ÉBREDJ, EMBER, MÉLY ÁLMODBÓL!

Kedves (Pap-)Testvérem!

Két hete arról informáltak, hogy a 2012-2013. év a Hit éve lesz, úgyhogy ebben az évben felkészülünk a Hit évére. Ezért a mostani prédikációsorozatom címe: A HIT ÉVÉRE FELKÉSZÍTŐ ÉV: 2011-2012.

Sokan arról panaszkodnak, hogy bárcsak tudnának hinni, de hát ők ezt a nagy isteni ajándékot nem kapták meg. Úgy gondolom, Isten van olyan „gáláns”, hogy amit nem adott nekünk, azt nem is fogja számon kérni.

Ám, amikor azt olvasom az evangéliumban (Lk 18,8): „De amikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?”, akkor mégis csak úgy tűnik, olyasmit hiányol, aminek lennie kéne: mintha nem is jótetteket hiányolna Jézus, hanem a hitet, a feléje irányuló bizalmunkat, viszonyulásunkat, a vele való bensőséges kapcsolatunkat. Az öt balga szűz esetében sem az a baj, hogy nem sok jót tettek vagy, mert bűnöket követtek volna el, hanem azzal utasítja el őket a vőlegény (Jézus), hogy „nem ismerlek titeket” (Mt 25,1-13). Mintha azt nehezményezné, hogy Ő ugyan kereste velük a kapcsolatot, a bizalmas együttlétet, de ők ez elől mindig elzárkóztak.

Eléggé egyértelműnek látszik Mk 16,16-ban Jézus missziós parancsa: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik”. Itt sem a külsőleg is látható keresztelkedés ment meg, mint jótett, hanem a belső, pozitív viszonyulást jelentő hit, amire abból lehet következtetni, hogy a kárhozatot nem a keresztelkedés hiánya, hanem a hitetlenség okozza. Igazat kell adnunk Bolberitz atyának, hogy a hit elsősorban nem tudás kérdése, hanem az akaraté. Itt nagyon is igaznak találom a közmondást: Nem akarásnak, nyögés a vége.

Szeretettel:

Keresztes László atya

A hited virraszt szíved ajtajánál?
.
Jézus az idegenbe induló házigazda, én és te vagyunk az ő szolgái, akikre rábízza mindenét. Mi vagyunk az Ő mindene, akiket saját képére teremtett, no meg az egész teremtett világ, ami szépségével, csodás működésével Isten dicsőségéről beszél. Az, hogy Jézus idegenbe ment, nem azt jelenti, hogy eltávolodott tőlünk, hanem csak azt, hogy már külső érzékszerveinkkel (szemünkkel, fülünkkel, tapintásunkkal) nem érzékelhetjük jelenlétét. Ezzel Jézus éberségre tanít minket, arra, hogy átéljük, tudatosítsuk állandó jelenlétét, annak ellenére, hogy érzékelhetően nem látjuk, hallhatjuk, tapinthatjuk Őt.

1.) Mindegyiknek kijelöli a maga feladatát: Tekinthetünk képességeinkre úgy, mint amik által szolgálhatunk Istennek, a mi gazdánknak. Minden képességünknek megvan a maga feladata, funkciója. A kezünkkel ölelünk, dolgozunk, a szánkkal eszünk, beszélünk, a lábunkkal járunk, de rúghatunk is, az agyunkkal gondolkozunk, megértjük az összefüggéseket, az idegrendszerünk behálózza egész testünket, vannak hangszálaink, amelyekkel ordítani is tudunk, de szépen énekelni is. Képesek vagyunk arra, hogy emlékezzünk, de arra is, hogy elfelejtsünk dolgokat, tudunk szeretni, de gyűlölködni is. Még hosszan sorolhatnánk képességeinket, de ami a fontos ezekkel kapcsolatban, hogy mindegyiknek kijelölte Isten a feladatát; mind azért van, hogy velük Istent szolgáljuk. Szt. Pál apostol mondja: Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. Vajon ki fog felügyelni erre a megszámolhatatlan szolgahadra, például arra, hogy mennyit és mit együnk, illetve igyunk?

2.) A kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon: Úgy gondolom, hogy itt egész lényünk középpontját, a szívünket jelölte ki Isten arra, hogy éberen ügyeljen minden képességünk rendeltetésszerű működésére. 50 évvel ezelőtt katona voltam, és egy lőszerraktárt kellett őriznünk messze egy várostól, egy meglehetősen nagy domb tetején. Hatan voltunk kinn gépfegyverrel a kezünkben, és mindegyikünk sétált a maga kijelölt területén. Benn, a jó meleg őrszobában hatan pedig aludtak. 2 óránként váltottuk egymást. Mivel nagyon hideg volt, elhatároztuk, hogy mi is bemegyünk aludni, csak úgy ruhástól, de azért egyikünk maradjon kinn, hogyha ne tán ellenőrzést kapunk, riasztani tudjuk egymást, hogy időben elfoglaljuk kijelölt helyünket. Egyetlen őrszemünk kivitt magával egy széket, és arra leülve ő is elaludt. Későn vette észre, hogy az ellenőrzés, már félig felért a dombra, ahol az őrséget kellett volna adnunk. Mire riasztott minket, már arra sem volt idő, hogy az ajtón menjünk ki őrhelyeinkre, így az ablakon másztunk ki. Csak a csodával határos módon úsztuk meg, hogy nem állítottak minket hadbíróság elé, mivel sikerült még időben mindenkinek elfoglalni a kijelölt helyét. Ezért kell szívünknek, mint egész életünk kapuőrének állandóan virrasztani, mert ha egyik érzékszervünk vagy képességünk sem képes felfogni Isten jelenlétét, szívünknek akkor is látnia kell a hit által.

3.) Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul érkezik: Ha elhanyagoljuk az Istentől ajándékba kapott hitet, ha az érzékszerveinknek hiszünk, amelyek azt közlik velünk, hogy mivel nem látom Istent, ő nincs is, akkor mi alszunk. Gyakran nem mondjuk ki, hogy én nem hiszek Istenben, de gyakorlatilag úgy élünk, mint aki alvó őrt állított szíve ajtajához. A világ ki-be jár a szívünkön keresztül, utánozzuk a világot, megyünk a közfelfogás után, vágyaink irányítanak minket. Képességeink nem állnak szívünk irányítása alatt, hanem a pillanatnyi előny, az élvezetek, és indulataink befolyásolják működésüket. Jézus pedig csak akkor lép be tevőlegesen szívünk ajtaján, ha kopogtatására „felébredünk” a bűnből, és hittel befogadjuk Őt.

4.) Mindenkinek mondom. Virrasszatok! Az tud virrasztani, aki nem bűnben, hanem hitben él. Ki vagy mi irányítja képességeidet, hogy azok rendeltetésszerűen működjenek? Talán az ízlelőbimbóid döntik el, hogy mi a méreg, és mi az ennivaló? Talán a látóképességed, a szemed döntheti el, hogy mit jó nézni, és mit nem szabad? Talán a gondolkodó képességed döntheti el egyedüli módon, hogy mi az igaz és mi a hamis, mivel az emberi logikára épül? Talán a puszta szexualitás irányítása alatt virulhatnának ki képességeink? A szív bőségéből szól a száj – mondja a Biblia. Csak a szív tud virrasztani hitben, és így tartja kordában képességeinket.
.
Ő jön, Ő találkozni akar veled!

Sokan úgy értelmezik a Biblia szavait, hogy miután Ádám és Éva vétkeztek, Isten kiűzte őket a Paradicsomból, és bezárta mögöttük az ajtót, hogy vissza ne tudjanak jönni.

Ez már azért sem lehet igaz, mert Isten az első bűn óta mind a mai napig azon van, hogy találkozzék velünk. Ádám és Éva maguk hagyták ott az Édenkertet, mert bűnös voltukat nem akarták beismerni, ezért bocsánatot sem akartak kérni. Amit tettek, azt mégis szégyellték, de ugyanakkor nehezteltek is Istenre, amiért a rossz és jó tudásának ismeretét el akarta rejteni előlük. Féltek attól, hogy szembenézzenek az igazsággal, Istennel, ezért bújtak el a bokrok közé.

Lássuk világosan, hogy nem az Isten űzi el magától a bűnöst, hanem a bűnös nem bírja elviselni Isten közelségét, a bűnös menekül el, zárkózik be saját magányába, zárja be a szívét Isten előtt.

A bűn bizalmatlansággal kezdődik, és hitetlenségbe torkollik. Gondolj bele, hogy a világ nagy része ma is úgy él, hogy elbarikádozza magát Istentől. Az Istenhez semmi közöm, Ő se avatkozzon bele az életembe. A környezetedben is megfigyelheted, szinte feltartóztathatatlan az a folyamat, amellyel Istent egyre inkább kiszorítják a látható embervilágból. Egy világ zárt ajtók mögött. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm, nincs jövő, mindenki a halál felé menetel. Isten pedig jön, lohol utánad, eléd áll, és kopogtat szíved ajtaján. Ő csak a szíveddel tud beszélni, te pedig csak a szíveddel tudod meghallgatni.

Ádvent örömhíre, hogy az Isten jön! A bűn torlaszolja el az ajtót a szíveden annyira, hogy az Isten sem törölheti el egyetlen kézlegyintésével, hanem Fiát kell áldozatul adnia érte. A kereszthalálig tartó engedelmességével tette szabaddá Isten szívéhez az utat, amit a mi bűneink torlaszoltak el. Nem Isten rejtőzött el előlünk, mi vakultunk meg lelkileg bűneink miatt. Nem Ő zárkózott el előlünk, hanem mi zárkóztunk el Őelőle. Az olvasmányban azon kesereg Izajás próféta, hogy az Isten miért hagyta, hogy letérjünk az igazság útjáról, miért hagyta, hogy megkeményítsük szívünket.

Ez akár szemrehányás is lehetne Istennek, aki mindezt meg is akadályozhatta volna. Itt világosan kell látnunk, hogy Isten semmiféleképpen nem kérhető számon a bűn miatt, mivel azért egyedül mi vagyunk a felelősek. Isten törvényeivel megmutatta az igaz utat, mi tértünk le róla. Isten a törvénytelenséget, a bűnt soha nem hagyja jóvá, soha nem ad rá engedélyt, hogy vétkezzünk, de ugyanakkor lehetőségünk van rá, hogy vétkezzünk, ám azt Ő is megszenvedi. Ezt legérzékelhetőbben a golgotai kereszt szimbolizálja. Nem erőszakkal akart gátat vetni a bűnnek, hanem szelíd alázattal, a gyűlöletet pedig szeretettel akarta legyőzni. Ezért mondta: Tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok. Jézusnak ez a világvégi időket megjelenítő hasonlata, amellyel éberségre és virrasztásra szólít fel minket, érdekes módon nem azzal az indoklással zárul, hogy mert jön a világvégi ítélet, mert akit alva talál, az a pokolra kerül, hanem mert Jézus az életünk, a szívűnk ajtaja előtt áll, és szeretné, ha „ébren” lennénk, ha lélekben készen lennénk a vele való találkozásra.

Az ébrenlét olyan élő hitet jelent, amivel az ember nem magában bízik, hanem egyedül Jézus Krisztusban. Az ókori görög irodalomból jól ismert Odüsszeusz alakja, aki úgy hajózott keresztül a félelmetes Charübdiszek között, hogy az árbocrúdhoz kötöztette magát. A szirének hívogató hangjukkal nem tudták magukhoz csábítani, hogy elpusztítsák a zátonyok, szirtek halálos veszélyében. Hajója épségben átjutott a veszélyes zónán. Bennünket is csábít ez a mulandó világ. Kínálgatja a gazdagságot, a hatalmat, a tudást. Csábít, hogy önfeledten átadjuk magunkat az élvezetes bűnnek. Ezek a szirénhangok elterelik figyelmünket az emberi élet örök céljától, amelyet Isten jelölt ki számunkra.

Aki együtt akar működni az Egyházzal, azt az Egyház a keresztség szentségének megszentelő erejével hozzákötözi Jézus keresztjéhez. Hozzáköt bennünket a vasárnapokhoz és ünnepnapokhoz, hogy Jézus tanításának, halálának és föltámadásának vonzásában éljünk. Összekötöz bennünket Jézusra irányuló emlékezéssel a szentmisében, ahol már nem a csábító korszellem szól hozzánk szirénhangjaival, hanem a mi örök barátunk, Jézus.

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj Válasz elvetése

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005