Istenanya követése: A tiszta hit – a lélek legerősebb támasza

<<  Istenanya követése:A bűntől való irtózat - Ösztönző a jóra

 

Részlet az Istenanya követése c. könyvből:

417. Amit tettem, hittel tettem. – Tégy te is eszerint!

418. Határtalan bizalommal voltam Isten iránt, nem kételkedtem a Gondviselésben, mindenben a hit és a teljes átadottság vezérelt, még a Kereszt alatt is!

419. Azért neveznek engem a Hit-, Remény- és Szeretet Anyjának, mert én szültem e hármas erény megtestesítőjét.

420. Én, az Eretnekség Megrontója kérlek, figyelj a pápára és kövesd az Evangéliumot!

421. Nem ingadozik hitében az, aki Isten Igéje mellett állhatatosan kitart és nem akar mindent „érteni”!

422. Gyermekem! Csupán a hit teszi érzékelhetővé számodra Isten folytonos munkálkodását életedben.

423. Tarts ki a hitben szilárdan, mert sok szorongatás leküzdése árán lehet csak bejutni Isten Országába.

424. Elsősorban ne az eszed szerint cselekedj, mert az még a világ kisebb dolgait sem képes felfogni!

425. Aki örömét leli Isten törvényében és útmutatásában, az parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.

426. A hitben nem az értelem a meghatározó, épp ellenkezőleg; az értelem csupán hozzájárul a hitbéli elvárások megvalósításához.

427. Hited révén, Jézus által juthatsz azon kegyelmekhez – mely által reményed és szereteted kiteljesedik –, hogy az isteni dicsőség részese lehess.

428. A túlságos kíváncsiság már sokakat terelt ingoványos talajra, tévedésbe vagy hitevesztésbe.

429. Nem következetes dolog azzal érvelned, hogy ‘minek is hinnéd azt amit nem értesz’, hiszen számtalan világi dolgot – mások puszta állítása nyomán is elhittél –, jóllehet sohasem értetted.

430. A mennyei dolgok messze felülmúlják az emberi értelmet. Ámde, miként lehetnének azok Isten fönséges titkai, ha azt egy teremtmény is fölfoghatná?!

431. Gyermekem! Lélekpróbáló idők jöhetnek és tudd, hogy aki nem marad hű a pápához, az nem marad meg a hitben és igazságban! Imádkozd a rózsafüzért!

432. Magadat soha nem ismerheted meg igazán mindaddig, amíg nem igyekszel megismerni Istent!

433. Az alázatos lélek nem gyötrődik kétkedőn amiatt, hogy ez vagy az miként lehetséges, hanem egyszerűen csak hisz! – Kérd a Szentlelket!

434. A hit a múlandó idő világossága, melynek fényénél olyan igazságok tárulnak fel, amelyeket sem az ész, sem az érzékek föl nem ismernének.

435. A hit addig tart, amíg nem válik bizonyossággá!

436. Az Isten országa nem „eszem-iszom”, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.

437. Barátaid ne legyenek hitellenes emberek, mert az ilyenek az ördög fiai és te nem tudhatod, hogy mikor szól általuk a kísértő „baráti hangon”!

438. A lelkedben őrzött tiszta hit világossága, bevilágítja számodra a szorongatás sötét óráit!

439. Gyermekem ne feledd, az istenes, őszinte lélekkel szemben meghiúsulnak az ördög ravaszságai.

440. Először hitben kell kapcsolatot teremteni Istennel, és csak azután keresheted az értelem bizonyítékait!

441. Ne töprengj a kétkedés ‘csavaros’ érvein, mert hű az Isten, és egyenes a saját Szavához.

442. Szívemnek fájó, ha egyesek fennhangon hirdetik, hogy szóltam nekik! Holott, ha valóban indítást kaptak volna tőlem azt is tudnák, hogy nem másoknak, de nekik kell üzenetemet megszívlelniük, a kéréseimet pap fiaim tudtával alázattal és csendben, teljesíteniük!

443. Akinek igaz hite van, az minden bűnt és hamisságot utál és útmutatást az Evangéliumban keres.

444. Aki hiszi a mindenütt jelenlévő Istent, az egyenes lelkű, és nem tesz olyasmit amivel megbánthatja!

445. Imádkozz, hogy meg ne fogyatkozzon az Isten kegyelmével rád bízott hit! Tarts ki és győzni fogsz! Kövess engem!

>> Remény és bizalom - A szomorúságban támasz

  1. Istenanya követése: Hálaadás – az üdvösség erőssége
  2. Az Istenanya követése: Az Istenes jó szándék – a cselekedetek leghasznosabb indíttatása
  3. Az Istenanya követése: Szerénység és tartás – a jó ember dísze
  4. Az Istenanya követése: Türelem – a lelki élet táplálója
  5. Az Istenanya követése: A bűntől való irtózat – ösztönző a jóra

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Ha az uralkodó lelkében nincs rend,
Rendben nem lehet az ő birodalma sem."
Ezra Pound
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom