Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Isten akaratának megcselekedése

Jézus egy este a kőpadon ül Máriával együtt a ház mellett. A sötét éjszakát csak az ebédlőből kiszűrődő lámpafény világítja meg. De ez elég ahhoz, hogy ki lehessen venni arcélüket, amint bensőséges beszélgetésben töltik az ő.
 
Rokonaikról beszélgetnek… Józsefről, Alfeus fiáról, aki még mindig makacs, Simonról, aki nem nagyon bátor hitének megvallásában, és még
mindig testvérének befolyása alatt áll. József pedig éppoly megrögzött felfogásában, mint amilyen az apja volt. Nagy fájdalom ez anyjuk számára, aki szeretné, ha Jézus mindegyik unokatestvére az Ő tanítványa lenne.
 
Jézus vigasztalja Máriát, és mentegeti unokatestvérét annak erős zsidó hitével:
– Azt mondod, egy akadály? Bizony, ez egy valós akadály! Mert minden formula és parancs akadály az igazi messiási eszmény elfogadásánál. Könnyebb megtéríteni egy pogányt, mert lelke még nincs teljesen megromolva. A pogány elgondolkozik, és látja a különbséget az ő Olimpusza és az én Országom között. De Izrael… Izrael a maga részéről műveltebb. Ezért nehezebb számára új felfogást követni.
– Minden a felfogáson múlik…
– Igen. Mindig a Tízparancsolat, a jövendölések, de teljesen emberi felfogásban. A természetfeletti síkról mindent levisznek a föld síkjára, a világ légkörébe, belekeverik a saját emberi elgondolásaikat, és megváltoztatják a szavak eredeti értelmét. A Messiás, a nagy Ország lelki Királya, akit Izrael királyának neveznek, mert a Messiás Izrael trónjáról születik, – bár helyesebben Krisztus Királynak kellene nevezniük -, mert Krisztusban összpontosul az, ami a legjobb Izraelben, a jelenben és a múltban, és felemeli saját isten-emberi tökéletességében. A Messiás számukra nem lehet egy szelíd szegényember, aki nem vágyik hatalomra, gazdagságra, hanem engedelmeskedik azoknak, akik isteni büntetésként uralkodnak rajtunk, pedig az engedelmesség szent, amikor nem gyengíti a nagy Törvényt. És ezért azt lehet mondani, hogy a hitük hadakozik az igazi Hit ellen. Mennyi ilyen ember van, és meg vannak győződve az igazságukról. Sokan vannak minden társadalmi osztályban, még rokonaim és apostolaim között is. Hidd el, Anyám, hogy ezért állnak ellen oly makacsul annak, hogy higgyenek a szenvedésemben. Ez az eredete téves ítéletüknek. És makacs ellenkezésüknek is, amellyel a pogányokra, a bálványimádókra néznek, az embert tekintve, nem az ember lelkét, azt a lelket, amelynek csak egyetlen eredete van, és amelynek Isten csak egyetlen célt tűzött ki: az eget. Nézd Bertalant… Jó példa erre. Átlagon felül jó, bölcs, bármit megtenne, hogy megadja nekem a tiszteletet és megvigasztaljon. De nem tud letenni a pogányok megvetéséről, és még az én példám sem győzi meg. Sem szavaim, hogy én mindenkiért jöttem. És ez éppígy vonatkozik Aglaéra és Sinticára is.
– Igazad van. Éppen Bertalan és a kerióti Júdás, a két legképzettebb, vagy legalábbis: a képzett Bertalan és a kerióti Júdás, akiről nem tudom pontosan, milyen típusba lehetne sorolni, de aki beitta a Templom légkörét és egészen eltelt vele. De Bertalan jó, az ő ellenállása még menthető. Júdásé nem. Hallottad, mit mondott Máté, aki szándékosan Tibériásba ment. Máté jártas az életben, pláne ebben az életben. És Jakabnak, Zebedeus fiának az észrevétele is helyénvaló volt, amikor megkérdezte, hogy: "Ki az, aki annyi pénzt ad Júdásnak?” Mivel Júdás költséget életmódot folytat. Szegény Mária, Simon felesége! (Júdás anyja)
 
Jézus egy kézmozdulattal fejezi ki: ,,Így van…”, és sóhajt egyet. Majd hozzáteszi:
– Hallottad? A római nők Tibériásban vannak… Valéria semmit nem mondott erről nekem, pedig tudnom kell, mielőtt ismét útra kelek. Mama, azt akarom, hogy egy ideig velem legyél Kafarnaumban. Utána te visszatérsz ide, én pedig elmegyek a szír-főníciai vidékekre, majd visszatérek, hogy üdvözöljelek, és ezután megyek Júdeába, Izrael konok juhához.
– Jó, Fiam, holnap este indulok… Magammal viszem Máriát, Alfeus feleségét. Aurea Simonhoz, Alfeus fiához megy, mert megvádolnák, ha több napon keresztül itt maradna veletek… Ilyen a világ… Kána lesz az első állomásunk, onnan hajnalban tovább megyek, és megállok egy kicsit Szalóme anyjánál. Majd este elindulunk, és még világos lesz, amikor megérkezünk Tibériásba. József tanítvány házában szeretnék megszállni, mert személyesen szeretnék Valériához menni, és ha Johannánál laknék, akkor ragaszkodna ahhoz, hogy ő látogassa meg… Az Üdvözítő Anyja mást fog jelenteni számára, mintha az Üdvözítő egy nőtanítványa menne hozzá, és nekem nem fog nemet mondani. Ne félj, Fiam!
– Nem félek. Csak elszomorít, hogy ennyi fáradságod van.
– Ó, azért, hogy megmentsünk egy lelket?! Mi ez a semmiség, ez a mintegy húsz mérföld ebben a kellemes évszakban?
– Lelkileg fog fárasztani. Kérni, és esetleg megaláztatást szenvedni…
– Csekélység, ami elmúlik. De egy lélek talán megmarad!
– Olyan leszel, mint egy eltévedt fecske a romlott Tibériásban. Vidd magaddal Simont!
– Nem, Fiam! Csak mi ketten, két szegény asszony… Két anya és két nőtanítvány. Azaz két nagy erkölcsi erő. Hamar meg is leszek vele. Engedj elmenni!… Csak add áldásodat!
– Rendben, Mama. Egész fiúi szívemmel, és egész isteni hatalmammal. Menj, az angyalok kísérjenek utadon!
– Köszönöm, Jézus. De most menjünk be! Hajnalban kell kelnem, hogy mindent előkészíthessek annak, aki elmegy, és annak, aki marad. Mondd
el az imádat, Fiam…
 
Jézus feláll Máriával együtt, és elmondják a Miatyánkot… Utána visszatérnek a házba, bezárják az ajtót… a fény eltűnik, és megszűnik minden emberi hang. Csak az enyhe szellő lengeti az ágakat, és a víz csobogását lehet hallani a víztartály felől.

                                                                ***

Tibériás már a látóhatáron van, miközben két vándor fáradtan halad a leszálló szürkületben.
– Hamarosan besötétedik, és mi még csak a mezőknél tartunk… Két asszony egyedül. És a közelben egy nagy város, telve… ó, milyen emberekkel! Belzebubok. A többségük Belzebub… – mondja aggódva Mária, Alfeus felesége, félénken körülnézve.
– Ne félj, Mária! Belzebub nem árthat nekünk. Csak azoknak árthat, akik befogadják őt a szívükbe…
– De ezek a pogányok befogadták!
– Nemcsak pogányok laknak Tibériásban. És a pogányok között is vannak igazak.
– Ugyan már! Hiszen nem imádják a mi Istenünket!
 
Mária nem vitatkozik, mert úgy látja, hogy hasztalan lenne. Jó rokona egyike azoknak az izraelitáknak, akik azt hiszik, hogy csak ők erényesek… mert izraeliták.

A csendben csak a fáradt és poros lábak szandáljainak csoszogása hallatszik.
– Jobb lett volna a szokott úton mennünk, amit ismerünk. Azon többen járnak. Itt a kertek alatt… elhagyatott, ismeretlen környéken… Azért félek!
– Mária! Nézd! Ott a város, két lépésnyire. És ezeket a csendes kerteket Tibériás lakosai művelik, és ott van a folyó is a közelben. Azt akarod, hogy a folyó mentén menjünk? Ott találkoznánk a halászokkal… Nem kell mást tennünk, csak keresztülvágnunk ezeken a kerteken.
– Nem, nem! Azzal csak újból eltávolodnánk a várostól! A bárkások szinte mindnyájan görögök, krétaiak, arabok, egyiptomiak, rómaiak!
Alfeus felesége úgy említi ezeket a neveket, mintha pokolbéli csoportokat sorolna fel. Mária el is mosolyodik a fátyla mögött.
 
Folytatják útjukat. Az út fasorrá változik. Azért már több az árnyék, mint eddig… és Mária, Alfeus felesége, még jobban fél. Minden lépésnél segítségül hívja Jahvét , és lelassul a járása.
– Siessünk, ha félsz! – ösztökéli Mária rokonát, akinek minden fohászára ,,Jöjj el, Uram!”-mal válaszol. De Alfeus felesége megáll, és megkérdezi:
– De miért is akartál ide jönni? Talán a keriótival akarsz beszélni?
– Nem, Mária. Vagy legalábbis nem éppen ezért. Azért jöttem, hogy Valériával, a római nővel beszéljek.
– Irgalom! Az ő házába megyünk?! Ó, nem, Mária! Ne tedd ezt! Én… én nem kísérlek el! Mit akarsz tenni? Attól a… attól a… attól az átkozottól…!
 
Mária kedves mosolya szigorúan elkomolyodik, és megkérdezi:
– Elfelejtetted, hogy meg kell mentenünk Aureát? Fiam kezdte el a megszabadítását. Én fejezem be. Így gyakorlod te a szeretetet a lelkek iránt?
– De nem izraelita…
– Igazában te még nem értettél meg egy szót sem a Jó Hírből! Nagyon tökéletlen nőtanítvány vagy… Nem dolgozol a Mesteredért, és nagy fájdalmat okozol nekem.
Mária, Alfeus felesége lehajtja fejét… A szíve mégis tele van az izraeliták előítéleteivel, jóllehet természeténél fogva jó. Hirtelen sírva fakad, és átkarolja Máriát:
– Bocsáss meg! Bocsáss meg! Ne mondd, hogy fájdalmat okozok neked, és hogy nem szolgálom Jézusomat! Tusom, hogy nagyon tökéletlen vagyok, megérdemlem a korholást… Többé nem teszem… Jövök, megyek utánad még a pokolba is, ha te oda mégy, hogy megments egy lelket és Jézusnak add… Csókolj meg, Mária, annak jeléül, hogy megbocsátasz nekem…  

Mária megcsókolja, és tovább mennek, gyorsan, a szeretettől fellelkesülve.
 
És íme, itt van Tibériás, a halászok kikötőjével. Megkeresik Józsefnek, a halász tanítványnak a házát. Megtalálják. Bekopogtatnak.
– Ó, mesterem Anyja! Lépj be, Asszonyom! Isten legyen veled és velem, engedd meg, hogy szállást adjak neked. Lépj be te is, és béke legyen veled, apostolok anyja!
Belépnek, miközben a halász felesége és fiatal leánya odasietnek, hogy üdvözöljék őket, nyomukban egy fészekrevaló kisebb gyermekkel…
 
Sietve magukhoz veszik a szegényes vacsorát, és Mária, Alfeus felesége visszavonul a gyermekekkel együtt pihenni, mert nagyon fáradt. A halász feleségével és Máriával együtt a teraszon marad, ahonnan látni lehet a tavat – vagy inkább hallani, – mert a hold még nem jött föl – amint s hullámok a parthoz csapódnak. A halász felesége fejét mellére hajtva elalszik.
– Ő is fáradt… – mentegetőzik József.
– Szegény! A dolgos háziasszonyok elfáradnak este.
– Igen, sokat dolgozik. Nem úgy, mint azok, akik csak az időt töltik! – mondja a halász megvetéssel, a kivilágított bárkák felé biccentve, melyek énekszótól hangosan épp távolodnak a folyótól. – Ők most mennek ki! Számukra most kezdődik a fáradozás! Amikor a jó emberek lefekszenek aludni. Ráadásul kárt okoznak a munkásoknak, mert halászatot tettetve a legjobb helyekre mennek, ezért a halak elmenekülnek onnan. Pedig ez a mi kenyérkeresetünk a családunk számára…
– Kik ezek?
– Rómaiak és hozzájuk hasonlók. És a hasonlók között van Heródes felesége és fajtalan leánya, és más zsidó nők is. Mert sok Mária Magdolnánk van… Azt akarom mondani, a bűnbánat előtti Máriánk…
– Szerencsétlenek…
– Szerencsétlenek? Mi vagyunk a szerencsétlenek, mert nem kövezzük meg őket, hogy kiűzzük őket Izraelből, amit megrontanak, és ránk hozzák
Isten átkát.
Valóban, más bárkák is elindulnak, és a tó piroslik a bárkák vidám utasainak lámpásaitól.
– Érzed a gyanták bűzét? Először megrészegednek a füsttől, utána csinálják a többit lakomázásuk közben. Képesek arra, hogy elmenjenek a
túlsó parton lévő meleg forrásokhoz. Azokban a meleg forrásokban… pokoli dolgok következnek! Hajnalban térnek vissza, sőt talán később… részegen, egymáson elterülve, mintha zsákok lennének, férfiak és nők vegyesen, és a rabszolgáknak kell bevinniük őket a házaikba, hogy kialudhassák tobzódásukat. Ma este minden szép bárka kimegy! Nézd! Nézd! De én a zsidókra inkább haragszom , akik közéjük keveredtek. Ők… tudjuk! Féktelen állatok. De mi! Asszonyom, tudod, hogy itt van Júdás apostol?
– Tudom.
– Tudod, hogy nem ad jó példát?
– Miért? Velük tart?…
– Azt azért nem. De… bűnös társakkal… és egy nővel. Én nem láttam… Senki sem látta őt így. De a farizeusok megvetnek minket, s azt mondják:
"Az apostolotok mestert cserélt. Most van egy nője, és a nyilvános bűnösök jó társaságában van.”
– Ne ítélj, József, abból, amit csak másoktól hallottál. Tudod, hogy a farizeusok nem szeretnek minket, és a Mestert sem dicsérik.
– Ez igaz. De a hír körüljár, és árt…
– Amint keletkezik, úgy meg is szűnik. Te ne vétkezzél testvéred ellen. Hol lakik? Tudod?
– Igen. Azt hiszem, egy barátjánál, akinek kocsmája és fűszerkereskedése van. A harmadik kocsma a piactól keletre, a forrás után…
– Minden római egyforma?
– Ó, nagyjából! Akkor is, ha nem mutatkoznak, rosszat tesznek.
– Kik azok, akik nem mutatkoznak?
– Azok, akik húsvétkor Lázártól jöttek. Inkább visszavonultak… akarom mondani, ők nem mennek mindig el a lakomákra. De még elég gyakran mennek ahhoz, hogy tisztátalanoknak nevezhessük őket.
– Azért mondod ezt, mert biztos vagy benne, vagy mert zsidó előítéleted beszél belőled? Vizsgáld csak meg magadat…
– Igazában véve… nem tudom… Egy ideje nem látom őket a piszkos bárkákon… De éjjel többnyire ők is kimentek bárkával a tóra.
– Te is kimész.
– Persze! Hiszen halászni akarok!
– Olyan meleg van! Csak a tavon hűvös az éjszaka. Te magad mondtad ezt vacsora közben.
– Ez igaz.
– Akkor miért nem tételezed fel, hogy csak ezért mennek ki a tóra?
A férfi elhallgat… Végül azt mondja:
– Késő van. A csillagok állása szerint a második őrség ideje van. Én lepihenek. Asszony, nem jössz?
– Nem. Itt pihenek imádkozva, amúgy is korán elmegyek. Ne csodálkozz majd, ha nem találsz itt hajnalban.
– Tégy tetszésed szerint, amint akarod. Anna! Kelj föl! Menjünk aludni! – és felrázza feleségét, aki mélyen alszik.
Mária egyedül marad. Letérdel, és imádkozik, imádkozik… de nem téveszti szem elől a vitorlás bárkákat, az úri bárkákat, amelyek teljesen kivilágítva siklanak a vizen, felvirágozva, éneklés és tömjénfüst közepette. Kelet felé tartanak, és mind kisebbeknek látszanak, ahogy távolodnak, énekük hangja már nem ér el Máriához. Csak egy ragyogó bárka marad a közelben a felkelő holdvilág által megvilágított tavon. Lassan vitorlázik fel, le… Mária figyeli, amíg csak észre nem veszi, hogy orrát a part felé fordítja.
 
Akkor Mária feláll, úgy imádkozik:
– Uram, segíts! Tedd, hogy ez legyen… – szalad le sietve a lépcsőn, és csendben belép a szobába, amelynek csak ajtaja félig volt betéve. A holdfénynél ki lehet venni egy ágyat. Mária föléje hajol:
– Mária! Mária! Ébredj fel! Indulnunk kell!
Mária, Alfeus felesége, az álomtól még kábultan igyekszik kinyitni a szemét:
– Már ideje van, hogy menjünk? Hogyan hajnalodott ki ilyen gyorsan?!
Annyira álmos, hogy még nem fogja fel, nem a hajnal fényét látja, hanem a holdét, ami bevilágít a nyitott ajtón. Észreveszi azonban, amikor már kinn van a ház előtt.
– De hisz még éjjel van! – kiált fel.
– Igen. De előbb hagyjuk el a várost… legalábbis remélem. Gyere! Oda, a folyó mellé. Gyorsan! Mielôtt a bárka kiköt.
– A bárka? Miféle bárka? — kérdi Mária. De fut Szűz Mária mögött, aki gyorsan megy az elhagyatott parton a kis kikötő felé, ahová a bárka tart. Lihegve érnek oda, valamivel előttük… Mária élesen figyel, majd felkiált:
– Dicséret Istennek! Ők azok! Gyere utánam… oda kell mennünk, ahová ők mennek… Nem tudom, hol laknak…
– De Mária! Irgalom!… Azt hiszik, mi is kéjnők vagyunk!
A Legtisztább a fejét csóválva mondja:
– Elég, hogy nem vagyunk azok. Gyere! – és magával húzza társát egy ház árnyékába.
 
A bárka kiköt, és közben megáll ott egy gyaloghintó, várakozva. Két asszony beszáll, míg másik kettô gyalog megy mellette. A gyaloghintót négy numídiai viszi, akik nagyon rövid tunikát viselnek csak, ami alig fedi el testüket. Mária Alfeus feleségének tiltakozása ellenére utánuk megy:
– Két asszony, egyedül, ezek után! Félmeztelenek… Jaj nekem!…
A gyaloghintó hamarosan megáll. Az egyik nő kiszáll, miközben kísérője bezörget egy ajtón.
– Isten veled, Lídia!
– Isten veled, Valéria! Üdvözöld Fausztínát helyettem. Holnap este még nyugodtan olvasni fogunk, miközben a többiek dorbézolnak…
A kapu kinyílik, és Valéria a rabszolganőjével, vagy felszabadított rabszolgájával be akar lépni. Mária előre lép, és megszólítja:
– Úrnô, egy szóra!
Valéria nézi a két zsidó köpenybe burkolódzó asszonyt, akik nagyon egyszerűek és el vannak fátyolozva. Koldusoknak gondolja őket. Rendelkezik:
– Barbara, adj nekik alamizsnát!
– Nem, Úrnő! Nem pénzt kérek. Mária vagyok, a názáreti Jézus Anyja, ő pedig az én rokonom. Jézus nevében jövök, hogy kérjek tőled valamit.
– Asszony! Talán… üldözik Fiadat…
– Nem jobban a szokásosnál. De Ô szeretne…
– Lépj be, Asszony! Nem méltó, hogy az utcán beszéljünk.
– Nem. Gyorsan elmondom, ha titokban meghallgatsz…
– Menjetek el mind! – rendelkezik Valéria a szolgáknak és a gyaloghintót vivőknek. – Egyedül vagyunk. Mit kíván a Mester? Azért nem mentem a városába, hogy ne ártsak neki. Ő pedig talán azért nem jött, hogy ne ártson nekem, a férjemre való tekintettel?
– Nem. Én tanácsoltam neki. Fiamat gyűlölik, Úrnő.
– Tudom.
– És csak a küldetése jelent számára vigasztalást.
– Tudom.
– Nem kér megtiszteltetést, sem hadsereget. Nem vágyakozik sem az uralkodásra, sem a vagyonra. De érvényesíti jogát a lelkek felett.
– Tudom.
– Úrnő… Neki vissza kellene adnia neked azt a leányt… De ne vedd zokon, ha azt mondom, hogy a lány itt nem tudná a lelkét Jézusnak adni. Te jobb vagy a többieknél… De körülötted… nagyon eleven még a világ szennye.
– Igaz. És?
– Te anya vagy… Fiam atyailag érez minden lélek iránt. Te eltűrnéd, hogy kislányod olyan környezetben növekedjék, mely tönkreteheti?
– Nem. Megértem… Rendben van… Mondd meg Fiadnak, Fausztínára emlékezve, akinek testét megmentette, Valéria neki adja Aureát, hogy mentse meg a lelkét… Igaz. Mi nagyon romlottak vagyunk ahhoz, hogy egy szentet bízzanak ránk… Asszony, imádkozz értem! – és villámgyorsan visszavonul, mielőtt még Mária kifejezhetné nagy háláját. Sírva vonul vissza… Mária, Alfeus felesége kővé meredve áll.
– Menjünk Mária… Este elindulunk, és holnap estére Názáretben leszünk.
– Menjünk… Úgy engedte át, mint valami tárgyat…
– Számukra tárgy. Számunkra egy lélek. Jöjj! Nézd… Már pirkad az ég ott a távolban. Olyan, mintha ebben a hónapban nem lenne éjjel…
 
Amint a házak között mennek, egy sarkon felbukkan Júdás, nyilvánvalóan részegen. Ki tudja miféle estélyről tér haza, összekuszálódott hajjal, gyűrött ruhában, összevert arccal.
– Júdás! Te vagy? Ilyen állapotban?
Júdás nem tetteti, hogy nem ismeri fel őket, és menekülni sem tud hova… A meglepetéstől földbe gyökerezik a lába. Mária legyőzi undorát, a
közelébe megy, és megkérdezi:
– Júdás, szerencsétlen fiú, mit csinálsz? Nem gondolsz Istenre? A lelkedre? Anyádra? Mit teszel, Júdás? Miért akarsz vétkezni? Nézz rám, Júdás! Nincs jogod megölni a lelkedet… – és megérinti, hogy megfogja kezét.
– Hagyj békén! – rántja el a kezét amaz – Elvégre is férfi vagyok! És… szabadon tehetem azt, amit mindenki tesz. Mondd meg annak, aki kémkedni küldött, hogy nem vagyok még pusztán csak lélek. Fiatal vagyok!
– Ne tedd tönkre magad, Júdás! Gondolj bele… Ha így élsz, sosem lesz boldog a lelked. Júdás, Jézus nem küldött utánad kémkedni. Ő imádkozik érted. Csak ezt teszi, és én is, vele együtt. Anyád nevében…
– Hagyj már békén! – mondja modortalanul Júdás. És utána, talán érezve viselkedése hitványságát, hozzáteszi: – Nem érdemlem meg a részvétedet. Isten veled… — és gyorsan odébb áll.
– Milyen ördög! Ezt elmondom Jézusnak! – kiált fel Alfeus felesége. – Igaza van az én Júdásomnak!
– Te nem fogsz senkinek semmit sem mondani. Imádkozni fogsz érte. Igen… imádkozni…
– Sírsz? Júdás miatt? Ó!
– Sírok… Boldog voltam, hogy megmentettem Aureát… Most sírok, mert Júdás vétkezik. De Jézusnak, aki amúgy is annyira le van sújtva, csak jó hírt viszünk. És elragadjuk a sátántól a bűnöst vezeklésünkkel és imánkkal… Mintha a mi fiunk lenne, Mária! Mintha a mi fiunk lenne!… Te is anya vagy, és tudod… Azért a szerencsétlen anyáért, ezért a bűnös lélekért, Jézusunkért…
– Igazad van, imádkozni fogok… De nem gondolom, hogy megérdemli…
– Mária! Ne mondd ezt!
– Nem mondom. De így van. Nem megyünk el Johannához?
– Nem. Hamarosan majd eljövünk Jézussal.

                                                                ***

Mária nagyon fáradtan érkezik haza, de nagyon boldog. Azonnal Jézusához megy, aki még dolgozik. Amint meglátja Máriát, leteszi szerszámait, és megtörli kezét a kötényében. Kölcsönös mosolyuktól felragyog a kert, amely lassan beleveszik az esti szürkületbe.
– Béke veled, Mama!
– Béke veled, Fiam!
– Milyen fáradt vagy! Nem pihentél…
– Egy fél nap hajnaltól estig József házában… De ha nem lett volna ilyen meleg, azonnal hazaindultam volna, hogy megmondjam neked, Aurea a
tiéd.
– Igen?! – Jézus arca megfiatalodik örömében. Alig látszik valamivel többnek húsz évesnél, és örömében még hasonlóbbá válik Anyjához, aki mindig oly nyugodt fiatal leánynak látszik mozdulataiban és tekintetében.
– Igen, Jézus. És minden fáradság nélkül elértem! Az úrnő azonnal hozzájárult. Elismerte, hogy ő és barátnői túl romlottak ahhoz, hogy Istennek egy gyermekét neveljék. Olyan alázatos volt ez az elismerés, olyan őszinte, és igaz! Nem könnyű olyanokat találni, akik kényszerítés nélkül elismerik
fogyatékosságaikat.
– Bizony nem könnyű, Izraelben sokan egyáltalán nem képesek rá. Valéria szép lélek, eltemetve a szenny kérge alatt. De amikor a szenny lehull…
– Meg fog történni ez, Fiam?
– Nem vagyok biztos benne. Ösztönösen törekszik a jóra. Elérheti majd. Mit mondott neked?
– Ó, csak néhány szót… Azonnal megértettük egymást. De jó lesz azonnal elhozni Aureát. Szeretném én megmondani neki ezt, ha te is így akarod, Fiam.
– Persze, Mama. Elküldjük érte Simont – és máris kiált Simonnak, aki azonnal megindul felé.
– Simon, menj Alfeus fiához, Simonhoz, és mondd meg neki, hogy Anyám visszatért. Utána jöjj a leánnyal és Tamással, aki biztosan ott van, hogy befejezze azt a kis munkát, amit Szalóme kért tőle.
 
Simon meghajol és azonnal elmegy.
– Beszéld el, Mama az utadat, a beszélgetéseteket! Szegény Mama, mennyit fáradtál miattam!
– Ó, nem, Jézus! Semmi a fáradtság, ha téged boldognak látlak… – és Mária elmeséli útját, rokonának félelmét, a halász házában való tartózkodásukat, találkozását Valériával, és ezzel fejezi be:
– Jobbnak láttam éjjel találkozni vele, feltéve, ha az Ég megengedi. Igy szabadabb volt ő is, én is. Mária Kleofás is gyorsabban megvigasztalódott, mert félelemmel töltötte el, hogy egyedül van Tibériásban. Csak az Irántad való szeretet, a te szolgálatodnak gondolata segítette legyőzni a félelmét – és Mária édesen mosolyogva gondol vissza rokonának aggodalmaira.
 
Jézus is mosolyogva jegyzi meg:
– Szegény asszonyka! Igazi izraelita asszony, régimódi, tartózkodó, teljesen a családjának él, a Példabeszédek erős asszonya. (Vö. Péld 31,10-31) De az új vallásban az asszony nemcsak a házában lesz erős. Sokan felülmúlják Juditot és Jaelt a Makkabeus anya hôsiességével. És ilyen
lesz a mi Máriánk is. De jelenleg még ilyen. Láttad Johannát?
– Nem akartam újabb aggodalmakat okozni Máriának. És arra gondoltam, hogy hamarosan elmegyünk hozzá együtt a tóhoz.
– Jól tetted. Bizonyítottad nekem a római nők érzelmét irányomban. Ha Johannát kérted volna meg, úgy tűnt volna, hogy Valéria csak a barátnője kedvéért engedte át nekünk Aureát. Most megvárjuk a szombatot, és ha Mirta nem jön el, mi megyünk el hozzá Aureával.
– Fiam, szeretnék itt maradni…
– Látom, nagyon fáradt vagy.
– Nem, nem ezért… Csakhogy Júdás ide jöhet. Milyen jó, hogy Kafarnaumban mindig várja valaki, aki barátként fogadja. Itt is jó lesz, ha lesz valaki, aki szeretettel fogadja.
– Köszönöm, Mama. Te egyedül tudod, hogy mi mentheti még meg őt…

Mindketten felsóhajtanak.

>> Aurea áldozata folytatódik

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.