Mikor szűnik meg a világ

Részlet Szent Fausztina Naplójából:

926.1937.2.9. Húshagyókedd.
.
A farsang utolsó két napján nagyon sok vétket és büntetést ismertem meg. Az egyik pillanatban megmutatta az Úr a világnak ezen a két napon elkövetett minden vétkét. Elaléltam a rémülettől, s bár ismerem Isten irgalmának teljes mélységét, mégis csodálkoztam, hogy még tűri az emberiség létezését.

Az Úr tudatta velem, hogy kik tartják fenn a világot. Ezek a választott lelkek. Ha betelik a választott lelkek száma, megszűnik a világ.

Ezen a két napon a Szentáldozást engesztelésül ajánlottam fel. Azt mondtam az Úrnak: ,,Jézusom, ma mindent a bűnösökért ajánlok fel. Igazságosságod csapása engem sújtson, és az irgalmasság tengere jusson a bűnös lelkeknek.”

- Az Úr meghallgatta kérésemet. Sok lélek megtért az Úrhoz, de én haldokoltam Isten irgalmasságának súlya alatt. Éreztem, hogy a felséges Isten haragjának vagyok a tárgya. Estére szenvedéseim olyan belső elhagyatottságba torkolltak, hogy akaratlanul is jajszavak szálltak fel lelkemből. Bezárkóztam magánszobámba, s elkezdtem az imaórát, vagyis a szent órát. A belső elhagyatottság és Isten igazságosságának tapasztalása - ez volt az imám; s a lelkemben uralkodó fájdalom és jajkiáltás lépett az Úrral való édes beszélgetés helyébe.

Hirtelen megláttam az Urat. Szívére ölelt, és azt mondta: ,,Ne sírj, leányom, nem bírom elviselni a könnyeidet. Megadok nekik mindent, amire kérsz, de hagyd abba a sírást!” Nagy öröm töltött el, s lelkem, mint mindig, elmerült Benne, egyetlen Kincsemben. Ezen a napon többet beszélgettem Jézussal, mert felbátorított jósága.

Midőn legédesebb Szívén pihentem, így szóltam Hozzá:
,,Jézusom, annyi mondanivalóm van Neked.” Jóságosan válaszolt: ,,Beszélj, leányom.” Elkezdtem kiönteni szívem bánatát, hogy annyira szívemen viselem az egész emberiséget, s hogy nem mindenki ismer Téged, akik meg ismernek, azok sem szeretnek annyira, amennyire méltó vagy rá, hogy szeressenek; látom, milyen rettenetesen megbántanak a bűnösök. Másfelől látom a hivők elnyomását és üldözését, főleg szolgáidét. Sok lélek vakon veti magát a pokol szakadékába. Látod, Jézusom, ezek a fájdalmak mardossák szívemet és csontjaimat, s bár megajándékoztál rendkívüli szereteteddel, szívemet elárasztottad örömöddel; szenvedéseim, melyeket most Neked felsoroltam, nem gyengülnek, inkább még erősebben átjárják szegény szívemet. Ó, annyira forrón óhajtom, hogy az egész emberiség bizalommal forduljon irgalmadhoz. Csak akkor könnyebbül meg szívem, ha így meglátom Neved dicsőségét.

- Jézus komolyan és érdeklődve hallgatta végig szívem kifakadását. Úgy tett, mintha nem tudna ezekről a dolgokról, így szabadabban szólhattam róluk. Majd így szólt az Úr: ,,Leányom, szíved szava kedves nekem. Az irgalmasság olvasójának imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget.” E szavak után magamra maradtam, de Isten jelenlétét állandóan éreztem lelkemben.

 


     
  1. Arwen - 2011, Május 18, 9:11 du.

    3 éves kislányommal az ölemben rákattintottam erre a cikkre, nem tudván, hogy ilyen rémisztő kép lesz az illusztráció. Rettentően megijedt a képtől, rögtön ki kellett kapcsolni teljesen a számítógépet. Bennem is irtózatot keltett.
    Kérlek benneteket, hogy ilyen szörnyű képeket ne használjatok, ez szerintem még a felnőttek lelkének is nagyon káros!
    Köszönettel egy édesanya.

  2.  
     
  3. ildi992 - 2011, Május 19, 9:54 du.

    Csatlakozom, hogy vegyék le a képet!!!!

  4.  
     
  5. Ariel - 2011, Május 20, 6:42 du.

    Szent Fausztina a cikkben idézett naplórészletben ezt írja: “Majd elaléltam a rémülettől”, amikor látta az emberiség bűneit. Itt ez van illusztrálva. Jogos a rémület!

  6.  
     
  7. Nádudvari Krisztián - 2011, Június 3, 10:13 de.

    Támogatom a kép eltávolítását.

    Köszönöm

  8.  
     
  9. eszter-bella - 2011, Augusztus 26, 8:59 de.

    Igen,Ariel,de itt nem rémisztgetni akartok gondolom,az a sátán feladata,hanem megnyugtatni.

  10.  

„Csak a pogányok élete nélkülöz minden reménységet, mivel ők csupán áltatják magukat, ha valóban azt hiszik, hogy felszínes, ’harsány’ vidámságukkal távol tarthatják maguktól a földi élet szenvedéseit.- írta Pió atya…

Feke Pál énekel

Igen sokszor intézi Ő Szent Felsége hozzám e szavakat: “Te most már az enyém vagy, én pedig a tied.”

Hát végre minket is meglátogat… :)

“Övsömöre van,” - magyarázta az orvos - “a legrosszabb eset, amit valaha is láttam. Felvesszük a kórházba.”

Miként vélekedjünk egyes tudomásunkra jutott papi dolgokról?

Ahol nincs bűnismeret, ott bűnbánat sincs!

“Legyen bár egyetlen kis tövis a te koronádból, mi a szeretet nevében testünkbe fúródik, ha azt béketűréssel elfogadjuk, hordozzuk, akkor a Te csodálatos szép arcod vonásai ragyognak fel a mi arcunkon is.”

Otrantói vértanúkat illetve két latin-amerikai szerzetesnőt avatott szentté Ferenc pápa: a keresztények jóval válaszoljanak a rosszra

“Áldd meg őt, midőn szívét imában Hozzád emeli…”

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Aki naggyá akar lenni, mindent kockára tesz.
A hiteles példamutatás sokkal többet ér, mint az előírás."
Gonda István
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom