Tárd fel és valld meg bűneidet!

"Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer" (Péld 28,13).

Íme, ez az irgalom útja a megtérő bűnösnek. Fel kell hagynia bűnei takargatásával. Ne próbálja kicsinyíteni bűnét, és ezzel letagadni azt, vagy képmutatóan elpalástolni tettét. Ne is dicsekedjék bűnével, hogy ezáltal igazolja hamisságát, de ne is tegyen feltűnően bűnvallomást csak azért, hogy ebben másokkal versenyezzen.

Ha valamiben bűnösnek érzed magam, valld meg és hagyd el bűnödet. E kettőnek együtt kell megtörténnie. A bűnvallást becsületesen kell végezned, magának az Úrnak kell vallanod a gyóntatószékben. Ismerd el bűneid gonosz voltát és azt, hogy mennyire undorodsz tőlük. Ne másokat okolj a hibáidért, ne a körülményeidet kárhoztasd, se ne panaszkodj természettől való gyöngeségedre. Akarj tiszta vizet önteni a pohárba, nevezd bűnnek a bűnt. Nem nyersz irgalmat addig, amíg ezt meg nem teszed.

Azután fel kell hagynod a gonoszsággal: a bűn beismerését követően egyszer s mindenkorra meg kell tagadnod a felismert bűnt. Nem hódolhat a Király előtt az, aki megmarad lázadónak. Nemcsak a bűnös szokásokat kell elhagynunk, hanem kerülnünk kell ezután minden olyan helyet, társaságot, foglalkozást és könyvet, amely erre a bűnre csábíthat minket.

  1. Az irgalmas Szeretet csókjai

Veni Sancte Spiritus /a Szentlélek segítségül hívása/Medjugorje - IMÁDÁSÚj üzenet Medjugorje-bőlNovember 2-i üzenet Medjugorje-ből!

„Csak a pogányok élete nélkülöz minden reménységet, mivel ők csupán áltatják magukat, ha valóban azt hiszik, hogy felszínes, ’harsány’ vidámságukkal távol tarthatják maguktól a földi élet szenvedéseit.- írta Pió atya…

Feke Pál énekel

Igen sokszor intézi Ő Szent Felsége hozzám e szavakat: “Te most már az enyém vagy, én pedig a tied.”

Hát végre minket is meglátogat… :)

“Övsömöre van,” - magyarázta az orvos - “a legrosszabb eset, amit valaha is láttam. Felvesszük a kórházba.”

Miként vélekedjünk egyes tudomásunkra jutott papi dolgokról?

Ahol nincs bűnismeret, ott bűnbánat sincs!

“Legyen bár egyetlen kis tövis a te koronádból, mi a szeretet nevében testünkbe fúródik, ha azt béketűréssel elfogadjuk, hordozzuk, akkor a Te csodálatos szép arcod vonásai ragyognak fel a mi arcunkon is.”

Otrantói vértanúkat illetve két latin-amerikai szerzetesnőt avatott szentté Ferenc pápa: a keresztények jóval válaszoljanak a rosszra

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Az érzéki gyönyör a lelkek egyesülése nélkül mindig állatias volt, és az is marad: nyoma sincs utána az emberben valami nemesebb érzelemnek, inkább a megbánásnak."
/Ludwig van Beethoven/
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom