Register
A password will be e-mailed to you.

Ünnepélyes keretek között meggyújtották a betlehemi békelángot hétfőn a Parlamentben; az eseményt köszöntötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke, beszédet mondott Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője és Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.
.
Kövér László köszöntőjében rámutatott: a betlehemi békeláng nem először jutott el a Parlament épületébe, mintegy tíz esztendeje egyszer már volt ilyen esemény, de akkor "sajnálatos módon" nem lett  folytatása. Reményét fejezte ki, hogy a mostani kezdeményezést  jövőre megismétlik, és sikerül ebből hagyományt teremteni.
.
Kozma Imre arról beszélt, hogy "vannak helyzetek, amikor az  embernek meg kell osztania a javait másokkal". Az országgyűlési  képviselőknek bölcseknek kell lenniük, hogy felismerjék: "az ember valójában végérvényesen semmit sem birtokolhat ezen a Földön, és  amíg él, osztoznia kell ennek a világnak a javain."
 
A szeretetszolgálat vezetője úgy fogalmazott: Betlehemből, a  világ lelki központjából jött a láng a magyarság lelki-szellemi központjába, a Parlamentbe. Utalt arra, hogy a világ lelki központja akkor lett Betlehem, amikor Jézus megszületett.
 
Azt mondta, a 2000 évvel ezelőtt Júdea királya, Nagy Heródes a "fondorlatos politika" megtestesítője volt, és imádkozni kell azért, hogy ne legyenek a magyar parlamentben ilyen személyiségek.
 
Bóna Zoltán igehirdetésében János evangéliuma alapján Jézus születéséről szólt. Imádságában köszönetét fejezte ki, hogy a  betlehemi lángok eljutottak Magyarországra, és azért is  fohászkodott, hogy "szemünket ne kápráztassák el hamis fények, és  szemünk ne fáradjon bele a kilátástalanságba és a sötétségbe".
 
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1986-ot a béke évének  nyilvánította, ekkor lett a béke szimbóluma a betlehemi békeláng. Ezóta az osztrák cserkészek viszik minden évben Bécsbe a lángot, amit innen osztanak szét az egyes országok cserkészeinek. Idén a Magyar Cserkészszövetség protestáns közössége hozta a lángot  Magyarországra, s a Parlamentben a dunavarsányi cserkészek  gyújtották meg a lánggal a Parlamentben lévő adventi koszorú három gyertyáját.
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.