Register
A password will be e-mailed to you.

1994. december 31., 19.30 – Celeste Verdura

Szűz Mária megjelenése a Kereszt alatt:

„Dicsőség és hála Szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak! Kislányom, éld meg velem az év utolsó óráit imával és vezekléssel! (Ekkor érezni kezdem a Töviskoszorúzás fájdalmát, meleg vér folyik a homlokomról egész a jobb szememig.)
.
Kicsim, ma éjjel az igazak és az ártatlanok imái illatos tömjénként szállnak az Úrhoz. Jézusomat elhagyták gyermekei, és az anyagi világ megszállottjaiként inkább a Sátán már eddig is népes hadába álltak. Kislányom, milyen szomorú volt ez az esztendő is, amiért annyit tévelyegtetek! És ha az emberiség nem fogadja meg az Ég intelmeit, az elkövetkező évek még nehezebbek lesznek, tele szorongással és szenvedéssel.

Én vagyok az Isteni Test anyja, és az Oltáriszentséggel a kezemben jöttem hozzád, hogy elégtételre szólítsalak fel benneteket. Én vagyok az „Örök Áldozat Anyja”. Azt akartam, hogy abban az egyszerű és szegényes ruhában lássatok, amelyet akkor viseltem, mikor még Názáretben laktam, így kívánom elhozni nektek a szegénység üzenetét, mely oly kedves az Úr szemében. Azért jöttem ilyen öltözékben, mert a föld legkisebbjeihez akarok szólni, a lelki szegényekhez.
.
> Képen: Az olasz látnok, Debora Manduriából
.
Leányom, az Isten párbeszéde ez veletek, én csak közvetítő vagyok. Újra eljöttem ide az Égből, hogy a megváltás és a szeretet üzenetét hozzam nektek. Ide, ahol szinte egy lelket sem látni, mert messze űzte őket az előítélet és a szeretet hiánya; ide, ahol annyiszor leköpték és meggyalázták az Isteni Kegyelmet; eljöttem, és megajándékoztalak benneteket Jelenlétemmel. Igen, kedvesem, mert minél jobban megveti Őt az ember, annál kedvesebb Ő Égi Szívemnek.
.
Leányom, azokért a lelkekért jöttem, akiket kitaszít, kinevet, és folyton megaláz az emberiség, akiket eltaposnak a képmutató álhívők, bár az ő hitük az Úr színe előtt menten köddé válik. A föld maradékaiért jöttem, azokért, akiket emberszámba sem vesznek, azokért, akik tisztátalannak tűnnek, azokért, akik keserű magányukban engem akarnak követni. Azokért a Felszenteltekért jöttem, akik megborzonganak bűneik láttán; mindazokért, akiket megsemmisített az álnok hatalom. Igen, miattuk vagyok itt, mert ők (a megtértek) lesznek a dicső korona Fiam fején.
.
Debora: „Anyám, éppen ezt szerettem volna kérdezni tőled, és te olvastál a szívemben.”

Szűz Mária: Kicsim, ne szomorkodj tovább! Nem a te bűnöd, ha elutasítanak. Ne add fel épp most, amikor kezdesz meghajolni Isten Akarata előtt! Azért üldöz a világ, mert nem tartozol hozzá. Nem benned van a hiba, az embernek mindehhez semmi köze, a természetfeletti Akarat rendezett mindent így. Légy erős, ne félj! Keresd mindig azt, hogyan járhatnál az Úr kedvében! Tanúsíts megbánást, ha elmulasztottál valamit, és semmi mástól ne félj.

Debora: „Anyám, ha megkérdik, miért ide jössz, mit feleljek?”

Szűz Mária: Kislányom, hányszor fájdították azzal a szívem az emberek, hogy az Isteni Művet a sárba tiporták! Leányom, bárcsak értenék, hogy az a „ne vígy minket kísértésbe” Fiam szeretett imájában azt jelenti, hogy el kell fogadniuk Isten Akaratát! Azoknak a szamárkáknak pedig, akik mégis rugdalóznak ellene, üzenem, hogy azért jöttem ide, mert szeretném, ha az emberek felfedeznék, miképp nyilvánul meg Isten a természetben.
Azért választottam ezt a helyet, mert eléggé távol esik a világ kéjes örömeitől és a sátáni gépezetek torz zajától. Itt, ezeknek az olajfaligeteknek a békéjében azt szeretném, ha újra felfedeznétek a hit ajándékát, ezért dalolok az Úr csodáiról, és ezért tárom fel előttetek Szeretetének titkát.
Azért jöttem ide, hogy megmentselek és szerelemre lobbantsalak benneteket Szeplőtelen Szívem iránt. Drágáim, meg van írva, hogy jelek lesznek a napban, a holdban és a földben, vérjelek! Én akartam, hogy mindez itt történjen meg, még akkor is, ha ti semmibe veszitek az én igyekezetemet. Hányszor táncolt az Égen a nap, hogy hírül adja Jövetelemet? Hányszor árulta el nevem a hold, és hányszor nyomta rátok Égi Jelem bélyegét? Hányszor sírtam veletek együtt, gyermekeim? Hányszor ontottam szívem vérét kegyetlen közönyötök láttán? Hányszor áldottalak meg benneteket a jólét illatos olajával?

Gyermekeim, nagyon hamar megfeledkeztek arról, mennyi kegyelmet kaptok az Úrtól, és soha nem gondoltok rá, hogy egyszer majd számon kéri, mit kezdtetek ajándékaival. Ne keményítsétek meg szíveteket, máskülönben soha nem halljátok meg Szavát! Be kell, hogy csukjátok a szátokat ahhoz, hogy az Ő beszédét meghalljátok. Ezt feleld majd! Most pedig, kislányom, imádkozz ezért az új esztendőért!
Nagyon nehéz év lesz ez az én Pápám számára: halálos ütéseket mérnek majd rá151. Imádkozz úgy, hogy meghallja! Ő ugyanis szívében meg tudja hallani szavaidat. Az én szeretett szolgám valódi pásztor, teljesen nekem szentelte életét. Imádkozz! Megáldalak: Fiam békéje legyen veled! Mindenkit ölelek. Én senkiről nem feledkezem meg! Hamarosan találkozunk!”

Az Úrnő fehér ruhában jelent meg előttem, jobb kezében az Oltáriszentséggel, melyet szíve közelében tartott, baljában pedig a Szent Rózsafüzérrel. Mindezt a passióm alatt írom. A homlokomra rakott zsebkendőn egy Kereszt alakja rajzolódik ki.


1995. december 31., 19.50

Az „Úrnő” kék palástot és a fején csillagkoronát visel. Karjában tartja gyermekét, akinél egy aranyszínű kereszt van. Mária szólal meg:

„Dicsőség és hála győzedelmes Jézusomnak!
Kedvesem, ma az Úr azt akarta, hogy látható jelek nélkül éld át a fájdalmát, hogy a béke ígérete ragyogjon rajtad keresztül. Kicsim, tudjuk, hogy fáradt vagy, de a Jézus iránt érzett szeretetedre kérlek, tűrj, és folytasd azzal a bátor „gyerünk!”-kel, ami olyan jellemző rád! Én a Béke Királynője vagyok, és minden valódi béke alapja a fájdalom és a fájdalom elfogadása.
.
Drága gyermekeim, már csak néhány óra, és vége az évnek és annyi szomorúságnak! Kérlek, kezdjetek el őszintén megtérni, hogy magatokat Istennek, a Béke Királyának szentelve végre derűsen és boldogan élhessetek!

Maradjatok mind körülöttem, fogadjátok el az Úr Akaratát, és mikor beköszönt az újév, együtt mondjátok el az Egyháztól tanult Hitvallásotokat! Legyetek résen: a Sátán nem tágít, az emberi megismerésen keresztül is támad majd! Közétek furakodik, hogy teljesen megsemmisítse megváltó tervemet, és elpusztítsa „eszközömet”, de mindaz, amit én tartok, soha nem dől össze.

Drágáim, Gyermekemmel együtt építsétek és szeressétek a békét: bocsássatok meg újból haragosaitoknak, és ne vetkezzetek többé! Most véget ér az ima, amiben nem volt sok örömöm, mert kevés szeretet fűtött benneteket egymáshoz (embertársaitokhoz), de ne hagyjátok abba, imádkozzatok a következő napokban is!

Gyermekeim, ha mindent rám hagytok, és nem segítetek nekem, azzal a „kétségbeesésbe” kergetitek magatokat, és többé nem találtok rám, akkora a földön a sötétség, és a szívekben a köd. Ne hagyjátok, hogy megrontson és magával ragadjon benneteket a Gonosz! Ha lenézitek és visszautasítjátok embertársaitokat, akkor könnyebben legyőz benneteket, és nincs többé remény a Szent Életre, melyet mától fogva élnetek kellene. Ezzel a figyelmeztetéssel ma befejezem, és eltűnök szemetek elől, de nem hagylak el benneteket, mert az Örökkévalótól kaptam ezt a küldetést, mielőtt bevégeztetik. Fedezzétek fel újra az üzeneteimet, és akkor ismét megtaláljátok a fényt! Ne hagyjátok őket a porban heverni! Fedezzétek fel újra, és éljétek meg a tartalmát!
.
Fiam együtt megáldalak benneteket. Te pedig tarts ki, gyenge virágszálam: Fényem segít majd, hogy folytassam az Üzenetet, mert még nem ért véget. A viszontlátásra! Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Ekkor látom, hogy a naplót lángra lobbantja a démon, és biztos vagyok benne, hogy örökre elveszett. Másnap, 1996. január 1.-én a matrac alatt megtalálom a füzetet, és így folytathatom feljegyzéseimet. 

http://jelenesmanduriaban.hu/

Az 1992. és 2000. közötti jelenések üzenetei magyar nyelven elérhetők a Masszi Kiadó által kiadott Élő Isten kinyilatkoztatott bölcsessége című könyvben. (5 kötet, a fenti üzenetek az 2. és 3. könyvből vannak). Aki nem tudja megvásárolni, vagy nem találja, írjon a jelenesmanduriaban@gmail.com címre, segítünk.

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

49 hozzászólás

  1. Rotondo

    mi is ifjúsági találkozón szilvesztereztünk egy plébánián. És engem olyan nagy örömmel töltött el, hogy 11-től éjfélig misén voltunk, nem pedig valami discoban részegen..

    Boldog Új Évet Kívánok minden megtropolitának :)

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.