Register
A password will be e-mailed to you.

Mikor szűnik meg a világ

Részlet Szent Fausztina Naplójából:

926.1937.2.9. Húshagyókedd.
.
A farsang utolsó két napján nagyon sok vétket és büntetést ismertem meg. Az egyik pillanatban megmutatta az Úr a világnak ezen a két napon elkövetett minden vétkét. Elaléltam a rémülettől, s bár ismerem Isten irgalmának teljes mélységét, mégis csodálkoztam, hogy még tűri az emberiség létezését.

Az Úr tudatta velem, hogy kik tartják fenn a világot. Ezek a választott lelkek. Ha betelik a választott lelkek száma, megszűnik a világ.

Ezen a két napon a Szentáldozást engesztelésül ajánlottam fel. Azt mondtam az Úrnak: ,,Jézusom, ma mindent a bűnösökért ajánlok fel. Igazságosságod csapása engem sújtson, és az irgalmasság tengere jusson a bűnös lelkeknek.”

– Az Úr meghallgatta kérésemet. Sok lélek megtért az Úrhoz, de én haldokoltam Isten irgalmasságának súlya alatt. Éreztem, hogy a felséges Isten haragjának vagyok a tárgya. Estére szenvedéseim olyan belső elhagyatottságba torkolltak, hogy akaratlanul is jajszavak szálltak fel lelkemből. Bezárkóztam magánszobámba, s elkezdtem az imaórát, vagyis a szent órát. A belső elhagyatottság és Isten igazságosságának tapasztalása – ez volt az imám; s a lelkemben uralkodó fájdalom és jajkiáltás lépett az Úrral való édes beszélgetés helyébe.

Hirtelen megláttam az Urat. Szívére ölelt, és azt mondta: ,,Ne sírj, leányom, nem bírom elviselni a könnyeidet. Megadok nekik mindent, amire kérsz, de hagyd abba a sírást!” Nagy öröm töltött el, s lelkem, mint mindig, elmerült Benne, egyetlen Kincsemben. Ezen a napon többet beszélgettem Jézussal, mert felbátorított jósága.

Midőn legédesebb Szívén pihentem, így szóltam Hozzá:
,,Jézusom, annyi mondanivalóm van Neked.” Jóságosan válaszolt: ,,Beszélj, leányom.” Elkezdtem kiönteni szívem bánatát, hogy annyira szívemen viselem az egész emberiséget, s hogy nem mindenki ismer Téged, akik meg ismernek, azok sem szeretnek annyira, amennyire méltó vagy rá, hogy szeressenek; látom, milyen rettenetesen megbántanak a bűnösök. Másfelől látom a hivők elnyomását és üldözését, főleg szolgáidét. Sok lélek vakon veti magát a pokol szakadékába. Látod, Jézusom, ezek a fájdalmak mardossák szívemet és csontjaimat, s bár megajándékoztál rendkívüli szereteteddel, szívemet elárasztottad örömöddel; szenvedéseim, melyeket most Neked felsoroltam, nem gyengülnek, inkább még erősebben átjárják szegény szívemet. Ó, annyira forrón óhajtom, hogy az egész emberiség bizalommal forduljon irgalmadhoz. Csak akkor könnyebbül meg szívem, ha így meglátom Neved dicsőségét.

– Jézus komolyan és érdeklődve hallgatta végig szívem kifakadását. Úgy tett, mintha nem tudna ezekről a dolgokról, így szabadabban szólhattam róluk. Majd így szólt az Úr: ,,Leányom, szíved szava kedves nekem. Az irgalmasság olvasójának imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget.” E szavak után magamra maradtam, de Isten jelenlétét állandóan éreztem lelkemben.

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

12 hozzászólás

  1. Ethon

    Aranyos ez a kép. Miért rémültök meg? Hisz csak saját magatokat látjátok benne.

    Válasz
  2. Nádudvari Krisztián

    Támogatom a kép eltávolítását.

    Köszönöm

    Válasz
  3. Ariel

    Szent Fausztina a cikkben idézett naplórészletben ezt írja: „Majd elaléltam a rémülettől”, amikor látta az emberiség bűneit. Itt ez van illusztrálva. Jogos a rémület!

    Válasz
  4. Arwen

    3 éves kislányommal az ölemben rákattintottam erre a cikkre, nem tudván, hogy ilyen rémisztő kép lesz az illusztráció. Rettentően megijedt a képtől, rögtön ki kellett kapcsolni teljesen a számítógépet. Bennem is irtózatot keltett.
    Kérlek benneteket, hogy ilyen szörnyű képeket ne használjatok, ez szerintem még a felnőttek lelkének is nagyon káros!
    Köszönettel egy édesanya.

    Válasz

Válaszolj Ariel Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.