Mozgalmas évek és tanulságos útitörténetek

<< Granadában, azaz János, az előljáró

Az 1585 tavaszától 1588 nyaráig terjedő több mint három év Keresztes János életének rendkívül mozgalmas korszakát jelentette.
.
Szinte állandóan úton volt. Első útja Granadából Lisszabonba vezetett, hogy részt vegyen a P. Grácián által összehívott káptalanon. Ennek célja az új tartományfőnök megválasztása volt. 1584 decemberében Lisszabon felé indulva, P. Grácián egyszerű megbízás útján kinevezte őt Andalúzia helyettes tartományfőnökévé.
.
Lisszabonban 1585. május 10-én nyílt meg a káptalan, melyen 30 tag, köztük Keresztes János is részt vett. 11-én megválasztották a három definitort, közöttük János atyát. Ezután került sor a tartományfőnökök megválasztására. P. Grácián erre a hivatalra az akkor Genuában tartózkodó P. Doria Miklóst javasolta, akit meg is választottak. Ezután megbízták Ferdinand atyát, hogy tudassa P.Doriával a káptalan határozatait és készítse elő érkezését. P. Grácián nagyon boldog volt, hogy az általa javasolt személy lett a tartományfőnök. Mikor ezzel dicsekedett, Keresztes János ezeket a prófétai szavakat mondta neki:

,,Fôtisztelendőséged azt teszi tartományfőnökké, aki öntől el fogja venni a szerzetesi ruhát!” Egyébként a káptalanon János atya újra kérte felmentését a házfőnökség alól, amit újra visszautasítottak.

Lisszaboni tartózkodása alatt történt vele az az eset, mely bizonyítja, hogy megvolt benne a tökéletes lelkek függetlensége. Az összes káptalani atya elment a domonkosrendi nővérek híres stigmatizált perjelnőjéhez, látni a csodát. Azt beszélték róla, hogy elragadtatásai és lebegései vannak, valamint, hogy testét rejtélyes fény veszi körül. János atya nem volt rá kíváncsi, ehelyett a tengerpartra ment. Jelentős emberek tettek neki emiatt szemrehányást. Ő csak ennyit válaszolt Ágoston atyának: ,,Minek akarnak egy csaló nőt látni? Meg fogja majd élni, amikor őt az Úr leleplezi.” Egy szép napon II. Fülöp király intézkedésére az Inkvizíció elé került az ügy, és ott leleplezték a csalást. Ezek után most már nyíltan megmondta rendtársainak, hogy azért nem ment el az apácához, mert anélkül, hogy látta volna, tudta, hogy a történteket nem a Szentlélek műveli benne.

Ez az eset is alátámasztja az Istenanyáról nevezett Alfonz állítását, amit a lisszaboni káptalan idején tanúsított magatartásáról vallott: ,,János atya sohasem volt a hatalmi csoportok embere. Hiányzott belőle az emberi tekintettől való félelem gyengesége, melyet oly gyakran tapasztalunk másoknál. Ebben az apostoli férfiúban nyoma sem volt a szolgai félelemnek, vagy az érdekhajhászásnak, mikor arról volt szó, hogy leadja szavazatát a választásoknál.” Tekintet nélkül a jelenlévőkre, mindig legjobb lelkiismerete szerint szavazott, s mondta el véleményét.

Lisszabonból visszaérkezve Granadába, csak rövid ideig tartózkodott ott, mert közben P. Doria megérkezett Spanyolországba, és újra összehívta a megszakított káptalant. János atya kísérőjével, P.Lajossal két hónapig volt úton. Bár Pastranába az út csak mintegy 440 km, de ő Caravacán és Madridon át akart oda eljutni. Caravacában vette kézhez egy baezai atya levelét, aki arra kérte, hogy útban Kasztíliába látogassa meg őket, mert valami problémájuk van. Ennek megoldásához személyes jelenléte lenne szükséges. Ott tisztázódott, hogy végeredményben csak egy jelentéktelen ügyről volt szó. Ezért kellett rossz utakon, gyalog, feleslegesen 150 km utat megtenniük. A baezai atyát, aki miatt erre kényszerültek, mindössze csak atyai intelemben részesítette.
.
Októberben Pastranában folytatódott a lisszaboni káptalan, most már az új provinciális, Doria Miklós atya elnöklete alatt. Doria látta, hogy a provincia nagyon nagy, és sok a megoldandó feladat, ezért a spanyol tartományt négy részre osztotta. Andalúziának a helyettes tartományfőnöke Keresztes János atya lett. Az új tartományfőnök, P. Doria a káptalanon programot adott. Az ő misztikája a szigorú szerzetesi fegyelemnek a misztikája, mely ellentétben áll a teréziánus lelkülettel.

Ez az evangéliumi tanácsok lehető legtökéletesebb megtartásán alapuló, de egyúttal minden túlzás nélküli életrendet követel meg. Doria élete vége felé, miután generális lett, kánoni látogatást végzett a bolarquei remete kolostorban. Itt étkezés közben egy könyvet olvastak, mely hangsúlyozta, hogy a vezeklés tekintetében okosságra van szükség. Ez a felfogás annyira felháborította Doriát, hogy azonnal tűzbe akarta dobatni ezt a szerinte vészes könyvet… ,,Vezeklés legyen a jelszó, atyáim, vezeklés! Az ilyen emberi okosság tönkre teszi a lelkeket!”

A káptalan befejezte után János, mint az új tartományfőnökhelyettes kezdte meg kolostorainak látogatását és megvalósította a P. Doria által adott utasításokat. Elsősorban Sevillában kellett bizonyos kinövéseket megnyirbálnia. Egyes fiatal atyák nagyon belemerültek a szónoklásba, és így hosszabb időt töltöttek a kolostoron kívül. Őket figyelmeztette, hogy visszavonultabb életet kell élniük. Ezek között volt P. Diego és Chrysostomus Ferenc, akik rossz néven vették a figyelmeztetést, és adandó alkalommal bosszút álltak rajta.

Keresztes János hatáskörébe tartoztak az andalúziai férfi és női kolostorok, valamint a murciai terület egy részének rendházai. Ezeket kellett évente legalább egyszer meglátogatnia. A közelebbi helyekre gyalog ment, a távolabbiakhoz egy alig felszerszámozott kis szamarat vett igénybe. Habár ketten mentek, mindig kísérő atyával vagy egy testvérrel, de szamaruk csak egy volt, melyre felváltva ültek fel.

Hosszabb utakra teherhordó nyereggel felszerszámozott öszvért vettek igénybe, mely jobban bírta a megterhelést. A kengyel nélküli öszvéren ülve, János atya olvasta a bibliáját és Szűzanyához intézett himnuszokat énekelt. Dávid zsoltárait vagy Salamon költeményeit mondta, vagy elmerült az imádságban. Ezekbe néha annyira belefelejtkezett, hogy ha az állat rosszul lépett, ő leesett róla. Titkára, ha ennek veszélyét látta, közvetlenül mellette ment, hogy megakadályozza lebukását. Ezekről az utakról különböző epizódok maradtak fenn, melyekbôl mindenünnen János atya szentsége világlik ki. Olyannyira, hogy példája azokat is megérintette, akiknek az élete aligha volt mondható mintaszerűnek.

Egy alkalommal, nem sokkal azután, hogy elhagyta a fogadót melynél néhány percre megállt, hogy megetesse szamarát, Keresztes Jeromos atya járt nála. A fogadós megkérdezte tôle, hogy ki az az atya, aki a ház előtt megállt, hogy élelmet adjon hátas jószágának. Mikor Jeromos atya megtudakolta, hogy miért kérdezi ezt, a fogadós azt válaszolta: ,,Vitán felül áll, hogy az egy szent volt”. A vendégekre is ugyanezt a benyomást tette.

Útjai során is ugyanahhoz a szigorú életmódhoz ragaszkodott, mint a kolostorban. A puszta földön aludt, mint oly sokszor máskor, és vezeklő ruhát viselt. Ha ellenben étkezésre hívták meg, fölhagyott a böjttel, a vendéglátóra való tekintettel.

Más alkalommal Márton testvérrel utazott egy elhagyatott és veszélyes vidéken. Egyszer csak ezekkel a szavakkal fordult kísérőjéhez: ,,Elviselné, ha most ellenség támadna meg bennünket, bántalmazna és nagyon megverne?” A testvér azt válaszolta, hogy Isten segítségével türelmesen elviselné. János nagyon elcsodálkozott a testvér beletörődésén és felindultan így válaszolt: ,,Ön ezt most ilyen lagymatagon mondja és nem azzal a hő vággyal, hogy mártíromságot szenvedjünk a mi Urunk Jézus Krisztusért? Rá kellene bírnunk őket, hogy még jobban verjenek és gyötörjenek meg bennünket Krisztusért, a mi Megváltónkért.”

Más alkalommal ugyancsak Márton testvérrel, a Cordoba közelében lévő Alcolesba érkezett. Az egyik fogadó ajtajából egy férfiakkal szemben kihívóan viselkedő nő lépett ki. Keresztes János határozottan fellépett ellene, szemére vetette viselkedését. Felszólította, hogy gondoljon lelkére, melyet Jézus Krisztus saját vére árán váltott meg. Majd felszólította, hogy javuljon meg. A nő néhány pillanatig szótlanul nézett a szentre, majd a földre rogyott. Az odafutók benedvesítették homlokát, de minthogy elállt a szívverése, azt gondolták, hogy meghalt. Egy ideig az életnek semmi jelét sem adta, majd lassan magához tért és felkiáltott, hogy meg akar javulni és szeretne meggyónni. Keresztes János megvigasztalta és beszélt neki
Istenről. Végül pedig ajánló sorokat adott neki egy kármelita kolostorhoz. Ott a nő meggyónt és megváltoztatta életét. Példás életű ferences nővér lett belôle.

Történt, hogy János atya egyedül volt egy lakásban, melyben megszállott. Egyszer csak egy nő lépett be, hogy bűnre csábítsa. Előre figyelmeztette a csábító, hogy ,,erőszakoskodásért” feljelenti, amennyiben nem teljesíti kívánságát. ,,Nem számít!” – felelte János atya. Beült egy sarokba, betakaródzott köpenyébe és addig maradt ott, míg az okvetetlenkedő megunta, és felhagyott a kacérkodással.

Granada és Jaén között történt: Márton testvérrel éppen akkor ment el egy fogadó előtt, mikor két férfi dühöngve, egymás ellen kést rántott. Az egyik már megsebesült és folyt a vére. János atya öszvérén ülve közelített hozzájuk. A kezében tartott kalapot közéjük dobta és így kiáltotta el magát: ,,A mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsolom, hogy ne veszekedjetek tovább!” Mintegy varázsütésre, a két férfi mozdulatlanná merevedett. János atya leszállt az öszvérről, felszólította ôket, hogy öleljék meg egymást. Azt is elérte, hogy a megbocsátás jeleként megcsókolják egymás lábát. A fogadó vendégei, akik látták az esetet, és akik hiába kísérelték meg a veszekedőket kibékíteni, ebben a jelenetben csodát láttak.

Előfordult néha, hogy áradások következtében a gázlók rossz állapotban voltak. Történt egyszer, amikor Andalúziában jártak Péter testvérrel, egy megáradt folyó állta útjukat. A parton négy öszvérhajcsár várakozott a víz apadására, mert teherrel megrakottan nem mertek átkelni. János atya azonban nem várhatott. A testvért hátrahagyva, az öszvérrel nekivágott. A folyó közepén azonban egy víztől ledöntött fatörzset sodort az ár az állat lábai közé, és azt utasával a vízbe döntötte. Ennek ellenére Jánosnak sikerült elérnie a partot, onnan kiáltott át Péter testvérnek, hogy várjon addig, míg a víz leapad. Ő maga a legközelebbi, 2-3 km-re lévő fogadóig ment. Amint odaérkezett, ott egy haldoklót talált, akit a gazda fia megkéselt. A haldokló egy hitehagyott volt és hangosan kiabált. A halálveszélyben azonban magába szállt és meggyónt. Két órán belül békében meg is halt. A Szent isteni ösztönzést látott abban, hogy a nagy veszély ellenére is át tudott kelni a folyón, mert egyébként a szerencsétlen a hit vigasza nélkül halt volna meg.

János atyát egy útja alkalmával meglepte az éjszaka, és a sötétben egy meredek szakadékba zuhant. Mintha estében egy titokzatos kéz ragadta volna meg, sikerült egy bozótban megkapaszkodnia, és minden sérülés nélkül megmenekülnie. Néhány nappal később egy kolostorba érkezett, melyben a Jézusról nevezett Anna anya élt. Az megkérdezte tőle, hogy milyen volt az útja, nem volt-e veszélyben. János atyát érdekelte, hogy miért kíváncsi erre. Anna anya elmondta, hogy ima közben azt látta, hogy az atya nagy veszélyben van, és ezért őt buzgón az Úrnak ajánlotta. Erre János atya elbeszélte, hogy mi történt vele. Miután az időpontokat egyeztették, a Szent így szólt: ,,Tehát ön volt az, aki engem estemben megtartott.”

>> Keresztes Szent János önként vállalt szenvedései