Ha reménytelen helyzetben vagy

Kedves Testvérek!

Napjainkban igen nehéz idők járnak: gazdasági világválság, az ország eladósodása, a devizahitelek bedőlése, munkanélküliség. A svájci frank árfolyama ijesztően szökik a magasba. Családok ezrei kerülnek igen nehéz és kilátástalan helyzetbe. A világ politikai és gazdasági hatalmai sajnos nem ezeknek az embereknek a sorsát akarják megoldani. Nekünk - akiket súlyt a nehézség – nincs más eszköz a kezünkben, csak az ima.

Kérünk benneteket, imádkozzunk együtt Szent Rita, a lehetetlennek tűnő ügyek védőszentjének közbenjárását kérve a jelen helyzetünk jobbra fordulásáért. Ha Te azon kevesek közé tartozol, akiket ez nem érint, akkor légy együttérző és imádkozz azokért a családokért, emberekért, akiket ez a kilátástalanság súlyt. Szent Rita példájára legyünk kitartóak az imában és merítsünk erőt, bátorságot Jézus szavaiból:

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön, bármely dolog felöl, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté 18:18-20

A Szent Rita Mozgalom célja, hogy egymás szándékaira minél többen imádkozzuk kitartóan minden nap ezt az imádságot:

Közbenjárást kérő ima Szent Ritához

Szent Rita, Te részesültél abban a ritka kegyelemben, hogy kétségbeejtő helyzetekben
különleges szószólónk és segítőnk legyél.
Erős bizalommal kérlek jelen nagy szükségemben. Járj közben értem Isten előtt, Szent Rita!
Te részesültél Urunk Jézus Krisztus szenvedésében.
Közbenjárásod által eszközöld ki nekem, hogy az élet szenvedésein úrrá legyek
és légy pártfogóm minden szükségemben. Amen.

Úristen, aki véghetetlen jóságodban Szent Ritának imádságát meghallgattad, és közbenjárására
megadtad azt, amit emberi erőnek lehetetlen volt elérni, küldj segítséget szükségeinkben, hogy
mindnyájan megtapasztaljuk, miként jutalmazod az alázatosakat, veszed oltalmadba
az elhagyottakat, és válsz erősségévé a Benned bízóknak.

Amen.

Mi Atyánk… , Üdvözlégy… , Dicsőség…
Amen.

  1. Szent Rita, a reménytelen esetek szentje
  2. Nagykilenced Szent Rita ünnepére
  3. Szent Rita nagykilenced 3. csütörtök
  4. Szent Rita nagykilenced 2. csütörtök
  5. Szent Rita Nagykilenced 4. csütörtök

     
  1. Rita - 2012, Január 23, 9:59 du.

    Kérem imáikat lányom gyermekéért,aki 14 hetes magzat és két hete állapították meg Róla,hogy súlyos fejlődési rendellenessége van.Lányom természetesen ragaszkodik Hozzá és nem akarja megölni,bár minden orvos ezt javasolta.Azért imádkozunk,hogy Isten mutassa meg akaratát e gyermekkel kapcsolatban.Akár még csodát is tehet vele!

    Köszönettel!

  2.  
     
  3. Nick - 2012, Január 23, 10:04 du.

    Szia Rita! Egy barátnőm édesanyja kémikus, és amikor a barátnőmmel volt terhes, nem tudott róla az elején, és a magzatra veszélyes kísérleteket végzett. Az orvosok megállapították, hogy a magzatnak nyitott gerince van, egész életében nyomorék és mozgásképtelen lesz, és el kell vetetni. Az anyukája nem volt hajlandó. Imádkozott, és megfogadta, h nyomorékon is elfogadja a gyermeket.
    A lánynak persze makkegészséges kis teste volt újszülöttként :-))
    Azóta kihordott 4 fiúgyermeket, és kutya baja a gerincének ;-)
    Ennyit az ima erejéről.

  4.  
     
  5. segítség - 2012, Január 24, 8:42 de.

    Kérem imátkozzanak értem! Elvesztettem állásom. Hitelim vannak amit már nem tudok fizetni. Keresek munkát szeretnék dolgozni, de így 50 évesen nehéz. Mindig dolgoztam. Nincs segítségem. Hamarosan utcára kerülök. Nem tudom hogyan tovább. Nem látom a kiutat, csak azt, hogy nincs értelme tovább élni. Köszönöm!

  6.  
     
  7. martin - 2012, Január 27, 7:10 du.

    kérem imádkozzanak a problémáim megoldásáért!
    én is imádkozom a szándékokért!
    köszönöm

  8.  
     
  9. Nérai - 2012, Január 29, 9:36 du.

    Amint a Mennyben úgy a Földön is, olyan legyen családom minden szempontból, ne csak kérve, de dolgozva is ezen. Szt Rita segíts most is.

  10.  
     
  11. 1916 - 2012, Január 29, 10:06 du.

    Szt Rita segíts megváltozni, meggyógyulni, új életet krisztusi életet
    kezdeni!

  12.  
     
  13. anna - 2012, Január 30, 12:43 de.

    Imáitokat kérem szeretettel a felmerült problémák megoldásáért és a békéért, megértésért. Köszönöm

  14.  
     
  15. Hótündér - 2012, Január 30, 7:18 du.

    Szent Rita !
    Kérem,hogy az általad ismert helyzet mindkettőnk számára jóra forduljon,és a páromnak legyen állása!

    Köszönettel:H.

  16.  
     
  17. Birkásné Tóth Mária - 2012, Január 30, 11:30 du.

    Szent Rita !

    Imáitokat kérem,hogy ebből a súlyos nehéz adósságomból
    megtudjak szabadulni.
    Férjem súlyos beteg,és egyedül nagyon kilátástalan
    az életem.

  18.  
     
  19. ferencz zsuzsa - 2012, Január 31, 12:40 du.

    Szent Rita, kérlek járj közbe értem és gyermekeimért, férjemért.
    Imáitokat kérem, hogy a bajoktól szabadulhassunk.
    Köszönettel Zs.

  20.  
     
  21. Kántor Marianna - 2012, Február 1, 10:43 du.

    Szent Rita!
    Te vagy a lányom védőszentje. Kérlek járj közben értünk, hogy anyagi gondjaink megoldódjanak, segíts kérlek mint ahogy eddig is segítettél.
    Köszönettel és hálával. Marianna

  22.  
     
  23. flppiri@gmail.com - 2012, Február 2, 8:38 du.

    Drága Szent Teréz Sajnos én is tettem egy olyat, amit mélységesen megbántam egyik kedves ismerősömmel. Szeretnék tőle bocsánatot kérni és tőled azt kérni, hogy járj közbe Érte! Nem érdemelte meg, hogy
    megbántottam, felajánlom Érte a holnapi böjtömet. Miatyánk…….

    Köszönöm áldott legyél Érte.

  24.  
     
  25. Szász Mária - 2012, Február 17, 12:51 du.

    Szent Rita drága szentem, járj közben értem,férjemért és a távolban élő gyerekeimért,akiknek anyira szeretnék segitteni de nem tudok.Segits a fiamnak akinek nagyon nagy szüksége van a kőzbenjárásodra.Dicsértesék a Jézus krisztus.

  26.  
     
  27. gabriella - 2012, Február 18, 9:42 du.

    szent rita kerem a kozben jarasod gyermekemert hogy talaljon egy igaz szerelemre ferjemert es buneink bocsanataert.

  28.  
     
  29. Toth Ilona Nanasiné - 2012, Február 18, 10:21 du.

    Szent Rita nagyon szeretlek és bízok közbenjárásodban, te lehetetlen helyzetekben is tudsz segíteni. Kérlek járj közben unokámért aki a hatodik kisbabáját várja, hogy ne legyen semmi baj a babával és az unokámmal sem. Kérlek segítsd családom minden tagját. Szeretlek és köszönöm.

  30.  

< Bevezető 
Szent Rita, az istenszeretet hőseGondolatok az elmélkedéshez
„Most megmarad a hit, remény, szeretet, e három, de köztük legnagyobb a szeretet. Törekedjetek a szeretetre!” (1Kor 13:13)
A szeretet az a mélyreható, szabad, és az egész embert megragadó magatartás, mely az embert, Isten hívásának megfelelően, mindenestül Teremtője felé fordítja. Nem más ez, mint Isten önkinyilatkoztatásának elfogadása. Hiszen a […]

A Mária Rádió Hamvazószerdától (február 22.), minden este nyolc órától közös imádságra hív a magyar nemzetért! Jelszó: GYERTYA AZ ABLAKBA! :)

A böjt fajtái, újabb bibliai példák, orvosi klinikai tapasztalatok és gyakorlati tanácsok.

„Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24) - Haladjunk együtt az életszentség útján!

Nos, ha a böjtölés ilyen nagy hatású, és ennyire fontos szerepet kellene betöltenie a hívők életében, akkor mégis, miért van ennyire elhanyagolva?

Ő a reménytelen ügyek védőszentje, feleség és anya volt, mielőtt szerzetes lett, ismeri az emberi lét minden örvényét. A nagykilenced abból áll, hogy május 22-ig (Szent Rita ünnepéig) minden csütörtökön elmélkedést végzünk, melyeket itt olvashattok el.

Jézus ezt mondta szó szerint: “…Semmi sem lesz lehetetlen nektek!” (Máté 17:20)

Nagyböjtben vagyunk. Jentezen Franklin nagy sikerű new york-i bestsellere alapján ma új cikksorozatot kezdünk el: a böjt hatásait, áldásait, csodatevő erejét nézzük át.

A belső magányosság egyik legfőbb oka: mások elítélésének szokása. A magány és az ítélkezés – a lélek egymással rokon betegségei.

AZ AMERIKAI MAGYAR KOALÍCIÓ NYILATKOZATA: ADJUNK ESÉLYT MAGYARORSZÁGNAK!

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Az ember olyan,
amilyen a boldogságról alkotott elképzelése."
Szuhomlinszkij
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24   Hirlapom