Register
A password will be e-mailed to you.

<< A hallgatástól a megértésig

A megértéstől a megoldásig

Hangsúlyozom: A KONFLIKTUS AZ ÉLETÜNK RÉSZE.

Nem létezik konfliktusmentes házasság! – mégsem szükségszerű, hogy az együttélést heves veszekedések zavarják meg, és ezek a kapcsolat megromlásához vezessenek.

Ha arra törekszünk, hogy együtt nyerők legyünk, és nyitottan viszonyulunk társunk lelkéhez, el kell jutnunk annak megértéséig, hogy mit érez, mit gondol, és mire vágyakozik. Kederíthetjük, mi áll véleményének hátterében, és milyen erősen áll ki mellette. Mindez pedig már meg is alapozza a sikeres konfliktusmegoldást.

A kérdés mégis feltehető: „Hogyan oldható meg ez a nézetkülönbség oly módon, hogy megmaradhasson köztünk a szeretet és a megbecsülés?
Válaszaink kölcsönösen nyerő megoldásokat kínálnak.

Kezdjük azzal, hogy nem követelőzünk, és nem manipulálunk. Egyszerűen felvállaljuk, hogy olyan megoldást keresünk, amely mindkettőnk javára válik.

Ha tehát valóban szeretjük és érteni akarjuk egymást, akkor a MINDKETTŐNK SZÁMÁRA ELFOGADHATÓ választásokra irányítjuk a figyelmünket. Egymás tisztelete és elfogadása megvéd bennünket az ítélkezéstől. Így nem válunk egymás ellenségévé, hanem barátok maradunk, s ez teszi lehetővé, hogy együtt felfedezzük a pozitív utakat.

A konfliktusok helyes kimenetelét hozzávetőlegesen 3 csoportba sorolhatjuk:
kompromisszum
alkalmazkodás
elkerülés

1. A KOMPROMISSZUM

Kompromisszum esetén mindkét vitázó fél engedményt tesz, ugyanakkor fenntartanak néhányat saját álláspontjaik közül. "Középen találkoznak."

Én magam – másokkal ellentétben, akik a kompromisszumot az engedmény és veszteség szempontjából közelítik meg -, általában azt látom meg benne, hogy ilyenkor mekkora a közös nyereség. Ha a pár középen találkozik, a megoldás kölcsönös szeretetre és gondoskodásra épülhet.

Tamás és Edit autója már jó ideje leszolgált. Tudták, hogy hamarosan új autóra lesz szükségük. Tamás újat szeretett volna. Edit egy használtat. Amikor egyik este Tamás egy új autó katalógussal tért haza, a feszültség már tapintható lett köztük.

– Minek gyűjtöttél árajánlatokat! – csattant fel Edit. – Nem engedhetünk meg magunknak új autót!

– Az új autók nem sokkal drágábbak a használtaknál – így Tamás – viszont van garanciájuk.

– Ne csináld már! Ha egy nem túl régi használt autót veszünk, még garanciát is kapunk hozzá, mégis jelentősen olcsóbb! – érvelt Edit.

– A használt autót a régi tulajdonosa már szemétnek tekinti. Nem tudhatod, mennyire hajtotta szét, vagy mennyire kímélte. Ez nem látszik meg azonnal.

Szó szót követett, és heves vita alakult ki. Tamásban hamar tudatosult, hogy ez bizony konfliktushelyzet, és a következőt indítványozta:

– Azt hiszem, ideje lenne elővenni az "Értő hallgatás" technikáját, Edit.

– Jó ötlet – válaszolta hirtelen nyugodtabbra váltva Edit. – De kérlek, értsd meg, csak nem szeretném, ha valami olyan adósságot vennénk a nyakunkba, amit aztán nem tudunk fizetni.

– Ebben egyetértünk. – ölelte meg feleségét Tamás.

Meghallgatták egymást. Kölcsönösen, felváltva, mindenki kapott elég időt a nyugodt érvelésre. A vége az lett, hogy nem vettek új autót.

– Lízingeltük – mosolygott Tamás.

– Elviselhető havi díjjal – toldotta meg Edit.

Tamás és Edit középen találkoztak. Találtak egy olyan kompromisszumot, mely kielégíti Edit biztonságigényét, és Tamás új kocsi iránti vágyát is. Mindeközben mindketten azt élték meg, hogy társuknak fontosak az ő érzéseik, és hogy szeretik és tisztelik egymást.

A kompromisszum sokféle konfliktushelyzetben egyaránt jól alkalmazható.

>> Az alkalmazkodás

Forrás: Gary Chapman: Nyerő páros c. könyve

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.