Register
A password will be e-mailed to you.

<< Legyen sikeres a párkapcsolatod

Hová vezet egy-egy vita, veszekedés? Végeredményben: sehová.

Ez azonban talán mégsem igaz – a férj és a feleség a feszült epizód után lényegében eltávolodnak, már nem barátsággal, hanem ellenségként tekintenek egymásra. Mindketten úgy érzik, a partner ellenségként viselkedik. Fájdalom, harag és bosszúság ébred bennük, elméjükben pedig visszhangzanak a zavaró kérdések.

"Egyszerűen nem hiszem el, amit mond!"
"Hogy lehet ennyire érzéketlen?"
Hová tűnt a szerelmünk?"
"Jobban meg kellett volna gondolnom, kivel házasodom össze!"

A kínzó sértésekre, bántásokra emlékezve bizonyára eszünkbe jut, hogy nem szeretnénk a társunk mellett nyugovóra térni. Ha egy ágyba is kerülünk végül, merev testtel, szótlanul, egymástól elhúzódva várjuk a következő napot. A veszekedés útján elértünk mindent, amit csak lehetett: a kapcsolatunk rombolását. Az egyetlen pozitív elem az, hogy körvonalazódott a konfliktus tárgya.

A veszekedések eredeti célja – akár a bírósági pereké is – a győzelem.

Érvényesíteni szeretnénk az igazunkat, és azt kívánjuk, mondassék végre ki a partner bűnössége. Innentől háromféle kimenetel lehetséges:

1. az egyik fél nyer
2. a másik fél nyer
3. az eredmény döntetlen, azaz mindkét fél veszít.

Utóbbi esetben egyik felet sem győzik meg a másik érvei, ezáltal mindegyikük csalódott, frusztrált, megbántódott, dühös és elkeseredett.

Nyilvánvaló, hogy a házastársi veszekedéseknek nincs "egyetlen jó megoldásuk". A győztes ideig-óráig jól érzi magát, fölényének azonban van egy mellékhatása. Nem jó vesztessel élni.

A vesztes elkullog a "sebeit nyalogatni". Ez egyáltalán nem szívderítő. Pedig általában csak ezen az áron tudunk győzelmet elérni! Amikor a problémák nem oldódnak meg, mindkét fél ítélkezően, szemrehányások kíséretében vonul vissza saját rejtekébe, és az érzelmi eltávolodás törvényszerű. Nincs más választásuk, mint tűrni, szenvedni, és remélni, hogy lesznek jobb napok.

Aztán, ha a jobb napok csak nem jönnek, a kapcsolatba beköszönt a jeges tél, s az egyedüli reményt immár egy másik partner utáni sóvárgás jelenti.

A parázs veszekedés árán kiharcolt győzelem kérészéletű. A vesztes félnek új érvei keletkeznek: olyanok, melyektől hatékonyabb önérvényesítést remél. Következik egy újabb forduló, nyereséggel, veszteséggel vagy döntetlennel, de nem oldódik meg semmi. Mi tehát a megoldás? Mi mást lehet tenni?

Nem megoldás a személyiségünkben rejlő különbségek megszüntetése, nagy segítségünkre lehet viszont, ha elkezdjük erősségekként kezelni őket.
.
Ahogyan bizonyára megtanultál kerékpározni, számítógépen dolgozni vagy autót vezetni, nagy eséllyel képes vagy megtanulni a hatékony konfliktuskezelést is. Ha kölcsönös nyereséggel járó megoldást szeretnénk elérni, higgyünk benne, hogy létezik ilyen megoldás, és meg tudjuk találni! A vitatkozás csak felerősíti a konfliktust.
.
Emlékezzünk Krisztus szavaira a keresztfán: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" Nem akart győztesként kikerülni az emberi szócsatákból és vádakból. Hagyta, hogy győzzenek felette. Ezzel aratott hatalmas győzelmet.
.
>> Hozzáállás kérdése

 

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

1 025 hozzászólás

  1. eszterke1

    Jaj, de jó,már régóta szerettem volna konfliktuskezelésről olvasni,köszönöm Istenem!:):):) Azt nem tudom,hogy ez az asszertivitás lesz-e a győztes-győztes csata,de kivancsian várom!
    :)

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.