Isten Akaratának megcselekedése

***

Jézus názáreti tartózkodása alatt mondja el a lépcsőfestésről szóló példabeszédet, amelynek végét Aurea is hallja. A kenyérkészítés közben Mária is mondott neki két rövid példabeszédet. Utána Aurea kéri Jézust, hogy ne küldje el őt Máriától.
– Nem mennél szívesen Mirtával és Noémivel? – kérdi tőle Jézus.
– Szívesebben maradnék itt… De… velük is. Csak a rómaiakkal ne, Uram!…
– Imádkozzál, leányom! – mondja neki Jézus, szőke hajára téve kezét. – Megtanultad az imádságot?
– Igen! És nagyon jó mondani, hogy ",Atyám…” és az égre gondolni… De Isten akarata félelemmel tölt el… mert nem tudom, hogy Isten akarja-e azt, amit én akarok…
– Isten a te javadat akarja.
– Ha ez így van, akkor többé nincs mitől félnem… Azt hiszem, Izraelben maradok, hogy még többet tudjak meg erről az én Atyámról… És hogy Gallia első nőtanítványa legyek, Uram!
– Hited meghallgatást nyert. Menjünk!…
Mindnyájan kimennek, hogy megmosakodjanak a víztartályban, míg Aurea Máriához fut. Hallják a két női hangot, Máriáét, aki gyorsan beszél, és Aurea bizonytalan, szavakat kereső beszédét és csengő nevetését, amikor Mária kedvesen kijavítja valamelyik beszéd közben ejtett hibáját.
– Minden szempontból gyorsan tanul a lány – jegyzi meg Tamás.
– Bizony, készséges.
– És azután! Anyád a tanítónője!… Még a sátán sem állna ellen neki! – mondja a zelóta.
Jézus felsóhajt.
– Miért sóhajtasz így, Mester? Nem jól mondtam?
– Nagyon jól. De vannak emberek, akik a sátánnál is jobban ellenállnak. A sátán legalábbis elfut Mária láttára. De vannak emberek, akik a közelében maradnak, és annak ellenére, hogy ő tanítja őket, nem javulnak meg.
– Nem rólunk van szó, ugye?
– Nem rólatok… Menjünk! – és bemennek a házba…

***

Szombaton a názáreti házban is pihennek. Befedik a szerszámokat, és szép rendben a helyükre rakják. Péntek este, amint elérkezett a napnyugta, Mária felkelt a nagy kerti almafa alatt levő kisebb szövőszéke mellől, lefödi, és Tamás segítségével visszaviszi a házba, a helyére. Hívja Aureát, aki egy kis zsámolyon ült Mária lábánál, és még ügyetlen kezekkel varrta a római nőktől kapott ruhákat, hogy átalakítsa azokat a saját termetére. Mária összehajtatja vele a munkáját, és mindent bevitet kis szobájának asztalára. Miközben Aurea ezzel van elfoglalva, Mária belép Tamással a műhelybe, ahol Jézus a zelótával együtt éppen helyére teszi a szerszámokat.

Aurea elbeszélget Tamással arról, hogy a rabszolgakereskedők miként csapták be a vevőiket azzal, hogy etiópiaknak mondták a pusztán naptól lebarnított lányokat.
– Hallod, Mester? Mennyi mindenről nem is tudtunk! – mondja Tamás Jézusnak.
– Hallom. De a legszomorúbb nem a vevő becsapása, hanem ezeknek a leányoknak a sorsa.
– Igaz. Mindörökre megszentségtelenített lelkek. Elveszettek…
– Nem. Isten mindig közbeléphet.
– Velem ez történt. Te megmentettél engem! – mondja boldogan Aurea, az Úr felé fordítva tiszta, nyugodt tekintetét. – És nagyon boldog vagyok! – fejezi be szavait.

Mivel nem tud Jézushoz menni, hogy átölelje, félkarjával Máriát öleli át, szőke fejét az ő vállára hajtva, bizalmas szeretetének jeléül. Nagyon kedves jelenet. De Mária már a vacsorára gondol. Kibontakoznak az ölelésből, és elmennek.

Közben váratlanul megérkezik Péter, Andrással, Jánossal és a testvérével, Jakabbal, valamint Jézus unokatestvérei: Júdás és Jakab. Aurea értesíti erről Máriát, aki szintén belép.
– Béke veled, Mária! – mondják a Kafarnaumból jövők.
– Béke veletek! Nem tudtam, hogy itt vagytok. Azonnal gondoskodom rólatok is. Addig jöjjetek be!
– Jön anyánk különféle ételekkel, és Szalóme is. Ezzel ne legyen neked gondod, Mária! – mondja Jakab, Alfeus fia.
– Menjünk a kertbe! Jön az esti szél, kellemes lesz kint – mondja Jézus.
A kertben itt-ott leülnek és beszélgetnek egymással, míg Mária, Alfeus felesége, Aureával és Máriával elkészíti a finom vacsorát a vendégeknek.

***

Szombaton reggel, mikor még nem nyomasztó a hőség, a kertben sétálgat Jézus a tanítványaival. Jézus akaratlanul is tanítja őket, és ugyanígy tesz Mária is a nőtanítványokkal. A tanítványok és nőtanítványok pedig figyelnek két tanítójuk minden szavára.

Az asszonyok egy csoportban ülnek le. Aurea szokott zsámolyán ül Mária lábánál, karját térde köré fonva, felemelt tekintettel, Máriára nézve. Olyan, mint egy kisleány, aki valami izgalmas mesét hallgat. De nem meséről van szó, hanem egy szép igazságról. Mária Izrael ősi történeteit beszéli el a tegnap még kis pogány leánynak és a többieknek, akik jóllehet ismerik hazájuk történetét, mégis figyelemmel hallgatják. Mert nagyon örömteli dolog hallani Ráchel, Jefte leánya, Anna, Elkána feleségének történetét ezekről az ajkakról.

Júdás, Alfeus fia lassan közeledik hozzájuk, és mosolyogva hallgatja a szavakat. Mária háta mögött áll, aki így nem veszi észre őt. De Júdás anyjának mosolygó tekintetére felfigyel, és felfogja, hogy valaki van a háta mögött. Megfordul:
– Ó, Júdás?! Otthagytad Jézust, hogy egy szegény asszonyt hallgass?
– Igen. Elhagytalak téged, hogy Jézushoz menjek, mert te voltál első tanítónőm. De néha elhagyom Őt, hogy visszatérjek hozzád, újra gyermekké válva, mint amikor még a te tanítványod voltam. Kérlek, folytasd!
– Aurea minden szombaton meg akarja kapni jutalmát! A jutalma pedig az, hogy ismét elmesélem neki azt a részt, ami legjobban megragadta őt népünk történetéből, amit apránként mondok el neki napközben, mialatt dolgozunk.

A többiek is odajönnek. Tádé megkérdezi:
– És mi tetszik neked, leányom?
– Sok, mondhatnám, minden. De nagyon, nagyon tetszik Ráchel és Anna, Elkána felesége, utána Rut… és utána… ah, a szép Tóbiásnak és fiának története az angyallal, és a jegyesé, aki imádkozik, hogy megszabaduljon…
– És Mózes nem?
– Mózes egy kicsit félelmet kelt bennem… Túl nagy… A próféták közül inkább Dániel tetszik, aki megvédi Zsuzsannát. Körülnéz, majd halkan hozzáteszi:
– Engem is megvédett az én Dánielem – és selymesen Jézusra néz.
– De Mózes könyvei is szépek!
– Azok. Amikor arra tanítanak, hogy ne tegyük azt, ami csúf. És ahol a csillagról beszélnek, amely Jákobtól születik majd. Most már tudom a nevét is! Addig semmit sem tudtam. Én szerencsésebb vagyok ennél a prófétánál, mert láthatom Őt, mégpedig közelről. Ő elmondott nekem mindent,
és már én is tudom – fejezi be diadalmasan.
– És a húsvét nem tetszik neked?
– Hát… mások gyermekei is egy anya gyermekei. Miért kell megölni őket? Én jobban szeretem azt az Istent, aki megment, annál, aki megöl…
– Igazad van. Mária, nem mondtál el még semmit a Mester születéséről? – kérdi Jakab, Jézusra mutatva, aki csendben hallgatja őket.
– Még nem. Azt szeretném, hogy előbb jól ismerje a múltat, mielőtt megismerné a jelent. Hogy megértse a jelent, ami a múltban gyökerezik. Amikor megismeri, látni fogja, hogy a Sínai félelmetes Istene nem más, mint a komoly szeretet Istene, de mindig a szereteté.
– Ó, Anya! Mondd el nekem most! Könnyebben megértem a múltat, hiszen ismerem a jelent, amely, amennyire máris ismerem, nagyon szép, és félelem nélkül megszeretteti Istent. Nem akarok félni!
– A leánynak igaza van – mondja Jézus. – Jusson mindig eszetekbe ez az igazság, amikor hirdetitek az evangéliumot. A lelkeknek szükségük van arra, hogy ne féljenek teljes bizalommal Istenhez fordulni. Ezt törekszem én is elérni, főleg akkor, amikor tudatlanságuk vagy bűneik miatt nagyon félnek az emberek Istentől. De Isten mindig jó, az az Isten is, aki lesújtott az egyiptomiakra, és aki félelemmel tölt el téged, Aurea. Látod, amikor megölte a kegyetlen egyiptomiak fiait, irgalmas volt ezekhez a fiakhoz, mert megakadályozta, hogy felnővén ugyanolyan bűnösökké váljanak, mint apjuk. És időt adott a szülôknek is arra, hogy megbánják gonosztetteiket.

Tehát szigorúan jóságos volt. Mindig meg kell tudnunk különböztetni az igazi jóságot attól, ami csak elkényeztetés a nevelésben. Akkor is, amikor én kicsiny voltam, sok kisdedet megöltek anyjuk keblén. És a világ elborzadva kiáltott fel. De amikor a Templom nem lesz többé, megértitek, milyen szerencsések és áldottak voltak Izraelben azok, akiket még gyermekkorukban megöltek, és így megmenekültek a sokkal nagyobb vétektől, hogy bűntársak legyenek az Üdvözítő halálában.
– Jézus! – szakad fel Máriából.
Alfeus felesége úgy néz körül, mintha attól félne, hogy az istengyilkosok máris előléphetnének a sövény és a kert fái mögül. – Jézus! – ismétli fájdalommal.
– De miért? Nem ismeritek talán az Írásokat, hogy annyira elképedtek attól, amit mondok? – néz rá Jézus.
– De… De lehetetlen… Nem szabad megengedned. Anyád…
– Ő Megváltó, mint én, és tudja mindezt. Nézz reá! És kövesd!

Mária mély tekintette valóban komoly, és királynőien sápadt. És mozdulatlan. Kezei ölében imára kulcsolva, arca felfelé néz, a távolba meredve… Mária, Alfeus felesége ránéz, majd ismét Jézushoz fordul:
– De nem szabad ezt a rettenetes jövőt neki mondanod! Tőrt döfsz vele a szívébe!
– Harminckét éve a szívében van ez a tőr.
– Neeem! Lehetetlen! Mária mindig oly nyugodt… Mária…
– Higgyél neki, ha nekem nem hiszed, amit mondok.
– Igen, megkérdem őt! Igaz ez, Mária? Te tudod?
Mária üres hangon, de határozottan mondja:
– Igaz. Jézus negyvennapos volt, amikor egy szent ezt megprófétálta. De előzőleg is… amikor az angyal kinyilatkoztatta, hogy szűznek maradva Fiút foganok, és hogy isteni fogantatásánál fogva Isten Fiának nevezikmajd, és valóban az is lesz, amikor ezt mondta nekem, és azt, hogy Erzsébet magtalan méhében az Örökkévaló csodája egy gyümölcsöt alakított ki, nem kellett erőltetnem, hogy visszaemlékezzek Izajás szavaira: "Íme, a
Szűz fiat fogan, akit Emmánuelnek neveznek.” Az egész, egész Izajás! Az, ahol az Előfutárról beszél… És ahol a fájdalmak Férfiáról beszél, aki vörös, vörös a vértől, felismerhetetlen… mint egy leprás… a bűneink miatt… Attól kezdve a tőr a szívemben van, és mindez még jobban beledöfte: az angyalok éneke és Simeon szavai, a napkeleti királyok jövetele, és minden, minden…
– De miféle más minden, Máriám? Jézus diadalmaskodik, Jézus csodákat tesz, Jézust mind többen követik! Ez talán nem igaz? – kérdezi Mária,
Alfeus felesége.

Mária ugyanabban a testtartásban válaszol minden kérdésre:
– Igen, igen, igen – mondja szomorúság nélkül, öröm nélkül, csak nyugodtan, beleegyezve, hogy így van, így lesz.
– És akkor? Miféle más minden mélyíti el a tőrt a szívedben?
– Minden…
– És ilyen nyugodt vagy? Ilyen békés? Mindig ugyanilyen, amióta harminchárom évvel ezelôtt jegyesként idejöttél, amire úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna… Hogyan tudod így elviselni? Én, én belebolondulnék… Én… nem tudom, mit tennék… Én… Lehetetlen, hogy egy anya tudja mindezt, és nyugodt maradjon!
– Mielőtt Anya lennék, Isten leánya és szolgálója vagyok… Miben találom nyugalmamat? Isten akaratának teljesítésében. Honnan jön a békém? Ennek az akaratnak a beteljesítéséből. Ha egy ember akaratát kellene teljesítenem, megzavarodhatnék, mert egy ember, mégha a legbölcsebb is,
mindig akarhat tévesen valamit. De Isten akarata! Ha Ő akarta, hogy Krisztusának Anyjává legyek, talán azt kellene gondolnom, hogy ez kegyetlenség, és e miatt a gondolat miatt el kell veszítenem a nyugalmamat? Zavart kellene keltenie lelkemben annak a gondolatnak, hogy miként élem túl azt az órát, ami a Megváltás lesz az Ő számára, és az én számomra, az én számomra is? Rettenetes lesz… – és Mária akaratlanul összerezzen, mintha hirtelen végigfutna rajta a hideg, és összekulcsolja kezeit, hogy meggátolja remegésüket, vagy hogy még buzgóbban imádkozzon. Miközben arca egyre sápadtabbá válik, lehunyja szemét szorongásában. De egy mély sóhajtás után ismét megerősödik a hangja, és kijelenti: – De Ő, aki azt akarta, hogy teljesítsem akaratát, és akit bizalommal teljes szeretettel szolgálok, segíteni fog engem abban az órában. Engem és Jézust… Mert az Atya nem kívánhat olyat az embertől, ami meghaladja az erejét… és segít… mindig segít… És segíteni fog minket, a Fiamat… minket… Ő segíteni fog minket… Neki végtelen eszközei vannak arra, hogy megsegítsen minket, amint arra csak Ő képes.
– Igen, Anyám. A Szeretet segíteni fog minket, és a szeretetben mi is segíteni fogjuk egymást. És a szeretetben megváltunk. – Jézus Anyja mellé lép, kezét a vállára teszi. Mária reá emeli gyönyörű, átható tekintetét, az ő szép és egészséges Jézusára, akinek az lesz a sorsa, hogy a kínzás eltorzítsa, hogy ezernyi sebben vérezzen ki. És azt mondja:
– A szeretetben és a szenvedésben… Igen. És együtt…

Senki se beszél többet. Néma csönd telepszik mindnyájukra. A Golgota tragédiájának két jövendő főszereplője körül az apostolok és a nőtanítványok gondolatba merült szobroknak tűnnek. Aurea kővé meredve kuporog zsámolyán… De ő tér először magához, és anélkül, hogy felállna, térdre ereszkedik Mária előtt. Átöleli a szűz anya térdét, fejét ölébe hajtja és mondja:
– Mindez értem is! Mennyibe kerülök, és mennyire szeretlek titeket azért, amibe nektek kerülök! Ó, Istenem Anyja, áldj meg engem, hogy ne hiába kerüljek nektek ennyibe…
– Leányom, ne félj! Isten téged is segíteni fog, ha mindig elfogadod az Ő akaratát. – Megsimogatja a haját és az arcát, és érzi, hogy könnyes a sírástól. – Ne sírj, kicsim! Először Krisztus fájdalmas sorsát ismerted meg, az ő emberi küldetésének végét. Nem lenne igazságos, hogy miután ezt megismerted, ne ismernéd meg az első órát, amikor a világra jött. Ide figyelj… Mindenkinek tetszeni fog, hogy kilépjen a keserű és sötét szemlélődésből, és visszaemlékezzünk az édes órára, amely teljesen fényes, énektől hangos, hozsannázástól, Jézus születésének órájára… Halljad!

És Mária elmondja, miért ment Júda Betlehemébe, a városba, amelyről előre megjövendölték, hogy a Megváltó születésének helye lesz. Kedvesen
elmondja Krisztus születésének éjszakáját.

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6. Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05 HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj Válasz elvetése

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005