Register
A password will be e-mailed to you.

Magyari Hunor fotóművész erdélyi református templomokat bemutató felvételeiből nyílt ingyenesen látogatható kiállítás Itt voltunk, itt vagyunk címmel csütörtökön a budapesti Millenáris Parkban.

"Bennünk vannak azok a közösségek, akik magyar nyelven hallgatják istentiszteleteiket, magyarul éltetik a Teremtővel ápolt kapcsolatukat" – szólt az anyaországi és határon túli magyarokat összekötő kapocsról a csütörtök esti megnyitón a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára.
 
Répás Zsuzsanna kiemelte: a középkortól kezdve több évszázad erdélyi templomait bemutató fényképeken kézzel fogható az egykori építők jövőbe mutató hite.
 
Magyari Hunor a megnyitó előtt elmondta: célja, hogy Erdély összes, mintegy 2000 református templomát megörökítse. "Látva a templomok állapotát, arra gondoltam, hogy valamit meg kellene őrizni belőlük és átadni az utókornak is" – fogalmazott.
 
Mint hozzátette, a munka 2002-ben indult az erdővidéki egyházmegyében, majd a küküllői, a görgényi, a székelyudvarhelyi és a hunyadi egyházmegyékben folytatódott; mindegyik tájegység templomainak fotói külön kötetben meg is jelentek.
 
A Millenáris kiállítása az utóbbi négy évben készült felvételekből válogat – jegyezte meg Magyari Hunor. A nagybaconi, szárazajtai, köpeci, sóváradi, kóródszentmártoni, kisbaconi, markodi, erdőszentgyörgyi és rigmányi református templomokat bemutató nagyméretű felvételek mellett 42 épülettel kisebb, 30×40 centiméteres fotográfiákon találkozhat a tárlat közönsége.
 
Magyari Hunor fotókiállítása február 20-ig tekinthető meg a Millenáris Piros Fekete Galériájában.
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.