Register
A password will be e-mailed to you.

Egy ember, aki egy vasárnap reggel a templomba igyekezett, nagyon meg volt lepve, amikor az ördögöt a templom ajtó közelében találta.

– Mit csinálsz te itt? – kérdezte meglepetéssel.

– Éppen úgy megyek a templomba, mint ti – felelte a sátán. – Hiszen az emberek azért járnak oda, hogy ellenem imádkozzanak és prédikáljanak, ki védelmezne hát engem, ha magam nem lennék ott?

– És hogyan védelmezed magadat? – kérdezte erre a templomba járó.

– Ó, erre a célra van nekem ezerféle eszközöm is! Először is jókor ellátogatok azokhoz a családokhoz, amelyek templomba akarnak menni és igyekszem ellentétet szítani a férj és a feleség között; úgy indítom el a férjet, hogy fölbosszankodjék a kemény gallér miatt, amelyiken nem akar keresztülmenni a gomb és így annak a feje lepattan. Ezáltal elveszti jókedvét; a feleség pedig elveszti a jó hangulatát azért, mert valamelyik fiókban hiába keresi a kesztyűjét. Ilyen eszközökkel megakadályozom azt, hogy a templomba menjenek, vagy elrontom a hangulatukat, hogy annak hasznát ne láthassák.

– Azoknak az embereknek a számára, – folytatta az ördög, – akik komolyan és magukba zárkózva indulnak el, más eszközöket használok: Mindig van ugyanis egy lány vagy asszony, aki a figyelmet magára vonja. Ekkor az asszonyok pillantásait az ilyenek ruhájára irányítom; megvizsgáltatom velük pontosan a kalapját, a blúzát és a prédikáció elrepül a fejük fölött. Azok a férfiak pedig, akiknek egy kis irodalmi műveltségük van, a prédikációban itt és ott egy-egy kevésbé helyes kifejezést vagy stílus hibát fedeznek fel és így a formára tekintenek, a tartalomra pedig nem figyelnek. A templomból való távozás alkalmával azután megteszik a maguk kölcsönös észrevételeit és így minden hatás elvész.

– Az a másik hölgy meg, amott, fél a meghűléstől; nos tehát kioktatom, hogy itt vagy ott, valamelyik ablak nyitva van és az egész Istentisztelet alatt nem gondol másra, mint a huzatra és az egészségét érintő veszedelemre.

– Na, és a kereskedők! Úgy intézem a dolgokat, hogy az előző este vagy reggel, az Istentisztelet előtt rossz híreket halljanak. És így az egész Istentisztelet alatt tele lesz a fejük evilági gondokkal.

– Egy padon egy anya ül. Gyermeket hagyott otthon, aki a bölcsőben alszik; gyorsan az eszébe juttatom, hogy a kicsi fölébredt és most az a veszély fenyegeti, hogy ágyacskájából kiesik. És ez az asszony egész idő alatt nyugtalan lesz. Látok néhány jó megjelenésű urat, akik figyelmesen hallgatnak a papra. Rögtön figyelmessé teszem őket arra, hogy amit most hallottak, az erre vagy arra az emberre vonatkozik, aki szintén ott van a templomban. Ekkor rögtön elkezd János Péterre, Sándor pedig Józsefre gondolni és elindulnak hazafelé, nagyon megelégedve a lelkipásztorral és önmagukkal.

– Ha pedig egy hallgatót az Istentisztelet ideje alatt nem tudok elvonni a figyeléstől, akkor megpróbálom őt hatalmamba keríteni a kijáratnál. Kísértem az embereket, hogy mindenféléről kezdjenek el beszélni, aminek a templomhoz semmi köze. Úgy irányítom őket, hogy Istentisztelet után olyan embereknél tegyenek látogatást, ahol csak világi dolgokról lehet beszélgetni és így kitörlök a lelkükből minden jó benyomást, amelyre a templomban szert tettek.

Ezek voltak az ördögnek nyilatkozatai a kérdezősködő számára, amikor a templom felé indult. Mennyire így van ez csakugyan az életben is. Mindenki megtoldhatja ezeket az adatokat a saját tapasztalataiból.

(forrás: http://laudeturkincsek.blogspot.com/2011/07/ordog-templomban.html)

Törekedjünk úgy menni a templomba, hogy az valóban a lelki hasznunkra váljon!
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

4 hozzászólás

  1. Éva

    Kedveseim!

    Én magamtól kezdtem templomba járni. Megtapasztalni és később rájönni kivel vagy mivel állsz szemben nagyon nehéz. Csak a bölcs látja ezt át. Én nem vagyok bölcs, csak később jöttem rá kivel állok szemben.
    Még réges rég elmentem misére, és megkérdezték tőlem „ha annyira szereted a Szüzanyát, a szobra előtt térdeltem”, miért nem mész Medjugorjéba, azt feleltem nincs annyi pénzem. Volt olyan is, „ha annyira szeretsz mit tennél értem”? Isten és a Sátán is emberekkel dolgozik. Bizzatok Jézusban megvédelmez tőle, ugyanigy a Szüzanya, a Szentháromság, az őrangyalod és mindenki aki a mennyek országának szolgál!
    Szeretettel osztottam meg ezeket veletek.
    U.I. Kérlek imádkozzatok értem, mert ez minden emberi lélekre ráfér!

    Válasz
  2. enikő65

    Enikő .:Ez bizony igaz mert mikor mise után haza térek ,sokszor megbánt a férjem szavakkal.Ritkán még veszekedünk is.:(Üdv

    Válasz
  3. Bella asszony

    Magam is tapasztaltam hasonlókat, és amint itt olvstam ezeket a gondolatokat , valóban fenyeget ilyen veszély bennünket!
    Nálunk a gyerekeinken veszem észre , hogy izgágák, vadak és durvák lesznek templom után… micsoda ellnetmondás, hiszen nem azért járunk oda, hanem erőt erőt meríteni, a lelki táplálékért.
    Gyermekeim pesig nem értik ezeket a dolgokat, hiába magyrázom, tedd a jót akkor is!
    Ma este ezért imádkozom.
    Áldott szép estét mindenkinek!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.