A lélek nagyságának titkai

Részlet Szent Fausztina Naplójából:

885-891

Ó, milyen szép a lélek világa! Vele összehasonlítva a külső élet csak hitvány káprázat, erőtlenség.

Jézusom, adj erőt és bölcsességet, hogy képes legyek átjutni e szörnyű vadonon, és szívem türelmesen elviselhesse az Utánad való vágyat. Ó, Uram, Szent ámulat fog el, ha érzem, hogy közeledsz hozzám. Te, a félelmetes trónus Ura, leereszkedsz ide a számkivetésbe, egy szegény koldushoz, akinek nyomorúságán kívül nincs semmije, s nem tudlak megvendégelni Téged, Királyom, de Te tudod, hogy szívem minden dobbanásával szeretlek Téged. Leereszkedésed mellett is látom felséges voltodat. Tudom, hogy a Vőlegény szeretetével szeretsz, s ez elég nekem. Bár óriási szakadék választ el minket egymástól, mert Te vagy a Teremtő, én pedig a Te teremtményed. Kapcsolatunkat csak a szeretet
magyarázza meg, ezen kívül minden felfoghatatlan. Egyedül a szeretet érteti meg a bizalmasságot, mellyel Te viseltetsz irántam. Ó, Jézus! Megrémít a Te nagyságod. Állandó félelemben és rémületben lennék, ha Te magad meg nem nyugtatnál. Minden közeledésedkor képessé teszel a Veled való érintkezésre.

Nem férkőzhet be szomorúság abba a szívbe, amely szereti Isten akaratát. Isten után vágyódó szívem érzi a számkivetés egész nyomorúságát. Bátran haladok hazám felé – bár sebesek lesznek lábaim ezen az úton. Megerősít Isten akarata, ez az én táplálékom. Támogassatok, mennyország boldog lakói, hogy nővéretek ne fáradjon el az úton. Rémes körülöttem a pusztaság, de felemelt homlokkal megyek, s a napba nézek – azaz Jézus irgalmas Szívébe.

***

Életem most Isten csendes tudatában folyik. Belőle él hallgató lelkem, s ez a tudatos isteni élet lelkemben a boldogság és erő forrása. Lelkem mélyén kívül, ahol Isten él, nem keresek boldogságot. Ennek állandó tudatában vagyok. Szinte kényszert érzek, hogy másoknak adjam magam, felfedeztem lelkemben a boldogság forrását, s ez az Isten. Ó, Istenem, látom, hogy mindent betölt az Isten, ami körülöttem van, főleg a lelkemet, amelyet Isten kegyelme ékesít. Már most megkezdem azt, amivel az öröklétben élni fogok.

A hallgatás olyan erőteljes beszéd, amely felér az élő Isten trónjáig. Ez az ő beszéde, bár titkos, de hatalmas és élő.

***

Jézusom, Te tudatod, s megérteted velem, miben áll a lélek nagysága: nem a nagy cselekedetekben, hanem a nagy szeretetben. A szeretet adja az értéket, s ez teszi tetteinket naggyá, még ha önmagukban cselekedeteink kicsinyek és hétköznapiak is. A szeretet révén tetteink Isten előtt nagyok, erősek és hatalmasok lesznek.

A szeretet titok, mely mindent, amit megérint széppé és Istennek tetszővé változtat. Isten szeretete szabaddá teszi a lelket. – Olyan, mint egy királynő, aki nem ismeri a szolgaság kényszerét. Mindenhez nagy lelki szabadsággal lát hozzá, mert a benne élő szeretet készteti tettre. Minden, ami körülveszi a lelket, azt sugallja számára, hogy egyedül Isten méltó a szeretetére. Egy Istent szerető és Benne elmerülő lélek kötelességeit ugyanazzal a lelkülettel végzi, amellyel a Szentáldozáshoz járul. A legegyszerűbb cselekedetét is nagy gonddal végzi, Isten szerető szeme előtt. Nem zavarja meg, ha kis idő múlva kiderül, hogy amit tett, nem sikerült. Nyugodt marad, mert cselekedetét végezve mindent megtett, ami módjában állt. Ha elveszíti az élő Isten jelenlétét, amelyet majdnem állandóan élvez, azon igyekszik, hogy az élő hitből éljen. Lelke megérti, hogy
vannak nyugalmas, és vannak harcos időszakok. Akaratával állandóan Istennél tartózkodik. Lelke, akár egy harcban kipróbált lovag, távolból észreveszi, hol rejtőzik az ellenség, s harcra készen áll. Tudja, hogy nincs egyedül – Isten az ereje.

***

Ma kora reggel óta csodálatosan egy vagyok az Úrral. Este meglátogatott a kórház papja. Beszélgetés közben megérzem, hogy lelkem kezd elmerülni Istenben, s lassan elveszítem környezetem érzékelését. Buzgón kértem Jézust: ,,Kérlek, add meg, hogy tudjam folytatni a beszélgetést!” Megkaptam, hogy akadálytalanul tovább beszélgethettem a káplánnal, de adódott pillanat, amikor nem értettem meg, mit mond. Hallottam a hangját, de nem voltam képes megérteni, amit beszél. Elnézését kértem, amiért nem értem, amit mond, annak ellenére, hogy hallom a hangját. Ez
az Istennel való kegyelmi egyesülés pillanata, mely nem tökéletes ugyan, mivel az érzékek sem működnek tökéletesen a külvilágban. Ez az állapot nem teljes elmerülés Istenben, mert akkor az érzékek teljesen kikapcsolódnak, ahogy az gyakran megtörténik. Az ember se nem hall, se nem lát. – A lélek szabadon elmerül Istenben. Ha ez a kegyelem ér, egyedül szeretek lenni. Kértem Jézust, ilyenkor mentsen meg a teremtmények tekintetétől. Valóban nagyon szégyelltem magam ez előtt a pap előtt. Később megnyugodtam, amikor a szentgyónásból valamennyire megismerte a lelkemet.