Register
A password will be e-mailed to you.

Mondj igent a bizalomra!

Vasárnap azt kérdeztem az istentiszteleten résztvevő gyülekezeti tagoktól, hogy igaz, vagy hamis az a kijelentés, hogy bizalommal egy biztonságosabb élet teremthető? Mindenki igaznak tartotta.
.
Tény, hogy minden helyen, ahol több ember hosszabb időre összeverődik, előbb-utóbb elkezdenek olyan játékokat játszani, feladatokat megoldani, amelyek segítségével a csoport-, csapattagok között növelhető a bizalom.
.
Viszont az a szociálpszichológiai megállapítás is tényeken és tapasztalatokon nyugszik, amely szerint nehéz eldönteni, hogy mi okozott már több bajt az embernek: az alaptalan bizalom, vagy az alaptalan bizalmatlanság?
.
Sok érvünk van arra, hogy miért ne bízzunk. Arra kértem a gyülekezet tagjait, hogy kapásból mondjanak 3 érvet. Gyorsan érkeztek a válaszok: mert átvernek, mert kihasználnak, mert hazudnak.

Ezután arra kértem őket, hogy azt is érveljék meg, hogy miért bízhatunk? Kapásból érkeztek erre is a válaszok: mert jó, mert csak így érdemes, mert nem jó egyedül lenni…

Három érvet én is elmondok.

Az első érvem statisztikai: Mert minden cselekvésre, viselkedésre késztető belső tényezőnk (motivációnk) 65%-át a bizalomból merítjük.

Második érvem sok nemzedéknek egy tuvai közmondásban felhalmozott tapasztalata: A gyanú megbetegít, a bizalom gyógyít.

A harmadik az X, Y, Z tudományos elmélete. X olyan típusú ember, aki azzal nyitja tágra reggel a szemét, hogy őt mindenki átveri. Rövid időn belül ideges, erőszakos ember lesz belőle. Y olyan típusú ember, aki azt gondolja, hogy őt mindenki szereti, nagyra becsüli és tiszteli. Csalódott, megkeseredett ember válhat belőle. Z olyan típusú ember, akinek vannak ugyan rossz tapasztalatai, de mégis esélyt ad az embereknek. Z olyan ember, aki vallja, hogy Isten az embert alapvetően jónak teremtette. Z ezért szavaz bizalmat az embereknek.

Vajon bizalommal biztonságosabb élet teremthető? Hát, ha bizalommal nagyobb a motivációnk és bizalommal gyógyult, egészséges emberek leszünk, és bizalommal kiegyensúlyozottabb az életünk… Ez mindenképpen biztonságosabbnak tűnik, mint a céltalan, beteg, ideges, erőszakkal telített, csalódott és megkeseredett élet. Mint egy olyan élet, amely neurotikus attól, hogy nem tudja magát biztonságban.

U.i.: A bibliai hit görög megfelelőjének jelentése bizalom. Az Unitárius Káté 48. kérdésének válasza ez: „A hit bizalom Istenben, mely által gyermeki kapcsolatot teremtünk Istennel, gondviselő Atyánkkal.” Istenhez kapcsol, ezért biztonságosabb bizalommal telített élet.

Mondj igent a bizalomra!

Demeter Sándor Lóránd

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.