Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

<< Hozzáállás kérdése!

A sikeres konfliktusmegoldók egy további fontos tulajdonsága a szeretetteljesség.
.
Ők úgy állnak hozzá a kapcsolatukhoz, hogy elsősorban a társuk boldogságán akarnak fáradozni. "Tedd királlyá a párod, és királynő leszel mellette!" (ez a zsidó mondás természetesen a férfiaknak is üzenet).
.
"A férjem jólléte a legfontosabb nekem. Amikor igent mondtam, úgy éreztem, képes leszek őt boldoggá tenni. Minden megteszek azért, hogy az életét gazdagabbá tegyem, és segítsek megvalósítani a céljait."
.
Ez nem mindig a másik kénye-kedvének a kiszolgálását jelenti. Kell hozzá sok pedagógiai érzék, bölcsesség, figyelem.

"Amikor úgy tűnt, rossz irányba halad a kapcsolatunk, imában segítséget kértem Istentől. Kértem, hogy Ő mutassa meg a férjemnek, merre vezesse a családunkat."

Mi jut erről eszedbe? Nekem Mária, aki Istenre bízta, hogy Józsefnek kinyilatkoztatja a helyes hozzáállást és utat, és nem ő akarta jegyesének elmondani és megmagyarázni, mit tegyen. Nem egyszer önfegyelmet és nagy hitet és Istenbe vetett bizalmat kíván tőlünk ez a viselkedés. De van egy jó hírünk: működik!

Az önző emberek célja viszont a saját akaratuk ráerőszakolása a másikra, egyenesen vagy manipulációval.

Aki viszont elsősorban nem önmagát szereti, hanem a társát, az arra fog törekedni, hogy azt megtalálja, ami a társának a leghasznosabb, és nem azt, ami neki. Az igazi szeretet nem követel semmit, a másik javát keresi, nem a magáét. A követelés és az elvárások a kapcsolat megromlásával jár. A szeretetteljes elfogadás elengedhetetlen feltétele a konfliktusok kezelésének.

>> Együtt lenni jó!

 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

9 hozzászólás

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.