Register
A password will be e-mailed to you.

Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa válaszol.

„Az egyház nem azt mondja, hogy elegendő évente egyszer gyónni, hanem azt, hogy akik még évente egyszer sem gyónnak, a megengedhető minimumnak sem tesznek eleget. Ez eléggé világos. Azokat, akik szeretnék Istent egyre jobban szeretni, az egyház arra biztatja, hogy gyakran gyónjanak. Nem feltétlenül azért, mert halálos bűnt követtek el; hanem azért, hogy segítséget kapjanak, hogy növekedni tudjanak az Isten iránti szeretetben.

Ez sokaknál két- vagy háromhetenkénti szentgyónást jelenthet – senki sem fogja ezt pontosan számolgatni. Az is előfordul, hogy valaki hetente, sőt akár naponta járul szentgyónáshoz. Ezzel nem azt mondom, hogy ezután naponta menjetek gyónni, hanem azt, hogy akik szeretnék Istent jobban szeretni, azoknak – ha semmilyen súlyos bűnre nem emlékeznek – a két-, háromhetenkénti szentgyónás megfelelő és rendkívül sokat segít.”

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

910 hozzászólás

  1. Erka néni

    Kedves Mária!
    Nincs miért aggódnod, csak szeresse a gyermekeit és imádkozzon értük. Minden egyébbel érdemes óvatosan bánni, mert jó eséllyel erőszakoskodásnak vagy tolakodásnak veszik.
    Engem sose sürgetett senki, most mégis rendszeres templomba járó és gyónó vagyok.
    Volt egy kb. 10 éves szakasz az életemben, amikor csak egy-egy imára mentem el a templomba, misére és gyónni nem mentem el. Előtte többé-kevésbé rendszeresen jártam misére, gyónni viszont elég ritkán.
    Az utóbbi bő egy évben talán kétszer mulasztotam misét, havonta biztosan megyek gyónni (tavaly áprilistól decemberig első péntekenként, idén januártól első szombatonként), de ha szükségét érzem, akkor gyakrabban is.

    Válasz
  2. eszter-bella

    Türelem…. Olvasd el Merlin Carothers a Dicsöitesben rejlö eröt! Es bizz Istenben! Most is mindent kezben tart!

    Válasz
  3. Gáspár Mária

    Én általában minden első pénteken gyónok, kevés kivétellel, fiú gyermekeim 22éves korukig együtt gyóntak velem, ma egyik sem jár rendszeresen templomba! Vajon felelős vagyok ezért? Mit rontottam el?

    Válasz
  4. Éva

    Igen , minél sűrűben gyónunk annál érzékenyebb lesz a lelkiismeretünk és jobban megérezzük Isten közelségét.A Szűzanya is a havonkénti gyónást javasolja , de ha bűnünk van akkor azonnal , ha lehet.Olyan jó ha tiszta a szívünk.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.