Register
A password will be e-mailed to you.

Pápán az ökumenikus imahét záró alkalmán, a Dunántúli Református Egyházkerület nevében dr. Steinbach József püspök köszöntötte a meghívott vendégeket és a gyülekezetet. Az istentiszteleten részt vettek és közösen szolgáltak a felekezetek: dr. Huszár Pál egyházkerületi főgondnok, a Zsinat világi elnöke, Köntös László püspök helyettes, dr. Mail József apát-érseki helynök, Bellai Zoltán püspöki főtanácsos, Lentulai Attila esperes, Salgó Ferenc kanonok, Polgárdi Sándor evangélikus esperes, ifj. Márkus Mihály református lelkipásztor és Boncz Zoltán baptista lelkipásztor, így is hirdetve céljukat: a keresztség vállalása közös és felekezettől független.


    
Az imahét zárásaként dr. Várszegi Asztrik OSB püspök hirdetett igét az ökumené  jegyében. A bencés főapát elmondta, amikor közösségeinkről beszélünk, melynek mi is élőláncai, tagjai vagyunk, igazából saját kiengesztelődésünkről van szó. A megbocsátás nagyon fontos tulajdonság a mai gonosz, rosszindulatú világunkban; ezért nagy kihívás a keresztények számára, hogy kiengesztelve, megbocsájtva tudjanak élni a közösségeikben.

– Milyen igaz, csodálatos lenne, ha a mi felekezeteink is évszázadok óta, vagy más egyház részekkel most már nem azon vitatkoznánk lassan kétezer éve, hogy kié az elsőszülöttségi jog és nem ezt próbálnánk meg alátámasztani, hanem azt valósítanánk meg, amit Jézus kért: Atyám, legyenek mindnyájan egyek, akik bennem hisznek!

Isten országa a lelkekben egy és összeköti az embereket testvérekké-fogalmazott dr. Várszegi Asztrik. A szerencsétlen világ, amely körülvesz bennünket, gonosz és tele van bűnökkel, ezért a bencés főapát szerint nem kell csodálkozni azon, ha egyre kevesebb honfitársunk lesz keresztény ember.

– De mitől lennének keresztények? Ebben a hazában mindent megtettek annak érdekében, hogy ne maradjunk keresztények, és amikor olyan honfitársainkkal találkozunk, akik az út kezdetén semmit nem kaptak a batyujukba az élet útjára, akkor szabad-e nekünk szemrehányást tennünk? Nekünk kell elébe menni honfitársainknak, kitárt karral, szerető hívással elmondani nekik mindazt, amit mi a szívünkben Isten szeretetéből a kiengesztelődéssel megtapasztaltunk. Ha mi nem ökölbe szorított kézzel, hanem készséggel és szeretettel élünk, idővel ők maguk fognak bennünket megkérdezni a mi reménységünkről és akkor elmondhatjuk, hogy mi vagyunk a szívében. Ez nagy ökumenikus feladat, harc mindannyiunk számára: újra kell gondolnunk keresztény meghívásunkat, az Istennel való kiengesztelődésünknek a gyümölcsét.
A főapát szerint a hit magatartásunkban is megjelenik szerénység, jóság képében, de az nem fejre ejtettséget és naivságot, általános ügyetlenséget jelent. Azok az emberek, akik meg vannak keresztelve, konfirmáltak, elsőáldoztak, bérmálkoztak nem a divat, a jelszavak által irányított világ emberei, hanem az ige által irányított szabad emberek kell, hogy legyenek. Amikor a közös keresztségről beszélünk, mindenkinek feladata és kihívása, hogy újra átélje annak fogalmát és az általa nyújtott szabadság érzését. Az igazi szabadságot az ember számára Isten adta Jézus Krisztusban, az ő képmásában, ezért meg kell tanulnunk nekünk, keresztényeknek szabadon élni a bűntől, az önzéstől. Meg kell tanulnunk, hogy nem kell szekértáborokba állni és köpködni a másikakra, és nem kell mindent ettől az élettől várnunk. Isten szent lelke nem fent, nem lent, nem kint, hanem az emberekben, a hívők szívében bent lakozik.

Végül dr. Huszár Pál egyházkerületi főgondnok záró gondolataiban elmondta, meggyőződéssel vallja, hogy lehetnek közöttük olyan tulajdonságok, amelyek megkülönböztetik a felekezeteket, de hittel hiszi, hogy nem a krisztusi elvek azok. Ha az Istenhez közel kerülünk, egymáshoz is közel leszünk- ebben a szellemben köszöntötte a gyülekezetet, és köszönte meg a héten szolgáló lelkipásztorok, munkáját.

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.