Register
A password will be e-mailed to you.

Részlet Szent Fausztina Naplójából

1332 – 1340

+ Midőn az angyalok bűnéről, s az azonnal bekövetkező büntetésükről elmélkedtem, megkérdeztem Jézust: ,,Miért büntetted meg bűnbeesésük után haladéktalanul az angyalokat?” Ezt válaszolta: ,,Mélységes Isten-ismeretük miatt. Nincs a földön ember, még ha nagy szent lenne is, aki úgy ismerné Istent, mint az angyalok.” Hozzám, nyomorult bűnöshöz viszont irgalmas Istennek mutatkoztál, éspedig oly sokszor. Irgalmad ölében hordozol, és mindig megbocsátasz, ha összetört szívvel bűnbocsánatért esedezem.

Mélységes csend tölti el lelkemet, egyetlen felhő sem takarja el a Napot előlem. Egészen átadom magam e Nap sugarainak, hogy szeretete tökéletes változást idézzen elő bennem. Szentként akarok kikerülni ebből a lelkigyakorlatból, s gyarlóságom ellenére szentté akarok lenni. Bízom abban, hogy Isten irgalma az ilyen nyomorúságból is, amilyen én vagyok, szentet tud faragni, hiszen őszinte akarat él bennem ehhez. Minden kudarc ellenére úgy akarok harcolni, s úgy cselekedni, mint egy valóban szent lélek. Semmitől sem hagyom magam elbátortalanítani. Szentként akarok élni és halni úgy, hogy Rád irányítom tekintetemet, keresztre feszített Jézus. Példaképem leszel cselekedeteimben. Példaképeket kerestem a környezetemben is, de nem találtam megfelelőt. Úgy éreztem, mintha késne így szentségem. De tekintetemet most Rád emelem, Krisztus, legjobb Vezetőm! Bízom benne, hogy megáldod erőfeszítéseimet.

+ A bűnről való elmélkedésem során az Úr megismertetett velem minden rosszat, ami a bűnben rejlik, s a nagy hálátlanságot, amit képvisel. Lelkemben nagy undort érzek még a legkisebb bűnnel szemben is. A most szemlélt örök igazságok azonban a legkisebb zavar és nyugtalanság árnyékát sem keltik lelkemben. Szakadatlanul tart szemlélődésem annak ellenére, hogy mélyen megrendítenek ezek a dolgok. Ebben a szemlélődésben nem érzem lelkesedni a szívemet, helyette mély békét és sajátságos csendet élvezek. Az izzó szeretet mellett különös kiegyensúlyozottság van bennem. Még a Szentáldozás sem okoz megindultságot, helyette mély egyesülésre vezet Istennel; ahol az én szeretetem Isten szeretetével találkozva eggyé válik vele.

+ Jézus felszólított, hogy ezen lelkigyakorlaton a résztvevő nővérekért is imádkozzam. Amíg imádkoztam, megláttam egyes lelkek küzdelmét. Azonnal megkettőztem imáimat.

+ Ebben a mély csendben jobban megítélhetem a lelkem állapotát. Tiszta vízhez hasonlít a lelkem, amelyben minden jól látszik, jól látom saját nyomorúságomat és Isten kegyelmeinek nagyságát is. Ezek a valóságos felismerések megerősítik lelkemet mély alázatában. Szívem úgy áll Kegyelmed hatása alatt, mint a nap fényében tündöklő kristály. Tükrözze vissza szívem Isteni Képmásodat olyan módon, amennyire csak egy teremtmény erre képes lehet. Ragyogjon keresztül rajtam a Te Istenséged, ki a lelkemben lakozol!

Ahogy a legszentebb Oltáriszentség előtt imádkoztam Jézus öt sebét üdvözölve, minden seb köszöntésekor éreztem, hogy egy kegyelmi sugár hatolt a lelkembe, s a mennyország előízét, s ezzel együtt abszolút bizalmat adott Isten irgalma iránt.

Ahogy ezt írom, hallom a sátán kiáltozását: ,,Mindent leír! Mindent leír! Ezzel mi oly sokat veszítünk! Ne írj Isten jóságáról! Ő az igazságos.” Dühöngve felüvöltött, és eltűnt.

Ó, irgalmas Isten! Te nem vetsz meg minket, hanem állandóan kegyelmeiddel ajándékozol meg. Méltóvá teszel királyságodra. Jóságod emberekkel tölti be a hálátlan angyalok üresen maradt helyeit. Ó, nagy irgalmasságú Isten, ki szent tekinteted elfordítottad a fellázadt angyalokról, s a bűnbánó emberekre néztél. Tisztelet és dicsőség mérhetetlen irgalmadnak! Ó, Istenem, Te nem veted meg az alázatos szívet.

Jézusom! Kegyelmeidnek hála, érzem, hogy természetem nemesebbé válik, de még nem haldoklik egészen. Éberségemnek tehát állandónak kell maradnia. Küzdenem kell még sok hibámmal, de tudom, hogy ez a harc nem alacsonyít le senkit, csak a gyávaság és bukások.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

7 hozzászólás

  1. eszterke1

    Igen,nagy az Úr jósága,és annyi mindent ajándékoz nekünk,hogy egy élet is kevés meghálálni:Ö)

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.