Register
A password will be e-mailed to you.

Megbocsáthatatlan, ha a keresztények nem vesznek tudomást a medjugorjei jelenésekről – nyilatkozta Gabriele Amorth római exorcista, aki a fejét csóválja azokra, akik „megvárják, míg az egyház nyilatkozik”. A papokra és püspökökre is neheztel, mert szerinte közönyösek a medjugorjei gyümölcsök láttán is, sőt egyenesen árulást emleget. Szerinte azok a keresztények, akik nem hajlandóak tudomást venni a medzsugorjei történésekről, nem különböznek a pogányoktól. Mindezt az ördögűző pap az olasz Mária Rádiónak adott szeptemberi interjújában mondta el.

Gabriele Amorth 1925-ben született, 1954-ben szentelték pappá, 1986-ban lett hivatalos exorcista. Mintegy 20 éven keresztül volt a római egyházmegye fő exorcistája. 1990-ben megalapította az Exor­cis­ták Nem­zetközi Szövetségét, amely­nek elnöke volt nyugdíjba vonulásáig (2000), s élete végéig tiszteletbeli elnöke marad. Az évek során megszerette Medzsugorjét, a sátán elleni hatalmas erődítménynek nevezte a helyet.

Gabriele Amorth Szűz Mária augusztus 25-i med­zsu­gorjei üzenete kapcsán nyilatkozott. Az üzenet így szólt: „Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok és böjtöljetek a szándékaimra, mert a sátán szeretné megsemmisíteni tervemet. Itt kezdtem el, ezzel a plébániával, és meghívtam az egész világot. Sokan válaszoltak, de óriási azok száma, akik nem akarják meghallani, sem elfogadni hívásomat. Ezért ti, akik igent mondtatok, legyetek erősek és elszántak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” „Mily keserű, milyen keserű volt a Szűzanya utóbbi üzenete augusztus 25-én” – mondta Amorth. „Nézzük csak, elég szomorú ez a mérleg! Több mint 30 év után! Ha a pogányok nem hallják meg a Szűzanya szavát, azt meg tudom érteni. De hogy a keresztények nem, az megbocsáthatatlan. Legyetek keresztények!”

Gabriele Amorth kötetei nemzetközi könyvsikernek számítanak. Mégis, tapasztalatának megfelelően a Med­ju­gorje iránti közömbösség távolabbra mutat: „Éppen a papok és püspökök azok, akik még csak hallani sem akarnak róla. Nem azért, mert elmentek oda és a tapasztaltak nyomán becsületesen döntést hoztak volna a saját szemükkel látottak alapján! Pedig az evangélium világosan megmondja nekünk, hogyan kell a szellemeket megkülönböztetni! A gyümöl­cséről ismerhetjük meg a fát! Végtére is ez a fa harminc éve hoz kifogásolhatatlan gyümöl­csöket. Szentgyónások, megtérések, hivatások, mindenféle kegyelmek! Több mint harminc éve!” – emlékeztetett Amorth a Mária Rádióban. „Az Ószövetségben Isten prófétákat küldött, hogy figyelmeztesse a zsidó népet hűtlenségére. Most itt figyelmezteti a keresztény népet az ő hűtlenségére, a papokat is. Isten az ő anyját küldi hozzánk immár harminc éve. Lehetséges, hogy a nép még nem hallotta meg? És az a nép, amelyik azt hiszi magáról, hogy annyira intelligens, azt mondja, vár, amíg az egyház jóváhagyja? Együgyűek!” – mondta Gabriel Amorth.


Átlagosan évente egymillió szent ostyát vettek magukhoz az áldozók Medjugorjében az elmúlt harminc évben. Több mint 500 ember állítja, hogy gyógyíthatatlan vagy végső stádiumban levő betegségéből meggyógyult Medju­gor­jéban. Körülbelül ugyanannyi pap vallja, hogy itt kapta hivatását. Medjugorje első 30 évének gyümölcseit igazolta Marija Dugandzic plébániai levéltáros a statisztikai adatok sorolásával, s mindez egy olyan plébánia „termése”, amelynek hívő létszáma nem haladja meg a 4000 embert. Dugandzic statisztikája értelmében a gyümölcsök: 27 millió szentáldozás, 540 000 bíboros, püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő látogatott oda, 532 orvosilag dokumentált gyó­gyulás történt, 520 férfi lett pap, 123 nő választotta a szerzetesi hivatást.

Barbara Camenga (www.medjugorjetoday.tv)

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

37 hozzászólás

  1. Piómikolaus8

    Tehát nyílljék fel immár lelki szemeitek!Ne várjátok Róma hivatalos
    állásfoglalását,mert még lehet hogy annak még nem jött el az ideje!
    De inkább ti is menjetek el és nézzétek meg saját szemeitekkel,és lássátok meg a kisebbik a krzizevac hegy útjain a szilánkos utakat,miként koptatták símára és szinte márványosan bársonyos tapintásúvá a hegy felfelé vezető útjait az önként vállalt engesztelő álldozatokkal a mezítláb járt utakat a zarándokok ezrei.

    -Ti vagytok zarándokok, a Szűzanyának a kincsei!
    Mondaná ha élne Boldog János Pál Pápa.

    Menjetek és nézzétek!

    Máriáért lelki fegyverekkel szent örömmel harcolunk,
    Mert égi hazánknak Ő dicső Vezére Ő Királyné Mi Asszonyunk!
    Mi Édesanyánk ,Mária!

    És a Mi égi Királyunk Jézus Krisztus az Ő szent Fia!

    -Ugyan ki mondja hogy Jézus Mi Urunknak imádása és édesanyjának
    tisztelete a kettő üti egymást,vagy erősíti egymást??!

    Legyetek résen mert a sötétség úgy akarja beállítani ezt a dogmát hogy Jézus és Mária azaz imádás és tisztelet összekeverhetők.

    A világosság Fiai pediglen tudják,hogy mily csodűállatos az Istenanyja és az Ő SZent Fia között a kapcsolat a mennyben.

    Emberszível fölfoghatatlan.

    :)

    Válasz
  2. Piómikolaus8

    Én is voltam ott valamikor régen lehet hogy tíz éve már ,nem emlékszem.De arra igen hogy felmentünk a nagy hegyre,keresztutat
    végeztünk.A hegy tetején a nagy kereszt tövében gyönyörű panoráma tárult elénk.Lafelé jövet volt a legnehezebb.Majd este gyónás misehallgatás ,álldozás.És másnak a kisebbik hegyre mentünk fel.Ott már a nagy csend az ott térdeplő imátkozó zarándokok,már megérintették az én szivem is.És ugyanaz az a békesség és belső érzés fogott el mint Lourdesben.És és Isten keze elkezdett dolgozni bennem is.És akkor ott én nem tudtam miért kellett sírnom?!
    Talán ma visszagondolva értem,hogy az emberiség elkövetett és megnem bánt bűnei azok amik az embereket lelki vakká teszik.
    Melynek gyümölcse a hállátlanság.

    -Ne sajnáljuk az időt bánni saját és mások bűneit ,és sírni a megbántásokon melyek Isten trónusát ostromolják!

    -Tehát ne csodálkozzunk rajta,de még Amorth Atya se csodálkozzon a
    lelki vakok miatt.Mert a bűnök gyümölcse a lelki vakság!

    Válasz
  3. Piómikolaus8

    _Hát igen érdekes egy helyzet adódott mivel még tartanak ott a Mária
    megjelenései,szóval a Madonna Ő onnan nevel és irányít minket!…
    Eminenciális Urunk Gabriele Amorth Atya meg mintha nem tudná,
    (úgy tesz;) Addig hivatalosan egyház nem nyilatkozhat míg tartanak a jelenések és nem telt le az 50 év biztonsági (rektorállási ) idő.De mivel a tiszteletre méltó Boldog II.János Pál Pápa mint magánember a
    Medjugourjét elismerte és hitelesnek igaz gyümölcsűnek minősítette,
    így már nem is szükséges a hivatalos állásfoglalás,mert a Szűzanya igazolja ott magát szinte napról napra.
    Mária üzenete szerint ha ott megszűnik meglenenni akkor már itt a vég.
    Azzaz a világvégi idő a nulladik óra.Ha ott lezárul akkor már nem lesznek többé jelenései,mert valami más lesz ,nehéz idők.

    Az se zavarjon meg senkit hogy mindig szinte hasonlóak az üzenetek és ugyanaz a stílus,mert ha mindig másmilyen lenne a stílus akkor hogyan is lehetne az a sok üzenet immár 30 éve egy személytől Jézus édesanyjától?

    Csak a vakok azok akik nem látják a bő termést!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.