Register
A password will be e-mailed to you.

<< A tagok szenvedése

Az ízlelés megtagadása is szenvedést okozott. Ezt a szenvedést egész életem folyamán tűrtem, és halálomig tartózkodtam mindama dolgoktól, melyek ennek az érzéknek gyönyörűséget szereznek, mégis ez a szenvedés az anyaméhben különösen nagy gyötrelmeket okozott Nekem.

Itt a szükséges táplálékot szeretett Anyámtól kaptam, azonban ez a táplálék semmi módon nem jeletett Nekem élvezetet, hiszen éppúgy ment végbe, mint más gyermekeknél. Mégis Lelkem örült, mert Testem olyan anyagból fejlődött, mely tisztasága és ártatlansága folytán nagyon kellemes volt Nekem. A finom ízek nélkülözéséből fakadó szenvedésemet Atyámnak ajánlottam fel mindama sértésért, melyet ezen érzékszerv révén testvéreimtől kénytelen eltűrni.

Mivel ezek a sértések nagyok és gyakoriak, ezért Megtestesülésem pillanatától fogva Önmagamat ajánlottam fel értük Atyámnak. Egész földi életemre elhatároztam, hogy mindazoktól a dolgoktól megfosztom Magam, melyek ínyemnek gyönyörűséget szerezhetnének. Még a szükséges táplálék Magamhozvételétől is készséggel tartózkodtam. Élettörténetem folyamán majd meglátod, milyen gyakran szenvedtem az éhségtől és szomjúságtól. Atyám elfogadta felajánlásomat, és megengesztelődött a bűnösök iránt. Hiszen áldozataim érdemükkel messze felülmúlták a torkosság okozta súlyos bűnök nagyságát.

Kértem Atyámat, hogy juttasson nagy kegyelmeket mindazoknak, akik hajlandók ínyencségükön uralkodni, és Iránta érzett szeretetből tartózkodnak az ételektől és az italoktól, és nemcsak azok mértéktelen élvezetétől, hanem még azoktól is, melyeket Isten megsértése nélkül, mértékletesen élvezhetnének.

Az ízlelés szerve mindig többet kíván, mint amennyi a test fenntartásához szükséges, és nem akar megelégedni.

Kértem, hogy azok, akik böjtölnek, kissé megízleljék az örömöt, melyet Lelkem érzett, midőn Testecském Anyám szűzi szervezete útján táplálkozott. Ezt a kegyelmet is megadta Nekem az Atya. Akik az ízlelés érzékét megtagadják, szívükben érezhetik e mennyei ajándékot. És azok, akik ínyencségüket teljesen kielégítik, ami a léleknek olyannyira ártalmas, ezt a vigaszt nem tapasztalhatják.

Tudd meg, jegyesem, hogy mindazok a lelkek, akiket Én olyannyira önmegtagadóknak látok, akik oly nagy bűnbánatot gyakorolnak, akik pusztán növényekből és más, kevésre becsült ételből élnek, az Én imáim és áldozataim által kaptak kegyelmet erre az életmódra.

Anyám méhében láttam mindenkit, aki önmegtagadást gyakorol, böjtöl és vezekel. Örültem az Atyám iránt tanúsított tiszteletüknek, és ujjongtam érdemeiken, melyeket vezeklésükkel szereztek. És mert láttam, hogy mindez Önmegtagadásom erejével és Szenvedésem jutalmául történt így, még jobban örültem. Magasztaltam Atyámat, köszönetet mondtam végtelen irgalmáért és könyörületességéért.

Ezekre a lelkekre pedig, mint jó testvéreimre, nagy szeretettel néztem, hiszen ők igen-igen drágák Nekem, mert forró vágyuk az, hogy utánozzanak és kövessenek Engem.

Majd azokat a szerencsétlen lelkeket is láttam, akik torkosságukat bűnösen elégítik ki, és annak áldozataivá válnak. Hogy emiatt Isten kegyelmét elveszítik, azzal nem sokat törődnek. Mivel szenvedélyükben megátalkodottnak láttam őket, nagy fájdalmat éreztem. Hisz engesztelést nyújtottam értük, és saját hibájuk az oka annak, hogy az Én összes szenvedésem sem termi meg bennük a kellő gyümölcsöket.
.
>> Az éjjeli nyugalom

 

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.