Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< Mária menti a lelkeket

Megérkezik Simon és Tamás Aureával, aki Máriához fut. Jézus Anyjánál hagyja őt, és bemegy a házba az apostolokkal.
– Sokat imádkoztál, leányom, és a jó Isten meghallgatott téged – kezdi Mária, de a leány örömmel felkiáltva félbeszakítja:
– Veled maradok! – és a nyakába ugrik, hogy megcsókolja. Mária viszonozza a csókot, és még mindig karjában tartva, mondja:
– Amikor valaki nagy kegyet gyakorol velünk, viszonozni kell, igaz?
– Igen! És én nagy szeretettel viszonzom a tiedet!
– Igen, leányom. De Isten felettem van. Ő tette veled ezt a nagy kegyet, hogy befogadott téged népének tagjai közé, és az Üdvözítő Mester tanítványává tett. Én csak eszköze vagyok a kegyelemnek, de a kegyelmet maga a Magasságbeli adta neked. Mivel fejezed ki tehát a háládat a Magasságbelinek?
– … nem tudom… Szerinted mit tegyek, Anya?
– Szeretettel viszonozhatod lányom, ez biztos. De ahhoz, hogy a szeretet igazi legyen, társulnia kell hozzá az áldozatnak, mert ha valami sokba kerül, nagyobb az értéke, igaz?
– Igen, Anya.
– Íme, akkor én azt mondom, hogy ugyanazzal az örömmel, amellyel azt kiáltottad: "Veled maradok!”, azt kellene kiáltanod; "Igen, Uram!”, amikor én, az Ő szegény szolgálóleánya, megmondom neked az Úr rád vonatkozó akaratát.
– Mondd meg nekem, kedves Anya! – komolyodik el Aurea arca.
– Isten akarata két jó anyára bíz téged, Noémire és Mirtára…
A kisleány tiszta szemébe nagy könnyek gyűlnek, és lefolynak rózsás arcocskájára.
– Ők jók. Kedvesek Jézusnak és nekem. Egyiküknek Jézus megmentette a fiát, a másikét én magam szoptattam. És te is láttad, hogy milyen jók…
– Igen, de én reméltem, hogy veled maradok…
– Leányom, nem részesülhetsz mindenben! Látod, én magam sem maradhatok Jézusommal. Nektek adom Őt, és távol maradok, nagyon távol
tőle, míg Ő körbejár Palesztínában, hogy tanítson, gyógyítson és megmentse a leányokat…
– Igazad van…
– És ha én meg akartam volna tartani Őt magamnak, nem mentett volna meg téged… Ha én magamnak akartam volna Őt, a ti lelketeket nem mentette volna meg. Gondold csak el, milyen nagy az én áldozatom. Nektek adom Fiamat, hogy feláldozzák Őt a ti lelketekért. Azonkívül te és én mindig egyesülve leszünk, mert a nőtanítványok mindig egyesülnek Krisztus körül, egy nagy családot alkotva, amelyet az Iránta érzett szeretet egyesít.
– Igaz. És akkor… visszajövök majd, ugye? És még látjuk egymást?
– Minden bizonnyal. Amíg Isten akarja.
– És te mindig imádkozni fogsz értem…
– Igen, mindig imádkozni fogok érted.
– És amikor együtt leszünk, még fogsz engem tanítani?
– Igen, leányom…
– Úgy szeretnék olyanná válni, mint amilyen te vagy! Képes leszek erre valamikor? Tudni, hogy jó legyek…
– Noémi egy zsinagógafőnöknek és az Úr tanítványának az anyja. Mirta fia kiérdemelte a csoda kegyelmét, és jó tanítvány. Mindketten jó és bölcs asszonyok azon felül, hogy el vannak telve szeretettel.
– Biztos lehetek ebben?
– Igen, leányom.
– Akkor… áldj meg, és legyen meg az Úr akarata, amint Jézus imája mondja. Oly sokszor elmondtam már! Igazságos, hogy most megtegyem azt, amit mondtam, ha már többé nem kell a rómaiak közé mennem…
– Jó leány vagy! És Isten mindig vigyázni fog rád. Gyere, menjünk megmondani Jézusnak, hogy legfiatalabb nőtanítványa már érti, hogyan teljesítse Isten akaratát… – és Aureát kézen fogva visszatér vele a házba.

                                                                ***

Egy szombati nap kezdete előtt megérkezik Mirta, Noémi és Ábel a názáreti házba.
– Béke veled, Mester, és tanítványaiddal! – üdvözlik az asszonyok Jézust, Tamást és Simont.
– Béke veletek! Nagyon hűségesek vagytok! Eljöttetek ebben a melegben!
– Ó, ez semmi! Olyan jó veletek lenni, hogy mindent elfelejtünk. Hol van Anyád?
– Ott. Éppen befejez egy ruhát Aurea számára. Menjetek csak!
 
A két asszony gyorsansietve távozik, csak a hangjuk hallatszik, amint belevegyül Aurea és Mária hangjába.
– Most boldogok lesznek! – kacsint Tamás.
– Igen. Tiszta lelkű asszonyok – válaszolja Jézus.

Megérkezik a többi apostol is, a kerióti Júdás kivételével. Mindegyik hoz valami ajándékot. Máté egy facsemetét ad Máriának:
– Jó a gyümölcse és szép, a virágjának pedig kellemes illata van. Olyan, mint egy viaszcsillag, egy csillag, mint a te neved. Íme! – és átadja a fácskát Máriának.
– De mennyit fáradoztál ezzel a súllyal, Máté! Hálás vagyok neked! Egyre szebbé teszitek a kertemet! Porfirea kámfora, Johanna rózsái, és a te ritka fád, Máté, és a többi virág, amelyeket a kerióti Júdás hozott… Mennyi szép dolog, milyen jók vagytok mindnyájan Jézus Anyjához!
Az apostolok mind meghatódnak, csak Júdás nevének említésére néznek némán egymásra.
– Igen, jót akarnak neked. Én is azt akarok – mondja komolyan József, Alfeus fia, aki szintén eljött.
– Ebben nem kételkedem! Ti Alfeusnak, rokonomnak, és Máriának kedves fiai vagytok. És jót akartok nekem. De ez természetes. Rokonok vagyunk.
A tanítványok azonban nem vérrokonaink, mégis olyanok számomra, mintha édes fiaim lennének, mintha Jézus testvérei lennének, annyira szeretik és követik Őt…
 
József felfogja a célzást, és torkát köszörülve keresi a szavakat. Amikor megtalálja, így válaszol:
– Igen! De ha én még nem tartok velük, az azért van, mert arra gondolok, mi lenne ennek a következménye Jézus számára és a te számodra… és… és… Elvégre is! Az enyém is szeretet, főleg irántad, szegény asszony, aki oly sokat magadra maradsz. És azért jöttem, hogy megmondjam Jézusnak, meg vagyok elégedve vele, hogy gondolt Anyjának szükségleteire, és hasznos munkát végzett itt. Végre látszik, hogy ennek az asszonynak van egy fia is! Örülök neki, hogy ismét rátalálok az én bölcs Jézusomra, József fiára. Brávó, brávó!
 
Jézus mosolyogva fogadja József tekintélyt sugárzó szavait, s ezzel fékentartja apostolaiban a kitörni készülő megjegyzéseket. Józsefet ez felbátorítja, és folytatja:
– Szeretném remélni, hogy mostantól fogva Názáret többé nem a szegény anyát látja, akit fia oktalanul elhagyott, hogy letérve a járt ösvényről, bizonytalan utakra térjen. Beszélek majd barátaimmal, a zsinagógafőnökkel… Meg fogunk bocsátani neked… Ó, Názáret nagyon boldog lesz, hogy ismét karjába fogadhatja visszatérő fiát. Holnap én magam kísérlek el a zsinagógába, és…
 
Jézus felemelt kézzel csendet parancsol, és nyugodtan, de nagyon határozottan kijelenti:
– A zsinagógába hívőként biztosan elmegyek, ahogy más szombatokon is elmentem. De felesleges beszélned az érdekemben. Néhány órával napnyugta után ismét útnak indulok, hogy folytassam a Jó Hír hirdetését, ami kötelességem, mert engedelmeskedem a Magasságbelinek.
 
Mintha pofon csattant volna Jézus unokatestvérének arcán! Nagyon nagy! Kedvessége mindjárt semmivé foszlik, és ismét előtűnik ellenségessége:
– Rendben van! De hozzám majd ne gyere a szükség idején! Én megtettem a kötelességemet, engem senki nem okolhat majd a te szerencsétlenségedért. Isten veled! Nincs itt szükség rám, mert én nem tudlak megérteni téged, te pedig nem tudsz megérteni engem. Visszavonulok, harag nélkül, de nagyon szomorúan. Védelmezzen meg téged az Úr, amint védelmezze meg mindazokat, akik együgyűek, tökéletlenek gondolkozásukban… Isten veled, Mária! Légy bátor, szegény anya!
– Isten veled, József! De nem én szorulok rá a bátorságra, hanem te. Mert te vagy az, aki nem jársz Isten útján, és fájdalmat okozol nekem – mondja Mária békésen, de határozottan.
– Hát te milyen ostoba vagy! És ha nem lennél már a család feje, pofon vágnálak téged, aki vér szerint gyermekem vagy, de lélek szerint nem! – kiabál Mária, Alfeus felesége. És többet is mondana, de Mária csendesíti:
– Hallgass, az én szeretetemért kérlek.
– Hallgatok, jól van. De… De nézzétek, hogy a fiaim között egy ilyen fattyat kell látnom!
A fattyú közben elment, és a jó Mária, Alfeus felesége megroskad makacs fiának terhe alatt. Nagy sírásban és sóhajtozásban tör ki, kimondva legnagyobb fájdalmát:
– És nem lesz velem az égben, nem lesz! Gyötrelmek között fogom látni! Ó, Jézus! Tégy vele csodát!
– Mária, ne sírj! Az ő órája is eljön majd. Tizenegykor, talán. De eljön. Biztosítalak róla. Ne sírj! – vigasztalja az anyát Jézus.

                                                                ***

Szombat elmúltával Jézus útra készülődik az apostolokkal. Tamás, aki ittléte alatt buzgón dolgozott aranyművesként, ezüstből gyöngyvirágot készített, amit most ajándékba ad Máriának.
– Tudom, hogy nem fogod hordani, de azért fogadd el tőlem. Akkor határoztam el, hogy elkészítem, amikor egy napon Urunk rólad beszélt, és a
gyöngyvirághoz hasonlított. Én nem csináltam semmit a házadban vagy a kerted számára. De elkészítettem ezt, hogy Fiad dicséretének jelképe legyen számodra, aki minden más asszonynál jobban megérdemled ezt. És ha nem is tudtam olyan hajlékonnyá tenni a fémet, mint az igazi virág szára, és nem tudtam illatossá tenni, mégis irántad érzett őszinte, tiszteletteljes szeretetem adja a lágyságát, és irántad, Urunk Anyja iránt táplált áhítatom lesz az illata.
– Ó, Tamás, igazad van. Én nem hordok ékszereket, mert azok hiúságoknak tűnnek számomra. De ez más. Ez Jézusom szeretete és az ő apostoláé, ami nagyon kedves nekem. Mindennap rá fogok nézni, és a jó Tamásra gondolok, aki annyira szereti Mesterét, hogy nemcsak tanítását
jegyzi meg, hanem a legalázatosabb dolgokra, és még jelentéktelenebb személyekre vonatkozó legegyszerűbb szavait is. Köszönöm Tamás! Nem az értéke miatt, hanem a te szereteted miatt, köszönöm!
 
Mindenki csodálja Tamás tökéletes munkáját. Ő nagyon boldog. Elővesz egy még kisebb remekművet: három szál jázmint, amely egy apró ággal van összekötve kör alakban, és Aureának adja.
– Mert nem sóvárogtál utána, és mert akkor tartózkodtál itt, amikor a jázmin virágzik, és mert ezek a csillagocskák emlékeztetnek a mi Csillagunkra. De neked erényeiddel kell illatosakká tenned a virágokat, és neked is virággá kell válnod, tisztává, széppé, ragyogóvá, amelynek illata felszáll az égbe. Ha nem teszel így, visszakérem a melltűt. Fel a fejjel, ne sírj, mert minden elmúlik, és… és hamarosan mind visszatérünk Máriához, vagy ő jön el hozzánk.
 
Noémi, Mirta és Aurea szamárra ülnek. Mária és rokona még egyszer megcsókolják Aureát, és amikor meglátják a feléjük tartó Jézust, megcsókolják a két nőtanítványt, és utoljára még egyszer üdvözlik Jézust, aki megáldja őket, mielőtt elindulna. Mária és Mária Kleofás visszatérnek a házba. Mária megsimogatja a kis szövőszéket, amelyen Aureát dolgozni tanította. Könnyek csillognak a szemében.
– Te szenvedsz, Mária! – mondja Mária Kleofás, de ő is sír, és nem is igyekszik visszatartani. – Ide jönnek, azután elmennek… és mi szenvedünk.
– Ez a mi életünk, nőtanítványoké. Hallottad, mit mondott ma Jézus: "Így tesztek majd a jövőben. Minden teremtményben testvéri lelket láttok, ezért szívesen befogadjátok őket. Természetfeletti módon vendégszeretők lesztek, érezve, hogy ti is vándorok vagytok, és vándorokként fogadjátok be őket. Segítséget nyújtotok nekik, felüdítitek őket, tanácsokat adtok, és utána engeditek, hogy testvéreitek menjenek saját rendeltetésükre anélkül, hogy féltékeny szeretettel visszatartanátok őket. Biztosak vagytok benne, hogy a halál után ismét találkoztok velük. Jönnek majd az üldöztetések, és sokakat elengedtek, hogy vértanúkká legyenek. Ne legyetek gyávák, és ne tanácsoljatok gyávaságot! Maradjatok imádkozva az üres otthonokban,
hogy erősítsétek a vértanúk bátorságát, nyugodtan megerősítitek a gyengébbeket, erős lélekkel készen álltok, hogy kövessétek a hősöket. Szoktassátok rá magatokat az elszakadásra, a hősiességre, a testvéri szeretet apostolságára mostantól fogva…” És mi ezt tesszük. Szenvedve, az igaz. Testtel rendelkező teremtmények vagyunk, de a lélek szellemi örömmel örvend azért, mert az Úr akaratát teljesíti, és közreműködhet az Úr dicsôségének növelésében. Másrészt pedig, én mindenkinek az Anyja vagyok, és nem szabad csak egyetlen egynek anyjának lennem. Nem vagyok kizárólagosan még Jézusé sem. Látod, miként hagyom elmenni anélkül, hogy visszatartanám. Szeretnék vele lenni, igen. De Ő úgy ítéli, hogy itt kell maradnom addig, amíg azt nem mondja: ,,Jöjj!” És itt maradok. Az itt-tartózkodásai? Örömöt szereznek nekem, mint mamának. Vele való utazásaim? Örömömre szolgálnak, mint tanítványnak. Egyedüllétem itt? Örülök annak, hogy hűségesen teljesítem Istenem akaratát.
– Ez az Úr a te Fiad, Mária…
– Igen, de elsősorban az Uram… Velem maradsz, Mária?
– Igen, ha engeded. Olyan szomorú az én házam az első órákban, amikor hiányoznak belőle a gyermekeim! Holnap már más lesz a helyzet, de
ez alkalommal még többet fogok sírni…
– Miért, Mária?
– Mert tegnap óta úgy telve vagyok sírással, mint egy víztartály… Egy víztartály az esős évszakban.
– De miért, kedvesem?
– József miatt… Tegnap… Ó! Nem tudom, mit tegyek… Menjek, és megrójam őt, hiszen elvégre is az én fiam, ez a méh hordozta, és ezek az emlők táplálták, és nem ő az elsôszülött, aki anyja felett van – vagy pedig ne beszéljek hozzá többet, soha többet ehhez a fattyúhoz, akit szültem, és aki megbántja Jézusomat és téged…
– Ezek egyikét se tedd. Te az ő számára mindig a ,,mama” leszel. A mama, aki részvéttel van makacs, beteg, eltévelyedett fia iránt, és aki lecsillapítja őt jóságával, és Istenhez viszi imájával és türelmével… Fel a fejjel, ne sírj! Gyere inkább velem. Imádkozzunk a szobámban érte, és azokért, akik most úton vannak, a leányért, aki szenved kissé de szentté lesz… Jöjj, jöjj, Máriám! – és magával húzza.
 
Közben az utasok úton vannak délnyugati irányban. Elöl az asszonyok szamárháton. A szamarak, miután megetették őket, és pihentek, most vidáman ügetnek. Marciam és Abel Aurea mellett mennek, aki életében először ül nyeregben, úgyhogy vigyázni kell rá. És ha fáradságos az utazás, jlegalább eltereli a leány figyelmét fájdalmáról, amit a Máriától való elválás okozott neki.
 
Időnként Mirta megállítja a szamarát, hogy a két ifjú levegőhöz jusson, és csak akkor indul el ismét, amikor az apostolok csoportja eléri őket. A pihenőknél, amikor a lovaglás nem köti le a figyelmét, Aurea ismét elszomorodik… Marciam, aki megtapasztalta az árvák sorsát, és akit szeretetből gyermekévé fogadott egy anya, miután megismerte Máriát, Marciam vigasztalja őt, ahogy tudja. Felkelti érzelmeit az örökbefogadó anyja iránt, "aki igazán olyan, mintha édes mamánk volna”, és elmondja saját benyomásait. Elmeséli, milyen boldogok Mária és Mátyás Johannánál és Anastasica Elízánál. Aurea hallgatja a beszámolót, és amikor Marciam befejezi, azt mondja:
– Elhiszem, hogy a nőtanítványok mind jók, és Jézus tudja, kinek adjon minket, szegényeket.
Ábel kijelenti:
– Ne legyél bizalmatlan a mamám iránt, aki nagyon boldog miattad, hogy az ö lánya leszel, és sokat imádkozott ezekben a napokban azért, hogy megkapjon téged Istentől.

Aurea ezt válaszolja:
– Elhiszem. És jót akarok neki. De Mária, Mária…, részvéttel kell lennetek irántam…
– De rosszul esik nekünk, hogy szomorúnak látunk…
– Ó, nem vagyok már annyira szomorú, mint a római házában, vagy mint szabadulásom első óráiban… Csak… elhagyatott vagyok. Engem csecsemőkorom óta, soha életemben senki sem simogatott, cirógatott… Csak Mária adta meg nekem ezt, oly sok év után…
– Lelkem! Itt vagyok én, hogy megsimogassam a fejecskéd! Második Mária leszek számodra. Gyere ide, a közelembe! Ha kisebb lennél, az ölembe
vennélek a nyeregbe, mint ahogy Ábelemmel tettem, amikor kisgyermek volt. De te már felnőtt lány vagy… – mondja kedvesen Mirta, és megfogja Aurea kezét. – Te vagy az én kisasszonyom, és sok dologra megtanítalak téged, és amikor Ábel távol lesz, hogy a Jó Hírt hirdesse, én és te befogadjuk a vándorokat, amint az Úr mondta, és sok jót teszünk az Ő nevében. Fiatal vagy, és segítesz nekem…

>> folytatjuk

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.