Register
A password will be e-mailed to you.

Dr Fabinyi Tamás evangélikus püspök: Az isteni irgalomról

Hanganyag letölthető innen

Úgy érzem, hogy a mi egyházunk, beletagozódva az ökumenikus világcsaládba, és a római katolikus, református és más egyházakkal együttműködve azon a bibliai alapon áll, amely számunkra is meghatározó, és amely kimeríthetetlen kincset jelent az irgalmasság szempontjából. Magam az Újszövetség kutatója is vagyok, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanítottam újszövetségi teológiát, és különösen is sokat foglalkoztam, foglalkozom Jézus példabeszédeivel.
.
Arra gondolok, hogy milyen sokszor fordul elő Jézus példázataiban, példabeszédeiben az irgalmasságra való utalás. Mégpedig úgy, hogy ezek mintegy beteljesítik Jézusnak a példázaton kívül mondott szavait, amikor önmagáról, mint az irgalmasság példájáról beszél, vagy amikor az evangélisták Jézusról beszélnek így. Egy helyen azt olvassuk, hogy Jézus meglátta a sokaságot, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül (Mk 6,34). A görög szó, amely itt szerepel, az éppen az irgalmasság szava. Könyörületre indult, irgalomra ébredt, megszánta őket, így lehetne fordítani ezt a szót, mert olyanoknak látta az embereket, akik mennek a maguk feje után, szétesnek, széthullanak vagyis, olyanok, mint a juhok pásztor nélkül.

Ha Jézus így testesíti meg az Isten irgalmát, és így beszélhetünk őróla, mint Isten példázatáról, hogy ő példázza az isteni könyörületet, és ezt hozza el a világba, akkor különösen is érdemes a példabeszédeire figyelni, hogy ott hogyan valósul meg mindez. A két legismertebb Lukács evangéliumában olvasható hosszabb példázat. Az egyik az irgalmas szamaritánus példázata, ami már a nevében is az irgalomról szól, a másik pedig a tékozló fiúnak nevezett példázat. Bár szerencsésebb volna azt is úgy nevezni, hogy az irgalmas Istenről szóló példázat, hiszen a cselekvő, a mozgatórugó valójában nem a fiú, ő csak elszenvedi mindazt, ami történik. Az események mögött valójában mindvégig az apa áll, aki az irgalmas, könyörülő Istent testesíti meg.

Ebben az utóbbi példázatban, kezdjük talán ezzel, az a jól ismert jelenet van előttünk, hogy az a fiú, aki megjárta a mocskok mocskát, aki elidegenedett az etnikumától, az apjától, a hitétől, a vallásától. Egészen durva módon disznópásztorrá kellett lennie, és tudjuk, hogy bibliai zsidóság számára a disznó tisztátalan állat. A fiú tehát minden szempontból nagyon mély állapotba került. Amikor végre hazafelé vonszolja a testét, a lelkét, mert más kiutat már nem talál, csak a szülői házhoz való visszatérést, akkor – nagy meglepetésére, és azt hiszem, az olvasó nagy meglepetésére is – azzal szembesül, hogy az apa nem megleckéztetni, nem megbüntetni akarja őt, hanem eléje fut, levágatja számára a hízott borjút, sarut húz a lábára, gyűrűt a kezére, fehér ruhát ad neki. Mindenféle módon kifejezésre juttatja az irgalom számtalan jelét. Azt is olvassuk Lukács evangéliuma 15. részében, hogy az apa, amikor meglátta a fiát, megszánta, és elébe futott.

Ekkor ugyanez a görög szó szerepel, amit Jézussal kapcsolatban mondtam, amikor rátekintett a sokaságra és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül.

A másik példázat, amelyre utalnék, az irgalmas szamaritánus példázata. A történet jól ismert, szinte nem is szükséges felidézni. Elmegy a pap, elmegy a lévita az összevert ember mellett, egyedül a gonosztevőnek és ellenségnek számító, idegen etnikumhoz tartozó szamaritánus az, aki megszánja. És itt harmadszor is ugyanaz a szó szerepel. Megszánja a bajbajutott embert, és odahajol hozzá. Sebeit megtisztítja, bekötözi, felteszi a szamárra, elviszi a vendégfogadóba, pénzt ad, megígéri, hogy visszajön, és akkor még segíteni fog (Lk 10,25-37). Ez az idegennek tűnő, ellenségnek számító ember az, aki megszégyeníti a választott nép tagjait. Valójában ő tud tanúskodni Isten szeretetéről. Mert ebben az ellenségszeretetben istenszeretet van. Pál apostol, Szent Pál, egy helyen arról beszél, hogy Isten még akkor szeretett minket, amikor mi az ő ellenségei voltunk. Mi, ugyanis hitetlenek vagyunk, vagyis minden ember hitetlennek születik, és hitre kell eljutnia. De még a vele szemben levő állapotunkban is megtapasztalhatjuk, hogy Isten lehajol hozzánk, szeret bennünket, irgalmas hozzánk, és ez bennünket is irgalomra kell indítson.
Vagyis az isteni irgalom és az emberi irgalom egyértelműen összefügg egymással. Az utóbbi példázat végén Jézus is arra bíztat, hogy az irgalmas szamaritánus cselekvéséhez hasonlóan, mi magunk is gyakoroljunk irgalmasságot. Ha valóban az irgalmas Isten tanítványai vagyunk, akkor mi is irgalmasok lehetünk másokhoz.

Luther Márton, amikor elindította a reformáció munkáját, nagy lelki tusakodás közepette, akkor így fogalmazta meg a maga kérdését: „hogyan találok irgalmas Istent?” Az volt a fő kérdése, hogy Isten büntető, bosszúálló Isten, vagy pedig ő az irgalmas Isten. És az volt az ő, úgynevezett torony-élménye, amikor a Római levélből, Habakuk Könyvéből és más ószövetségi próféciákból, felszabadító üzenetként értette meg, hogy Isten irgalmas.

A kérdésnek, hogy hogyan találok irgalmas Istent, érdekes továbbgondolását találjuk egy XX. századi teológus, Dietrich Bonhoeffer rendszerében, aki pedig azt kérdezi, hogy hogyan találok irgalmas felebarátot. A kettő összefügg. Keressük az irgalmas Istent, és hiszem, hogy az irgalmas Isten keresi az irgalmas embert. És mi akkor vagyunk az egyházban, akármilyen felekezethez tartozó tanítványok és egymásnak testvérei, hogyha az irgalmasság emberei tudunk lenni, azért mert bizonyságot tehetünk arról, hogy nekünk irgalmas Istenünk van.

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

11 hozzászólás

  1. NAGY MERCEDESZ

    SEGÍTSÉGÜKET SZERETNÉM KÉRNI! HÓNAPOK ÓTA NEM KAPTAM FIZETÉST, ÍGY MINDEN TARTALÉKUNKAT FELÉLTÜNK, MA MÁR ODA JUTOTTUNK, HOGY ÉHEZÜNK ! ÉTELRE, ENNI VALÓRA LENNE SZÜKSÉGÜNK! KÉREM SEGÍTSENEK! NEM TUDOM, HOGY A PÜSPÖK URAT, HOL ÉRHETNÉ EL.ELÉRHETŐSÉGEM:nagymercedesz9@gmail.com, telefon:06-702601979 isten áldása és szeretete legyen önökkel! SZERETETTEL: NAGY MERCEDESZ

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.