Register
A password will be e-mailed to you.

Prófétai módon kapta és jegyezte Bertha Dudde.

Jézus tanítása:

Valódi a felebarát iránti szeretetetek, ha áldozatot hoztok érte. Ekkor felebarátodat JOBBAN SZERETED mint önmagadat.

Amikor azt adjátok meg neki, amire magatok is igényt tartatok- akkor ÚGY SZERETITEK MINT ÖNMAGATOKAT. Én csak ezt az utóbbit követelem meg tőletek, de ezt szabad akaratotokból kell megtennetek, mert csak akkor hoz áldást.

De ha az áldozathozatalra is készen vagytok, ha azért mondtok le valamiről, hogy a másiknak adhassatok- akkor az értékesebb, tehát a lélekre jelentősen nagyobb a hatása. Földi feladatuk elvégzésére az embereknek az önszeretet mértéke segít,mert a földi feladat végzéséhez testi életét fent kell tartania. Tehát megadja magának amire a testének szüksége van, hogy a földi életét leélhesse. Ám ez az önszeretet mindent csak magának szerez, magára fordít – tehát a szeretete téves irányú.

Az "önmagadat" szót azért illesztettem hozzá, mert az emberi gondolkodásnak és cselekvésnek mindig önmaga a mértéke. Tehát ha akaratomat teljesíteni akarja, hasonlóan kell felebarátjáról gondolkodnia és cselekednie, mint önmagáról teszi. Ezért parancsomat vagy könnyedén vagy nehezebben teljesíti – szeretetkészsége szerint.

Aki önmagát a felebarátja mögé helyezi, annak a szíve mértéken túl készséges a szeretetre, és könnyedén eljut a tökéletességre. Minden rajtatok múlik. Bár én megadtam a szeretet-parancsot, de aki nem akarja teljesíteni, az nem veszi figyelembe, akiben pedig szeretet van, annak nincs szüksége parancsra. És az az igazi szeretet, amely önmagától is tevékeny, anélkül, hogy erre parancs buzdítaná.

Ha valakit szeretet-parancsomra figyelmeztetnek, benső késztetés nélkül is végezhet szeretet tetteket. Kezdetben csak azért, mert a parancs erre indítja. Majd a szeretet szikra mind jobban fellobban benne – és az illetőt már boldoggá is teszi, hogy valamit tehet felebarátjáért. D elsősorban azt értékelem, aminek indítéka az önzetlen szeretet.

Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Önszeretet minden emberben van. Ez jogos, csak nem lehet nagyobb, mint az embertársai iránti szeretet. Ilyen eset akkor áll fönn, amikor elmegy embertársai nyomora mellett, és azt hiszi, nincs semmije, amit adhatna, hiszen magának sincs semmije. Amije van, azt a kicsit is ossza meg! Nem károsodik, mert ezt szeretetből teszi, és bőséges jutalma lesz. Magam úgy mérek neki, ahogyan ő mért.

De a szerető ember nem gondolkodik, hanem áldozatok árán is ad. És jutalma valóban nagy a mennyben. Állandóan gazdagabb lesz, mennél jobban boldogítja embertársait. Sok szeretetet kap, kapcsolatban áll Velem, mert szeretetté vált. Amen (1963.8.10.) 

AZ ISTEN IRÁNTI SZERETETET – AZ EMBEREK IRÁNTI SZERETET TANUSÍTJA

Ismételten mondom: támogassátok embertársaitokat, amikor szükséghelyzetben vannak. Segítsetek – mindegy, hogy anyagi vagy lelki ínségben vannak-e!

Amikor önzetlen felebaráti szeretetet gyakoroltok, teljesítitek a földi élet célját. Ha testvéreitek felé fordultok – az Irántam való szeretetet bizonyítjátok. Én mindenkinek az Atyja vagyok, és vágyódom a szeretet után, és legyen ez a szeretet mindenkié, aki Belőlem indult. Testvéretek gyakran jut lelki ínségbe, és ekkor segítenetek kell, mert a földi nyomorúság elmúlik, de a lelki nem. A lelki ínség mindig mindenhol segítséget igényel.

A lelki ínség elsősorban a szeretetlenségből áll, és ezáltal hiányos a lélek minősége. Pedig a földön a szeretet által kell megérlelődnie. Amikor embertársatoknak szeretetet adtok, az viszont szeretetet ébreszthet, és az illető lényét megváltoztatja. Ugyanazt akarja majd tenni, amit ti, ha példát mutattok neki arról, hogy hogyan kell igazi szeretetben élni.

Az a legnagyobb segítség, ha szeretetet adtok. De az is, ha az evangéliumot prédikáljátok, tehát ha az emberek Istenét és Teremtőjét úgy állítjátok a szemük elé, mint A SZERETET ISTENÉT, aki mindenben Atyjuk, és azt akarja, hogy amikor az emberek bajban vannak, úgy kérjék Őt, mintha az ATYJUKAT KÉRNÉK.

Próbáljatok az embereknek lelki javakat adni. Ha mindazt, amit tesztek, szeretettel adjátok, hozzásegítitek,hogy lelkileg megérlelődjön. De felebarátotokat anyagi szükségben is támogatnotok kell. Ezzel is viszontszeretetet ébreszthettek, mert a szeretet ERŐ,és soha nem marad hatás nélkül. Kivéve, ha felebarátod már teljesen az ellenfelemhez tartozik, mert akkor mindent visszautasít, és nem érzi a szeretet hatását.

A szeretet tettei által lélekben erősödtök. Ezért minden alkalmat ki kell használni a szeretet gyakorlására. Bármi legyen is az ínség, amiben felebarátod szenved – figyelned kell rá. Ne menjetek el mellette közömbösen, ne hagyjátok ínségében, mert akkor ti is szeretetlenek vagytok, és nem teljesítitek földi feladatotokat. A feladat abban áll, hogy szeretetté váltok.

A szeretet-parancs mindig megmarad az első és a legfontosabb parancsnak. Az embernek mindig az Isten és emberszeretet evangéliumát kell hirdetni. Akármilyen heves érzelmi rezdüléseket élsz át, ha felebarátodat figyelmen kívül hagyod, soha nem tudsz igazi szeretettel felém fordulni. Az irántam érzett igazi szeretet csak azzal jut kifejezésre, ha szeretettel tevékenykedtek embertársaitok körül. Ezzel tanusítjátok. hogy igazán szerettek. Aki szeretetében közömbös, vagy langyos felebarátja iránt, az soha nem érzett szeretetet Irántam, mert hogyan szerethetne valakit – akit nem lát -, amikor nem veszi tekintetbe azt, akit lát?

Az utolsó időben az emberek között meghidegült a szeretet, ezért vannak olyan messze Tőlem. Én, a SZERETET, csak szeretet által kapcsolódhatok össze az emberrel. És a lelki ínség is azért olyan nagy, mert a szeretet nélküliség egyúttal hitnélküliséget, tudatlanságot és erőtlenséget is jelent. Azt jelenti, hogy még annak hatalmában vagytok, akiből hiányzik minden szeretet, és folyton megakadályozza az embereket abban, hogy szeretetet gyakoroljanak. Pusztulásukat akarja, ezért tartja őket távol Tőlem.Ennek ellen kell állni, keresnetek kell az utat, hogy eljussatok Hozzám. És ezt úgy éritek el, hogy szeretetből tevékenykedtek.Ezért mondom: "Amit testvéretek közül a legkisebbnek tesztek – nekem teszitek!" Én a felebaráti szeretetet úgy értékelem, mint Irántam gyakorolt szeretetet.

Enélkül hogyan bizonyítanátok, hogy szerettek? Ha hiszitek, hogy én mint Atya szeretem minden gyermekemet, akkor nektek – a gyermekeimnek – ezt a szeretetet viszonoznotok kell. Azt is tudjátok, hogy gyermekemnek tekintek minden embert, hogy egyformák vagytok, belőlem indult teremtmények. Szeretettel kell lennetek egymás iránt, és közösen Felém fordulni. De egymást is hordoznotok kell – meg kell védeni a másikat, nehogy kárt szenvedjen, és mindenféle bajban segítenetek kell. Össze kell tartanotok, helyre kell állítani az igazi testvérek közötti viszonyt, majd közösen kell örök Atyátokhoz törekednetek.

Csak akkor van meg bennetek az a szeretet, amit ti az emberektől követeltek. Hiszen mind az isteni szeretetből keletkeztetek. Amint megváltozik az emberek egymás közötti viszonya, amint a szeretet lesz minden gondolatotoknál és tetteteknél a meghatározó – tökéletességetek fokozódik. Akkor mindig egymás boldogítására törekedtek majd.

Kell lennie valakinek, akit szerethettek – ezért a földön az embertárs ez a valaki. A szeretettel – amit Tőlem kaptok – az embertárs felé is kell fordulnotok. Mert ti semmit sem tudtok adni, amit előzőleg ne Tőlem kaptatok volna. A bennetek lévő szeretet-szikrát Én táplálom, amennyiben szeretetem mindinkább cselekvésre indít, és ez megint a felebarátnak szól. Állandóan cselekvésre ösztönözlek, amint szeretetem átjár titeket.

A felebaráti szeretet gyakorlásával bizonyítjátok, hogy megengedtétek Nekem, hogy szeretetemmel áthassalak benneteket, hogy szíveteket megnyitottátok Előttem. Ezzel odaadásotokat bizonyítjátok, mert különben elzárnátok szíveteket, és nem munkálkodhatnék bennetek. Csak akkor érlelődtök, ha nem éltek önzően, ha gondoltok embertársatokra, és testi- lelki sorsa a ti ügyetek is. Lelketek érlelődik, amikor azon igyekeztek, hogy a másik ember útját felém vezessétek, és akkor is mellette álltok, amikor földi nyomorúságát kimutatja, és segítséget vár tőletek.

Az egymásra ható megérlelődés miatt éltek együtt a Földön. Mindig van alkalom, hogy szolgáló szeretetben tevékenykedjetek. Csak legyen bennetek jóakarat, engedjétek magatokat kormányozni, és mindig felém – Istenetek és Teremtőtök felé – forduljatok, akit elismertek, mint Atyátokat, és egy gyermek ragaszkodó, bizalomteljes szeretetével jöttök hozzá. Ekkor majd mint testvérek szeretitek egymást, és jót tesztek egymással. Ezzel lelketek érlelődik, és eléri földi célját: a szeretet által összekapcsolódik velem, az ÖRÖK SZERETETTEL, és örökké boldog lesz. Amen (1961.1. 30.)

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

2 hozzászólás

  1. 1felebarát

    „Testvéretek gyakran jut lelki ínségbe, és ekkor segítenetek kell, mert a földi nyomorúság elmúlik, de a lelki nem. A lelki ínség mindig mindenhol segítséget igényel.”

    Szerintem ez két dolgot jelenthet:
    – A fizikai / anyagi problémákat dolgokkal, tárgyakkal meg lehet oldani, de a magány, és elkeseredettség (stb) személyes törődést igényel.
    – A meghaltakért is lehet imádkozni.

    Válasz
  2. eszterke1

    A lelki ínség mindig segítséget igényel, akár a földön, akár a szellemi birodalomban.
    Ezt nem értem.A szemmei birodalom?Ez nem new age???? ha a mennyet értik rajta,ott mindenki tökéletesen boldog lesz.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.