Ilyen elhatározás mellett ismétlem kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen. 


Kilencedik nap
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.
Bevezető ima minden napra

Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után egyedül csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még soha sem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért Szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied.” (Luk. 22,.24)

Elmélkedés
A SZERETETT SZŰZ

A szent hagyományból tudjuk, hogy az apostolok, tanítványok és az Úr Jézus hívei már az Üdvözítő életében is nagy szeretettel viseltettek a Szűzanya iránt. Még nagyobb szeretetre gyújtotta az Úr Jézus az emberi szíveket akkor, amikor e szavakat hallatta a keresztről: „Asszony, íme a Te fiad” (Ján. 19,26) és Jánosnak: „Íme a te Anyád.”(U.o. 27) Ily módon nekünk adta az Üdvözítő az ő Szent Anyját.

Tízezrek, százezrek szívében lángol a Könnyező Szűz iránti szeretet is. Szeretett Anya Ő országszerte. Kegyképének másolata ott díszeleg a házakban, érmecskéjét előszeretettel viseljük nyakunkon. Kegytemplomába epedve sietnek a búcsúsok nemcsak a környékről, de többszáz kilométeres távolságokból is, nemcsak magyarok, de rutének, románok, szlovákok és németek egyaránt. Csak a templom hatalmas két tornya tárul még szemeik elé, mint a Könnyező Szűz két ölelő karja s már ellágyulnak a szívek, megremegnek az ajkak, könnyek árasztják el a szemeket. Mily megható látvány, mikor beérnek a poros, fáradt zarándokok a templomba, leborulnak a kegykép elé s szeretettől könnyes szemekkel üdvözlik a drága Pócsi Szűzanyát! Ó, de rövid sokaknak az a 2-3 nap, amit Máriapócson tölthetnek! Hazaindulás előtt ismét könnyes szemekkel kerülgetik a templomot, mint a kis fecskék fészküket, mielőtt elrepülnének más országba. Aztán elindulnak a harangok bánatos búgása mellett, melybe belevegyül szívettépő énekük: „Kesereg a szívünk, el kell menni, drága szent képedet itt kell hagyni.”

Én szeretem-e a Könnyező Szűzanyát? – Járok-e kegyhelyére s ájtatosan viselkedem-e ott? – Imádkozom-e Hozzá naponta legalább egy-két Üdvözlégy Máriát?

ERÉNYGYAKORLAT.
Ma többször felindítom a Szűzanya iránti szeretetet e fohásszal: „Szűzanyám, szeretlek”.

IMA
Könnyező Szűzanyám! Mint a jó gyermek örül, ha látja, hogy testvérei szeretik az édesanyát, én is boldog vagyok, ha látom, hogy egyre több embertestvér ismer meg és szeret Téged, mint jó Édesanyát. Jaj, keserves az élete annak a gyermeknek, aki távol él a te szeretetedtől! Kihez megy enyhülésért, ha szenved? – Hol talál vigasztalást, ha szomorú? – Ki emeli fel, ha kétségbeesett? – S vajon üdvözül-e egyáltalán? – Ó, kegyes Szűzanyám! Bárcsak minden ember felismerné Benned a legjobb Anyát s Hozzád futna az élet minden nehézségeiben! Én igyekezni fogok, ó Legszentebb Szűz, Téged minél gyermekibb rajongással szeretni, mint illik a legszeretetreméltóbb édesanyát. Nyújtsd ehhez segítségedet, gyullaszd egyre nagyobbra szívem szeretetét. Hiszen tudom, hogy mennél jobban foglak Téged szeretni, annál könnyebb lesz a szenvedés is. E szent óhajjal zárom a szent kilencedet s kérlek áhítattal: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Amen.
Üdvözlégy Mária… (3szor)
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen. 

Végszó
Ha megadta a Könnyező Szűz azt, amit kértél, ne feledkezzél el a hálaadásról. A hálátlanság nagyon rosszulesik, úgy az embereknek, mint a jó Istennek, vagy a Szűzanyának. Aki viszont megköszöni a kapott kegyelmet, ajándékot, azon máskor is szívesebben segítenek. Azért mondjuk, hogy a hála, új kérés.

Ha nem kaptad meg a kért kegyelmet, ne keseredjél el és ne zúgolódjál. Emlékezz vissza, hogy mit imádkoztál mindennap: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”. (Luk 22,24) A Szűzanya a leggondosabb Anya, tehát csakis azt adja meg gyermekeinek, ami nekik üdvösségükre szolgál.

Elvégezheted a kilencedet többször is egymásután, különösen, ha az elsőt nem valami buzgón végezted. Az is lehetséges, hogy a Szűzanya még több imát kíván Tőled a kért kegyelem elnyeréséért.
Csak kérj, Testvér, és adatik, zörgess és megnyittatik Néked! Az imádság mindig gazdagít: ha földiekben nem, égiekben feltétlenül!

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

10 hozzászólás

  1. ibolya

    Köszönöm Szüz Anyám, hogy meghalgattad imámat kérlek segics tvábra is és halgasd meg szenvedő embertársaimat is.

    Válasz
  2. JÁNOS

    Könnyező Pócsi Szűzanyánk Könyörögve kérlek, hallgasd meg kérésemet és gyógyítsd meg drága, beteg feleségemet, Jolandát! Kérlek testvérek, mondjatok el érte egy imát!
    Hálásan köszönöm

    Válasz
  3. Anita

    Drága Égi Anyám! Köszönöm
    az új munkahelyem. ❤️❤️❤️

    Válasz
  4. Ibolya

    Köszönöm Szüz Anyám, hogy közben jártál a mi Urunk Jézus Krisztusnál és meghalgatta imámat. A Fiam kapott egy jó munkahet továbra imátkozom és kérem,hogy segitse Fiamat, hogy leszokjon az alkohol fogyasztás szenvedéjröl. Köszönöm Szüz Anyám, hogy e tekintedben a bánat könyek hejet öröm könyeket hullajthatok. Köszönöm!

    Válasz
  5. Ibolya

    Konyezo Szuz A nyam halgasd meg az en konyorgesem es jarjkozbe ertem Istennel hogy a Fiam elhagya az italozast es kapjon egy jo munkahejet. Koszonom,hogy mindig meghalgatsz bizom benne, hogy imaim most is meghalgatast nyernek es a szomoru konyeim orom konyeke valnak. Halaval koszonom.

    Válasz
  6. Éva

    Hálásan köszönöm, hogy meghallgattad imáimat drága Szűzanyám!Ne hagyj el bennünket őrizz továbbra minden bajtól.

    Válasz
  7. Erzsébet

    Kegyes Pócsi Szüzanya!Segíts közbenjárásoddal gyermekemen.Járj közbe Szentfiadnál régi kérésem meghallgatásáért.Végy anyai palástod álá családommal együtt és segíts rajtunk.

    Válasz
  8. Ibolya

    Könyező Szüz Anyám vigyázz reám és a családomra testváreimre barátaimra halgasd meg imáinkat. Köszönőm, hogy meghalgatad e kilenc napi fohászomat. Jézusom halgasd meg Szüz Anyánkat, hogy értem közben jár.

    Válasz
  9. Ibolya

    Könyező Szüz Anyám könyörögj éretem, hogy Szent Fiad halgassa meg a kérésemet, de mindenek előtt legyen meg az Isten Akarata.

    Válasz
  10. Ibolya

    Könyező Pocsi Szüz Anyám halgasd meg imám és segits rajtam.

    Válasz

Válaszolj Erzsébet Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.