Register
A password will be e-mailed to you.

A sopronbánfalvi kármelita kolostorral kapcsolatos dokumentumokat, kegytárgyakat és relikviákat adott át csütörtökön Linenblatt Margit, Erzsébet anya, karmelita perjelnő hagyatékából a tavaly felújított kolostor számára Kuszák Erzsébet soproni lakos.

Az adományozó elmondta: az iratok közül különleges érték a kolostor 1892-ből való adásvételi szerződésének másolata, a kolostorhegy 1893-ból származó eredeti alaprajza, továbbá Zalka János püspök ünnepi beszéde szintén 1892-ből. Emellett imakönyvek, szentek életét ismertető anyagok egészítik ki az írásos dokumentumok sorát.
 
A relikviák közül az adományozó kiemelte a karmelita apácaszobrot, továbbá a szenteltvíztartót, amely a karmelita perjelnő hagyatékának részét képezte. "A kolostornak most átadott hímzések pedig arra emlékeztetnek, hogy a nővérek mi mindennel foglalkoztak az imádkozás mellett" –  hangoztatta Kuszák Erzsébet.
 
A kolostort 1482-ben alapította a pálosoknak Sopron városa a Bánfalva fölé magasodó sziklán. A török időkben az épület nagy része elpusztult. Az újkori kolostort a XVII. század első felében emelték. A XIX. század végén a karmelita apácák otthona lett. Magyarországon az első női sarutlan karmelita kolostort 1891-ben Sopronbánfalván alapította Maria Ignatia nővér.
.
Az 1950-es évek elején a szigorú imádságos rendet feloszlatták, a sopronbánfalvi kolostort bezárták; az utolsó főnővér akkor költözött Sopronba. Linenblatt Margit, Erzsébet anyát Meggyesi Schwarz Eugénia fogadta be kétszobás lakásába. Ott élt Erzsébet anya egészen haláláig, az 1970-es évek végéig. Ő volt az utolsó, akit a sopronbánfalvi templom altemplomában temettek el. Befogadója megőrizte iratait és a kegytárgyakat, majd az ő halála után az 1990-es évek közepén a relikviákat a társasházban lakó Huszák Erzsébet óvónő vette gondozásba.
 
Az egyháztörténeti értékeket Karsai Gábor, a Sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostor igazgatója vette át. Az írásos dokumentumokat és a kegytárgyakat kiállítják a felújított kolostorban, amelyet eredeti rendeltetésével összhangban elvonulási, oktatási és meditációs központtá alakítottak.

Tovább a Sopronbánfalva Pálos-Kármelita Kolostor oldalára

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Egy válasz

  1. Olaj Dávid

    Helló Ritu,
    Imádkozgatunk, olvasgatunk, kedvenc oldalunk (te vagy)
    aztán ráklikkeltem a:
    Tovább a Sopronbánfalva Pálos-Kármelita Kolostor oldalára és bejött a:
    http://www.majkikolostor.hu, ?
    Én meg azt hittem, hogy az a:
    http://www.banfalvakolostor.hu
    na mindegy, mert ez a Sopronbánfalva Pálos-Kármelita-Meditáció amúgy is tűzfészek az összemosások miatt.

    SeeYa
    d.

    Válasz

Válaszolj Olaj Dávid Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.