Register
A password will be e-mailed to you.

December 26-án, a Szent Család vasárnapján kezdődött meg a család éve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia erre az alkalomra írt körlevelét országszerte felolvasták a szentmiséken.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Szent Család vasárnapján 18 órai kezdettel mutatott be szentmisét a budapesti  Szent István-bazilikában. Ekkor nyitotta meg a főpásztor a Család Évét az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kiadott körlevélben egyebek mellett az szerepel, hogy abból a célból döntöttek a család évének meghirdetése mellett, hogy  "tanúságot tegyünk hitünkről, és felkeltsük az emberek szívében a  szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb  intézménye, a család iránt".
 
Mint a dokumentum fogalmaz, "gyakran félünk meghozni életünk nagy döntéseit, elkötelezni magunkat a sírig tartó hűségre egy jó házasságban. Pedig olyan lények vagyunk, akiknek a fejlődéséhez is, a fizikai, szellemi, lelki értékekben való gyarapodásához és kiteljesedéséhez is szükségük van a jó közösség, a szerető család biztonságára."
 
A társadalmak irányvesztésének világos jele a népesség fogyása. Magyarország lakossága az idén tízmillió alá csökkent, pedig a  család egészséges működése egyben a társadalom egészségének is fokmérője. Európában mindenki elismeri, hogy súlyos népesedési probléma alakult ki – mutatott rá a körlevél.
 
A híveknek szóló írás arról is szól, hogy "gyakran hiányzik a nyitottság a sírig tartó házassági közösségre. A mai városi, de  egyre inkább a vidéki élet is úgy szerveződik, hogy nagy nehézséget  jelent népes családot fenntartani. Az anyaságot a társadalom nem mindig becsüli meg kellően."
 
A körlevél megállapítja: a gazdasági válság és a munkanélküliség szorongást és félelmet hoz sok család életébe, pedig az anyaság és a családok megérdemlik az egész társadalom megbecsülését és szolidaritását. Az ő támogatásuk nem pusztán szociális kérdés, hanem egész népek, társadalmak jövőjének, létének vagy nemlétének kérdése – hangsúlyozza a dokumentum.
 
A püspöki konferencia arra is felhívja a figyelmet, hogy a plébániai közösségek "ismerjék meg, tartsák számon a körükben élő katolikus családokat. (…) Osszák meg egymással ünnepeiket és gondjaikat, segítsék egymást munkával, személyes jelenléttel, tapasztalatok átadásával, és ha szükséges, anyagiakkal is."


 
A tematikus esztendő keretében az egyházmegyék és különböző  szervezeteik számos családi programot szerveznek. A család évéhez kapcsolódóan március végén, a Familiaris Consortio kezdetű, II. János Pál pápa által írt enciklika megjelenésének 30. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát is rendez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
 
A további programokról hamarosan a család éve honlapján (www.csaladeve.hu) lehet majd olvasni.
 
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.