Elmélkedés ádvent 3. vasárnapján

(Jn 1,6-8; 19-28) „A pusztában kiáltó hangja vagyok”

Keresztelő Jánost Jézus előhírnökeként küldte Isten, hogy számára készítse az utat az emberek lelkéhez. A bűnbánat keresztségét hirdette, és akik megvallották bűneiket, azokat megmerítette a Jordán vizében. Kemény szavakkal intette a bűnvallomástól elzárkózó farizeusokat, amikor viperák fajzatának nevezte őket, mert igaznak tartva magukat, bűnbánat nélkül akartak megkeresztelkedni. Keresztelő János tudta, hogy kivétel nélkül mindenki bűnös, és ezért senki sem méltó arra, hogy Isten Országába lépjen bűnbánat nélkül. Ő készítette fel a Messiással való találkozásra az embereket, és senkivel nem volt hajlandó kivételt tenni. Tudta, hogy a Messiás, Isten szent küldötte, akihez méltatlan volna bűnbánat nélkül közeledni.

Nagy volt a messiásváró hangulat, a bűnösök özönlöttek a Jordán partjához, hogy a bűnbánat keresztségében részesüljenek, hogy aztán beléphessenek Isten Országába. Egyszer csak János meglátta Jézust, egy sorban a bűnösökkel, mintha ő is meg akarna keresztelkedni. János tudta, hogy Jézus bűntelen, tudta, hogy ő a messiás, ezért nem akarta megkeresztelni, és így szólt hozzá: Én szorulok rá, hogy Te keresztelj meg engem. De Jézus leintette: Tegyük meg, amit az Atya akar. Jézus küldetését, kezdetétől a végéig, Atyja akaratának teljesítése jellemzi.
1.) Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt! A Biblia nem egy helyen állítja, hogy Jézus egészen egy lett velünk, csak a bűnben nem. Hogyan kell ezt helyesen értenünk? Előbb lássuk, hogyan nem szabad értenünk: helytelen lenne az a felfogás, amely azt mondaná, hogy Jézushoz nem férhet hozzá a bűn, hogy neki semmi köze a bűnhöz, hiszen benne jelen volt a szent Isten. Ha ezt elfogadnánk, akkor nehézséget jelentene azt az állítást igaznak tartani, hogy Jézus az Isten báránya, aki elveszi a mi bűneinket. Vagy az az állítás is elveszítené erejét, hogy Jézust a mi bűneink szegezték rá a keresztfára. Jézusnak nagyon is sok köze van a mi bűneinkhez, hiszen elvállalta, hogy Ő is bűnös velünk együtt, sőt Ő fő gonosztevő, hiszen Ő lett az egész emberiség feje, a második Ádám. Annyira magára vette bűneinket, hogy Szent Pál apostol még egy ennél is keményebb kijelentéssel mutat rá a teljes valóságra: Az Isten Egyszülött Fiát „bűnné” tette értünk. Akkor mégis mit jelent, hogy a bűnt kivéve lett hozzánk hasonló Jézus? Csak egyetlen egyet: Azt, hogy Ő soha nem követett el egyetlen bűnt sem, sem nagyot, sem kicsit. Ez kétszeresen is nyilvánvaló a Bibliából. Egyszer úgy, hogy Ő mindig ellenállt a sátán minden kísértésének, tehát a legjelentéktelenebb dologban sem volt hajlandó vele együttműködni. Másodszor pedig abból is következik az Ő bűnnélkülisége, hogy Ő mindenben engedelmes volt az Atyának, mindvégig egészen a kereszthalálig. Jézus tehát nem a saját, hanem a mi bűneinkkel megterhelten merült le a Jordán vizébe, hogy előre jelezze: Majd ha eljön az ideje, kész meghalni, a halálba vinni bűneinket, hogy nekünk ne kelljen örökre meghalni bűneink miatt. Mivel a bűn maga nem létező valóság, Jézus, a bűn következményeit viselte el.

2.) Keresztelő János tudta magáról, hogy ő ki: A papok és a farizeusok nem tudták elviselni, hogy János nem keresztelte meg őket, ezért belekötöttek és kétségbe vonták isteni küldetését. Kérdőre vonták: Kicsoda vagy te? Mit mondasz magad felől? Keresztelő Jánost úgy ismerhetjük meg a mai evangéliumból, mint aki alázatos, igaz ember, aki tudja magáról, hogy ő ki, aki nem tartja magát nagyobbnak, mint aki. A kérdésre, amivel hozzámentek, hogy vajon nem ő-e a Krisztus? János megvallotta, hogy nem ő a Krisztus, mivel ő csak vízzel keresztel, de majd aki utána jön, az sokkal hatalmasabb nála, mert arra sem vagyok méltó, hogy a lábán megoldjam a saruszíját. Arra a kérdésre, hogy ő talán próféta? válaszolhatta volna, hogy igen, de János nem akarta, hogy többre tartsák, mint ami, hogy netán az emberek figyelme ráterelődjön, és ezáltal kevesebb figyelem jusson Jézusnak. De hát akkor miért keresztelsz, ha senki sem vagy? János teljesen megalázza magát, amikor azt mondja: Én csak a pusztába kiáltó szónak a hangja vagyok. Vagyis Isten maga kiált hozzátok, akik a bűn pusztaságában éltek, és én csak az Ő hangja vagyok. Én nem számítok, az számít, amit mondok. Az nem fontos, hogy én ki vagyok, velem ne törődjetek. János igazi útkészítő, nem magára, hanem Jézusra hívja fel a figyelmet: Én csak vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek.

(Jn 1,6-8; 19-28) Köztetek áll, akit ti nem ismertek

1.) Keresztelő tudta magáról, hogy ő ki, és mi tudjuk magunkról? Kérdezték már tőled, hogy te ki vagy? Elmondtad a valóságot? Egyáltalán ismerjük magunkat? Szembe merünk nézni önmagunkkal? Van, aki egy hónapban többször is leissza magát, és ha figyelmeztetik: gyógyíttasd magadat, mert tönkremész te is, meg a családod is, akkor még neki áll följebb: Én nem vagyok alkoholista. Tényleg nem ismeri magát az illető, vagy csak simán hazudik? Van, aki lop, csal, hazudik, veszekszik, de azért igaz embernek tartja magát. Most Isten kérdez, neki nem hazudhatsz: Ki vagy te? Mit gondolsz magad felől? Mi hihetetlenül nagyot tudunk gondolni magunkról, és gyakran összekeverjük vágyainkat a valósággal. Néha rosszat hallunk magunkról, és hogy meg tudunk sértődni! Pedig, ha őszinték lennénk, hozzáfűzhetnénk: ha tudnátok, ennél már én nagyobb rosszat is elkövettem.

Sokszor úgy járunk-kelünk, mintha hibátlan keresztények lennénk, pedig tele vagyunk hiúsággal, gőggel, keménységgel, főlénnyel, és nem egyszer tisztátalansággal is. De hát ezeket jól eltakarjuk, ha kell le is tagadjuk. Mikor Keresztelőtől megkérdezték, hogy próféta-e, rámondhatta volna, hogy igen. Ám ő alázatos volt, és Istenre terelte a figyelmet, amikor magát csak Isten hangjának, üres levegőnek mondta. Mi fordítva gondolkozunk: Velem törődjetek, engem lássatok, én csináltam, én mondtam, én találtam ki, én vagyok a jani! Csak az ismerheti meg Jézust, aki szembe mer nézni sajátmagával is.

2.) Köztetek áll, akit ti nem ismertek! Valljuk be, hogy talán már régóta imádkozó emberek, templomba járó emberek vagyunk, de még nem ismerjük az Urat. Mennyi időt töltesz a jelenlétében? Persze arra hivatkozol, hogy kevés időd van, és annyi mindent el kell intézned. Talán a napi három ima ideje, amit vele töltesz? De mi van akkor, ha az imádságodban is magaddal, problémáiddal vagy elfoglalva, és nem az Úrra nézel? Ha van egy szerelmed, nem arra törekszel, hogy megismerd, hogy minél többet legyél vele, és beszélgess vele, és mindent elmondjál neki magadról, ugyanakkor nagy figyelemmel meghallgasd azt is, amit ő mond magáról? Találkozás, bensőséges kapcsolat nélkül, önmagunkat feltáró, titkainkat kimondó beszélgetés nélkül soha nem ismerhetem meg a másikat. És, ha komolyan gondolom a szerelmemmel a kapcsolatot, akkor vele járok, az időmet úgy igazítom, hogy a lehető legtöbbet vele töltsem. És, ha olyannak ismerem meg, akkor a sírig összekötöm vele az életem.
A szomorú és fájdalmas, hogy Jézus személyében olyan valakit nem ismerünk, aki viszont jól ismer minket, tudja, hogy mi lakik bennünk, és azért akar bemutatkozni nekünk, azért akar kapcsolatra lépni velünk, mert végtelenül szeret minket, és ezt egy örökkévalóságra gondolja. Maga Isten közeledik hozzánk Krisztusban, de azt akarja, hogy mi is közeledjünk hozzá, mert csak akkor szövődhet igazi barátság közöttünk, ha ezt mindketten akarjuk. De anélkül, hogy ismernénk magunkat, hogyan közeledhetnénk hozzá, a végtelenül szent és hatalmas Istenhez?

2.) Keresztelő János mondta Jézusra mutatva: Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. Tehát annyira messze állónak tartotta magát János Jézustól, vagyis még arra sem méltónak, hogy megoldja sarujának szíját. János látta a maga bűnökkel terhelt életét, és látta, hogy milyen messze áll Jézus tiszta és szent életétől, aki az Isten Bárányaként áldozta fel magát értünk, mert annyira szeretett miket, hogy még az életét is kész volt odaadni értünk bűnösökért.

Megismerni Jézust, az Ő irántunk való áldozatos szeretetét, reggeltől estig tartó feladat, amit aközben is művelhetünk, miközben járjuk az élet útját, vagyis végezzük mindennapi kötelességeinket: Kenyérkereső munkánkat, gyermekeink nevelését, a házastársunkkal való szerető együttlétünket, az emberekkel való találkozásainkat. Föl kell fedeznünk Istent az általa teremtett csodás természetben, az Ő képére teremtett házastársamban, gyermekeimben, munkatársaimban, az igazi szeretet megtapasztalásában, a jó és rossz helyzetekben egyaránt.

Amilyen ütemben kezdem megismerni úgy a Bibliából, mint a mindennapi életből Jézust, mint megváltómat, olyan ütemben fogom megismerni saját magamat is, mint méltatlan bűnöst, aki egyedül Tőle várhatja a bűnöktől való szabadulást, és az ajándékba kapott üdvösséget. Ámen!

Keresztes László atya

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj Válasz elvetése

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005