Register
A password will be e-mailed to you.

<< Szeretet, szerelem
   
190. A jegyesek arra hivatottak, hogy a tisztaságot az önmegtartóztatásban éljék meg, s ennek próbájában fedezzék föl a kölcsönös tiszteletet, a hűség és a remény begyakorlását. Tartsák fönn a házasság idejére a gyengédség megnyilvánulásait, és segítsék egymást  a tisztaságban. (vö ÚK 2350)
   
191. A harmonikus házasság bár egyszerű, de emberileg lehetetlen! Isten azért emelte a házasságot szentséggé, hogy az teljességgel megélhető legyen. (vö. ÚK 1601)
   
192. Jövendőbelidet ne aszerint válaszd; hogy milyen jól mutatna melletted! Inkább aszerint, hogyan állna helyt az életben, milyen szülő lenne, képes-e a veled való együtt gondolkodásra, képes volna-e egy gyalázatos válásra!? Végül pedig, hogyan állnátok majd meg ti együtt, Isten Ítélőszéke előtt!? (H 15)
   
193. A keresztény házasság, személyek szövetsége a Szentségben és szeretetben. A szeretetet elmélyíteni és megőrizni  azonban csak az isteni szeretet képes, az a szeretet, mely a Szentség révén „a szívünkbe árad a Szentlélek által, aki nekünk adatott” (Róm 5,5).
   
194. Folytonosan kérnünk kell az Atyát, „hogy Lelke által megerősödjünk benső emberré” (vö Ef 3,16). Erre a „benső erősségre” van szükség a családi életben ahhoz, hogy a válság perceiben győzedelmeskedjék a felek szeretet-fogadalma: „hű leszek holtomiglan, holtáiglan”. (vö LCS 13.o.)

195. Ha jó házasságot akarsz kötni, már ifjúkorodtól imádkozz jövendőbelidért! (H 351)

196. A házasságkötés sokak számára kevesebb tervet és megfontolást jelent, mint egy utazásé! Ez olyan, mintha a pályaudvar legszebb vonatára szállnának fel anélkül, hogy meggyőződnének hová is megy!
   
197. A ragaszkodás több mint a hűség! A hűség ugyanis önmagában csak morális tényező. A ragaszkodás ezzel szemben érzelem is, mely igényeli a másik társaságát! Ezt fejezi ki a „soha el nem hagylak” esküje!
   
198. A házasság célja nem a szexuális aktivitás törvényessé tétele, hanem a családalapítás!
   
199. A Házasság Szentsége „a természetes szeretetet nagyobb tökéletességre emeli, az elválaszthatatlan egységet megerősíti és megszenteli a házastársakat”. (Tridenti Zsinat 24)


   
200. Az un. „férfi-női szerepek” családon belüli megoszlását a hites szeretet természetszerűleg szabályozza.
   
201. Semmi sem kíván annyira komoly megfontolást, mint a házasság! Itt kell leginkább ügyelni arra, hogy – életre szóló – szándékunk, egyezik-e Isten akaratával. Ez a választott állapot ugyanis sokkal több veszedelemmel, szenvedéssel és kötelességgel jár, mint bármi más hivatás! (Szent Colombiere Kolos)
   
202. A házasság „veszélyes üzem”! Nem a beindítása nehéz, hanem az „üzemben tartása”! (H 563)
   
203. A rossz házasság, az át nem imádkozott és felületes ismeretséggel kezdődik! (Szent Colombiere Kolos)

204. Sajnos a házasulandók sokasága alig gondolja át, hogy „mire is vállalkozik”. Adódhat ez abból, hogy a kezdetek felszínes, romantikus vágyaitól fűtött élményeiket tekintik állandónak, és életre szóló „zsinórmértéknek”. Ezzel szemben a lelki- és jellemi sajátosságok hitbeli kötődései kevéssé válnak a mélyebb megismerés, vonzalom kizárólagos meghatározóivá. A „holtodiglanra” mondott igenjükben nem számolnak a „majd addig” felmerülő esetleges életviteli- és anyagi gondokkal, a várandósságok, a „már nem, vagy még mindig” értetlenségeivel, az egészségben való fogyatkozás és az életkori sajátosságok következtében felmerülő hormonális-, hangulati tényezőkkel. Ebből fakadóan változhatnak az ingerküszöbök, eltolódhatnak az egymás iránti elvárások, így a kezdet mértékéhez képest, csalódottság, kiábrándultság lehet a következmény. A házasoknak törekedniük kell az „egy test” társi lelkületében és az „Isten minket egymásnak teremtett” tudatosságában gondolkodniuk és dönteniük, mely persze nem nélkülözheti az önfegyelmet, a szentségekkel való rendszeres életet és a naponkénti közös imát.
   
205. A házastársak hivatása együttműködni a Teremtő Istennel, aki a gyermekkel megáldja őket. Feladatuk a gyermek hitben és szeretetben való felnevelése úgy, hogy Istenhez majdan vissza is találjon! (H 341)
   
206. Ha két megkeresztelt ember házasságra lép, elnyerik mindazon kegyelmeket, hogy házastársi és szülői kötelezettségeiket teljesíthessék.

207. A házasságkötést nem érzékek és érzelmek múló hajlandósága, hanem az akaratok megfontolt és erős eltökélése kell, hogy késztesse. Valójában a lelkek előbb és szorosabban kötődnek egybe, mint a testek. Isten rendelése folytán, a lelkek egybekeléséből származik az elválaszthatatlan kötelék. (XI. Pius)
   
208. A valódi házasság szent szövetségét, az isteni és emberi akarat alkotja.
   
209. Isten, aki szeretet és élet, a férfinek és a nőnek hivatást adott arra, hogy részesüljenek az Ő személyes közösségének titkában, valamint teremtői és atyai mű-vében. (II. János Pál: Familiaris consortio, 11.: AAS 74 (1982) 91-92. Vö. GS, 50.)
   
210. A házasfelek egyik legfontosabb kötelessége egymás lelki üdvösségének előmozdítása.(Colombiere Kolos)
   
211. Ami jó a házasságban, s ami által jó a házasság, az soha sem lehet bűn! Ez pedig hármas: a hűség, az utód és a szentség. (Szent Ágoston)

212. Az emberek többsége sokkal inkább azon csodálkozik, hogy miként élhet egy pap házasság nélkül, semmint azon, hogy – ők maguk miként képesek egyáltalán létezni –, a Szeretet Istenének szolgálata nélkül?

213. A házasok szükségében – miként Kánában is –, Jézus Anyja a reménység; „tegyék amit mond!”


   
214. A házastársi egység az eredeti isteni terv szerint fölbonthatatlan, miként Jézus Krisztus megerősíti: „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mk 10,9).

215. A házasságtörés, a szándékos gyermektelenség és a válás ellentmond a férfi és nő azonos méltóságának!

216. Könnyen kihűl a házastársi szeretet, ha csak az egyik fél odaadó! – Imádkozzatok egymásért! (H 675)
   
217. Jézus azért jött, hogy a teremtést eredeti tisztaságában helyreállítsa. A Hegyi Beszédben szigorúan értelmezi Isten tervét: „Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nek-tek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követ el vele (Mt 5,27-28). Amit Is-ten egybekötött, ember szét ne válassza!”. (ÚK 2336)
   
218. Az ‘együttélés’; a válás előkészülete.
   
219. Amikor a házasok egy testté válnak, egyesülésüknek igazságban és szeretetben kell történnie, így nyilvánítva ki – Isten képére és hasonlatosságára teremtett – személyiségük érettségét. A család közösségi természetét, sajátos egységjegyeit a házastársak alapvető közösségéből nyeri és a gyermekekben folytatódik. „Elfogadjátok-e a gyermekeket, kikkel Isten megajándékozza házasságotokat, és keresztény módon akarjátok-e nevelni őket…?” – kérdezi az eskető pap. A  jegyesek válasza megfelel az őket egyesítő szeretet benső igazságának. Egységük ahelyett, hogy bezárulna, kitárja őket egy új életre, egy új személyiségre. Mint szülők képesek lesznek életet ajándékozni egy hozzájuk hasonló lénynek, aki nem csupán „hús a húsukból és csont a csontjukból” (vö Ter 2,23), hanem Istenhez hasonló és Isten képmása, azaz emberi személy. (vö LCS 14.o)

220. A házastársi szeretet nem becéző szavakon, vagy múló érzéki kívánságokon alapszik, hanem a lélek legbensőbb érzéseiből fakadó cselekvő szereteten, mivel a szeretet próbaköve a tett. (N. Szt. Gergely)
   
221. A jó házasságnak kevésbé a vágyak beteljesülésének, mint inkább a szeretet kiteljesedésének kell lennie.
   
222. Életünk igaz párját elsősorban nem keresni kell, hanem meg kell várni! (H 17)
   
223. A házassági szövetséget egy férfi és egy nő köti, akik meg vannak keresztelve, szabadok a házasságkötésre és szabadon nyilvánítják ki beleegyezésüket. A „szabad állapot” azt jelenti: 1) Nem állnak kényszer alatt; 2) Nem akadályozza őket sem természeti-, sem egyházi törvény. (ÚK 1625)
   
224. A valódi szerelem végső célja maga az élet.
   
225. A házasság egyén fölötti közösség és szentség. Ez azt jelenti, hogy a házasság, mint az egyén igénye és kötelezettsége – lényegét tekintve –, nem az egyén érdekeit szolgálja, hanem messze az egyén fölötti értékek és kötelezettségek hordozója. (Sch.H. nyomán)
   
226. Tekintve, hogy a Házasság Szentsége kizárólagos köteléket hoz létre, melyben maga Isten pecsételi meg a házastársak beleegyezését, ebből fakadóan a megkereszteltek megkötött és elhált házasságát soha nem lehet  fölbontani!  A felvett Szentség ezenfelül megadja a házastársaknak a szükséges kegyelmet ahhoz, hogy az életszentséget a házaséletben és a gyermek felelős elfogadásával és nevelésével elérhessék. (ÚK 1606)

227. A beleegyezést semmiféle emberi hatalom nem pótolhatja. Ha e szabadság hiányzik, a házasság érvénytelen!  Emiatt  (vagy más, a házasságot semmissé tevő vagy tiltó akadályok miatt) miután az ügyet az illetékes egyházi bíróság megvizsgálta, kinyilváníthatja a „házasság semmisségét”, azaz hogy a házasság soha nem létezett. Ebben az esetben a felek szabadok házasságkötésre, de a korábbi együttélésből származó természetes kötelezettségeknek eleget kell tenniük. (vö ÚK 1629)

228. A házasság a beleegyezés kölcsönös, szabad kinyilvánítása által ‘jön létre’. Ha a beleegyezés hiányzik, a házasság nem valósul meg! (vö ÚK 1625)
   
229. A latin hagyomány szerint maguk a jegyesek mint Krisztus kegyelmének közvetítői szolgáltatják ki egymásnak a házasság szentségét, amikor az Egyház színe előtt kinyilvánítják házassági szándékukat. (ÚK 1623)
   
230. A Házasság kiszolgáltatása mint megszentelő, liturgikus szentségi cselekmény, a megszentelő erő forrásához (az Eucharisztiához) kapcsolódik, ezért érvényesnek, méltónak  és  gyümölcsözőnek kell lennie. A jegyeseknek tehát szentgyónással kell fölkészülniük a házasságkötésre. (vö ÚK 1622)
   
231. A házasság lsten szándéka, melyet – ha lélekből veszünk magunkra –, élhetjük is Szentsége oltalmát!
   
232. A valláskülönbség esetén a katolikus félre különleges feladat hárul, ‘mert a hitetlen férfit megszenteli ugyanis az asszony, miként a hitetlen asszonyt megszenteli a férje’. (1Kor 7,14). (ÚK 1637)
 
>> A házasság veszélyforrásai

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

951 hozzászólás

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.